Evangélikus Egyház és Iskola 1886.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházpolitika (Szeberényi Lajos Zs.)

10 kiket én a hazafiság alacsonyabb fokán állóknak tartok. Jöhet idő és megpróbáltatás, amidőn a valláserkölcsi hazafiak is tanúságot fognak tenni a világ előtt hazafiasságukról, nem üres szavakkal, nem szenvedélyes átkokkal, nem gonosz gyanúsítással, hanem a hazáért feláldozó élettel és tettel. A fegyverviselésnek meg van a maga ideje és helye. Bizonyos műveletlen népek a béke idején is pisztolyokkal s karddal felfegyverezve járnak. A művelt ember szánt, vet, arat béke idején s ha riadót hall mindent ott hagy és a csatasorokba áll ! De térjünk át tulajdonképi thémámra az egyházpolitikára, melyre Gr. M. úr figyelmeztet engemet ki a politikától fázom s arra nem figyelek. Az evangelikus egyházban kezdenek egyházpolitikáról beszélni, nyilván megirigyelték a romanismus nagy sikereket aratott egyházpolitikáját. Az ev. egyház mihelyt politikát kezd űzni önmagával jő ellentétbe, vagy pedig nagy kudarczot vall. Az „egyházpolitika" nem keresztyén, hanem pogány fogalom s az ev. egyház tudvalevőleg a romanismus pogánysága ellen is protestál. Az egyházpolitika N. Konstantinnal kezdődött s amit mívelt az többnyire az evangéliom kárára történt. Minden kegyetlenség a keresztyénség körén belül csak a politikával karöltve volt lehetséges, épen ezért nagyon nagy tájékozatlanságot mutatott bizonyos lap, midőn azt állította, hogy az én irányom fanatizmusra vezet és hogy sehol sem történt annyi kegyetlenség, mint ott, ahol a vallási érdek volt a fő. Kegyetlenség és igazság csak ott történt, hol a vallás a politikával lépett szent szövetségre! A katholikus egyház űz egyházpolitikát; mert czélja a világi uralom. A kath. egyház alkalmazkodik a viszonyokhoz és ügyes jezsuita politikusai által kizsákmányolja azt; de ezen politikai szereplés nem az Istenországa, hanem az egyház megerősödését czélozza. Náluk az egyház czél, nálunk eszköz ez az evangéliom közvetítésében. (Az egyesnek Heilssicherheit-ja a kath. egyház czélja, az ev. egyház a Heilsgewissheit-ot czélozza). Luther maga a politika és evangéliom szövetkezéséről mit sem akart tudni. Visszautasította Hutten és Sickingen szövetségre való felhivását a német hazafisággal. És azért ki merné Lutherről mondani, hogy nem volt német hazafi! Igaz, hogy Luther egyszer olyan egyházpolitika félét akart kezdeni VIII. Henrik angol királylyal; de maga a kezdet is szégyenletes kudarczot vallott! Mihelyt az evang. egyház egyházpolitikáról kezd beszélni, a katholiczizmus pályájára lépett. És bizonyos az is, hogy amióta hazai evang. egyházunkban az egyházpolitika kezdődött, az egyház oly lejtőre lépett, melyről ha ideje-korán vissza nem tér, nincs megállapodás csak a Nirvánában! Pár szóban igyekezni fogok kimutatni az evang. egyház és az állam közti viszonyt; mert ha ezen viszony felfogása tiszta, evangeliomszerű, az egyházpolitika ki van zárva. Az egyház és állam két egyenlően isteni institutió. Az Isten országának két külön része van mindegyikére reá bízva. Az állam gondozza a külső ember üdvét, az egyház a belső emberét. Pál apostol a római levélben az állam szolgáit is Isten szolgáinak nevezi. (Róm. 13. 4.). Az állam óvja a jókat a gonoszoktól. Az egyház óvja a jókat a lelki dölyftől és őket alázatosságra és felebaráti szeretetre inti, a gonoszokat pedig bűnbánatra s megtérésre birni igyekszik. Az állam eszköze a hatalom és a kard. Az egyház eszköze Isten igéje és a szentségek. Igaz, hogy a keresztyénség keletkezésekor nem volt szó kultur államról. A „kultur állam

1'' fogalma még meg nem állapodott és ezen czím alatt is sok balfogás történhetik, így példáűl, hogy a kultura csak inkább az intellectualis kimívelődésre fektet súlyt s nem az általános erkölcsire is. A „kultur állam" fogalma a fentjelzett fogalommal nincs ellentétben, mivel az ember miveltsége a külső embernek is előnyére válik. Az evang. egyház üdvözölheti a kultur államot, mivel a keresztyén ember is üdvözölheti az irás szavai szerint mind azt, a mi jó és nemes, a mi igaz és szép és arról elmélkednie is kötelessége. Az evang. egyház üdvözölheti a kultur államot mindaddig, mig az a kultura nevében nem érinti, nem bántja azon viszonyt, melyben a hivő Istennel áll. És ha mégis azon szent viszonyt támadná meg, a mi fegyverünk nem az egyházpolitikai kijátszás, hanem a keresztyén szenvedés és martyrium. És ez oly hadsereg, oly fegyver, melyen még eddig a világ minden politikája s hadserege hajótörést szenvedett; nem kell tehát félnünk, hogy a mi létünk az állam és politika kegyelmétől függ. Az egyház közvetlenül nem támogatja az egyházi államot, vele szövetségre nem lép; de közvetve minden nemes és emberi intézményét támogatnia kell. A szentírás pár szóban a legvilágosabban fejezi ki az egyház és állam viszonyát, midőn azt mondja : a királyt tiszteljétek; de az Istent féljétek. A midőn őseink a lelkiismeret szabadságáért küzdöttek, azt nem tették egyházpolitikából, hanem vallási alapmeggyőződésből. Elleneik szerettek volna politikát bemagyarázni küzdelmeikbe, hogy annál könnyebben elitélhessék. Elitélték, de a Weltgericht örökre elitélte a birákat, mig az elitéltek rabruha helyett martyr-köpenyt kaptak. Az evang. egyházpolitikába keverődött hazánkban s az egyetemes gyűlés 1882-ben oly lejtőre lépett, mely sokkal veszélyesebb, mint az a veszély, melyet leküzdeni akart. Az egyház politikai pártokat és érzelmeket üldözni nincs feljogosítva, egysedül arra, hogy a lelkészek a Krisztus evangelioma helyett mást ne hirdessek, legyen bár azon új evangeliom nevei pánszlávizmus, pángermanizmus, antiszemitizmus. Ez ellen nem kell határozat, ez ellen szól a legfőbb kánon a biblia, midőn azt mondja arra, a ki más evangeliomot hirdet, mint a Krisztusét : maránatha. Az egyetemes gyűlés említettem határozatai alapján a pozsonyi tanárok elitélhették az illetőket az érzelem ott elég bizonyíték. Sőt ha valaki oly jeles inquisitori s magyarázva gondolkozó tehet-