Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - A mi fizetéseink (Farkas Géza) II.

Harmadik évfolyam. 12. szám. Pozsony, 1885. évi márczius 21. EVANGELIKUS EGYHÁZ ISKiL L Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre 1 „ 50 „ Egy szám ára: 12 kr. o. é. MEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. . ' Szerkesztő- s kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. Felelős szerkesztő s kiadó : T DR S Z TESTIÉ KT S Z FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélvegdij : kiilön 30 kr. Tartalom : A mi fizetéseink. (Farkas Gejza). — Felsőbb leánynevelés és még valami. (Farbaky József). — Irodalom. — Nekrolog. Belföld. — Külföld. — Vegyesek. A mi fizetéseink. H. „Ende gut, Alles gut," tartja a közmondás; de a jó véghez jó kezdet kell. Ha el van hibázva a kezdet, akkor a vég koczkáztatva van, s bár megfordítva, nem következik, hogy jól kezdett dolog, jól is fog sikerülni, de a valószínűség törvényénél fogva a sikernek nagyobb biztosítékát adja a jó kezdet. . . . Nem tartjuk magunkat csalhatatlannak; csak alanyi felfogásunknak kívánunk kifejezést adni; ám javaljon jobbat — a ki jobbat tud ! Amiről még ez alkalommal szólani akarunk, — az a múltkor említett két főtekintet, t. a tér és a mód. Egyházunk alkotmányos életének főpontjai az esperességi, kerületi és egyetemes gyűlések. Nem ok nélkül történt utalás ezekre, — mint azon térre, a melyen legkönnyebben juthatunk eredményhez, ha fizetéseink javítását óhajtjuk elérni. Tenni, igenis, tehetnek az esperességi stb. gyűlések nagyon sokat : s a kezdeményezésre — alkalmasabb tér hiányában — jó szolgálatot tehetnek : de — ahol ilyenek vannak — mi a kezdeményezést a papi conferentiáknak óhajtanok feltartani, s feladatául tűzni. Már csak azért is, mert az ilyen testületek összejövetelein jobban meg van adva a mód a behatóbb megbeszélésre. Egyházi közgyűléseink tárgyalásainak rohamos menete — s azon körülmény, hogy a rövidre szabott idő alatt legyen sok vagy kevés — minden administrativ kérdésnek, törik szakad — el kell végeztetni — sok üdvös dolognak a szárnyát szegi, s ha az évről-évre hozott határozatok vontatottsága meg sem öli, de a halogatás hínárjába elmártja azt, ahonnan nehéz a kibontakozás. Egy alkalommal arról volt szó, hogy egyházi javak értékesíttessenek eladás útján; négy egész esztendőbe telt, míg a dolog annak rendje módja szerint lebonyolodott, úgy hogy vevők és eladók egészen belefáradtak a sok várakozásba s költségbe; jó szerencse, hogy az ügy a huzavona által nem ment füstbe, — még sem eshetett meg az eladók kára nélkül. De a dolog természete is azt hozza magával. Papi fizetésekről lévén szó, — hát kezdjenek valamit a papok. Ha nincs panaszló, nincsen biró, s néma gyermeknek anyja sem érti baját. Vigyük hát ügyünket első sorban a papi értekezletekre, s innen az esperességi gyűlésre. Nagyon üdvös dolog lenne, az egyöntetű eljárás szempontjából, ha a papi értekezletek elnökségeik útján kölcsönösen érintkezésbe lépnének s az értekezletek megállapodásait lehető rögtön közölnék, különösen azon értekezletekkel, a melyek még tanácskozmányukat nem tartották ; hogy ha üdvös és praktikus az eszme, annál többen csoportosulnánk körüle. Azt alig szükséges említenünk, hogy e lapok kész szolgálatára e részben is mindenkor biztosan számíthatunk. Lássuk már most a leglényegesebbet, a módot. Több ízben volt hangoztatva a szegény egyházak összevonása. Szerény véleményünk szerint ez nem volt a legszerencsésebb gondolat. Nem vagyunk barátjai a szétdaraboltságnak sem; de az egyesítést csak azon esetben óhajtanok megengedhetőnek, ha teljesen elnéptelenedik az egyik. Jóból a több sem árt, s még messze vagyunk attól, hogy csak sokan is legyünk. Papi létszámunkat olyan helyeken, a hol az anyagi viszonyok megengednék — nagyobb egyházainkban, okvetlen szaporítanunk kell. Mert igaza van ismét egy egyházi főméltóságnak, midőn mondja, hogy nem az egyház van a papért, de a pap az egyházért. Mi szerényen csak arra kérjük az egyházakat, hogy annyit biztosítsanak fáradságunkért, hogy abból egyszerű életmóddal megélhessünk — még özvegyeink és árváinkról magunk gondoskodunk — s hogy ne méltóztassék egykedvűen nézni azt, ha mi a nyomorrai küzdünk, — méltó lévén a munkás az ő bérére! Az egyházak összevonása — eltekintve a kiszámíthatatlan erkölcsi veszteségtől, a mellett, hogy a pap teendőit felette megnehezítenék, inkább hátrányára mint elő-