Evangélikus Egyház és Iskola 1885.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Hétfalu

140 S általában ismert azon hatás, melyet az Isthmusi játékok a görög nép mívelődésére gyakoroltak. Hazánkban is a népszokásnak nem kis rész jutott a népélet fentartásában — a nemzeti jelleg megőrzésében. Voltak idők — fájdalom, — midőn a nemzeti életnek minden tünete kihalt s egyedül a nyelv, mely a nép ajkán élt és a szokás volt még utolsó bástyája a nemzet fenállásának. Nagy uraink idegenek lettek a hazában, — idegen országok vidékeit lakták s az országban lévő birtokaik csak bányák voltak, melyek dús jövedelmeit idegen népek érdekei emelésére fordították. Majd hatalmas ellenség özönlé el kelet felől az országot s másfél századon át rabságba igázta azt, míg nyugatról az osztrák politika kapzsisága abból a kevés eredetiségből is kivetkeztetni igyekezett népünket, mely létét egyedül a nép szívós természetének köszönte már. A köznemesség elfelejtette nyelvét is a Verbőczyszülte latinosság lidércznyomása alatt, miben — nem tagadható — a r. kath. egyház latin rítusának is igen nagy befolyása volt. Ilyen szomorú időkben, hogy a nemzet élőfája össze nem roskadt, ismételjük — csak annak köszönhető, hogy annak erős gyökerét a jó nép szüntelenül öntözé a népszokás üdítő harmatjával. .. . Annál sajnálatosabb tehát, hogy a népélet e tüneményének nincsen meg a kellő ápolása; hogy a társadalomnak miveltség vagy befolyás által erre hivatott közegei, nem fordítanak kellő gondot e nemes növény feltartására s idomitására; a minek aztán természetes kinövése az, hogy a magára hagyott csemete fattyú hajtásokat is hajt — és idővel elkorcsosodik. Valóban népszokásaink olyan kirívók, az emberi jobb érzelmet megbotránkoztatok, nem egyszer anyagi érdekeket, közbiztonságot veszélyeztetők, hogy csodálkoznunk kell azoknak mai napság való exisztencziájuk felett s melyek népünknek míveltsége, közerkölcsiséga érdekében a legélesebb kritikát hívják fel maguk ellen! Vagy nem háborodik-e meg az ember jobb érzelme, mikor hallja, hogy hazánk némely városában még most is feltartja magát a még csak Spanyolországban honos, de oda sem való bikaviadal! Ki ne tudná egész valójában felgondolni azon komoly következéseket, melyekkel az ilyen állatkínzások a közerkölcsiséget fenyegetik? Vagy nem kelt-e szánakozást helylyel az ifjúság által inscenirozott versenyöklelődzés, vagy az erőnek esztelen fitogtatása. Hány szép élet és hasznos munkás kéz aszott ki vagy megszáradt az ilyen duhajkodó virtusnak áldozatakép? S mint mondjunk a tűzzel való játéknak számtalan esztelen módjáról, melyek közül a tűzrakás átugrálása a szemlélőt az 'afrikai vad népek valamely tűzimádó istentisztelete helyére varázsolja! S hogy többet ne említsünk : ott dívik még folyvást a szalmavázaknak felöltöztetése, s miután azt sok dévajkodással s alkalmi énekek dalolásával a községben körülhordozták — ünnepélyes — azaz hogy bolondos megégetése ! Hallomás szerint egy ilyen esztelenségnek, a mely magának a népszokás czímét arrogálja, — lett áldozata a közmíveltségnek és közerkölcsiségnek egyik régi kipróbált vára, a vanyarczi evang. templom. Idő viszontagsága — ember gonoszsága nem tudtak kifogni rajta : ott állott rendíthetlenül barnára festett falaival — az idők viharos járása volt e szín mestere; de belül annál kedélyesebb színt terjesztett az evangyéliom mindeneket átható szelleme, — s most egy gondatlan, megfontolatlan dévajkodásnak kell vala áldozatául esnie! Az idei virágvasárnap egy órája elég volt arra, hogy egy egyház buzgó népének áhítatát, bánatos keserűséggé változtassa át! S még csak vádolni sem lehet senkit. . . . A vidám fiatalság — szokás szerint — körülhordozva a vázat, a falu végén megégette azt s lehető rendben szétoszlott. Azonban a történteket látva egy zsidó 4-éves fiúcska, csakhamar elhatározta magát, hogy ő hasonlót cselekszik, s egy öreg zsúpon csakugyan végre is hajtotta a tűzáldozatot, aztán egész elégülten jött mondani az anyjának, hogy ő is megégette a vázat a szalmakazlak végében!. . . Ha ez a tény, akkor a nagy szerencsétlenségért vádolni csakugyan nincsen kit, kivéve egyet s ez a — népszokás! A végkövetkeztetés pedig, a melyet mindezekből levonni akarunk, az, hogy immár a népszokások ügyét többé nem lehet parlagon hagyni. A hatóságokra első sorban igen nagy felelősség háramlik e tekintetben, nekik lévén nemcsak joguk, de kötelességük, ha kell, befolyásuk teljes erejével a népéletnek e kinövéseit kiirtani. Első sorban mondók, mert itt a társadalom egyéb tényezőire is nemes feladat vár. S a mennyiben minden, akár miveltség, akár közerkölcsiség dolgában káros irányzatnak legjobb és legbiztosabb gyógyszere a felvilágosodás, nekünk lelkészeknek és térítőknek egyaránt tág tér nyilik, hogy az e fajta szokásokat a legkisebb mértékre apaszszuk ! Teljesen pedig akkor irtanók ki a káros és kárhozatos népszokásokat, ha tapintatos kézzel, helyökbe új, szív- és lelket nemesítő népszokásokat honosítanánk meg. Farkas Gejza. BELFÖLD. Erdélyi ág. hitv. evang. magyar gyámintézet. Hétfalu, 1885. apr. 22. Ez a neve annak az egyesületnek mely a f. évi april 10-én a brassói ág. h. evang. magyar templomban alakuló gyűlését tartotta. Képviselve voltak azon egy-kettőnek kivételével az összes erdélyi ág. h. evang. magyar ekklézsiak. Még a távoli Beszterczemegyében fekvő Zselyk és küldött képviselőket, szép jelét adván ezáltal testvéries ragaszkodásának. Mihályi Károly apáczai lelkész megnyitó beszéde után Moór Gyula brassói ev. magyar lelkész indítványára a gyűlés elnökévé Mihályi Károly, apáczai, jegyzővé Masznyik Gyula hosszufalusi lelkész választatván meg, feltétetett a kérdés : „szükségesnek tartják e a közelből és távolból egybe sereglett képviselő egy erdélyi ág. hitv. evang. magyar gyámintézet létesítését?" A közgyűlés, mint egy ember állott fel e szóra, hogy a gyámintézet megalakítását egyhangúlag kimondja, azután pedig három órai élénk