Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Gusztáv-Adolf egylet közgyűlése

364 kodik. Sőt egyik cseh lap egyenesen kikel az ellen, hogy a G.-A. e. által segélyezett königgrätzi alumneumot hasz­nálják, mivelhogy ez állítólag a cseh nemzetiséget akarja elnyomni és a németséget előmozdítani. — A cseh luthe­ránusok viszont felhasználják izgatási eszközül azon körül­ményt, hogy mivel a G.-A. e. az egyesült két felekezetnek is barátja, ők állítólag ez okból mellőztetnek a segélyezés­nél. Ez ellen Jubisch, a G.-A. e. könyvelője adatokkal megerősített czáfolatot írt. De a cseh lutheránusok mind­eddig az ellenök felhozott vádakra nem feleltek. Másrészt örvendetes B r a u n a u egyházának újra fel­éledése, melynek egykori templomának bezárása egyikét képezte a 30 éves háború kitörése okainak. Trauten a li­ba n szaporodnak előjelei azon mozgalomnak, mely Cseh­ország összes német lakosságát érinti, mely mozgalom az­által, ha a G.-A. e. Reichenbergben ülésezik, mindenesetre bő tápot talált volna. Láng Adolf. YEGYSSEX* — Ő Felsége a király a hradistyei evang. gyü­lekezetnek temploma felépítésére százötven forintot kegyeskedett adományozni. — Pozsony. — Az evang. menház, melynek alapköve az 1883-ki Luther-jubileum alkalmával letétetett, a f. évi retormáczió-ünnep napján, október 31-én megnyittatott. — Délelőtti 10 órakor főtiszt. Dr. Geduly Lajos püspök úr és a jótékonysági bizottság több tagja jelenlétében Frey­tag Victor, mint a bizottság elnöke hálát mondva a sze­retet istenének és megköszönve a felebaráti áldozatkész­séget, mely az eddigi eredményt elérni segítette, valamint a jövőre is mennyei áldásért esdve és a testvéreket lanka­datlan és bizalomteljes kitartásra buzdítva, átadta a helyi­ségeket rendeltetésüknek azon kívánattal, hogy a munka­képtelen, elaggott és elszegényedett hitsorsosok, kiket e ház gondozása alá fogadand, minden földi gondtól menten, testvéri egyetértésben és háborítatlan nyugalomban itt töltsék életök alkonyát. — A menházba, anyagi viszonyai­hoz mérten három férfiú és két nő vétetett fel. — Előfizetési felhívás „Imádságta n— E u c h e t i k a" czímíí munkára. — Imád ságtan — euchetika — czím alatt egy tudományos theologiai munkával lépek a pro­testáns nagytiszteletű lelkész és hittanár, a lelkészi pályára készülő hittanhallgató ifjúság és általában a theologiai tndományok iránt érdeklődő müveit közönség elé. Hosszas és mélyre hatni igyekvő tanulmányaim eredményét mutatom fel e műben, mely a maga nemében föltétlenül líttörő munka, még pedig nem csak a magyar, hanem — a meny­nyire én tudhatom — a külföldi theologiai irodalomban is. Azon meggyőződésben levén, hogy az imádság épen olyan fontos alkatrésze az istenitiszteletnek, mint akár az ige­hirdetés, akár az éneklés; jól tudván, hogy az igehirdetés elméletét és gyakorlatát tudományos alapra fektetett homi­letikák, az éneklés elméletét és főként történetét pedig nagy apparátussal készült hymnologiák tanítják, mig az imádsággal külön, önálló tudományos mű épen nem foglal­kozik : elhatároztam magamat egy ilyennek megírására s mikor most, fáradságos, bár gyönyörűséges munka után, Isten kegyelméből, művemet befejeztem, bátor vagyok arra ez előfizetési felhívást kibocsátani. — Munkám az előszó, a kellő bevezetés után két fő-, u. m. elméleti es gyakorlati részből áll. — A bevezetésben tárgya­lom tudományom