Evangélikus Egyház és Iskola 1884.

Tematikus tartalom - Cikkek - Állítsunk kisdedóvodákat. Schnell K

Evangyéliomnak, örök Igének, Isten országának; a gond­viselés az ethikai ember megtartására czélzó nevelési intéz­kedésének, vagy nevezzük az emberi bölcselet nyelvén világ­czélnak, a történet géniuszának, világrendnek — de nem tagadhatjuk. Nem tagadhatja még a tudomány sem, hogy az ember kulturális történetében csupán a physikai ok és okozatok lánczolatán haladva meg nem érthető, ha elméle­tünkben egyéb faktoroknak helyt nem adunk. Igenis — logikai kényszerűség, hogy a szellemi­erkölcsi világrend valóban létező, és pedig nem csak világ­túlnani létében, a hova az ember csak ünnepi óráiban a fantázia szárnyain emelkedhetik; hanem inneni jelenlétében is, mint bennható, aktuális, alkotó életelv. Ez a természeti, valamint az ethikai világ létalapja, valamint kifejlési czélja is. És — azután, mikor s mennyiben ezen világczél és alap a nevelés és történeti kifejlés útján az érettkorúság értelmi magaslatára eljutott embernek a teljes időben a vallási fel­fogás által közvetlen látkörébe lépett, nemcsak, hanem történetileg megjelent, és magát az emberiség felismerésében és közvetlen tudatában történetileg hatályba hozta, meg­pezsditette, ez az emberiségnek ünneplése, ez a keresztyén­ségnek történeti megjelenése — hát ez mi más, mint a teljes kijelentés. Igenis szánalmasnak látszik énnekem a „mai tudo­mány" és a korszellem magaslatán álló felvilágosodás ama nyegle magahánytorgatása és terpeszkedése, melylyel a reveláczió eszméjét perhorreskálja. A keresztyénség adott, pozitiv életelv és örök igazságok nyilvánulása. In hoc signo vincet. Ez a hit a vallás — ennek lényegére, tartal­mára nézve; tárgyára, czéljára nézve is csak az: „hogy megismerjenek téged egyedül Istennek lenni, és a kit te elbocsátottál — az úr Jézus Krisztust." Hisz épen a pro­testantizmus sarkelve: nem emberektől — hanem Istentől taníttatunk! Ugyanazon eredményre jutunk, ha a vallás másik — alanyi oldalát tekintjük — az embert. Minden teremtésnek a beléje oltott észokok és erők által a kifejlés természetes törvényei szerint azzá kell lennie, a mivé az a nevében, a fogalmában rejlő teremtő okok által determinálva van, a virágnak azon virággá, a fának azon fává, az állatnak azon állattá. És az embernek? Az ember — ezt sem Darvinnak a tökéletesebb kifejlés exigencziáira épített tana, sem a Kraft und Stoff szellemtelen buta el­mélete, mely semmit sem indokol, csupán csak állit meg nem döntötte — az ember mondom megalkotása és fogalma szerint öntudatos, okos, erkölcsi, vallási lény. Isteni, szel­lemi erők — természetes alanyba oltva. Ki tagadhatja ezt? Ez az ő faji lényege, különlegessége. Az Isten az ő teremtői akaratának, és szeretetének kimeríthetetlen gazdagsága szerint nemcsak oly természeti lényeket akart előhozni, melyekben a szellemiség a phizikai törvények kényszere alá rekesztve „mintegy szüléshez készülve kesereg és fohászkodik az Isten fiainak szabad­ságuk után," hanem — akart oly teremtményt is, mely a „léleknek zsengéjét vette, várván az Isten fiai teljes szabad­ságára való felszabadulását. (Rom. 8, 19—23.) Egy önczélu, okos, szellemi lény, mely az önnön szellemiségében megpezsdült akaraterővel, sohasem pihenő tökéletesedési, alkotási