Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Igen vagy nem? (Guggenberger) II.

•303 Ugy látszik : nem egészen. A dunántúli egyházkerület nem nyugszik s az idén ismét szőnyegre fogja hozni a zsinat kérdését. A pestmegyei egyházmegye is ujon felkarolta az ügyet, ugyanazon esperesség, melynek indítására 1859-ben, midőn a Pátens lecsapott közénk, szabadságunk és függetlenségünk visszanyerése végett azon egyetemes tanácskozmány tartatott, mely egyházunk közvéleményének vezérévé lőn. A kérdés tehát újra szőnyegre fog kerülni és a sajtó kötelessége vele előre is foglalkozni. Bátor vagyok a magam részéről is hozzászólni, mert vau ez az ügy oly fontos, hogy a vele foglalkozást megérdemli és a mily bizonyos az, hogy ha evang. egyházunk az ő egyeteme által ezelőt húsz • évvel a legfontosabbs legszükségesebbnek nyilvánított zsinatot megtartani képes nem volna, ez rásütné az élhetetlenség bélyegét : ép oly bizonyos, hogy, ha hozzáfognánk a zsinati előkészületekhez és aztán kudarczot vallanánk, ez egyházunk testén kitörölhetetlen szégyenfolt maradott. Ezért sina ira et studio kell a kérdéssel foglalkozni és nekem ez lesz a törekvésem. Szükséges-e a zsinat és lehetséges-e? Ezen két kérdésre akarom megkísérteni, a feleletet megadni. Szükséges-e? — azaz vannak-e oly kérdések, melyeknek megoldása szükséges és csak is a zsinat által lehetséges? Vegyük kezünkbe az 1869-ben megjelent zsinati előmunkálatot. Annak első része szól az egyházi alkotmányról. Kérdem : nincsen ezen a téren semmi teendőnk és gyökeresen javítani valónk? Igaz, hogy a mult évi egyetemes gvülés azt mondá : Mindegyik kerületnek meg van a rendszere, de igaz az is, a mit ugyanazon egyetemes gyűlés konstatált, hogy e rendszerek sok pontjai zavarólag térnek el egymástól és ezért szükséges egy közös alkotmány, egy közös rendezet, és e rendezet — igy nyilatkozott ugyanazon egyetem — csakis a zsinat által állapítható meg. Egyetemes gyűléseink szervezete — erről most már mindenki meg van győződve — túlélte magát, vagy nézzük meg a dolgot még közelebbről, tulajdonképeni szervezete nincsen is. Az egyetemes gyűlés hivatása volna, képviselni az összes magyarhoni evang. egyházat és azt kötelező határozatokat hozni. Lgvan kérem, miként alakul meg az a legfőbb képviselő testület? A álasztanak oda képviselőket a kerületek, a hányat nekik tetszik, azok oda elmennek vagy igazolatlanul elmaradnak, a mint nekik tetszik, hisz ott senki se kérdi az embertől, hogy ki vagy, honnan jöttél ^vagy mi jogon beszélsz te itt ? És minek is? — Ha határozathozatalra kerül a dolog, ott képviselőnek ügy sincsen semmi szava, a mit jelent vagy mond a négy püspök és felügyelő, az mén a jegyzőkönyvbe és ezzel punctum. — És a mi az egészben a legnevezetesebb, az azon körülmény, hogy ott csak teljes egyetértéssel lehet határozatot hozni, vagy épen nem, mert majoritási jog ott nincsen. Egyetlen egy kerület, az egésznek csak egy negyedrésze megakaszthatja a határozathozatalt. Azt mondja: én nem! és aztán marad az ügy jövőre! Szakasztott képmása a lengyel veto jognak, de következményeiben is lengyel állapotokat teremt. Kérdem, nincs itt semmi javítani valónk? Nem érezzük, nem látjuk azt mindennap, hogy ezen mi evang. egyházunk tekintélye folyton csökken? Csipkednek minket innen-onnan is, és ha felszólalunk, még ki is gúnyolnak. Követelnek reversalisokat és ha mi hivatkozunk a törvényre, azt mondják : a térítvény csak érvénytelen, de megtiltva nincsen. Elkeresztelik kisdedeinket és ha orvoslást keresünk, azt mondják a bíróságok : a keresztség által nem felekezetbe, hanem az általános keresztyén egyházba vétetünk fel. — Siet aztán a római egyház kijelenteni, hogy miután keresztyén egyház csak ő, ergo minden keresztelés csak ő neki állít ujonczokat s így mi mindnyájan tulajdonkép pápisták vagyunk (1. Evang. egyház és iskola 25-ik sz.). És a miniszter ezen arczátlan érvelést netáni észrevételek megtétele végett közli a nagyságos evang. püspökkel és az ügy be van fejezve. Meggyóntatnak, megbérmálnak egy evang. gyermeket. A protestáns lelkész bíróság eleibe viszi az ügyet és ott — miután a bíróságok dogmák dolgában is szakértők — kimondják, hogy gyóntatás és bérmálás által felvétel még nem történik. Apáink vérével szerzett békekötések, a király által szentesített törvények, melyekről eddig azt hittük, hogy ők képezik azon kősziklát, melyen egyházunk szabadsága és joga fennáll, pozdorjánná válnak, melyet a legutolsó falusi plébános lábunk alul elfújhat. Honnét van ez? Hja, kérem, csökkent a tekintélyünk és segítettük azt csökkenteni mi magunk. — Vagyunk mi sok individualitás, de nem vagyunk igazán testület. Féltékenyen őrizzük, ápoljuk és dédelgetjük a mi helyi esperességi és kerületi autonómiánkat, de specziális jogaink őrizete mellett megfeledkezünk a közös anyaszentegyházról s vagyunk kevesen sok felé, — de nem vagyunk egy kompakt egész, mely magának tekintélyt szerezni tudna is

r akarna is. Az Erdély kétszázezer szász atyafinak tizszer több tekintélye van, mint a magyar egy milliót tevő evang. egyháznak. Későre jár, kérem az idő. Már elütötte a tizenegyet. Ne késsünk mi oly nagyon azzal zsinattal

r melynek feladata lesz egyházunknak, kifelé és befelé tekintélyt szerző alkotmányt adni. 1869-iki munkálatban foglaltatik többek közt a „házassági ügyről" szóló fejezet. Hogy állunk mi ezen kérdésre nézve? — Tessék belenézni a 68-iki törvénybe? Minden egyháznak, kath. és keletinek, erdélyi evang. és reformátusnak

r de még az unitáriusnak is meghagyatnak a házassági ügyekben egyházi törvényszékeik, csak a magyarhoni protestáns a pária, mely kitagadtatik az örökségből. Ez méltatlanság és orvoslást igényel. Ezt pedigcsak a zsinat adhatja.