Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Philosophiai irányok (Albert József)

153 Lotze volt clZ j 8, ki az idealistikus világnézletnek és j a természettudományoknak kibékítését tűzte feladatául s mert előadását világosságra nézve csak a Schoppenliaueré közelíti meg, előkelő választékosságra nézve pedig egyik sem. Nincs korunknak egyetlen nagy problémája se, melyet rendszere fel nem ölelne. Az atomismus, darvinismus, materialismus, mechanismus és determinismus kérdéseit mind tárgyalja s bár a természettudományok fölfedezéseit nem tagadja, se nem kisebbíti, mégis van bátorsága a személyes istenség fogalmáig fölemelkedni. Mind e tulajdonságai eléggé megokolják, hogy Dr. Kármán választása épen reá esett. Eddig két kötetet bocsátott közre. Egyik „Logika és a philosophiai tudományok encyklopaediája." a másik „Psychologia." Főleg a művelt közönségnek szánja, de oly helyeken, a hol két év van a philosophiára szánva, jó lélekkel ajánlhatjuk gymnasiumi tanitáshoz is kézikönyvfii. Középiskoláinkban ugyanis a psychologia és logika czége alatt a legtarkább compendiumok vannak forgalomban; egymással homlokegyenest ellenkező rendszerek, melyek nemcsak hogy kirínak a tanterv keretéből, hanem sokszor telvék ferde és kezdetleges hypothesisekke], az ifjúság erkölcsi világ nézletének gyakran nem kis kárára. E tekintetben Lotze Logikájának és Psychologiájának megvan az a nagy érdeme, hogy, mint fordító mondja, „nem törekedett merőben eredeti rendszeralkotásra, hanem a különböző vélemények és nézetek éles bírálatával egybe tudta kapcsolni az ellentétes gondolatok jelentőségének méltatását is." Különösen logikája már módszerét tekintve is páratlannak mondható. Kiindulásában a psychologiára támaszkodva, a gondolkodást szorosan megkülönbözteti a térbeli szemlélettől s a képzeteknek pusztán subiectiv associatiójától s kimondja, hogy a gondolkdás tiszte nem más, mint bennünket a dolgok igaz ismeretéhez juttatni. Legelső igazság pedig, melyhez a gondolkodás vezet, a fogalom. Itt azonban mindjárt két fontos észrevételt tesz a régi logikával szemben. Szerinte ugyanis a fogalmat nem úgy alkotjuk, hogy több összehasonlított egyes képzetből megtartjuk a teljesen egyenlő jegyeket és egyszerűen elhagy uk a nem-egyenlőket. így pl. több test egy behasonlításával nem ügy nyerni a test fogalmát, hogy mivel az egyik kék, kemény, rugalmas, könnyű, a másik pedig sárga, lágy, hajlékony és nehéz, tehát mind e különböző tulajdonságokat elhagynók, mert akkor épen semmi tartalom nem maradna a fogalom számára. Hanem ezekből a nem-hasonló jegyekből csupán a különbséget hagyjuk el, megtartjuk azonban azt, a mi bennök közös s azt mondjuk, hogy minden testnek kell lenni valamilyen színe, összetartása és súlyának. A másik javítás, hogy a fogalom nyerésére még az általános jegyeknek ily módon való összekapcsolása sem elég, hanem kell, hogy mint szabályozó egy átalános képzet is hozzájáruljon. így pl. a „hársat" vagy „tölgyet" csak akkor gondolom fogalom formájában, ha a „fa" vagy „növény" képe is szemem előtt lebeg alaprajz vagy minta gyanánt. A gondolkodás azonban tudni kívánja azt is, hogy a fogalmak és képzetek közt minő viszony lehetséges s így jutunk az ítélethez. Kant a quantitas, qualitas, relatio és modalitas kategóriái szerint 12 itéletformát különböztet meg, Lotze azonban kimutatja, hogy az ítéletet ítéletté épen a kapcsolás módja teszi, hogy tehát csak három érvényes itéletforma van : a kategorikus, hyphotetikus és disiunctiv. E három itéletformát azután külön fejezetben tárgyalja abból a szempontból, hogy melyik fejezi ki teljesebben az igazságot. Egyike ez a legeredetibb és legszebb fejezeteknek, melyben a szerző mélyreható elméje a gondolkodás bámulatos munkáját előttünk felfejti. A disiunctiv itélet átvezet a következtetésekhez s itt fordulnak elő az aristotelesi syllogismusok, melyek ismertetése után Lotze kimutatja, hogy ezek nem gyarapítják ismeretünket s nem is úgy szoktunk gondolkodni, hanem első az analógia, második az inductio s csak ha ez megvan, folyamodunk az inductióhoz. A számvetési alakok után következik a systematikus alakokról szóló fejezet. Más logikákban ezt alig érintik, pedig nyolcz évi systematanulás után bizonyára kiváncsi a tanuló bepillantani abba a műhelybe is, a hol a tudományos rendszerek készülnek. Élesen és magas felfogással vonja meg itt szerző a határt egy részt a mesterséges és termésszetes classificatio, más részt az értelmező tudományok közt. Aza lkalmazott logikában ismét önálló felfogással szerző a logikai módszereket nehészségök és könnyűségök szerint három csoportba osztja. Legnehezebb új igazságot fölfödözni, valmivel könyebb a meglevőt bebizonyítani s legkönyebb ismereteinket másokkal közölni. Közlés, bizonyítás és fölfedezés: E három része van tehát az alkalmazót logikának. A közlés módjai abstractio, constructio, defininitio. Ez utóbbinál igen finom és fontos észrevétel, hogy mennyi tévedés kótforrása lehet, ha minden meghatározandót főnévileg fogalmazunk s így beszélünk : A képzelet oly tehetség ... az élet oly erő . . . stb. e helyett : a lélek képzel, ha ... a szervezet él, ha . . . A bizonyítás közvetett és közvetlen s azonkívül minden egyes tudományban sajátos bizonyításmódok dívnak, melyeket nem lehet mind a logikában felölelni. „A feltaláló gondolatmenetről" szóló fejezet röviden és világosan tárgyalja az inductiónak mindama módjait, melyekkel Mill Stuart óta oly nagy zajt csapnak. Lotze alaposan kimutatja, hogy a tünemények oksági összefügését nyomozó kísérletek legfölebb csak valószínűségre, de nem biztos törvényekhez vezetnek. E fejezetben tárgyalja továbbá a hypotliesist, fictiót, analógiát és az indiciumok jelentőségét is. Mind oly dolgok, melyeknek ismeretét jó, sőt szükséges, hogy a tanuló már a középiskolából vigye magával az egyetemre : — világosabban pedig egy logikában sincsenek tárgyalva. Még csak azt jegyezzük meg, hogy Dr. Kármán külön összefoglaló magyarázatokat s útbaigazításokat csatolt az egészhez, példákkal is bőven illustrálva s forrásokra utalva oly kérdéseknél, melyeket a szerző csak röviden érint. Albert József.