Esztergom és Vidéke, 2006

2006-02-23 / 8. szám

4 Esztergom és Vidéke 2006. január 26. Megjelent magyarul a pápa első enciklikája XVI. Benedek pápa Deus caritas est - Az Isten szeretet című első enciklikájának magyar kiadását Veres András püspök, az MKPK titkára, Diós István fordító és Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója mutatta be a sajtó képviselőinek a Püspöki Konferencia székházában adja hírül a Magyar Kurír. Az ötven oldalas kötet az Apostoli Szentszék magyarországi kiadójánál, a Szent István Társulatnál jelent meg. Az enciklika Nyugat-Európában bestseller. Olaszországban több mint egymillió példányban fogyott el két hét alatt. Újdonság a szentszéki dokumentumok magyarországi recepciójának történetében ez a bemutató, hiszen eddig nem volt szokás a megjelenő enciklikák ismertetése. A sajtó képviselői előtt Szerdahelyi Csongor, a püspöki konferencia sajtóirodájának vezetője az enciklika fogalmát és történetét ismertette. Ezután Veres András püspök, a MKPK titkára mutatta be - elsősorban „a teológus szemével" - a Szentatya most megjelent Deus caritas est - Az Isten szeretet kezdetű első enciklikájának tartalmát, főbb súlypontjait. Ezután Diós István, az enciklika fordítója beszélt azokról a „fánkba sütött pénzdarabokról", amelyeket meg kell érteni, hogy az enciklika jelentésének gazdagsága feltáruljon előttünk. Ilyen kulcsfogalomként emelte ki a szeretet két formáját, a fölemelő és a lehajoló szeretetet, amely az ősi görög Erósz és Agapé fogalmának felel meg, s amelyet az Isten- és emberszeretet kettős főparancsa foglal össze. E Szent Ágoston teológiájától és filozófiájától átjárt terminológia határozza meg az enciklika hátterét. A fordító hangsúlyozta azt is: a keresztény dogmatika professzora, XVI. Benedek itt a keresztény erkölcstan alaptörvényét kívánta újra fölmutatni. A globalizálódó világ alapvető problémája ugyanis az, hogy szeretete nem jó, ha egyáltalán van. Az enciklika magyarul egyelőre 5000 példányban jelent meg. Amint a kiadó igazgatója, Farkas Olivér elmondta, ez a készlet már most kevésnek bizonyult, így már folyamatban van az enciklika utánnyomása. „Ilyen gyors utánnyomás a kiadó történetében még nem volt." Azzal számolnak, hogy előreláthatólag húszezer példányt adnak majd el. Az enciklika nemcsak a katolikus könyvesboltokban, hanem a teljes magyarországi terjesztőhálózatban kapható lesz. A Magyar Kurír szerkesztőségének kérdésére Farkas Olivér elmondta: az eddigi gyakorlathoz hasonlóan az új enciklika hivatalos magyar fordítása is felkerül majd a világhálóra. Az internetes megjelenés március közepére várható - zárul a tudósítás. Szigeti András tárlata a Sugár Galériában Szigeti Andrást polgári foglalkozása mellett is érdekelték a művészetek, különösen a festészet. Ám sohasem gondolt arra, hogy ecsetet ragadjon. Az idő múlásával, ötvenedik életéve után, 2002-ben amerikai kiküldetésében kapott belső késztetést arra, hogy festői képességeit kipróbálja. Szabadidejében születtek meg első festményei és a „hobbi" mindmáig tart! Igazi tájképfestő! Különös vonzalmat érez a vizek megörökítésére. Gyakran és sokféleképpen jelenik meg képein a három óceán, melyeket kiküldetésein látott. Á kiállítás „vizes" képei: Tajtékok, Móló, Dűne, Csobogás, Csónak, a Montauki világítótorony és az idillien kedves, horvátországi Vízimalom. Külhoni ihletettségű életképei: a Brazil gyapotszedők, a Mexikói cukornádaratók. Amerikából a Central Park virágos-fás, elevenen színes foltjait örökítette meg a Central Park hídja, a Park Avenue tulipánjai és a 10l-es utca című képeken. Alkotásait temperával, akrillal és olajjal festi. Műértő barátai és Simon M. Veronika festőművész biztatására szervezte meg első kiállítását. Bár mindketten székesfehérvári lakosok, mégis New Yorkban ismerkedtek meg, amikor Veronika a kormányküldöttség tagjaként „saját" Kossuth-portréját kísérte Amerikába az emlékév alkalmából. Szigeti András első tárlatai New Yorkban nyíltak meg a Magyar Főkonzulátuson, a Magyar Állandó ENSz-képviseleten (melyet George Pataki, a helyi állam kormányzója is megtekintett), a harmadik pedig a Krencsey Mariann színművésznő-vezette, ottani Fészek Klubban. Méltatását a „HID" című amerikai magyar nyelvű független hetilap közölte. Itthoni kiállításainak színhelyei: Székesfehérvár, szülőfaluja Tiszaörs, valamint Budapest, Bajót és immár harmadszor: Esztergom. A szülőföld, az Alföld szeretete és tisztelete adja művészünk számára az ihletet a „gyökerek" ábrázolásához. A sorozat beszélően míves és élettel teli, színes képei: az Ökrösszekér, Tanyák, Magányos pince, Rekettyés, Vadvirágos táj, Ószi táj, Erdőszéle, Pipacsos táj. A tárlatnyitón a Babits iskola nevében Chalupáné Ecsedi Ágnes üdvözölte a vendégeket és Sziklai Károly festőművész nyitotta meg a kiállítást. O az a nyergesújfalui művész, aki a nánai festőtábort szervezi. így, újabb kiállítások reményében ajánlhatjuk városunk művészetkedvelő közönségének a Sugár Galéria mostani kiállítását! Horváth Gáborné dr. A kommunizmus áldozatainak emléknapjára (

feb

ruá

r 2

5.) A Rubicon történelmi folyóirat címlapmontázsa (200216-7 szám) árfíisu '^E's

1 * Á w* t. foH^UBi^kv' Í « t -M M- i • J^kÁ 1' • I V v m f w - ^ini^ Ál m ir\\ ! LA * Sl illl ü Az emléknap: egy jelfa a közép-kelet-európai társadalmak 20. századi útján, hogy ismételten visszapillantsunk. A mai olvasótábor nagy hányada már nem tudja, mire kell emlékeznünk, ezért idemásolom a „kommunizmus" címszó két hazai - „némileg" eltérő - definícióját. A kettő között eltelt 43 év és lezajlott (?) egy rendszerváltás... „kommunizmus (lat.) - az a társadalmi rend, amely a proletárforradalom győzelme és a proletariátus diktatúrájának megalapítása, valamint a Marx - Engels - Lenin - Sztálin láng-eszű tanításával felfegyverzett kommunista párt vezetése alatt győzelmesen felépített szocializmus eredményeképpen a kapitalizmust felváltja." (Idegen szavak szótára Szikra, Budapest, 1951.) „kommunizmus lat el. 1. a marxista elmélet szerint a termelési eszközök társadalmi tulajdonán alapuló osztály nélküli gazdasági rendszer, amelynek alapelve: 'mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint' 2. ennek elmélete" (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.) Az első meghatározás csak a kezdete az egy oldalas „magyarázatnak", mert akkoriban, az 1950-es években időt és fáradságot nem kímélve próbálták szüléinkbe, és belénk plántálni ennek a körmönfont utópiának az elméletét, gazdaságtanát stb. -, hogy ne maradjon számunkra „idegen" szó és gyakorlat... Kifogyhatatlan volt a vödörből a rózsaszínű festék, amivel a jelent és a jövőt, még a legsötétebb felhőket is igyekeztek átpingálni. Járt utat a járatlanért el ne hagyj! - szól a közmondás, de ennek ellenére mi, „bölcs vezéreink, nagy tanítóink" vezetésével letértünk a kapitalizmus simára hengerelt útjáról a szocializmus építésének rögös zsákutcájába. Persze, nem annyira észérvekkel tereltek erre; jóval inkább csalással, hazugsággal, kényszerítéssel. Könynyekkel, szenvedéssel, hullahegyekkel, véres terrorral, sötét diktatúrával kiépített út volt ez, amelyen a proletariátus zászlaját lengetve (rajta a „Világ proletárjai egyesüljetek!" jelszóval) haladtunk „töretlenül előre", hogy utolérjük, sőt megelőzzük a fejlett, habár „rothadó" kapitalista társadalmakat... A '70-es években szépirodalmi művekben már olvashattunk a szovjet kényszermunka-táborok, az ún. gulágok szörnyűségeiről; a '80-as évek végétől az archívumok mélyéről egyre több irat, kép és tárgy kerül elő; 2002 februárja óta a Terror Háza Múzeumot is felkereshetjük, hogy részt vegyünk a tragikus szemlében - a katyni tömegsírtól Recskig és a Hortobágyig magunk előtt lássuk a málenkíj robotra hurcoltak, az