Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Vallás, Istenben való hit Darwin tavában (Bohus Pál)

37'á ugyanakkor a dunáninneni kerületbe szenteltetik fel, a hol nincs a káplánság időhöz kötve. Két hónap múlva az a káplán, ki kerületében maradt, pappá lesz ugyanott. — Egy év múlva a tiszai kerületben papi üresedés áll be — s meghívják ezt a dunáninneni papot. Ez tehát 14 hónap múlva más pappá lett a tiszai kerületben, holott ide származott kollegája még azzá nem lehet. — Ez pedig sehogy sem volna méltányos. — Ily eseteknél történhetik meg az, hogy idegen kerületbeli illetőségűnek egyenesen előny adatnék, a tulajdon kerületbeli rovására, mert míg ez mindig csak két év múlva lehet pap, esetleges üresedés esetén meg nem választható, holott az idegen, ki esetleg ugyanazon theologusból lett pappá — áthívható ide papnak, hacsak egy hóig is szolgált még. — íme a felhozott első eset szerint a tiszai kerület annak az eshetőségnek volna kitéve, — hogy gyakorta megszorulhatna káplánok dolgában : addig a második eset szerint mégis paphoz juthatna, a ki még nem szolgálta ki a kápláni kötelezett időt. Mindez arra utal, hogy e kérdés csakis az összes kerületek közös megegyezésével és egyöntetű határozataival oldható meg sikeresen. Máskülönben, hogy eredménye legyen, szükségkép a kerületek egymást teljesen kizáró izoláltságára kellene vezetnie; akkor meg minek a nagy költségen felállított és fentartott közös akadémia is? . . . Ez az egyik ok, a miért én e kérdést az egyetemes egyházra tartozónak tekintem. Hozhatok fel a n a 1 o g i á t is. Ez annyival figyelemre méltóbb, mert alig csalódom, ha azt állítom, hogy a kápláni kötelezett időminimum eszméjére ref. testvéreink analog zsinati intézkedése volt befolyással. És épen ez analógia alapján, mely szerint ők is egyetemes egyházuk útján oldották meg e kérdést — most tovább menve, igen fontosnak tartom, hogy mint ref. testvéreink, mi sem állapodjunk meg — a kápláni állás rendezésénél. Ref. testvéreink a debreczeni zsinaton rendszert építettek, mely magába öleli az egész papi pályát ; vagyon szerint egyházaikat 4 osztályba sorozták, s ez által, meghagyva az egyházközségek szabad választó jogát azt a fokozatos előléptetés helyes elvével combinálták, tért adva ez által a szorgalomnak, tehetségnek, érdemnek s megszüntetve igen sok visszásságot, melyek választások alkalmával nálok is eddig gyakorta előfordultak, nálunk máig is rendén vannak s melyeket bátran „képtelenségek krónikája" czímen könyvelhetnénk, ha ugyan e gyakori képtelenség nem volna — való!! Olvasóim szivesen veszik, ha illustratióval szolgálni nem akarok: úgy hiszem, mindenki tud ilyen választási eseteket a saját tapasztalatából. — Az itt szellőztetett indítvány komoly, nemes törekvésű; de ha már a káplánok éveit rendszerezve a „sikeres önálló működést" czélozzuk, mennyivel inkább kell e sikert fennebb eső körökben is biztosítanunk, az érdemnek elismerésre módot, munkára ösztönt nyújtva ? — Ha már az egyházi szolgálat ügyét rendezzük, rendezzük hát az egész ügyet; mert különben megtörténhetik, hogy tovább is — a kápláni évek daczára — fennmaradnak a választási miseriák, mikre nézve nincs az a még oly erőteljes és igazságos püspök sem, a ki önmaga erejéből gyökeresen javitólag hathasson be ! — Református testvéreink analógiája világosan mutatja, hogy ily kérdésben egyetemes eljárás, törvényhozás szükséges. Addig, mig eldől a dolog : ne essünk kétségbe. — Megőriz bennünket, papságunknak munkaerőt és kellő gyakorlati képzettséget ád addig is — a protestantismus geniusa. — Ha 350 esztendőn át eddig kápláni évek nélkül is munkabíró, czél és eszköztudatos papokkal ellátta egyházunkat, mért ne látná el azt még néhány évig az a mi jó szellemünk? — Vannak a dolgot érintő méltányossági pontok is. — Példáűl bizonyára a külföldön is tanúltak némi előnyben részesítendők, továbbá az is figyelembe veendő, hogy némely fiatal ember nem kap csak 3—4 és múlva kápláni állomást, hát még ezentúl is ki kell tartania a két évet, holott mint nem káplán is szerezhetett magának azon idő alatt annyi praxist, mint más . . . Azután, hogy a kápláni állomások mai definitiója szerint (legalább a. tiszai kerületben, más kerületekben nincs coordinatio-szerűleg szövegezve), midőn azok az egyház administratiójába be nem folynak, vájjon szerezhetnek-e helyes administrativ gyakorlatot? — Avagy nem kellene-e itt is változtatni valamit. . . Vagy, hogy tekintettel legyünk az önhibájukon kivül sokáig várakozókra, nem volna-e jó azon ref. szokást követni, hogy „in petto" felszenteljük ifjainkat káplánokul, csakhogy idejük beszámíttassék, avagy nem volna-e jobb más alkalmasabb és méltányosabb módról, megoldásról gondolkozni? nem volna-e magán a vizsgarendszeren is valami változtatni való, olyformán, hogy csakis a kitöltött kápláni évek után tartatnék még a lelkészi vizsga? stb. . . . De ezeket tárgyalni nem szándékom. Szóval a dolognak sok a bibéje. — Mindenesetre — bár nem gondolhatnók, hogy a tiszai kerület ez ügyiben valami érdemleges határozatot hozhatna (okaink fentebb) mégis melegen üdvözöljük azt, mint oly indítványt, mely egyházunk egy régi bajának orvoslására legalább az első lépést óhajtja megtenni. Mivel pedig e dologban — nézetem szerint — egyetemes egyházunkat illeti meg a teendő : azért hoztam e lapban azt szőnyegre. Stromp László Vallás, Istenben való hit a Darwin tanában, Darwinnak a vallásról alkotott nézete mintegy folyománya^ az emberről s annak eredetéről hirdetett tanának. 0 mint természetbúvár az Istenben való hitet sem tárgyalja keresztény alapon, mert így a sz. írást nem nélkülözhetné, hanem ennek ellenében tagadja, hogy az embernek Isten létezésében való hite kezdettől fogva meg lett volna, sőt határozottan állítja, hogy számos népfaj létezik, a melyeknek nyelvében az Isten eszmének kifejezésére szavak sem találhatók.