Evangélikus Egyház és Iskola 1885.
Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Spanyolországi evangelizáció
152 hez : szíveskedjenek kegyadományaikkal rólunk ezután is megemlékezni, hogy így a még hiányzó összeg megszerzése által önállósíttatásunk iránt táplált óhajtásunk valósulásához juthasson. — Brassó 1885, april 28-án. Moór Gyula, ev. magy. lelkész. Lukács János, gondnok. KÜLFÖLD. A spanyolországi evangelizáczió köréből. Egy érdekes nyomtatványt és egy érdekes levelet vettem Fliedner Frigyes lelkésztől Madridból, melyet ezennel közlök: „12 évi evangelizáczió munkája Spanyolországban;" — ez czíme a nyomtatványnak, mely ím itt következik. Távol vagyunk attól, hogy Istennek ama dolgát, az evangyéliomnak általunk Spanyolországban terjesztését, egyedülinek vagy legkiválóbbnak jelezzük. Sok társaság működik ez irányban Spanyolországban és mi mindnyájokkal egyetértőleg közreműködünk. Csupán azon kérelemmel engedünk, hogy átnézetét adjuk a vezetésünk alatti munkának. „Kisebb vagyok minden te irgalmadnál és hűségednél, melyet a te szolgáddal cselekedtél ; mert egy pálczával mentem át a Jordánon és most két sereg lettem." Ezen igék illenek feliratnak. Tizenkét évvel ezelőtt Németország déli és északi részén összeállottak keresztyén barátaink a végre, hogy spanyol ev. testvéreiken segítsenek. A berlini bizottság (t. i. evangelizácziói bizottság) 1870-ben küldött egy fiatal pásztort az ottani gyenge gyülekezetek támogatására s ily gyülekezet akkor már négy alakult volt meg Madridban. VEGYESEK. — A Luther-társaságra fizettek: alaphoz : évdíjakbaii : Puczinczi gyülekezet gyűjtése 9 frt. kr. frt Veszprémi gyülekezet „ — » — „ 4 » Barcza Kálmán — n — n 4 n Dr. Matkovich Tivadar — 3Î 4 TI Ludig Emánuel — » n 4 n Kappel Nándor — n 50 » — » Hahn János . . . — n 30 n — _ Magassy Elek 1 » — » — » Benkár Dénes — n — » 4 Tornyos Pál — » — » 2 V Hanesz Sámuel — n — n 4 Kuchta Dániel 1 n — kr. — ifj. Járossy Endre — » 50 » — n Melczer Gyula — n — n 4 » id. Sajóhegyi Frigyes . — » — » 4 » Walles Károly — V — » 2 » Jochmann Gábor — _ — j) 2 Lipták János — » — » 1 » Micsinay Pál 3 n — » — » XVIII. kimutatás 856 » 67 . 305 n Vagyonösszeg 871 frt. 97 kr. 344 frt. Ez összeg a társaság javára a takarékpénztárban van elhelyezve. A társaság eszméjét pártoló urakat tisztehttel kérem : szíveskedjenek megjelölni, hogy adományuk az alaphoz tőkésítve csatoltassék-e, vagy évdíj czimén irassék-e javukra, hogy a kimutatással való nyugtázás is e szerint szerkesztethessék. — Báró Prónay Dezső egyet, felügyelő úr ő méltósága a vanyarczi leégett templom felépítési költségéhez 100 frttal járult. ;— Főtiszt, dr. Geduly Lajos, superintendens úr, megrongált egészségének helyreállítása végett Karlsbadba utazott. — A báró Baldácsy prot alapítvány kerületi meghatalmazottait, br. Kemény Gábor ig. elnök, f. é. május 14 -én d. e. 10 órakor Budapesten, az ev. ref. egyház Calvintéri tanácstermében tartandó közgyűlésre meghívta. — A pozsonyi gyülekezet f. hó 3-án szép ünnepet ült. Jeszenszky Józsefet, a gyülekezet gazdasági bizottságának elnökét, ki 25 éves áldásdús működésének évfordulóját megérte a gyülekezet tagjainak áldozatkészsége gyönyörű olaj festvény ben megörökité. A gyülekezet anyagi ügyeinek vezetője, jólétének biztositója valóban megérdemelte a hála ezen szép nyilvánulását. A jelzett napon tartott közgyűlésben ünnepélyesen lett a remek olaj festvény főtiszt, dr. Geduly Lajos superintendens úr beszéde s az ünnepelt meghatott válasza után leleplezve. Ki nevét működésével megörökité, adja Isten, hogy tetteinek e jutalmazó elismerésében még soká örvendezhessen az általa biven szolgált gyülekezet virágzásának. A valóban szép festmény dicséri mesterét is, Fleischmann György pozsonyi képfestőt. — Az acsai gyülekezet 1884. évi számadása szerint : bevétel 1437 frt 61'/ 2 kr., kiadás 1362 frt 69'/ 2 kr., maradvány 75 frt 6 kr. — A szarvasi főgymnasiumban a VIII. osztály szigorlatai f. é. május 18—23-ig s aztán folytatólag az írásbeli érettségiek május 26—30-ig tartanak. A többi gymn. osztályok szigorlataira junius 11—18, a tornából való nyilvános vizsgálatra 18-ának délutánja, az évzáró közvizsgálatra 19-e s a szóbeli érettségire junius 20-a s következő napjai tűzettek ki. A magántanulók vizsgálatra jun. 29és 30-án tartoznak megjelenni. („Szarv. Lapok.") T Stelczer Károly, a nagyszombati gyülekezetnek 45 évig híven szolgált lelkésze f. hó 7-én hosszas, nehéz szenvedés után, életének 75. évében elhúnyt, 9-én temettetik. Négy, el nem látott leány siratja a jó atyát. Sokat küzdött és szenvedett; nyugodjék békében! Pályázatok néhai Glosius Artner Karolina asszonynak alapítványából kiosztandó, lelkészi vagy tanári nyugdíjra. Néhai Glosius Artner Karolina alapítványából egy 80 frtos évi nyugdíj szolgálatképtelenné vált és mostoha anyagi körülmények közt levő, ág. hitv. ev. lelkésznek vagy gymnasiumi és felsőbb tanintézeti tanárnak levén kiosztandó, felhivatnak az ezen nyugdíjra pályázni kívánók, miszerint minősítéseiket igazoló bizonyítványokkal támogatott és az illető lelkész által is ellenjegyzett folyamodványaikat az illető kerületi püspök úr utján f. é. július 31-ig az alúlii'ott bizottsághoz beküldjék. Kelt Budapesten, 1885. april hó 24-én. A Glosius Artner Karolina-féle alapítványt kezelő bizottság nevében : Büsbach Péter, biz. elnök. Zsigmondy Jenő, biz. jegyző. Néhai Glosius Artner Karolina asszony alapítványából egy 60 frtos évi nyugdíj szegény sorsú lelkész- vagy felsőbb tanintézeti tanár-özvegynők számára levén kiosztandó, felhivatnak az ezen nyugdíjra pályázni kívánók, miszerint kellően felszerelt és az illető lelkész által is ellenjegyzett folyamodványaikat az illető kerületi püspök úr utján f. é. július 31-ig az alólirott bizottsághoz beküldjék. Kelt Budapesten, 1885. april hó 24-én. A Glosius Artner Karolina-féle alapítványt kezelő bizottság nevében: Büsbach Péter, biz. elnök. Zsigmondy Jenő, biz. jegyző. NYOMATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.