Evangélikus Egyház és Iskola 1887.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Elkeresztelések (Dr. Sztehlo Jánostól)

.362 szomszédainkkal pipaszó mellett bírálgatjuk úgy a határozatokat, mint végrehajtásukat. — Végre azután leginkább formailag s legalább egy év lefolyása alatt, s?ép csendesen érvényesül a gyűlések határo­zata s ez így folyik év év után a végtelenig. Körülöttünk forr a világ nagy tengere, mo­zog minden élettényező, még pedig leginkább elle­nünk; mellettünk alig alig egy hang emelkedik, s mi magunk sem halljuk, vagy nem akarjuk hallani az intő szót : „Ébr edjetek fel, kik alusztok !" Nem akartam sötét, de óhajtottam a valónak megfelelő képet rajzolni, hogy belássuk a helyzet tarthatlan voltát. Egyházunknak nagy előnye, hogy minden gyámkodás nélkül, maga tartja kezében sor­sát. E nagy előjognak kifejezői, valósítói közgyűlé­seink, de csak az esetben, ha azok a közszellem, közmegegyezés alapjain nyugosznak, ha a közszük­séget kielégítik, ha intézkedéseiket közlielyeslés kíséri s közakarat emeli érvényre. Különben üres formali­tások, költséges apparátus. Kövid időn, sok helyütt már holnap zengeni fog Luther diadaléneke, a reformáczió nagy hősének szelleme szent lelkesedéssel íogja eltölteni a kebleket, ékesszólóvá lesz az igehirdető ajka. Hirdessük is hit­ből hitnek Istennek ingyen kegyelmét, idvezítő Krisztusunk világot megváltó tetteit, tanát. — De e mellett jó lesz, ha magunknak is szól a leczke. Mert mit használ a reformáczio, lia mi a hitet kialudni engedjük, ha véka alá rejtjük a mennyei világos­ságot, ha összetett kézzel várjuk mint kél fel az ellenség s elpusztítja Istennek evangyéliomi egy­házunkban, oly szent s drága vér árán vásárolt drága örökségét. Nekünk nagy jogokat biztosított a reformáczio, de nagy s szent kötelességek teljesítésére is lekötele­zett. Ezek közül a jognak megfelelőleg legfőbb, hogy kiki közülünk, a Krisztustól vett ajándékok mértéke szerint forgolódjék Krisztus anyaszentegyházának szolgálatában. Az ajándékokban vagyon külömbség, de ha ugyan azon egy lélek lakozik bennünk, egy­házunk javára válnak ez ajándékok, mi véget adattak is (1. Korint, XII, 4—31). S lia e köteles­ségünknek megfelelünk nemcsak a gyülekezetekben, hanem egyházunk közéletének terén is, nem kell sem a fold nagyjaitól és hatalmasaitól várni a ve­zényszót vagy segélyt, sem a testtől és vértől taná­csot kérni nem fogunk: hanem magunk vesszük igazán kezünkbe sorsunkat, hogy Istennek kegyelmé­ből, saját erőnkkel álljon fel és virágozzék evangyé­liomi egyházunk. íme ez az igazi autonómia, ez a nemes, tiszte­letre méltó függetlenség! E feladat lebegjen szemeink előtt, ez lelkesítsen közös munkánkban, ez egyesítsen igaz testvéri közösségben. Slkiiiiitiliiik, Lidércznyomásként nehezedik reánk újból az elkeresztelések ma már mindennap ismétlődő kérdése. Van erre vonatkozó büntető törvényünk, ezt kiegé­szítő ministeri rendeletünk, melyek hivatva [volnának minket .vallásunk eme orvtámadásai ellenében meg­védeni, mindez azonban eddig csak szentelt malaszt­nak bizonyúlt egyes plébánusok túlkapásaival szemben. Pedig a kérdés a mindúntalan ismétlődő elkeresztelési esetek miatt, ma çuàr annyira acút jellegű, hogy ennek bármily erőszakos mególdását megkísérteni hit­vallásunkkal szembeni elengedhetetlen kötelességünk. De miként szerezzünk magunknak elégtételt? ez ama nagy kérdés, mely legutóbb foglalkoztatta az ágostai hitvallásnak Budapesten összesereglett egyetemes gyű­lését is. Midőn az 1879. XL. t.-cz. megszületetett, azt hittük, hogy annak 53. §. örökre véget vet az elke­resztelések hírhedett kérdéseinek. Csalódtunk, mert megtaláltatott a kibújó, kimondatott, miszerint magá­ban véve a keresztelés ténye még nem állapítja meg a keresztelő lelkész felekezetébe való felvétel fogalmát. A dolog eritériuma nem a keresztelés tényében, de másban rejlik. Jaj kiáltásainkra megszületett az 1884. évi 24727. számú vallás és közoktatási ministeri rendelet. Par­turiunt montes Nincs ki eme a törvényt helyesen kiegészítő rendeletnek érvényt szerezzen. Pedig eme rendelet kimondja, miszerint: „a keresz­telési bizonylat anyakönyvezés végett az illetékes lelkészhez ezen ténykedés után legfeljebb 8 nap alatt az 1879. XL. t.-cz. 53. §-ában megszabott bün­tetés terhe alatt, átteendő. Mihelyest tehát valamely pap a rendelet eme imperativ intézkedéseinek eleget nem tesz. vagy ott körülírt kötelességeinek későn tesz eleget, nyomban helyre van állítva a hivatkozott törvényszakasz 53. §-ába ütköző cselekmény bűntető tényálladéka és a köte­lesség mulasztó lelkész vétkessé válik egy kihágásban, mely T 2 hónapig terjedhető elzárással és 300 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő! Eme szép intézkedések csak papiron léteznek, mert a kormány nem akar ezeknek érvényt szerezni, hallgatásával desavouálván saját alkotását, a mélyen sértett vallás felekezet pedig apathiába esett, a helyett hogy helyesen használná ama öldöklő fegyvert, melyet a törvényhozás és kormány önvédelmére ke­zébe adott. Az egyetemes gyűlésen felszínre került ama expe­diens, vétessék igénybe az országgyűléshezi kérvénye­zés joga, mert a kormány még idő előtt ad acta teszi az erre vonatkozó panaszainkat. Minthogy azonban az országgyűlés perhorrescál minden kérdést, mely csak némi összefüggésben van is a családi és házas­sági jog darázsfészkével, — ez előreláthatólag nem fog a kivánt eredményre vezetni. Quid nunc? Hogyan használjuk a kezünkbe adott fegyvert védelmünkre? Csak egy út létezik, mely biztosan czélhoz vezet, ez pedig a birói üt. Vegyük a birói segélyt igénybe és meg vagyok győ­ződve, hogy az 1879. XL. t.-cz. 53. §, — az ezzel szoros kapcsolatban álló 1868. LHI. t.-cz. és az 1884. évi 24727. számú vallás- és közoktatásügyi ministeri

Next

/
Oldalképek
Tartalom