Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Szerény vélemény énekügyünk tárgyában. Farkas G.

Első évfolyam. i2-ik szám. Pozsony, 1883. évi junius 16. Tartalom : Szerény vélemény magyar énekügyünk tárgyában. (Farkas Gejza). — Gyülekezeti takarékmagtárak és iskolai takarékpénztárak. II. (Ihász László). — Megoldotta-e feladatát a dunántúli ev. egyházkerületi népiskolai bizottság a tankönyvek kérdését illetőleg ? (T. F.) — Belföld. — Külföld. — Vegyesek. EVANGELIKUS EGYHÁZ ÉS ISK f A Előfizetési ár : Egész évre 6 frt — kr. félévre . . 3 „ — * negyedévre i n 50 „ Egy Szám ára : 12 kr. 0. é. V. J yVIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. Felelős szerkesztő : TRSZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdíj : külön 30 kr. Szerény vélemény magyar énekügyünk tárgyában. A magyar nyelv terjedésével mindinkább égető szükséggé válik magyar énekügyünk kérdésének megoldása; mert — tudtommal — e dolog olyatén primitiv stádiumban leledzik, hogy e kérdés még tulajdonképen fel sem merült, vagy ha igen — mi hamarább napi rendre tért felette a közvélemény, a nélkül, hogy végmegoldása felé közeledés történt volna. Pedig egyszer ez ügygyei is számolnunk kell ! Vannak magyar gyülekezeteink — talán a reformatio óta; s ezek lelki szükségletére vannak magyar énekes könyveink is. S hogy ezen magyar gyülekezetek kebeléből már rég nem indult meg mozgalom a magyar ev. énekügy lehető tökéletesítésére, az egyrészt talán annak tulajdonítható, hogy régi idők óta az apák kezébe adott énekeskönyvet az utódok is megszokták, másrészt tulajdonítható annak a nagyon emberi természetből folyó ragaszkodásnak, mely a magáét nem szereti elhagyni, még ha gyarlóbb is az; de meg végre, hogy azok az énekeskönyvek tényleg meg is felelhetnek azoknak a híveknek lelki szükségletök kielégítésére. De mit mondjunk azon gyülekezetekről, melyekben eddig idegen volt a hazai nyelv, melyek, hogy a hazához való ragaszkodásukat e téren is bizonyítsák, fokozatosan kezdik behozni a magyar isteni tiszteletet? Ezeknél sem a megszokás nem ajánlja az eddig létező magyar énekeskönyveket, sem a sajátjához való ragaszkodás; tehát csak egy az, a mi a gyülekezetbe az énekeskönyvet bevinni képes — a lelki szükség kielégítésének mértéke. Tapasztaljuk ezt nem csak az idegen, de a saját anyanyelvű énekeskönyveken is. Ott van példa, a jó „Tranoscius" és a „Zpevnik." Sok gyülekezet különféle befolyások következtében — azt hiszem, hogy nem vétek, ha állítom, hogy nagyobbrészt személyes tekintetekből — a „Tranoscius"-t letette és a „Zpevnik" híve lett— a templomban: otthon azonban a hívek mint egy félre ismert barátot előszedik a régi példányokat, és az apák tanítják a gyermeket a „Zpevnik"ben fel nem található gyöngyök ismeretére. — Másik példa rá maga a „Tranoscius." A buzgó Hornyánszky új kiadást rendezett ez énekeskönyvből, s némely legszokásosabb hymnusokat eredeti szép formájából kivetkeztette, s ezzel azt érte el, hogy olcsóbb és tetszetőbb alakja daczára sem kél. Látni való mindezekből, hogy ha ujat hozunk be a gyülekezetbe, annak okvetlen jobbnak kell lennie az eddiginél, vagy legalább meg kell ütnie annak mértékét. Egy gyülekezetben behozatott a magyar isteni tisztelet az oltár előtti evangéliom vagy epistola beszédszóval való olvasásával, azonkivül elmaradt az intonatió — a „glória" és az ároni áldás; de elmaradt ezzel a nép is a templomból, mindannak daczára, hogy a nép ép oly jól beszél magyarul mint tótul. Pedig, a mióta a magyar istentisztelet is — jobbnak és szebbnek hiányában a tótnak formájára végeztetik, a magyar istentiszteletek száma megháromszoroztatott, a hívek részvéte pedig dicséretre méltó. De hát az utóbbi szóba hozott gyülekezetekben ajánlhatjuk-e jó lélekkel és a lelki épülés koczkáztatása nélkül a magyart? Őszinte felelet itt csak „nem" lehet. Híjába anyag, tartalom, alak tekintetében, ha restelkedve nem is, de annál őszintébb sajnálattal kell az elismerést a réginek átengednünk. Es mi fog még tehát szólani, a magyar énekeskönyvek mellett népünknél? Az, hogy magyarok. Elég-e ez? erre az elfogulatlan evangelikus könnyen megleli a feleletet. Tehát nekünk hozzá kell fognunk, arról gondoskodni, hogy a gyülekezetek lelki szükségét a magyar ének dolgában ís kielégítsük. Vagy tovább is megtűrjük azt a magyar nyelv varázsát épen nem bizonyító körülményt, hogy míg egyes gyülekezetekben, melyek anyanyelvükre tisztán megmagyarosodtak — tót prédikátió is csak sátoros ünnepen — az öregek és idegenek kedvéért tartatik — addig a magyar prédikátiót megelőző szertartás és főkép az ének tót?! Lehet-e ezt másnak tulajdonítani, mint meleg ra-