Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Az ev. egyház néptanítóihoz (Micsinay Pál)

130 „áramlat." ... No de lássuk barátom tulajdonképeni „keserű gyógyszereit!" Ez már igazán nagy adagokban van adva, úgy a betegeknek, mint az egészségeseknek. Ő ezt kegyetlenül beadja jóformán az összes papoknak, papnéknek és ártatlan piruló leányaiknak és kegyesen hozzáteszi: „tisztelet a kivételeknek!" Mondja, hogy nagyok igényeink s ebben van némi igaza. De kérdem, hol vannak, hányan vannak azok a lelkészek, kik hosszú szárú pipa helyett, legalább is britannikára pöffentenek?! Hol vannak, hányan vannak, kik „féder

es hintóba vágják (!) magukat s úgy robognak (?) a szék- vagy főváros (!) látványos (!!) helyeire?" ... Ez már valóban nevetséges, szánalom gerjesztő és bosszantó volna, ha úgy volna. De ha egyik másik lelkésznek van tisztességes, kényelmes fogatja, azt neki rossz néven venni, helytelen dolog; mert hisz erre a kegyes, takarékos apák is példát adtak, a kik „csézán" vagy „echós kocsin" jártak, habár per pedes apo3tolorum is látogatták egymást. A ki némi kényelmet tud adni magának, családjának, az bizonynyal nem panaszkodik s megelégszik, ha évi járandóságát megkapja, vagy ha be nem veszi, üresen maradt zsákját félreteszi s paphoz illő türelemmel várja — a jobb jövőt. Uraim! a mai időben már nincs „papzsák." Látjuk népünk elszegényedését, de érezzük is. . . . De lássuk, mit mond czikkirónk a papnékról? Látszólag rossz néven veszi nekik, hogy nem szőnek, fonnak s elfeledi, hogy ez a mai időben már ki nem fizeti magát; feledi, hogy a rokka és szövőszék helyén ott áll a legtöbb lelkészlakban, a családi (nem salon?) szobában a vigan pergő — varrógép! Kérdem barátomat, hány papnét ismer, a ki nem maga főzne? Hányat, ki magát „Nagysádnak" czímezteti? Hányat, ki szerény paplakán — „sal ónról" beszélne? Én mondhatom, hogy nagyon kevés ily rossz gazdasszony, hiú, fellengző s nagyravágyó papnét ismerek. Ugy tartom, hogy a „salonbéli Nagysádok" képezik a kivételt; nem pedig a fennséges hivatásuk magaslatán álló lelkésznék, kik férjök segédjei s együtt munkásai az Ur szőlőjének ! A kivétel megfordítva áll! És ez így van jól. Hogy pedig a papné, mint művelt nő néha — ha van neki! — selyem ruhát is ölt magára s hogy néha némelyek „Nagysádnak" szólítják, ez a mai szokás s míveltségi fok folyománya. Tessék ezt megtiltani s nevetségessé teszi magát. No de legósdiabb czikkiró ama passzusa, melyben a zongorázást s a franczia nyelv művedését helyteleníti, mert hisz a papnék leányaiból „ismét csak legfeljebb szegény falusi papnék lesznek!" No szegény paplányok! jertek és czirogassátok meg az — esperes úr haragos arczát és kérleljétek meg, hogy ne nehezteljen rátok azért a kis zongorázásért és még kevesebb francziaért (a német nyelv meg van engedve!), mely azt eredményezheti nálatok, hogy nem nevez a haladó világ falusi libácskáknak! Mondjátok el, hogy ti jó gazdasszonyok lesztek, hogy éléstáratok megtöltéséről gondoskodni s annak idő előtti kiürítésétől óvakodni fogtok, hogy a felsőruha- és fehérnemű-varrást gyakorolni fogjátok, hogy magatok főztök (mindaddig, a míg lesz mit!) s így a paplakok „szépasszony főztje" nem borul a mult idők emlékeinek ködfátyola mögé. . . . Tegyétek ezt és valamikor még talán — selyem ruhátok is lesz! Ugy bizony lehet a szépet a hasznossal összekötni, csak túlságokba ne essék az ember s számítani tudjon. A mi pedig a papnék műveltségét illeti, azt hiszem hogy ennek arányhan kell lennie a papok műveltségével. Ha ezek tudományosságát sürgetjük, akkor élettársaik műveltségét se szállítsuk le a fagypontra. A nem kellőleg müveit papné rontja férje működését, az egyház felvirágzását és saját családja boldogulását. Ezt gondolom nem szükség indokolnom. Czikkiró vége felé egy kis ellentmondásba látszik keveredni. Ugyanis ezt mondja: „Nem látjuk-e, hogy népünk a közterhek alatt görnyedez? Még mi is új terheket rakjunk vállaira? Még mi se tudjunk könyörülni? Az lehetetlen." .... Az olvasó azt hinné, hogy bár a szó szoros értelmében vett szegény papnak is csak hallgatnia, tűrnie kell, mert ha könyörög, mindjárt telhetetlennek tartatik. De hát nem így van. 0 ezen tanácsot kapja: „Igyekezzék minden pap saját hatáskörén belül lassan, módjával javíttatni fizetését." Tehát megengedi, hogy ránk fér a fizetésjavítás. Hogyan lesz ez lehetséges, ha csak könyörületesek leszünk ? Hisz hivek nélkül mit sem tehetünk : csak is ők javíthatják javadalmainkat, tartozzanak bár a néphez vagy a nemességhez. De ebből azt következtetni, hogy a papok telhetetlenek, s őket ily gúnynyal illetni, az valóban helytelen dolog. Barátom zsákjának sok buzaszemét jónak találtam, de a mi nem oda való, azt szives engedelmével kirostáltam. Reményiem, hogy ezért nem fogja magát martyrnak tartani, azért, mert bátor vagyok kimondani, hogy „papzsák" nincs. Isten velünk! Melczer Gyula. Az ev. egyház néptanítóihoz. Midőn az „Evang. Egyház és Iskola" hasábjain „Az országos néptanítói nyugdíjalap" czimű czikkecskémet a nagytiszt, szerkesztőség becses engedelméből közzé tettem, cselekedtem ezt ama édes szándékkal, miszerint az ügy iránt az érdekeltek figyelmét fölébresztve, annak beható tárgyalására, különösen e nyugdíjalapra évi járulékaikat rendesen fizető feleket — figyelmeztetve — fölhívjam. Az ügy igen fontos és életbe vágó, érdemes arra, — hogy úgy a tanítótárs urak, valamint magok az egyházgyülekezetek is figyeluiökre méltassák, mert hiszen magok az egyházgyülekezetek is igen tekintélyes összegekkel adóznak — és pedig minden tanítói állás után — e czélra, mely czél ugyan üdvös és szép is a maga nemében, de vajmi bizonytalan* s elérhetetlennek tetsző, ha tudniillik e nyugdíj-intézményt szabályozó törvényczikk kellő módosításon nem menend keresztül. Ez pedig csak úgy érhető el, ha akár egyesek, akár tanítói egyesületek e törvényczikket tárgyalás alá veendik, a módosítandókat megbeszélik és a lehető módosításokról nyilvánosság előtt is szót emelnek. Hogy mennyire foglalkoztatta ez ügy már eddig elé is az érdekelt feleket — azt nem tudom, de hogy szavam a mit szerény czikkecskémben ez ügy érdekében elejtettem, nem volt egészen tárgytalan, annak kedves tanújele, a pozsonyi igen tisztelt tanítói egylet becses intézkedése a