Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Nyílt levél ifj. Jeszenszky Károly paptársamhoz (Draskóczy Lajos)

\ 12 dicsőségét" (Máté 4., 8.). Csakhogy — úgylátszik — hiába való volna minden igyekezetünk, mert erre Zs. M. úr — a priori — kétségbe vonja képességünket. ' f T 1 O nagyon fent van, mi pedig nagyon alant. 0 oly tapasztalatokkal rendelkezik, „melyekről egy jámbor falusi papnak még csak sejtelme sincsen." Ezt neki meg kellett említeni „G. M. naiv ártatlanságával szemben." Kész is ő nekem — a maga helyén — tanulságos példákkal szolgálni, „melyek bizonyára le fogják hűteni meleg képzelődésemet. " Nos ezekre a tanulságos példákra igazán kiváncsi vagyok. Az én meleg képzelődésemmel én csakugyan azt képzeltem, hogy egy vitatkozó féllel állok szemben s a sajtó terén eddig megőrzött demokratikus elvnél fogva nem szükséges ennek magas rangját kérdeznem; hanem itt küzd érv érv ellen, s az olvasó közönség személyválogatás nélkül itél, kinek van igaza. Most már észre vettem, hogy nekem, szegény falusi papnak nagyságos úrral van dolgom. Le a kalappal! Hát le is veszem, midőn Zs. M. úr személyéhez lesz szerencsém, még pedig nemcsak szokásból, de igaz tiszteletből. De midőn a sajtóban vitatkozunk, engedje el nekem a czikkíró a nagyságos czímet, a mint én is elengedem a tisztelendő czímet. És ne méltóztassék hánytorgatni azt, hogy falusi pap vagyok. Először azért ne, mert — legalább nálunk Nógrádban — a főesperes, alesperes, főjegyző, pénztárnok mind falusi pap ; másodszor azért ne, mert Fabó András, a kit nem szükséges bővebben ismertetnem, szintén falusi pap és az én elődöm volt; és harmadszor azért se, mert a „nemzetiségi kérdés"ben nekünk, kik a néppel s ama bizonyos elemmel közvetlenül érintkezünk, mégis csak igen becses tapasztalataink vannak, és így a tárgyismeret bizonyos mértékével szólhatunk a dologhoz. „Úgy látszik, nem ismerjük egymást" — mondja a czikkíró. Én azt hiszem : igen. Talán a bemutatás is megtörtént. Lehet azonban, hogy — mint Vachott költeményében — ekkép ütött ki : „Én hős Kubát vagyok." „Én meg Balázs vagyok!" Gaál Mihály. Nyilt levél Ifjabb Jeszenszky Károly paptársamhoz! (Folytatás.) Kedves Barátom! Bántod a mi „lutheránus" voltunkat. Tulajdonképen Te nem bántod, hanem megengeded azon feltevést, hogy e szó „lutheránus" megbélyegzésképen is használható, s közöttünk keresed azokat, a kik okai, hogy némelyek a „lutheránus" névnek megbélyegző jelentést tulajdonítanak. S talán még azt is hiszed, hogy méltán. Nem hiszem, hogy ily szomorúan állanánk. Hanem arról vagyok meggyőződve, hogy azzal az emberrel, a ki a „lutheránus" névvel csúfolni akar, úgy vagyunk, mint a vásárhelyiek voltak azzal a némettel, a ki őket „magyarnak" „fitegyletnek" csúfolta! Ha a „magyar" és „védegylet" szó nem alkalmatos a megbélyegzésre, bizonyára a „lutheránus" szó sem jelenthet magasztalásnál egyebet. Az igaz, hogy őseinket csúfolták kétszinű lutheránusoknak; de miért? mert a róm. kath

; egyházzal ellenkezőleg két szín alatt vették fel az Űr asztalát! De ugyan kellett-e őseinknek pirúlniok ezért? Az igaz, hogy hajdan a lutheránust tisztátalannak tartották, mint a bélpoklost, s könyörtelenül zárták be előtte a ház ajtaját. — De ugyan szégyenére vált-e az neki? Az igaz, hogy törvénybe iktatták e szörnyű végzést : „Luterani conburantur." De ugyan nem lett-e még magasztosabb e név ! ? Az evangyéliom tiszta tudománya és tiszta erkölcse nem engedte, hogy megbélyegezve legyenek, sőt inkább az Úr dicsfénye, rájuk ragyogott! Vagy talán a jelenben a só megizetlenült? Nem állunk-e az evangyéliom alapján, mint az egész keresztyén világ? Kicsinyeinket más vallásra, más erkölcsre tanítjuk-e? Nincsenek-e nagyjaink, a kik a szent emlékezetű ősök nyomdokain haladnak s a kiket mi követünk? Akár a tisztaságért, akár a szabadságért, akár a hitért, akár magyar Hazánkért : kímélj ük-e erőnket, vérünket? Tiszták vagyunk mi! még most a „lutheránus" nevet csúfolásra használni nem lehet! S a ki ennek lehetőségét elvállalja : vétkezik ! Hog.y mégis használják? Mit mondjunk erre? azt, hogy a Hódmező-Vásárhelyre került német is használta csúfolásra a ,,magyar" megnevezést! Mert tudatlan volt ! S mikor gyalázni akart : dicsért ! Az igaz, hogy a magyarok között is, a „lutheránusok" között is vannak oly elvetemült emberek, a kikhez ha hasonló volna mind az egész : akkor mind a két név megbélyegző volna; de a tiszta búzát, azért, mert egy-két szem konkoly kerül benne : szemétnek nevezni tiszta lélekkel nem szabad! S hogy mégis vannak honfitársaink, a kik minket igaztalanúl csúfolásképen „lutheránusoknak" bélyegeznek, annak Ti vagytok az okai, a kik, szerintem helytelenül, a lapokban s nyomtatványokban ütöttétek félre a harangot, s tévedésbe ejtettétek honfitársainkat, s most Ti jajgattok, hogy minket „lutheránusoknak" neveznek. Szándékotok tisztaságát, feddhetetlen keresztyéni és hazafias érzésteket én nem vonom kétségbe; de helytelen, czélszerűtlen lépésiekkel csak kárt, elkeseredést okoztatok; boszúságot, viszályt támasztván a testvérek között, s a bizalom helyett gyanút plántáltatok a nélkül, hogy a közművelődés munkásságát megindítottátok volna! A kertnek gyomja nem múlik el, ha ezer trombitaszóval lármázzuk is tele a világot a kert gazos volta felől, hanem addig is burjánzik az felfelé s nyomja el a hasznos plántát. Bele kell abba lépni s a szomszéd kire nélkül nyűni kell a gyomot kifelé. Minden ember cselekedjél így ahol áll! Ne küldözzön mást, hanem fogjon hozzá maga! A jó példa vonz! A piszkolódás elkeserít! S ha volna