Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Lipcse

90 nyére lenne anyagilag is a papnak. Az emberek mai nap nagyon számítók — a nyereséget nem is a pap, banem az egyesítendő egyházak kívánnák zsebre tenni. Lett legyen az a fizetés bármily nyomorult, még sem tehető fel, hogy egynek két papfizetést lennének hajlandók megajánlani a hívek : fél papnak csak fele járja. S az bizonyos, hogy a két fél fizetés ez esetben az aritmetikának szégyenére nem érne fel az egy egészszel. Számítsuk még hozzá a sok időt, mely az ide-oda járkálással elkallódnék; a fuvart, melyet egy egyház sem akarna viselni ; a ruházatot — s a mi fő, az egészséget : s áldani fogjuk az órát, mikor egyesítésre vonatkozó terveink füstbe mentek. Utalás történt a közalapra. Talán a jó Radvánszkynak is ilyesmi lebegett szeme előtt, midőn ez alapot létesítette, legalább létesítését megkezdette. Adja Isten, hogy mielébb életbe léphessen, de emberi számítás szerint mi élők áldásait aligha fogjuk élvezhetni. S már is oly áramlatok nyilvánulásait észleltük, melyek szerint mind távolabbra vettetik a nyomorral küzdő közpapság ezen alaptól : egyike a városi lelkészeknek a vallásoktatás terén a felekezeten kivül álló iskolákban kifejtett fáradságot kívánván belőle jutalmazni; másika, bizonyosan magyar evangelikus egyháznak dicsőségét óhajtván emelni — missziókat tervel a közalapból. Ilyen áramlatokkal szemben ne csodálja senki, hogy ' a lelkészek túlnagy része semmi buzgóságot nem fejt ki a közalap érdekében — mert nem fejthet! Véleményünk szerint javulást hozni a helyzetbe e kettő van hivatva : egyike a papi szolgálmányok megváltása — másika a helyes fizetési kulcs fel állítása. Ezt követeli a méltányosság, — azt a nemzeti közgazdálkodás jól felfogott értéke. A rossz akarat ugyan leplet talál, mely alatt önző czéljait eltakargatja, állítván, hogy nem a vagyonnak — de a személynek kell a pap, de végre is nem a személy, hanem a vagyon tartja a papot; s nincs méltányosabb kulcs az Isten országára vonatkozólag, minthogy vegyen kiki annyi terhet magára, a mennyit bir. Vannak híveink, a kik nem fizetnek semmit régi elavult kiváltságokra hivatkozva; vannak, kik úgy ímmelámmal inkább kegyelemből vagy érdekből áldoznak valami csekélységet az egyházra; a tulajdonképeni terhet azonban a híveknek csak kevese viseli. Igaz, hogy a földes uraságok hasítattak a papoknak s általán egyházi czélokra — telkeket; de hát hol vannak azok a földes uraságok és ivadékaik? Ha valaki arra hivatkozik, hogy elődjei áldoztak telkeket, fekvőségeket — s e réven többé áldozatokat viselni nem akar: ez hagyján! De ha valaki az ily birtokot talán épen árverésen megvette, mi jogosítja őt arra a kiváltságra, hogy egyházi terhekben részt ne vegyen; az ő, bizonyára jobb módja a hívek zöménél — semmi esetre sem; áldozat részéről pedig nem történt; méltó dolog, hogy a teher egy részét ő is magára vállalja. Ha van eset, vagy ilyet felállítani óhajtanánk, a terhek alól való felmentést csak az adományozók egyenes származású utódjaira — s csak az adománynak bizonyos értékéig engedhetnők meg kiterjeszteni. Bár ev. egyházunk szelleme nem engedi meg azt, hogy a fiú az apa érdemeibe burkolódzék — az irás szavai szerint, mindenki maga ad számot önmagáról. De a fizető hívek között is nagy az aránytalanság a fizetést illetőleg. Csak a keresztyén szeretetet érvényesítené az, ki a fizetésbe a helyes és igazságos kulcsot behozná. Nem tetszenék az bár a magát hányni-vetni szerető hatalmasabbnak, a ki ugyan a gyülekezetben az első helyet foglalja el és lovagol keresztül kasul papon, egyházon, híveken s a helyett, hogy csekély kötelezettségét teljesítené, csak szájaskodik s csinál békétlenséget, de az a hívek általános tetszésével találkoznék. Es a papi szolgálmányok? Ezek így ahogy vannak, teljesen értéküket vesztették. Ha az állam tőkét csinál abból, hogy minket utánok megadóztat, hát eszközöljük azt is, hogy e tőke valóban jövedelmezzen is. A pap — tud vagy nem tud, akar vagy nem akar — kell hogy gazdálkodjék, gazdaságot űzzön. Mennyit nyerne úgy az egyes egyház mint a közegyház, ha azok, a kik a gazdálkodáshoz hajlamot nem éreznek, más téren értékesíthetnék idejöket; társadalom, tudomány, közerkölcsök véghetetlen sokat nyernének ez által. Azok, a kik hajlamot éreznek a gazdálkodáshoz, tehetnék azt szabadon, függetlenül, legjobb belátásuk szerint. Mennyit nyerne a közvagyonosodás ez által? mert a nép, ha a papja jó gazda, szeret utána menni. Es segítenénk a bajon is : ha végkép meg sem szűntetnők azt — de enyhítenénk rajta. Minden tisztelet az autonómiának ; de már ez nem egyházi dolog ; ez az ügy országos ügy, ez érdekel minden vallásfelekezetet s mélyen belenyúl társadalmi viszonyainkba ! Kétségtelen úrbéri maradványok a papi szolgálmányok, s szégyenére van a magyar törvényhozásnak, hogy az ilyen slendrián közgazdasági állapotokat megtűri! Szeretjük hinni, hogy ez ügyben az országgyűlés meg fogja tenni a magáét — csak irányozzuk oda figyelmét. Nem mulaszthatjuk el s már ez alkalommal ráutalunk azon elszomorító s papi fizetéseinket végzetes kimenetellel fenyegető körülményre, a mely péld. nálunk már is befészkelte magát, hogy két szomszéd anyaegyház nem egy felekezethez tartozó hívei saját községükben fekvőségeiket eladják — sa szomszéd (más felekezethez tartozó) községben vesznek. Ilyen módon remélvén legalább az egyházi szolgálmányok terhe alól szabadulni, lévén ugyanis a leányegyházak híveinek egyházi terhei a legtöbb esetben a semmivel azonosok; holott péld. a mondott esetben egy anyaegyházbeli jobbágy összes évi egyházi járuléka megközelíti a 40—50 frtot. Magában véve ez az egy körülmény mutatja, hog}a papi szolgálmányok ügye más hitfelekezetet is érdekel, ennélfogva országos ügy s olyan, a mely minden más tekintet felett a szolgálmányok országos rendezését illetve, megváltását sürgősen követeli. Tegyük hát le a várakozást, bontakozzunk ki szűkkeblűségünkből, s akaszszuk szegre a féltékenykedési ! Fogjunk hozzá egyesülve — tömörülve — Istennek nevében s a kivánt eredmény el nem marad! Farkas Gejza.