Evangélikus Egyház és Iskola 1887.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Az 1887/8. isk. év kezdete, az eperjesi ev. ker. coll. Theologián
— theol. tanári kar közreműködésével, — egy szakvizsgát tevő vegzett hittanhalgató megvizsgálására. Ez azonban nem szerzett örömet a bizottságnak, mert vizsgálata el nem fogadtatván új vizsgálatra utasíttatott. A tény, hogy azok, a kik az előírt 4 év folyamot lelkiismeretes, szorgalmas tanúlmányozás közben végezték, oly fényes sikert arattak, hogy a világi tagok azt mondották, miszerint: „örömmel jönnek el máskor is az ilyen vizsgákra" lelkesítse a hittanhallgatókat tanúlmányaik közben és súgja füleikbe : „A kitartás czélhoz juttat!" — A folyó évi egyetemes gyűlést megelőzőleg tartandó bizottsági ülések: zsinati bizottság okt, hó l-jén szombaton d. e. 10 órakor; közoktatásügyi bizottság október 3-án hétfőn d. e. 10 órakor; akadémiai nagy bizottság okt. 4-én d. e. 10 órakor. Ne hogy feledésbe menjen, újólag is felemlítjük, hogy a Luther-társaság bizottsága okt. 5. szerdán d. e. 8 órakor a pesti ev. egyház kis termében fogja tartani ülését d. u. 5 órakor pedig ugyanazon épület dísztermében tartja a Luther-társaság közgyűlését. Kívánatos volna, ha a társaság tagjai minél nagyobb számban jelennének meg. — Hálás köszönet : A ribai tűzkárosúltak javára adakoztak: Takarék és hitelintézet B.-Gyarmaton 10 frt, Népbank B..Gyarmaton 15 frt., A gyarmati takarék pénztár 20 frt., Tihanyi 1 frt., Fáy Árpád 2 frt., Hanzély Márton 1 frt., Fáy Sándor 1 frt., Pajor István 1 frt., Reviczky Katalin 1 frt.. Szontágh Pál 3 frt., Veres Ernő 1 frt., b. Prónay Dezső 5 frt., Melczer Gyula 50 kr., Dessewffy Otto 5 frt., Blachy Sámuel luzini lelkész 2 frt 3 kr. Összesen 63 frt 53 kr. Fogadják a jószívű adakozók a szerencsétlenek nevében hálás köszönetemet. Szügyben, 1887. szept. 15-én Wadár Viktor, ev. lelkész. — Kérelem! Mint az Országos protesta ns árvaegylet választmánya által az 1888. évi Árvaházi naptár szétküldésével és kezelésével megbízott könyvkereskedés, van szerencsénk a Nagytiszteletű lelkész urakat felkérni, hogy ha a fentemiitett naptárból eddigelé példányokat nem kaptak volna, de azok elárúsítását, tekintve a jótékony czélt, elvállalják, fordúljanak hozzánk és mi azonnal szolgálunk bérmentve példányokkal. Budapest, 1887. évi szept. 25. Kiváló tisztelettel Hornyánszky Viktor, akadémiai könyvárús. — Protestáns árvaházi képes naptár 1888. évre szerkeszti Farkas József, ára 60 kr. Fentebbivel kapcsolatban a prot. közönségnek tudomására hozzuk hogy a fentebbi czim alatt megjelent s szerkesztőségünkhöz beküldetett a fentírt naptár, mely a naptári részen, a szokott vásári jegyzéken és számos hirdetésen kivűl igen érdekes olvasmányokból összeállított szépirodalmi részt tartalmaz, melyben Szász Gerő, Kolosi Elvira, Jakab Ödön, Pátkay Imre, Pósa Lajos, Payr Sándor, s Varga Lajos költeményei mellett az öt ref. püspök képcsoportozatát, Karsay Sándor, Br. Kochmeister Frigyesné, Kara cs Teréz életrajzait, Hörk Józseftől, Forgács Endrétől, Varga Lajostól, K o mj át h y Gedeon és másoktól kedves elbeszéléseket találunk. E naptárt ugy rendeltetése, mennyiben tiszta jövedelme a prot. országos árvaházat illeti, valamint becses és gazdag