Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az evangyélmi protestáns szelem élesztéséről egyházunkban gyermekistentiszteletek utján (Varga Márton)

'4 e jelenet felett, az természetes; de voltak olyanok is, akik Lippay elragadtatását a czél szentségével menteni akarták. Érdekes volt Zsilinszky felolvasásának azon része, mely a két prot. felekezetű követek közötti karcot tárgyalja. Fájdalom, itt ezt is csak röviden érinthetjük. Kassán a többnyire ágostai hitvallásuakból álló városi tanács nem akart a helvét hitvallásuaknak uj templomhelyet kijelölni. E felett már az 1647-ki országgyűlésen nagy vita folyt, sőt a 19-ik törvényczikkben ki is mondatott, hogy a vallás szabad gyakorolhatása szempontjából a helv. liitvallásúak számára okvetlenül templom és iskola számára való hely jelöltessék ki. Ezen felül ugyanazon országgyűlés a 82-ik t.cz.-ben azt határozza, hogy Nyereggyártó András kassai biró, Reviczky János és Miskolczy György városi tanácsosok a vallási ügyben elkövetett hatalmaskodásaik miatt ... az ország nádora által megidéztessenek, s általa a tényálláshoz képest bíróilag elitéltessenek, és mint a hazai törvényt megvető egyének példásan bűnhődjenek. Ezen kemény határozat azonban nem hajtatott végre ; sőt a kassai tanács ünnepélyes óvást tett ellene, mint olyan ellen, mely a városok törvényhatósági jogát és a nemesek szabadságát sérti. Nevezetes, hogy a jogaikra féltékeny többi sz. k. városok is Kassa mellett nyilatkoztak, mi által az ügy csak bonyolultabbá, a tárgyalás pedig még mérgesebbé vált. Zsilinszky elbeszélte a liarczias jelenetet, midőn a ref. rendek Kassa város követét Reviczky Jánost megtámadták, s őt a tanácsteremből eltávolítani akarták; elbeszélte, mint védelmezte magát és városát Reviczky; mint avatkozott az ügybe a nádor és Lippay érsek; mint tanácskoztak külön-külön a protestánsok, hogy véget vessenek a kellemetlen testvéri harcznak; mint fogtak egymással testvéri jobbot, mihelyest észrevették, hogy a közös ellenség szitja közöttük az egyenetlenség tüzét. Végre elbeszélte részletesen az egyemással kibékült prot. rendek által együttesen benyújtott vallási sérelmeknek sorát. E sérelmek megyénként voltak összeírva. Azok ellenében a katholikusok is megyénként írták össze állítólagos sérelmeiket. Mind a két fél előre el volt tökelve arra, hogy nem enged — és valóban a követi utasítás sérelme nélkül nem is lehetett engedniök. A replikáknak vége-hossza nem volt. A király belátta, hogy nem lesz képes közmegnyugvást okozó határozatot hozni, anynyival is inkább, mert a katholikusok nem az utolsó gyűlés utáni sérelmeiket, hanem mindazokat is összeírták, melyek régibb időben történtek, a melyek már törvény által elintéztettek. Tehát a nádorra bízta az odiosus ügy elintézését. Ez teljes jóakarattal fogott a dologhoz. Mind a két félből kiküldendő bizottságot javasolt, mely aztán barátságos uton igazítsa el a bajokat. De ezt a protestánsok nem fogadhatták el, mert szerintük privát tanácskozmány nem lehet feljogosítva a már egyszer törvényileg elintézett bajokat felbolygatni. Annál kevésbé kiegyenlíteni. Végre is a király elé került az ügy, természetesen sok közbejött apróbb czivakodás után, melyekkel Zsilinszky igen érdekesen világította meg a helyzetet. A király maga előtt látva a tömérdek sérelmi iratokat, arra határozta el magát, hogy a kath. sérelmek seponálását fogja kivánni. Ez meg is történt. A protestánsok sok gyanakodó kérdés után azon választ nyervén, hogy a király a régibb r. kath. sérelmeket örökre mellőztetni kivánja, tökéletesen megnyugodtak, és a törvényszerkesztés után, junius elején haza széledtek. A felolvasó két tanúságot vont le felolvasásából : 1) azt, hogy az igazságért és magasabb eszmékért küzdő őseink — kik sokat szenvedtek, sokat áldoztak vallásos meggyőződésükért — aránytalan harczukban is meg tudták védelmezni az evangeliomi szabadság zászlajának becsületét; — és 2) azt, hogy a két prot. felekezet, mely egyesek gyengesége folytán olykor-olykor ellenségeskedésbe keveredett, daczára a kívülről jövő cselszövéseknek, bírt annyi helyes belátással, hogy a nehéz napokban mindig testvérkezet nyújtott egymásnak, ami által lehetővé tetts egyházunk jogainak törvény általi biztosítását. Sz. S. Az evangyélmi protestáns szellem élesztőséről egyházunkban gyermekistentiszteletek utján. i. Mondják, hogy a gyermek kedélyéére gyakorolt első benyomások a legmaradandóbbak, sokszor az egész életen át kitörölhetlenek ; hallani azt is, hogy a megszokás az embernek könnyen természetévé válik. Ha mind ez igaz, úgy a vallásunk hívei felett ez idő szerint kockáztatni szokott Ítéletekből vissza felé következtetve azon gondolatokra juthatni, hogy azoknak nagy részét nem igen nevelték zsenge korukban az egyháziasságra, sem az ev. prot. szellemet nem oltották beléjök gyermekségükben. Egyre sűrűbbek ugyanis az ilyféle panaszok, hogv ott, ahol a lelkesülés szent lángjának kellene éltető melegét terjeszteni, a közöny hidege kezd lassan-lassan erőt venni a lelkeken; hogy ott, ahol virányos mezőknek kellene felénk mosolyogni, mindjobban kopárodó sivatag kezdi szomorítani a sziveket. Kép nélkül szólva : rebesgetik, hogy az egyháztagok kedélyének mezejéről hiányzik az egyliáziasság üdvhozó virága; vagy még egyszerűbben fejezve ki, a mi még ennek is oka : sóhajtoznak, hogy az ev. prot, egyházból kivesző félben van az ev. prot. szellem, azon szellem, mely az egyház testének életadó lelke, mely, ha belőle végkép kitalál költözni, az egyház is úgy jár, mint minden lélek nélkül maradt test, enyészet sírjába roskad. Már pedig az egyháznak meghalnia nem szabad, mert minden népeknél, minden időben leginkább a vallás tűzhelye volt az, mely az emberiség szellemét folyton hevítve, nem engedte azt a föld porába siilyedni, hanem mindig magasabbra, magasabbra emelte. Különösen nem szabad ev. prot. egyházunknak meghalnia, mert a népek valamennyi