Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Dispensationalia (Veteranus)

44 bővebben óhajtaná tanulmányozni, kis utánjárással azt hiszem, könnyen rá fog akadni a forrásokra, — melyekből bővebb tájékozást meríthet. Megvagyok azonban győződve, hogy a miket fennebb érintettem, az illető szakkörökben annyira elismert igazságok, miszerint nem hiszem, hogy akár orvosi, akár államgazdászi szakemberek részéről ellenmondással találkozzam. Már most, ha a közel vérrokonok összeházasodásánál a fennebb érintett tekintetek figyelembe veendők, — a mint azt reménylem, senki tagadni nem fogja, kifogja állithatni, hogy ez ügy pusztán egyházi ügy, s hogy ehez államnak, kormánynak nincsen semmi jogos beleszólása? Már ez is eléggé igazolná a mostani eljárás jogosultságát. Vannak azonban más okok is, melyeknél fogva én a mostani eljáráson nem változtatnék, — s lia igen, csakis annyit, hogy a felmentvény megadását kissé súlyosabb feltételekhez kötném. Meggyőződésem, hogy a közeli rokonok összeházasodása az emberiség érdekében nem mondom betiltandó, — mert ezt én is lehetetlennek tartom, — de legalább nehezítendő, korlátolandó. A nehézség a határ megvonásában áll : mikor engedélyezendő? — mikor lenne betiltandó? Ezt a határt nézetem szerint senki sem fogja megvonhatni, mert senkinek sincs hatalmában megvizsgálni a vesék rejtekeit, s megítélni : ha váljon van-e elegendő komoly ok a vérrokonok közötti házasságot engedélyezni? vagy tanácsosabb volna komoly ok hiányában betiltani? — Ily határ megvonása lehetetlen lévén, csak arra lehet szorítkozni, hogy az ily rokonok egybekelése nehezítessék nem ugyan annyira, hogy házasságuk komoly okok fennforgása mellett is lehetetlenné váljék, de még is annyira, hogy a közel vérrokonok némileg elriasztassanak a házasságkötéstől, — ha azt komoly okok nem teszik kívánatossá. — S ime e czélra legalkalmasabb eszköz a felmentvény követelése, s azon mód, melyen a felmentvények ma kiadatnak. Lássuk csak. — Egyház és állam közösen folynak be a felmentvény megszavazásához. — Az illető lelkész állítja össze a szükséges okmányokat, erősíti meg a folyamodvány tartalmát, — az esperes felülvizsgálja, — a püspök bizonyítványnyal látja el s ajánlólag felterjeszti a kormányhoz, a kormány végre ő Felsége a király nevében adja meg a felmentvényt. Mindez már magában is képes, az illető jegyesekben komoly gondolatokat ébreszteni, s őket arról győzni meg, hogy szándéklott lépésük nagyon megfontolandó, midőn azt csak ő Felsége a király engedelmével tehetik meg. — Pedig van ám még ez eljárásnak egy kis csatolmánya is, s ez a felmentvény díja, melyet a kormány a püspök ajánlata szerint szab meg, a püspököt pedig ez irányban a lelkész informálja, — mint a ki a körülményeket legjobban ismeri. A szegények vagy csak csekélyebb vagyonnal birók felmentetnek a díj fizetése alul, — bár igy is néhány forintba kerül a különféle okmányok beszerzése, bélyeg, tiszteletdíj, esperes, püspöknek, összesen körülbelül 20—25 forintba. — A jobb módúak a rendes költségeken kivül, vagyonukhoz képest fizetnek 10, 20—40 forint felmentési díja, nagyon ritka esetben ennél többet. A kormány által megszabott felmentési díjak egyházi czélokra fordíttatnak. Már most az a kérdés, hogy az ily úton kieszközlendő felmentvényeknek milyen befolyása van a közel vérrokonok összeházasodására ? Bátran állíthatom, hogy így is, a mint ez ügy ma kezeltetik, nagy befolyással van a vérrokonok összeházasodásának korlátozására. Sok év folytán, népes egyházakban módom volt tapasztalni, hogy azon aránylag csekély költség, s bizony nem magas felmentési díjak is egy meglehetős nagy száztóliját a vérrokonoknak visszariaszt a felmentvény keresésétől, s így a szándéklott házasság megkötésétől, — s bizton feltehető hogy visszariasztja azokat és csupán azokat, kiket nem komoly ok, nem belső hajlam vezetett, kiknél e házasság nem volt komoly életbe vágó dolog, s kik mégis e házasságot azon aránylag csekély akadály nélkül mégis megkötötték volna. Már ez is nagy és nem megvetendő nyereség. Pedig ezt a hatást könnyen lehetne fokozni. Az idősb testvérek tudják, hogy ez előtt például negyven évvel mily csekély volt a felmentvényért folyamodók száma ; — a mainak talán tized része sem. És miért ? azért, mert nem juthattak a felmentvényhez sem oly rövid idő alatt, sem oly olcsón. Tanuskodhatom, hogy egy, — nem a király 0 Felsége nevében kiadott, — hanem közvetlenül általa és az ország kanczellárja által aláírt, az ország nagy pecsétjével ellátott díszes állami okmányban kiállított felmentvény után, még azon esetben is, ha volt a ki az ügyet az udvari ágensnél sürgesse, legalább fél évig kellett várni : ma 10 nap alatt az illető kezénél van a félíven pár sorban kiállított felmentvény. Akkor, még az oly szegény folyamodónak is, kinek a „királyi taksa" kegyesen elengedtetett, a felmentvény kieszközlése bizony belekerült jó pár száz forintjába, a jobb módúak pedig nem 10—20 forint királyi taksát fizettek, hanem tudok egy nem is valami nagy birtokú földesurat, a ki 1000 aranyat fizetett dispensationalis királyi taksául : ma a pár száz holddal biró vagyonos jegyes 40—50 forinttal minden költséget fedez. Mennyire meg van könnyítve a felmentvény kieszközlése ma, a korábbi időkhöz képest ! S mi az eredmény ? Az, hogy a múlt év folytán a magyarhoni ág. hitv. evang. egyházban 215 vérség és sógorsági házasság köttetett felmentvény mellett. Én legalább az ily házasságok feltűnő megszaporodásának más okát nem látom, mint a felmentvények kieszközlésének a korábbihoz képest rendkívüli megkönyebbitését, s ha most még ezt a kis gátot is elegyengetnénk, megvagyok győződve, hogy a vérrokonok közötti házasságok még nagyon nevezetesen szaporodnának. Kívánatos ez? Bizonyára, a ki figyelembe veszi a fenn mondottakat, ezt kívánatosnak nem fogja találni. De talán nem is a felmentvény könnyűszerű megnyerhetése eredményezi a vérrokonok közötti házasságok ezen feltűnő szaporodását? íme, a reformált testvéreknél a mienkhez képest feltűnően kevés ily