Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tréfort minister a katholoczismusról (Gaál M.)

28 erre, s mégis beszél és ért; de ne feledjük, hogy a szem sem szorult az ilyen megkülömböztetésre s a siketnéma is megért olyan szókat, melyeknek alkatrészeit nem ismeri, s miket még nem képes kimondani. Ezekből következik, hogy a mint az épérzékü meghallja, úgy a siketnéma meglátja a mondottakat, s meg is érti, s így van oly közege neki is, melynek segítségével az ismereteket megadhatjuk neki is. Félig felelnénk meg azonban feladatunknak, ha őt csak ezen képesség birtokába belyeznők. Ennek szükséges kiegészítője a beszélési képesség. Mert avval, hogy a közlötteket megértse vajmi keveset segítenénk szerencsétlenségén, ha meg nem adnánk a módot, bogy ő is közölhessen. Többször hallottam már ilyen megjegyzést : „de hogyan lehet, hogy beszél, hisz ez valóságos csoda!" Nem annyira, mint látszik. Mi úgy tanulunk meg beszélni, hogy a hallottakat utánozzuk. Ha siketnémáink hallanának nekik sem kellene mesterséges úthoz folyamodniok, hanem egyszerű utánzás által is beszélők lennének; de ők nem hallanak, tehát nem tudják, hogy mit utánozzanak. Megtörténik még is, hogy az ügyesebbek az ajakmozgást majmolják, de érthetlen, tagolatlan hangokkal. Azt sem lehetne mondani, hogy beszélési vágy ne volna bennük, sőt ellenkezőleg a legnagyobb része igen fecsegő természetű. Ha őt tehát arra képesítjük, hogy az utánzandónak öntudatos ismeretével birjon, akkor ő is beszélni fog, mert beszédszervi hibája nincs, tüdejének semmi baja s így a hangot is visszaadhatja, mint mi. Csak az szükséges, hogy érzékeltetve legyen. S érzékeltethetünk-e? Igen. Tegyük mellünkre kezünket, s érezni fogunk bizonyos rezgést, ha beszélünk. Nézzünk a szájra s — mint fentebb már említém — látni fogunk bizonyos alakot. — Minden hangnak meg van külön rezgése s külön alakja; figyelmeztessük a siketnémát mind a kettőre s ép úgy képes lesz a hangok kimondására, mint mi. S ha a hangokat ismeri s kimondani tudja, tud beszélni is, mert a szavak hangokból állanak. Kimutattam röviden, hogy a siketnéma képes a beszédet megérteni s beszélni. A módot nem közölhetem, mert ez nem vág mostani czikkem keretébe. Csak annyit akarok még felemlíteni, hogy minő mértékben szerezheti meg a képességet. Csalódnánk, azt hívén, hogy ép oly beszélő lesz, mint a halló. Ezt nem követelhetjük azért sem, mert nem nyújthatunk neki annyi alkalmat a gyakorlásra. A kis halló minden órában, mindenféle foglalkozásában hall szavakat, kifejezéseket, miket, — mint többször fiiltanúja valék, — játékközben is ismételget. S mégis szüksége van 5—6 évre, hogy elemi nyelvet, 10—12 évre. hogy a társalgási nyelvet elsajátítsa. A siketnémának ennél sokkal több időre van szüksége. Nála mindezt mesterséges úton kell elérnünk. Óriási munka ez, mely nagyon igénybe veszi a türelmet. Itt önkénytelenül merül fel a kérdés : „Vájjon nem hiába fáradunk-e, kik a siketnéma szellemének kiművelésével foglalkozunk? Nem. Vannak siketnémák, kik oly magas műveltséget szereztek, hogy számos hallóval versenyeznek. Vannak hazánkban is többen, kik hathatós bizonyítékok a képezés sikeressége mellett, van többek között egy közlekedésügyi ministeriumi díjnok, ki egyidőben a „siketnémák lapjá"-t s később német nyelven a „Taubstummen Post"-ot szerkesztette s négy nyelven beszél. Volt a külföldnek több kitűnő siketnémája, kik munkákat írtak stb. Ezek egyes kivételek ugyan, s a legtöbbnél nem is érünk el ilyen eredményt, de annyit igen, hogy keresetképessé válik. Hátra volna még egy kérdés. Kitől nyerheti el kiképeztetését. Váljon külön egyéntől-e vagy a néptanítótól. Mindenesetre az előbbitől, mert a néptanító saját teendői mellett nem képes ezt a nagy munkát elvégezni. Hazánkban eddig csak két intézet van (Váczon és Budapesten), mely, tekintve a megdöbbentő számot, melyet csak a tanköteles siketnémák tesznek ki (2000—2500) szánalmasan csekély. Mit várhatunk az egyháztól, hogy érdekükben tesz? Ha többet nem, buzdítsa néptanítóit, hogy a falujokbeli siketnémát csak némi oktatásban is részesítsék, de várhatjuk tőle azt is, hogy siketnéma iskolát állít fel. Tantermet bármely népiskolája mellett adhat, a melynek tanszereit is — a mit lehet — használatra bocsáthatja. Egyedüli kiadása egy tanár díjazása lenne, a mi évente 1000 frt. Ha meggondoljuk, hány lélek vesz el tudatlanságban e szerencsétlenek közül, kiket kevés áldozattal derék és használható emberekké képezhetnénk, nem késhetünk tovább, hogy érdekükben az egyházhoz, az emberbarátokhoz, egyletekhez ne forduljunk, kérve azok intézőit s vezetőit, hogy tegyék magukévá e szerencsétlenek ügyét is, iparkodjanak enyhíteni nyomorukon. Vajha a legközelebbi jövő igazolná várakozásunkat, melyet az egyház áldozatkészségétől reménylünk. —r —n. Tréfort miniszter a katholiczizmusról. Tréfort N.-Tétényben Baumgarten Pál nagybirtokos áttérése alkalmából — mint keresztapa — ezeket mondá a katholiczizmusról: „A katholiczizmus a haladás vallása. Összes polgárosodásunk abból indul ki, mint gyupontból. Nekünk nincs okunk félni a haladástól, sem attól, hogy a tudományok fejlődése megszégyenithetné a katholiczizmust! Ennek magasztos tanai, elvei oly szilárd alapon állanak, hogy, ha látszólag néha mutatkoznak is némi ellentétek a tudomány vívmányai és a katholiczizmus tanai között, elenyésznek azok, minél inkább szűrődnek le a valódi tudás nagy elvei ! " Hogy Magyarország kultusminisztere, ki ez idő szerint úgysem lehetne más, mint róm. katholikus vallású, egyénileg is lelkesedik a róm. katholiczizmusért, ahhoz nekünk semmi szavunk. Legyen boldog hitében! Miután azonban szavai a lapok útján nyilvánosságra jutottak, azoknak az ő kiváló állása siilyt kölcsönöz, s bizonyosan az ő tekintélyére való hivatkozással alkalmilag idéztetni is fognak: egy evang. egyházi laptól nem vehető (még a miniszter úrral egynézetű egyén által sem) rossz néven, ha azokkal foglalkozik, s a bennök foglalt állításokat bonczkés alá veszi. Hogy mi a fenti paradox állításokat a történelemmel és a valódi tényállással ellenkezőknek találjuk, azon a tisztelt kultusminiszter lír nem fog csudálkozni; de ha ő mind