Evangélikus Egyház és Iskola 1885.
Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Gusztáv-Adolf egylet közgyűlése
380 kedések megtételére, melyek által — elnézve kikerülhetlen kivételektől — valamennyi boltok bezárása egész vasárnapra elrendeltetik. A drezdai udvari templom római kath. szónoka, Hoffmann káplán, augusztus 10-én leköszönt hivataláról és egyszersmind katholikus lelkészi tisztéről. Oroszország. — A czár, II. Sándor császár 1865. marczius 19-én kelt azon titkos parancsát, melynélfogva a kelettengeri tartományokban kötött vegyes házasságoknál a gyermekek keresztelését és nevelését szabályozó reversalisok ne követeltessenek, megszüntette. Jövőben tehát az ilyen házasságokból származó gyermekek kivétel nélkül orthodoxoknak tekintetnek és ezzel ki van mondva, hogy az evang. vallás ezen tartományokban ép úgy mint a többi hitfelekezetek csak türt vallás. VEGYESEK. — Luthertársaság. A Luthertársaság „igazgatótanácsa" f. év deczember 2. és 3-án Budapestre elnökileg egybehivatott. A meghivó, mely minden tagnak külön-külön megküldetett, következőleg szól : „A Luthertársaság „igazgatótanácsa" folyó év „deczember hava másodikán és harmadikán „Budapesten az evang. gyülekezet deáktéri épületiének kis termében gyűlést tart, melyre (a czím) „tisztelettel meghivatik. A gyűlés kezdete az első „nap reggeli 10 órakor." — Kelt L.-Patonán 1885. „november 14-én. — „Az elnökség megbízásából." Bognár Endre, jegyző. — „Sirvirágok" czimű versfüzetemre a felhívásban e hó 20-kára tűzött előfizetési határidőt, 30-káig meghosszabbítom. Egyúttal kérem azokat, kikhez felhívást menesztettem, amennyiben előfizetni szándékoznak, e határidőt megtartani szíveskedjenek. — Czegléd, 1885. november 16-án. Török József, lelkész. — A pesti magyar egyházban tartandó próbaszónoklatokra meghívott lelkész urak közül csak nt. Farbaky József úr fogadta el a meghívást s f. évi deczember 6-án fog prédikálni. — A zurányi gyülekezetben (Moson m.) a helyi gyámintézet megalakult s elhatározták, hogy évenként a reformáczió emlékünnepén házi gyűjtést rendeznek, mit ez évben meg is kezdtek s eredménye 28 frt. 10 kr., mely összegből 7 frt. tökésíttetett, 21 frt. 10 kr. pedig az esperesi hivatalhoz beküldetett. — Az iskolás gyermekek 3—10 kr.-nyi adományaikkal járultak e czélra, kiknek buzdításában a gyülekezet két derék tanítója Jánisch Grusztáv és Nitschinger Pál örömmel és sikerrel fáradoztak. — A Luther-társaság alaptőkéjéhez gyűjtetett 28 frt. 25 kr. Helyesen ! Tegyünk mindnyájan s folyton és a siker nemcsak az anyagiakban lesz jutalmazó, hanem a közérdeklődés s közszellem emelésében maradandó. — Dr. Melczer Gyùla, acsai lelkésztársunk s a pestmegyei esperesség főjegyzője, f. hó 10-én tartotta 25 évi hivataloskodásának örömünnepét, az iskolai ifjúságnak, a gyülekezet tagjainak s lelkésztársainak élénk részvéte mellett. — Ad multos annos. — Választások. — A bazini német és tót testvérgyülekezetek egyhangúlag Szandtner Ágostot választották meg közös felügyelőjükké. — Szép bizalom egy derék és buzgó férfi iránt, a ki azt kétség kivül jövőben is az egyház javára czélzó munkássága által igazolni fogja. — Váll es Károly, néhai acsai tanító helyébe, az eddigi segédtanító Lipták János lett egyhangúlag rendessé megválasztva s hivatalát november l-jén el is foglalta. — Temes-buttyini ág. hitv. evang. egyház föl segélésére legújabban nagyt. Kernúch Adolf, sándorfalvi evang. lelkész és Ondrejkovics József fehértemplomi állami tanító 3—3 forintot adományoztak. — Isten jutalmazza áldozatkészségüket! — Az ev. ref. egyház és az államsegély. Az ev. reformált egyház ép most Budapesten tartott egyetemes conventjének e napokban tartott ülésében — mint a napi lapokban olvassuk — elhatároztatott, hogy következő felekezeti gymnáziumi számára fog államsegélyt kérni, és pedig : a budapesti gymnáziumnak egyszersmindenkorra 50,000 frt., a gyönkinek egyszersmindenkorra 3500 s évi 2000frt., a halasinak egyszersmindenkorra 25,000frt., a kecskemétinek évi 3,800 frt. és egyszersmindenkorra 5,000 frt., a kun-szent-miklósinak évi 3,200 frt, egyszersmindenkorra 6,000 frt., a nagy körösinek egyszersmindenkorra 6000 frt., évi 3500 frt., a pápainak egyszersmindenkorra 98,000 frt., amiskolczinak egyszersmindenkorra 50,000frt., a nagyenyedinek egyszersmindenkorra 30,000 frt., a székely -udvarhelyinek évi 4000 frt., egyszersmindenkorra 10,000 frt., a z i 1 a l i n a k egyszersmindenkorra 11,000 frt., évi 10,000 frt., a szászvárosinak évi 10,000 frt., a szepsi-szent-györgyi gymnáziumnak pedig ez évben 3000, és ha kiegészül az intézet nyolczosztályura, évi 7000 frt. segélyezést. — A csurgói s marosvásárhelyi ref. gymnázium is kért segélyt, de az előbbi még a conventi bizottsághoz utasíttatott vissza, az utóbbi pedig kérvényének pótlására utasíttatott. A convent tehát ezúttal 316,500 forintot kér az államtól. — Halálozások : Somorján, október-hó 28-án meghalt Neübauer Károly, az ottani egyháznak sok évi felügyelője, érdemekben gazdag oszlopembere. — A ki őt ismerte, az szerette és tisztelte is. Temetése, a városi és vidéki lakosság általános gyászának nyilvánulása volt. — Legyen emléke áldott és adja meg neki Isten ama boldog nyugalmat, melyet az ő népének igért. — Báró Kaas Ede, a farmosi leányegyház felügyelője, az ottani evang. iskola megalapítója Farmoson meghalt 74 éves korában. — Fia Ivor ismeretes, mint kiváló magyar publiczista. — Temették : régi barátja Láng Adolf pestmegyei főesperes és F r e n y ó András szelei evang. lelkész. — Béke poraira! :- PÁLYÁZAT. Az ó-verbászi ág. hitv. evang. német tannyelvű iskola I. és II. osztályához okleveles tanító kerestetik, ki egyszersmind köteles lesz az ismétlő iskolát vezetni. Évi fizetése : 300 — háromszáz — frt az egyház pénztárából évnegyedenkint utólag fizetve; lakás az iskolaépületben az ahhoz tartozó kert használásával és tíz urbariálhold élvezete — az adó a tanítót terheli — s végre a szokásos stóla. — Az állomás azonnal elfoglalandó. — Pályázók folyó évi november 28-ig alólirotthoz forduljanak. O-Verbász (Bácsmegye) 1885. nov. 8-án. Roth Károly Tivadar, evang. lelkész. NYOMATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.