fogalmát, czélját, jellemét és felosztását. Az első fő- vagyis az elméleti részben az imádság fogalmát, jellemét, jelentőségét. Az imádság külömböző ne­meit. Az imádságot a bibliában, — az imádság történetét, az imádságot a dogmatikában, — az erkölcstanban, — a bölcseletben. Az imádságokra vonatkozó elvi tételeket : ál­talános alapelvek, — csak az Atyához lehet e imádságain­kat intéznünk? — mit tesz a Krisztus nevében imádkozni? az úri imádság jelleme és értéke, — szabad-e a halottak­ért imádkozni? — a szabad vagy az előirt imádság ér-e többet? — czimek alatt. — A második fő- vagyis a gya­korlati rész első szakaszában a közimádság szellemére, — 2-ik szakaszának tartalmára, — 3-ik szakaszában nyelve­zetére és alakjára vonatkozó positiv és negativ követelmé­nyekről, — 4-ik szakaszában a közimádságok különböző nemeiről, — 5-ik szakaszában pedig a közimádság elmon­dásáról tárgyalok. — A függelékben az ,,ámen" szóról szó­lok. — Ily rendszert alkotva öleltem föl nagy és szép tár­gyamat s azon reménységben szeretem ringatni magamat, hogy körülbelől mindent fölvettem abba, a mi a tárgyalást érdemel, példákkal illusztrált szabályokat igényel. — Vajha kedvező fogadtatásban részesülne ezen eddig járatlan úta­kon járó művem s vajha elérhetné az legfőbb czélját, hogy t. i. tanítaná imádkozni azokat, kik hivatásszerűleg forgo­lódnak az Ur oltára körül. — Művem számitásunk szerint körülbelől 8 ívre fog terjedni s előfizetési ára 85 kr., bolti ára 1 frt. leend. — A gyűjtőknek 10 előfizető után egy tiszteletpéldánynyal szolgálok. Hogy magamat a nyomta­tandó példányok száma iránt tájékozhassam, kérem az elő­fizetési pénzeket postautalványon f. évi november-hó végéig beküldeni hozzám (Nagyvárad-utcza, 2127. sz. a.). Munká­mat a tisztelt előfizetőknek 1886. január végén fogom meg­küldeni. — Debreczen, 1885. október-hó. CsiJcy Lajos, hittanár, ezidöszerint az ev. ref. főiskola akadémiai igazgatója. — Erdélyi ág. hitv. evang. gyámintézet folyó év nov.­hó 15-én vasárnap d. e. 9 órakor a brassói ág. hitv. ev. magyar templomban tartja ünnepélyes istenitisztelettel egybe­kötött első rendes közgyűlését. A tárgysorozat a következő : 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Az ideiglenes bizottság be­számoló jelentése. 3. Tiszti kar és bizottsági tagok válasz­tása. 4. Indítványok. 5. Három tag kiküldése a jegyző­könyv hitelesítésére. — Lelkészválasztás. — Bucsek Gyula a trencséni espe­resség segédlelkésze, néhai id. Rí esz Károly halálával megürült podluzsáni (^Trencsénm.) gyülekezetbe lelkészül választatott. PÁLYÁZAT. j •G & unni g A tolna-baranya-somogyi evang. esperesség bonyhádi algymnasiumában megüresült rendes tanári állo­másra ezennel pályázatot hirdet. — E tanári szék tan­tárgyai : Földrajz és természettudományok s esetleg még egy másik tantárgy. — Javadalmazás ez idei próba­évre : 700 frt. és természetbeni lakás; megerősítés esetén jövőben 900 frt. és lakás. Pályázhatnak az orsz. középiskolai törvény szerint képesített ág. hitv. ev. tanárok és tanárjelöltek. A kellően fölszerelt kérvények nagyt. Ritter István esperes úr­hoz Gyönkre (Tolnamegye) november-hó 15-ig bekül­dendők. — A megválasztott állomását azonnal elfoglalni tartozik. Bonyhádon, 1885. október-hó 26 án. Arndt János, isk. bizotts. jegyző. NYOMATTA WIGAND F. K. POZSONYBAN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom