Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházi takarék-magtárak és isk. takarék-pénztárak. II. Ihász L.

94 gaszkodásnak a szebbnél szebb énekekben gazdag és változatos tót énekeskönyvhöz? Nem lehet tagadni, hogy a fentmondott szükség érzete terjedni kezd. A bányai kerület legújabban — félő, hogy csak alkalmi felhevülésből — tett némi kezdeményezést e téren. Egy bizottságot szervezett, a mely egy javaslatot lesz beterjesztendő a magyar isteni tisztelet behozatala tárgyában. Ez mindenesetre egy lépés. De a bizottság s vele együtt a kerület törekvése alkalmas énekeskönyv hiányában meg fog törni. Már jóval elébb megjelent a tudós Haan kezéből a „csabai énekeskönyv." A pillanatnyi szükség enyhítésére, vagy kisérletkép? nem kutatom. Ezzel magyar énekeskönyveink száma szaporodott ugyan; de használt-e e szaporítás a magyar énekügynek? A szükségnek semmikép sem felelt meg, mert a szerző egy új és pedig bővített kiadásra határozta magát. De hogy a bővített kiadás sem fogja énekügyünket előre vinni, az is kétségtelen, mert csak szaporítani fogja a zavart és kedvetlenséget. Mintha tervszerüleg dolgoznánk azon, hogy a kit még meg sem nyertünk magyar énekeinknek, azt ha nem is örökre — legalább hosszú időre elidegenítsük tőle. Azt legalább nehéz lenne feltételeznünk, hogy az ily kiadások által irodalmi nyerészkedés czéloztatnék. Ez a szent ügynek lealacsonyítása lenne ! Szeretjük hinni, hogy az ilyen munkálkodásnál csak az apostol elve lehet indító : „Nem keresem a ti külső gazdagságtokat — hanem ti magatokat!" II. Korinth. XII. 14. De meg veszélyeztetve is látom ev. istentiszteletünket, ha szabad tért nyujtunk minden zörgetőnek. Úgy vagyok meggyőződve, hogy új könyvet — magán szerzőktől — előleges megvizsgálás, megfontolás és megvizsgálás nélkül — a gyülekezetekbe bevinni engedni nem lenne szabad ! Mindezeket előre bocsátva, szerény véleményem abban központosul, hogy : 1-ször. Vegye — mint egyáltalán az egész — úgy különösen a magyar énekügyet nem egy kerület, hanem az egyetem kezébe. 2-szor. Addig is — míg egy egyetemesen elfogadott — s mindenesetre a szükséget kielégítő énekeskönyvünk lesz — az egyházak hagyassanak meg ugyan az eddig szokásos énekeskönyvek használata mellett — de a hol ujat akarnának behozni, ez ne történhessék meg a kerület és egyetem jóváhagyása nélkül az énekeskönyvet illetőleg, ne történhessék az esperesség engedelme nélkül a használatot illetőleg! Egy énekeskönyv szerkesztésére elég, de szerzésére — valljuk be — gyönge egy erő. Az egység és öszhang egyházunkban a külsőségben is keresendő, fejlesztendő. Aztán kevesen vagyunk; ne legyünk separatisticusak, — ne zárkózzunk el. Hozzuk össze szellemi kincseinket Kárpátoktól Adriáig. A szellemi kincs, mennél többen birják, annál drágább. Azért tartom szükségesnek az énekügy egyetemes megoldását. Tanulhatnánk ref. testvéreinktől. Nem is kellene annak minden tekintetben újnak lennie : vegyük át a régiekből is a mi jó van bennök. S ne resteljük az idegent is átültetni, ha annak szelleme megfelel az evangéliom szellemének. „Non quis, sed quid." — Az evangéliom nincsen kötve sem nemzethez sem nyelvhez. A mint valamely ének át lett ültetve a tótba, ép úgy átültethető a magyarba is, és a hívek meglepetve ismernének a magukéra. Természetes, hogy ha pl. a „Tranosciust" dolgoznók át, annak az újabb kor követelményei szerint kellene történnie és a magyar nemzeti szellem kovászától kellene átjárva lennie. Az bizonyos, hogy a testvériség kapcsa csak lazul az énekeskönyvek szaporítása által: míg egy egyetemes énekeskönyv felette növelné a testvériség, együvétartozás érzetét. Azért kell az énekeskönyvnek egyetemesnek lennie. És addig? Addig ne lazítsuk e kötelékeket új és újabb könyvek szaporítása által. Addig ne idegenítsük el a hitben gyöngéket azon visszás helyzet által, hogy míg az egyik gyülekezetben a régi Grraduál, a szomszédban a győri, a második szomszédban a csabai használtassék. Mire fog ez vezetni? Hogy egyiket se ismerjék jónak. Ezzel csak a bizalmatlanság magvait hintegetjük. Legalább esperességenként közösen kellene megállapodnunk egy könyv használatára, hogy botránkozásra okot ne szolgáltassunk s hogy mindenek ékesen és szép rendben történjenek. Ajánljuk ez ügyet a közeledő papi értekezleteknek s ezek útján egyetemes evang. egyházunknak. Farkas Gejza, ev. pap. Gyülekezeti takarékmagtárak és iskolai takarékpénztárak. 11. Az iskolai takarékpénztár még vagy legalább is szinte oly helytelen intézmény a gyülekezeti élet ápoló anyai kebelén, — mert az anya keblén gond nélkül szopott tejből lélek ölő mérget szív a gyermek. Az iskolának — legalább evangéliomi egyházunk iskolájának czélja szerintem nem az, hogy úgynevezett ,élelmes' emberekké lenni tanítson, hanem, hogy jellemes emberekké, jó keresztyénekké neveljen. A gyermek fejébe azt verni nem szabad, hogy pénzt, pénzt minden áron, mert a pénz boldogít, s ha pénzed nincs, boldogtalan vagy! De úgy nevelendő az a zsenge gyermek, hogy egykor szegény vagy gazdag legyen, boldogságot leljen önjellemében, a megelégedésben, boldogságot a mennyei atyával való egység érzetében. Bizony az Üdvözítő nem azért bocsátotta maga elé a gyermekeket, hogy őket takarékpénztárak részvényeseivé tegye, hanem, hogy azok tiszta szívére mutathasson a tanítványok előtt. Nem ezt mondotta ő, hogy kapzsikká képződjünk, hanem hogy ne szolgáljunk a mammonnak. A ki én velem nem takar, tékozol az, mondá az Ur. De tán csak nem arra czélzott, hogy szerezzünk magunknak hiú gazdagságot. A ki a kísértőnek mondá : „Távozzál el tőlem sátán, mert meg vagyon írva : nem