Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Fent és alant (Zsilinszky Mihály viszonzására Gaál Mihály)

11 / seggel van felruházva, mint G. M. úr el lehet Ítélni mindenkit, a ki nem fajimádó és hazafiaskodó. És mig az egyetemes gyűlés oly nagyhangú határozatokkal ékeskedik kifelé, addig bent az egyház épületében nagy a pangás. A theologiai tudomány hallgat, holmi az egyház politikai férczelve röpíiló' s eltűnő művek vevőre akadnak; de theologiai művek, ha megjelennek is, felvágatlanul a szerző és kiadó nyakán maradnak. A politikai láz elnyomja felületesen a belső ember kételyeit és küzdelmét s nem is lehet ott várni semmit sem, a hol a szív az evangeliomnak helyet nem ád s a hol a fej ábrándokkal telt. Tessék oda hatni, hogy a lelkészek és tanitók s az egyház minden szolgája határozottan működési terén maradjon s a nép a lelkiekben kellőleg látjassék el. A vallásos „anyag" bármily nyelvű legyen is hazára és egyházra nézve nem veszélyes, hanem igen a vallástalan és erkölcstelen materialisztikus és niliilisztikus elem, mely ellen a lipcsei Pank is oly szépen hivott fel a harczra. A hazának gyenge alapja a nyelv, hanem alapja, talpköve a tiszta erkölcs. Nagy a mező, gazdag az aratás, bárcsak volna elég munkás — a pomologia, méhészet, gazdászat és politika terén megosztva volna elég; de a specziális egyházi téren egyedül magát feláldozó kevés. Én csakis azért szóltam főgymnáziumainkról, mert ott is több egyházpolitikát láttam, mint evangeliomot. Egyházunk majdnem minden erejét a főiskolákra adja, holott ott a szükség nem oly égető, mint más specziálisabb egyházi téren. A bel- és kíilmisszió majdnem teljesen elhanyagolt s ha ahhoz teljes erővel hozzá nem fogunk sem a romanizmus, sem a sectákkal lépést nem tarthatunk. Hiába való lesz kérkedni oly nagyzó szavakkal mint „protestantizmus", „lelkiismeretszabadság, ha minden csak a theoriákban és hótömkelegekben vét el, és a szeretet által működő hit elmarad. A frázisok protestantizmusából van már elég, következzék a tettek protestantizmusa, mutassuk meg, hogy a mi igazságunk feljebb bővölködik a farizeusok és Írástudók igazságánál s nem pedig, hogy azokénál is hitványabb. Végezetre kérem, ne szolgáljanak soraim sem haragra, sem gyanúsításra okot. A harag és gyűlölet nem épít s igaz az, a mit Kempis T. mond „iracundus cito cadit, de uno malo in aliud pejus. Patiens et mitis, de hoste facit amicum et Deum inveniet sibi semper propitium, propter pietatem erga peccantem (vallis liliorum cap. VIII). Szeberényi Lajos Zs. (Zsilinszky Mihály viszonzására.) Nagyon sajnálom, hogy Zs. M. úr az én igénytelen megjegyzéseimre írt viszonzásában a személytérre vitte át a polémiát, mert így a fölvett tárgiy ról — az olvasó közönség épülésére — az eszmecserét folytatni nem lehet. Pedig kár volt ez által mintegy azt tanítania, hogy kifogyott az érvekből, s most csak haragjának akart utat nyitni : mert erre azt szokták mondani, hogy a ki haragszik, annak nincs igaza. Tanúm rá az olvasó közönség, hogy én Zs. M. úr személyét nem bántottam, az ő érdemeit, hazafiságát kétségbe nem vontam, intentióját nem gyanúsítottam : mert azon állításomat, hogy ő felszólalását „a legjobb czélzattal tévé," s hogy ő „nyilván a békességre való dolgokat keresi" — gyanúsításnak qualifikálni senki sem fogja. A mit tettem, az a legtisztességesb polémiában is megengedett eljárási mód, t. i. a czikkíró ellentétes állításainak egymás mellé helyezése azon axióma szerint: „contraria juxta se posita magis ducescunt." Hogy ez eljárásnál — igénytelen nézetem szerint — Zs. M. úr logikája kissé gyengének bizonyult, s hogy nekem ezt a „félszeg álláspont" rovására kelle írnom: arról nem tehetek. Ha Zs. M. úr velem szemben kimutatja, hogy az én állításaimban nincs következetesség, hogy én valamit meg nem értettem, hogy az én tapasztalatom — a fenforgó kérdésben hiányos : hát én ezért nem tudnék haragudni, sőt örülnék, hogy valamit tanultam. De Zs. M. úr nem ezt teszi, hanem — mitől óva int minden keresztyén embert — átmegy az érzelmek terére, s rám fogja, hogy „az egyenes szókimondás bántja a tekintélyemet" ; hogy az ő logikája — mely szerint tettekből itéli meg az érzelem őszinteségét — nekem „nem kellemes" ; hogy én is a „lármás hazafiak" a „ludasok" közzül való vagyok stb. És az a bizonyos czikkíró, a ki először fedezte fel azt, hogy a magyarosodásért buzgó „tótajkű" lelkészeknek „nincs tiszta szándékuk," hogy ezek csak „fitogtatják" érzelmeiket, miszerint a hazafiságnak legalább „látszatát" megnyerjék, — az a bizonyos czikkíró, a ki ekkép oda állítja magát (nem akarom azt az erősebb kifejezést idézni) „a szívek titkos érzelmeinek birájaul" : az a bizonyos czikkíró a történelem tanulságainak felidézésével is kimutatja az ily eljárás veszedelmes voltát. Hát lehetetlen ilyenkor ismét a logika törvényeire nem gondolnom. Zs. M. úr felszólít, hogy — ha az ő álláspontját érteni akarjuk — fáradjunk fel az elvek és eszmék magaslatára, szóljunk a kérdéshez egyetemes egyházunk érdekeinek magasabb szempontjából; mert ő egyházunk papjait, magasztos hivatásukhoz képest, bizonyos magaslaton szeretné látni, és elszomorítja a látvány, ha valaki „reverendában bukfenczeket hány a nagy publikum előtt." Hát az ilyen bukfencz, czigánykerék, tótágas csakugyan nem méltó hozzánk; s Zs. M. úr véleménye szerint — főkép nekünk, falusi lelkészeknek — a magas paripáról is le kell mondanunk : de ama magaslatra — ha gyalogszerrel is — szivesen felfáradnánk, a honnét Zs. M. úr eszméinek összefüggését beláthatnók. Meg vagyunk győződve, hogy ez nem akar lenni sem a Tátra, sem a Balkán, és talán ama bibliai magas hegy sem, a honnét megláthatnók „e világnak minden országait és azoknak