tartalma s ahhoz képest csekély ára ajánlják, s nagyon óhajtandó volna, ha lelkésztársaink, s a tanító urak közreműködésével mennél általánosabban elterjesztetnék. — Beküldetett Eötvös Károly Lajos szerző, Hornyánszky Viktor kiadó által aláírt „az egyházi közigazgatás kézikönyve" cz. munkára szóló előfizetési felhivás, a munka terve. E mű 80—90 nagy nyolczad ívre terjedő 2 erős kötetben fogja az egyházi közigazgatási jog, meg a felekezeti iskolajog rendszerét nyújtani. Megjelen f. é. nov. hótól fogva 3 hetenként kibocsátandó, összesen 20—22 négy íves fizetben. Előfizetési ára : az egész műre 6 frt, füzetenként 30 kr. Ingyenes melléklete : egyházi közigazgatási térkép. Az előfizetések okt. l-ig a kiadó hivatalhoz (Budapest) küldendők. — E hiányt pótló, a mint a szerzőtől várhatni, derék munkára felhívjuk a lelkésztársak figyelmét. PÁLYÁZATOK. A felső-lövői ág. hitv. evang. VI oszt. reáliskola- és gymnasiumban a franczia nyelv rendes tanári állomása van üresedésben ; a német és magyar nyelvek melléktárgyak. Az állomással évi 600 frt o. é., két, esetleg három szobából, konyhából stb. álló szabad lakás egy intézeti épületben és évi 50 frt tűzifa átalány van összeköttve. — Hetenkénti tanórák száma 20. — Köteles felváltva a többi tanárokkal az intézetben lakó növendékekre felügyelni. Protestáns vallású pályázók, kik oklevéllel már is bírnak, vagy már a tanári vizsgát egy év múlva leteszik, folyamodványaikat f. évi október 15-ig a tanintézetek igazgatóságához küldjék be. Felső-Lövő, (Vasm.) 1887. szeptember 11. Az iskolai bizottság nevében : Neubauer János, igazgató. A tiszai ág. h. evang. egyházkerületbe kebelezett brassói egyházmegyéhez tartozó hosszúfalu-fürészmezei ág. h. evang. egyházközség magyar nyelvű lelkészi állomására ezennel pályázat hirdettetik. Az állomáshoz kötött javadalom : 1. Lakás, melyhez két szoba, egy konyha, kamra, padlás, pincze tartozik az udvarral s három kisebb nagyobb kerttel, melyeknek területe összesen 150QÖ. 2) évi 500 frt. készpénz évnegyedenként utólagos részletekben fizetve. 3) 2 drb. összesen 476QÖ területü szántóföld, melynek évi jövedelme ez idő szerint 6 frt. 4) 2 drb. összesen 2 hold és 261 Hjö legelő, melynek évi jövedelme jelenleg 26 frt s a mely területből a temetkezésre szükséges hely az egyház számára fenntartatik. 5) Stólajövedelem átlag mintegy évi 70 frt. Öt év múlva ezen javadalom 100 frt. készpénzzel javíttatni fog. Pályázni óhajtók kérvényüket, melyhez keresztlevél ; a theologiai tanulmányokról, az érettségi és hitjelölti vizsgáról szóló bizonyítványok s az illető esperesnek a pályázó szolgálati éveit és erkölcsi magaviseletét tárgyazó nyilatkozata melléklendő, alólirotthoz a kellő bélyegekkel ellátva f. évi oktober 1-jének délutáni 2 órája előtt küldjék be. Brassó, 1887. szeptember 4-kén. Moór Gyula, főesperes. Az orosházi evang. gyülekezet népiskoláiban a női kézi-munka tanítására egy próbaévre evang. vallású tanítónőt keres. Fizetése lesz: 400 frt, 150 frt lakpénz. Kötelessége naponként 5 órán át tanít a ni. Pályázók kérvényeiket és bizonyítványaikat f- évi október 5-ig alúlírotthoz küldjék be. Orosházán, 1887. szeptember 11. Veres József, igazgató lelkész. N'YGJIATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.