Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Igen vagy nem? (Guggenberger) II.

•302 embert ! A mi kevés élet mutatkozik, az is leginkább személyes polémiában és egyházunkat lealázó pamflettek Írásában nyilatkozik ! Nagyt. Esperesség ! Nem örömest említem ezeket. Lelkem szomorú fájdalmával nézem azt az öntudatlan zsibbadást, melybe egyházunk kezd lassan elmerülni. Ez állapotot örömest nevezném mély álomnak azon reményben, hogy a felébredés után annál nagyobb tevékenység fog bekövetkezni; de ismerem a szokott ellenvetéseket. Szinte hallom a kifogásokat : „szegények vagyunk ; tevékenységünket megzsibbasztják az anyagi gondok; tűlhalmoztatunk ingyenes munkával; kicsinyek a fizetések; nem támogat bennünket a világi elem ; elpártolnak az előkelő családok stb. stb. Tegyük fel, hogy ez mind igaz, amint hogy minden ellenvetésben van valami. Mi következik abból? Az-e, hogy még tovább is aludjunk ? Nem, nt. Esperesség! Éppen ezek a bajok ösztönözzenek bennünket ébredésre és serény munkára. Ne higyje senki, hogy apáinknak kevesebb anyagi gondjai voltak, mint nekünk vannak; ne higyje senki, hogy a fizetések és parochiák régen fényesebbek voltak, mint most; és ne gondoljuk, hogy azok a hajdan üldözött papok és tanítók nem voltak túlhalmozva ingyenes munkával és egyéb előttünk hála Istennek, ismeretlen fájdalmakkal ! Én elismerem a panaszkodás jogosultságát, de csak akkor, ha nem használtatik a semmittevés igazolásául, — hanem a cselekvés szükségességének indokolásául. Elfogadom az ellenvetés minden komoly szavát, de csak akkor, ha nem szépítési, hanem építési czélból emeltetik. Ha szegények vagyunk, igyekezzünk gazdagokká lenni tisztességes munka által ; ha elhalmoztatunk ingyenes munkával, gondoljunk az Istennek ingyen kegyelmére, — mely megáldja fáradozásunkat; ha műveltebb családaink leánygyermekei nem részesülnek evangyéliomi szellemű, valláserkölcsi oktatásban, állítsunk fel számukra saját felekezetünknek jól felfogott érdekében versenyképes jó leánynevelő iskolákat; ha gyengülő hitsorsosaink nyájára farkasok törnek, kövessük a jó pásztor magasztos példáját; ha a világi elem nem támogat bennünket eléggé, fejtsünk ki hódító erőt, mely elragadja őket a szellemi élet varázsával ; ha nincs egyházi tudományos irodalmunk, buzduljunk fel mások szép példáján s ragadjuk kezünkbe a világosság-terjesztés minden újabb eszközét; ha jeleseink visszavonulnak, távolítsuk el a visszariasztó okokat, szóval : ne engedjük felülkerekedni a visszavonulás, a lemondás és csüggedés szellemét, hanem ébreszszük fel az önbizalomnak, a cselekvőségnek és lelkesedésnek azon szent tüzét, mely üldözött őseinket élesztette, a kik, midőn egyik kézzel családi tűzhelyüket, másik kézzel vallási jogaikat védelmezték — Istenben vetett bizodalommal a jobb jövő reményében törekedtek magasztos czéljuk felé. A közszellem ily irányú változásához azonban az önmegtagadásnak és önfegyelmezésnek nagy mértéke szükségeltetik. Mindaddig, mig az életbe kilépő papjelöltjeink képzése magasabb fokra nem emeltetik; míg a lelkészkedő papság apostoli buzgalma az egyházi élet ébresztésére nem összpontosul; míg egyházi alkotmányunk szerint szervezett felsőbbségeinket, sőt egész egyházi korporáczióinkat nyilvánosan meghurczolni a papi jellemmel összeegyeztethetőnek fog tartatni; — míg meg nem tanuljuk az alkotmányos életnek azon első szabályát, mely szerint a többség határozatát akkor is tisztelni kell, ha az véletlenül a magunk nézetével meg nem egyezik; míg valódi vagy képzelt bajainkat az illetékes egyházi forumok megkerülésével oly térre és oly közönség elé fogjuk vinni, mely a viszonyok és tények ismerete nélkül tisztán soha nem láthat, tehát mindig helytelen Ítéletre hiv^ tik fel ; szóval mig az igazi egyházias nyilt protestais szellem nem lép a lábrakapó fegyelmetlen alakoskodás helyébe, addig hiába várjuk az óhajtott felébredés jó következményeit. Pedig az idők jelei naponta erősen figyelmeztetnek bennünket a veszedelemre. íme a szarvasi főgymnasiumunk ellen emelt méltatlan vád mutatja, mily könnyelműséggel lehet odavágni a hazafiatlanság vádját kellő indok és bizonyíték nélkül oly intézet ellen, melynek egész múltja és jelene az ellenkezőről tesz fényes tanúbizonyságot! Esperességünk, sőt egész felekezetünk reputácziója követeli, hogy ilyen vakmerő kihivó vádnak a szemébe nézzünk; és önérzetes férfiakhoz illőleg nyilt homlokkal követeljük a vád bizonyítékait a végett, hogy azokat megczáfolhassuk és a méltatlanul megsértett iskolánknak elégtételt követelhessünk. Itt megszűnik a kedélyeskedés. — Ideje már egyszer, hogy véget vessünk a gálád játéknak, mely a hazafiság szent nevében űzetik e hazában, — s űzetik a nélkül, hogy a becsületorzók akár a közvélemény, akár a törvény józan Ítéletével sújtatnának. Ily viszonyok között a mi kötelességünk az, — hogy az efféle méltatlan sértések daczára a tettekben nyilatkozó hazafiság útjáról le ne térjünk és semmi körülmények között meg ne feledkezzünk azon nagy kötelességekről, — melyeknek hű teljesítésével szeretett hazánknak, egyházunknak és kultúránknak egyiránt tartozunk. Ezen öntudat vezéreljen bennünket ezen gyűlésünkben is, melyet ezennel megnyitottnak nyilvánítok. Mielőtt a napirendre kitűzött tárgyak megbeszéléséhez fognánk, kérem, méltóztassanak esperes úrnak hivatalos jelentését kegyesen meghallgatni ! Zsilinszky Mihály, esp. felügyelő. Igen. vagy nem? IL És csakugyan teljesen elnémultak volna a múltnak intő szózatai és kihalt volna belőlünk azon lelkesedés, mely egyházunkat még 20 évvel ezelőtt betöltötte ?