Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Azok a tankönyvek (Dr. Masznyik E.) II.

•238 és hatalmas eszméktől lelkesítve, eg}

r kiáltványt bocsátottam a gyülekezetekhez, és minden hívekhez, melylyel kérem és buzdítom a híveket az önsegélyezési és belmissiói ügy buzgó felkarolására és pártolására, szentül meg lévén győződve, hogy ha van mód a mi egyházunkat jelenlegi szomorú aléltságából új életre pezsdíteni : ezen, a protestantizmus igazsága, és érdekei iránt felbuzdult szíves áldozatokban élő önsegélyezés az egyedül lehető mód, az erőkifejtés lévén egyszersmind ránknézve az erőgyűjtés; mert a hol erő van, ott az élet, a hol gyengeség, ott hanyatlás és halál, Jézusnak ama mély értelmű szava szerint : ..A kinek van, annak adatik, a kinek nincs, annak az is elvétetik a mi van!" Azok a tankönyvek! (Némi önigazolásul a ,.bizalmas levelek-' írójával szemben.) II. Az akadémiai tankönyvek ügyének fontossága — azt hiszem — megérdemli, hogy az e téren felmerült nézeteltéréseket határozottan körvonalozzuk. Megengedem, hogy a ns. esp. felügyelő úrnak nem volt szándékában a pozsonyi akadémia jó hírnevét megsérteni. Nekem viszont nem volt szándékom Nagyságát „gyanúsítani és félremagyarázni." De: verba volant, scripta manent. En a m. é. „E. E. és I." 50. sz. olvastam, hogy a ns. felügyelő úr állítása szerint a theol. növendékek készületlenségének oka abban van, hogy az „akadémián" a tanárok tankönyvek helyett kéziratokat használnak és ez állítását a mi „akadémiánkra" azért vonatkoztattam, mert eddigelé akadémiánk csak egy van, s ez a pozsonyi. Igaz, az „E. E. és I.'- 52. sz. Nagysága a „theol. intézetek" és az„ akadémia" kifejezést vegyesen használja, de hát ez a dolgon semmit sem változtat : a leczke úgy szólt, hogy nekünk is szólt. A védelemre tehát volt szükség, sőt jobb védelemre lett volna szükség, mert az a múltkori még nem volt egészen teljes. Legyen azzá most. Az akadémián mi — egy régi tanárt kivéve — füzetekből nem tanítunk. Hallgatóink előadásaink után jegyezgetnek s magok készítenek magoknak füzeteket. Hogy e füzetek milyen tartalmúak s milyen terjedelműek arról Nagysága, aki — úgy látszik — szorgalmasan gyűjti a theol. intézeteken használt kéziratokra vonatkozó adatokat, könnyen meggyőződhetik s jellemezheti is őket, bár azt hiszem a tanár megítélésének nem épen legmegbízhatóbb alapja : a tanuló füzete s az igazságos kritikának — hozzá egész tanártestületek kritikájának — nem épen leghelyesebb módja az ilyen nyilatkozat : „nem jellemeztem e füzeteknek se tartalmát se terjedelmét — csupa kíméletből." Sokszor a kímélet a legnagyobb kíméletlenség. Már az igaz, hogy sajátságos eljárás : egyfelől orszá,ggávilággá hirdetni, hogy ,,én láttam 5—10 irott ívnyi füzeteket, miknek tudományos értéke felett nem akarok kritikát mondani; de annyit merek állítani, hogy nincs e világon akadémiai tanár, ki olyanokat oly rövid kivonatban és oly pongyolán a nyilvánosságra merjen bocsátani", más felől pedig oda állni s ugyanazokat a földig lecsepült szegény theol. tanárokat a nyilvánosság elé való lépésre, irott füzeteiknek a nyomtatott tankönyvek által való helyettesítésére nógatni ! ! Ismerem a nyilvánosság hatalmát, — de ismerem a hivatás és kötelességérzet hatalmát is. Tudom azt is, hogy nincs a világon tanár, ki — akár ír tankönyvet akár nem — amannak ítélő széke előtt ne állana s emennek hiányával kellő ellenőrzés, felügyelet mellett tanszékén nem 30 de csak egy évig is megmaradhatna. De tagadom, hogy a nyilvánosság a maga varázserejével abból, kiben arra egyéni képesítettség nincs, jó tankönyvírót teremtsen. Elvégre is valljuk meg, hogy tankönyvírás és tudománytanítás között lényeges különbség van. A jó tankönyvíró lehet rosz tanár s a jó tanár lehet rosz tankönyvíró. A rosz tankönyvek kiadására pedig nem érdemes pénzt áldozni. De talán van mégis egy sürgető ok, amiért minden egyes theol. tanárnak a maga tankönyvével okvetlen ki kell lépnie a nyilvánosság itélő széke elé. Van : ,.az egyház — mondja a ns. felügyelő úr — megkövetelheti tanáraitól, hogy mutassák meg nyilvánosan mit minő irányban és minő szellemben tanítanak." Tehát innét fúj a szél! Tudtam én ezt rég, kiéreztem a ns, felügyelő úrnak „az akad. tankönyvek kérdéséhez" czímű czikkéből is — „E. E. és I." 52. sz., — de szánt szándékkal kerültem e pontot, mert attól tartottam, hogy csakugyan félremagyarázom „önzetlen intentióját." Most azonban már felelet nélkül nem hagyhatom. Nem kérdem mi vagy ki indította a ns. esp. felügyelő urat arra, hogy az egyház követelményére s ennek alapján a mi kötelességünkre figyelmeztessen. Hiszen ha van követelmény, melynek eleget nem teszünk, van forum is, mely illetékes arra, hogy minket kérdőre vonjon s ha miben mulasztás terhel, abban megítéljen. Azt kérdem csak, mikor szabta a theol. tanárok elé egyházunk azon kötelességet, hogy ők tankönyveket írjanak s hogy ez úton tegyék nyilvánvalóvá, mit, minő irányban és minő szellemben tanítanak? Soha! A theol. intézetek és az egyházi főhatóság között sokkal szorosabb a viszony, sokkal gyakoribb az érintkezés semhogy tankönyvek útján kellene meggyőződést szerezni arról, nem hirdet-e egyik-másik tanár veszedelmes tanokat: Mert eltekintve azon körülménytől, hogy a theol. tanár az egyháznak bizalmi férfia, s hogy szent esküvel köti le magát hitelveink vallására s azok épségben tartására, kérdem nem tartatnak-e az intézeti előadások s vizsgálatok nyilvánosan, nem hivatnak-e meg s nem jelennek-e meg azokon az egyház hivatalos férfiai, s általán nem kötelességek-e az intézeti igazgatóknak, hogy a theol. tanárok működését ellenőrizzék ? A ns. esp. felügyelő urat bántja valami. — aggódik az iránt, nem kapott-e lábra theologiáinkon valami veszedelmes irány ! Nagysága, ki intézeteink ügyét annyira szívén hordja s kinek hathatós támogatására e tekintetben számítunk is, ez aggodalmát legkönnyebben akként oszlathatná el, ha minket olykor-olykor fészkünkben felkeresne, Mert én a vezérfonalaktól — ha várok is valamit — de annyit mint Nagysága, semmi esetre sem várok. A vezérfonalak — újra mondom — akadémiánkon szükségtelenek. Olyasmit akadémikusok kezébe nyomtatásban tudtommal sehol a világon nem adnak, de igen is adnak rendszeresen s alaposan kidolgozott tankönyveket, vagy — ha az illető tanár ilyennel a nyilvánosság elé még nem lépett — diktálnak óráról-óra vezérgondolatokat s ezekhez