küzdelmeivel a teremtői czélt ön­magában és saját erkölcsi világában létrehozni, és meg­valósítani törekszik — mert ide vergálnak az emberi tör­ténet minden mozzanatai — hát ez oly csoda-e, mit okos embernek nem lehet elhinnie ? Hát — a keresztyénség ezen elmélete nem raczionabilisabb, a valódi tényeknek nem meg­felelőbb-e, mint az anyag — és — a csupa-merő phizikai erők, az anyag súlyáról, az atomok taszitó erejükről fel­hozott csupa-merő mechanikai és eszmeszegény elméletek, melyek az embernek eddig létrehozott szellemi, erkölcsi tényei és vívmányai előtt szemet hunyva a tudomány kér­déseire is feleletet adni nem tudnak. „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatos­ságunkra." Ezen teremtői eszményben foglaltatik az ember ethikai fogalma : Az ember állatból, phizikai hatások által determinált természeti lényből Isten szellemiségének hatása alatt önmaga szellemiségének ethikai kulturai kifejtésével Önczélu, szabadakaratu erkölcsi lénnyé lesz — egyénileg is történetileg is. Ez az ember fogalma, melyre teremtetett. Ez is pozitiv. A keresztyénségnek gyönyörű költészete az ember megdicsőüléséről, égretörő harczárói, megistenülésé­ről — és mégis örökké — való. Ezen eszményben levő erőkből indult ki, pezsdült meg még a legvadabb néptörzseknél is a szellemi alkotás ösztön­szerű első mozzanata. És mikor az ember ethikai, vallási fejlődése utján a legfőbb tökély fölismerésében a maga lényege és czélja felismeréséhez jutott, ennek religiozus látásában megdöbbent benne — az Istennek eltorzult képe. Ez a keresztyénség ennek alanyi — emberi oldalát tekintve. Az Isten kibeszélhetetlen jósága, irgalma és szeretete, annak végére mehetetlen bölcsesége vallási látásában megjelent neki, és ennek ideáljaiban vert gyökeret az ő kultusa és erkölcsi törekvése, haladási és alkotási ösztöne. Ez a humanitás kultusa. Ide van kötve a keresztyén kultura religiozus vágyaival, törekvéseivel, aspiráczióival. Ezek vallásos eszményesítésére rakta le templomait. Ezek dics­fényével veszi körül oltárait. Ezek imádata ver a keresz­tyénség moráljában úgy mint kultusában, dogmáiban, és sakramentumai áldozat tüzében, melyeket oltárain meggyújt. Oh nem-nem ! A keresztyén vallás nem egyéni, kinek­kinek saját képzete, és facon-ja szerinti tünő-muló esetleges subjectiv állapota, hanem igenis — az embernek lényeges alkatrésze. Az ember ethikai, okos, szellemi megteremtett­ségének organizmusához tartozik az, mint a phizikai élet­ben a gyökér, a tüdő, a szív, a vér, az üterek, melyekben a mindég megujjuló, a regeneráló életerők vernek. A vallás örök — mint az ember, és az ember kulturai czélja. A kérdés az volt: van-e vallás? Az empirismus, és a phizikai tudomány azt mondja: nincs, csak subjectiv kép­zetek tüneménye az. A valódi tudomány szerintem azt mondja: a keresztyénség — mint kijelentett vallás örök eszmények romolhatatlan oszlopain nyugszik. Bitter István. Állítsunk kisdedóvodákat. Az „Ev. egyház és iskola" egy oly tárgyra fordítja figyelmünket, mely valóban mindenkinek, kit az emberi nevelés ügye érdekel, akinek befolyása van a közügyekre, szóval akinek szívén fekszik, hogy az emberi nemesbülés­nek, jobbulásnak útjában álló akadályok elháríttassanak s a nevelésnek szent czélja sikeresebben eléressék, komoly

Next

/
Oldalképek
Tartalom