Evangélikus Egyház és Iskola 1885.
Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Dunáninneni ker. gyűlést megnyitó beszéd (Dohnányi L.)
•286 Ennek oka kerületünk sajátságos viszonyaiban keresendő. Azon két hátrányos tényező ugyanis, melyre halhatatlan dr. Székács József — oly gyakran panaszkodott, t. i. szegénységünk, és a közszellem hiánya — meghonosult nálunk is, még pedig nagyobb mértékben, mint akárhol másutt. De csatlakozott ezekhez más viszonyok egész csoportozata. így tudvalevő dolog, hogy már maga a természet, az éghajlat, meg a vérmérséklet nagy befolyást gyakorolnak az ember elhatározása s ténykedésére, — jelesen pedig, bogy a zordonabb vidék lakói kevésbé vérmesek, nem oly fogékonyak az uj eszmék felkarolása iránt, — csak bővebb megfontolás, kellő tájékozás után fognak a munkához. Ehhez járul, hogy kerületünk, hazai egyházunk végvidékét képezi ; — hogy négy különböző országnak — egyházi szervezetünkkel ha nem is mindenben ellenséges, de épen nem hasonnemű fokon álló lakóitól környeztetik ; hogy a többi kerületekkel csak hosszú utakon és jó nehézkesen érintkezhet; hogy területi nagyságához képest gyengén, sok helyütt csak szórványosan lakatik hiveink által ; hogy egyebeknél több heterogen elemet foglal magában, és bogy az önkormányzat és pátensszerű szervezet okozta viszályok, nagyobb s intensivebb táplálékot találtak benne. Csak a midőn ezen utóbbi, mondhatnám legaggasztóbb ellentét az 1870. évi egyetemes egyh. gyűlésen testvéries egyetértéssel meg lett szüntetve, elevenedhetett fel egyházunk összmunkássága az egész vonalon, s így a gyámintézetnek kerületűnkbeni fejlődése is hathatósabb lett. Sztromszky Ferencz superintendens által elhintett magvak erősebb csírázás jeleit mutatták, jelenlegi püspökünk dr. Greduly Lajos ő mlsga pedig már mielőtt kerületünk szorosabb értelemben magáénak mondhatta volna, behatólag foglalkozván az intézménnyel gondozta, ápolgatta közöttünk a csemetét, ernyedetlenül fáradozott a nagy eszme megvalósítása érdekében, míg végre a szeretet munkája, nemcsak elméletileg szavakban, hanem kerületünk szegény egyházainak tényleges felsegélyezése által — gyakorlatilag is nyert kifejezést, — és az Isten áldása — nem maradt el tőlük! így történt, hogy már a gyámintézet első jubiláns örömkorszakában, azon szívnemesítő öntudattal tekinthetünk a múltba, hogy kerületünkben is, aránylag rövid idő alatt, tovább haladtunk, semmint reményleni lehetett. Kerületi gyámintézetünk több év előtt szervezkedvén, rendesen végzi teendőit; esperességeink mindegyike, hitközségeink csekély kivétellel gyűjtik, és a legszívélyesebb előzékenységgel hozzák szeretetadományaikat; esperességeink nagy része is szervezte esperességi gyámintézetét; a helyi gyámintezetek alakítása felette örvendetes tünemény, és kerületbeli atyánkfiaink ezrei máris hálát adnak a Mindenhatónak, hogy hitsorsosaik szeretetét eljuttatá hozzájok, bogy nem engedik satnyulni, pusztulni, enyészni — az Isten országát! A gyámintézeti örömünnepek alkalmából gyűjtött ajándék pedig élő emlékként hirdetni fogja a késő nemzedéknek : hogy kerületünk tehetsége szerint s viszonyaihoz mérten teljesíté kötelességeit! De nagyon tévednénk, tisztelt munkatársak! ha azt hinnők, hogy most már a jelentéktelen csermelyekből alakuló folyót magára hagyni, vagy messzekiható reményeinkről lemondanunk lehetne. Ezt épenséggel nem! Még csak a munka kezdetének kezdetén vagyunk s habár 25. évi időszak terjed el mögöttünk, még a szervezkedés küszöbén sem léptünk túl. Ezt bizonyítgatnom felesleges volna. Ismerjük helyzetünket. Tudjuk, hogy a közszellem még mindig nincs annyira kifejtve mindnyájunk kebelében a hogy kívánatos; tudjuk mennyi teendő vár még kerületünk egyes részeiben a szeretet hű munkásaira. Nem pihenést, sőt fokozódott munkásságot hirdet nekünk a gyámintézet örömünnepe, s azon örvendetes tapasztalás, hogy fáradozásaink nem maradtak eredmény nélkül, csak buzdítólag hathat mireánk, uj meg uj erőt nyújthat további erőteljes ténykedésre. Pihenésről, vagy legalább lélekzetvételről lehetend csak akkor szó: ha minden esperességiink, minden anya- s nagyobb leánygyülekezetünk szervezte a maga esperességi, illetve helyi gyámintézetét; ha ezen részeknek az egészszeli összefüggése szakadatlan lesz, ha majd számokban kimutathatjuk, hogy nincs evangelikus lélek e széles hazában, mely szeretetadományait évenkint ne rakná be gyámintézetünk perselyébe, ez lévén egyedüli próbabizonyítéka annak : hogy nincs evangelikus ember e széles hazában, a ki intézetünk létele, szervezete és magasztos czéljáról alapos tudomással nem birna. De hogy ez történhessen, kell hogy mi magunk, a kik a gyámintézet ügynökeivé választatánk, első sorban törekedjünk a kitűzött czél felé; kell, hogy a szeretet munkáját ébresztve, ápolva, terjesztve, sokszorozzuk munkásai számát; kell, hogy a keresztyén szeretet szikrája, hatalmas, elolthatatlan, minden viszontagságokkal megküzdeni tudó lánggá változzék, és ezen jótékonysági érzület általánosítása mellett ne legyen okunk, sem szegénységünkre, sem a közszellem hiányára panaszkodnunk soha! Minthogy azonban a mi akaratunk s minden ténykedésünk Istennek áldása nélkül semmi: adjunk hálát a kegyelem forrása, mennyei jó At} ránk, háromegy Istenünknek, hogy végtelen áldásával eláraszta bennünket azok látása és élvezetével, a mik után atyáink szive epedezett; bogy megérhettük gyámintézetünk első jubiláris örömkorszakát. S könyörögjünk szent zsámolyánál : adna továbbra is jó akaratot, erőt, kitartást, hogy ezentúl is szent akaratának hű végrehajtói, szent országának hű munkásai lehessünk s egyengethessünk unokáink részére azon ösvényt, melyen haladva betetőzhetik a tiszta szeretet azon hajlékát, melyből sugárzó vigasz, melyből fakadó segedelem megszárítja a szűkölködők könnyeit; megteszi, hog}^ magára hagyott hitsorsosunk ne legyen! Midőn pedig ezek után megköszönném még Nagyságtoknak mindazon szives fáradozásait s közreműködésüket, melyek segedelmével jogosultnak érezheti magát kerületünk az egyetemes gyámintézeti ünnepélyen oly tisztességes