agyonkínzottak, a kitelepítettek, az üldözöttek és megalázottak végtelen sorát. A haszonélvezők csak itt-ott bukkannak elő, és - ki tudja miért -, már nem akarnak egyesülni a világ mai proletárjaival, például Afganisztán, Pakisztán és az afrikai országok lakosaival. Időnként - ahogy nemrégiben is - nyilvánosságra kerül egy-egy töredék a rendszer nélkülözhetetlen elemének, a besúgói hálózatnak a névsorából. (Jelentős részét 1989-ben - megsemmisítette a utóvédként működő hatalom. Szerintem sohasem fogjuk teljes egészében megtudni - talán még unokáink sem -, hogy ki, kinek, kit súgott be és milyen ártalmas következménnyel.) A világháború után törvényesen működő parlamentáris többpárt-rendszert aláásta a teljhatalomra törő Magyar Kommunista Párt. Amikor az 1947-es választásokat - tömeges csalásokkal - a kommunisták nyerték meg, az ősztől kormányzó „nagykoalíciót" vezetve, álnok módon összes szövetségesüket felmorzsolták. Nemcsak legfőbb riválisukat, a nagy tömegbázisú Független KisgazdaFöldmunkás és Polgári Pártot, hanem testvérpártjukat, a történelmi szociáldemokratákat is. Őket beolvasztották - ezt egyesülésnek nyilvánítva - a Magyar Dolgozók Pártjába; meg nem alkuvó vezetőikkel pedig ugyanúgy végeztek, mint a kisgazdák esetében: emigrációra kényszerítették, vagy koncepciós perekben börtönbe juttatták. Államosították a gyárakat, üzemeket, elűzték a hozzáértő vezetőket, mondván: ők a kizsákmányolók. A mezőgazdasági nagybirtokokat felosztották a kisbirtokos parasztság és a nincstelen cselédek között, hogy néhány év múlva betereljék őket a közösbe, a „kolhozba" (termelőszövetkezetbe). A közigazgatásban, az iskolákban és más intézményekben, sőt a termelő üzemekben többnyire nem a szakértelem számított, ehelyett a néhány brosúrás szemináriumot végzettek kerültek vezető pozícióba a „munkáshatalom" égisze alatt. A párizsi békében megismételt trianoni diktátum nyomán családok, rokonok, barátok szakadtak el egymástól. És sokáig nem is találkozhattak; a varsói szerződés hiába „forrasztotta testvéri egységbe" a „béketábor" népeit. Csak az 1950-es évek végén nyílt lehetőség arra, hogy Cseszkóba és a többi ún. „testvéri országba" utazhattunk a személyi igazolványhoz csatolt betétlappal, majd jött a piros, meg a kék útlevél: a háromévenkénti 50 dolláros valutakerettel dőzsölhettél eleinte Jugóban, majd Olaszban, Spanyolban. Autót is vehettél magadnak a széles választékból (Trabant, Wartburg, Skoda, Zaporozsec, Moszkvics, Zsiguli, Zastava...) - ha évekig vártál a sorodra.. Lefejezték a Katolikus Egyházat, koncepciós perben elítélték Mindszenty József hercegprímást és jó néhány közeli munkatársát. Betiltották a hittan tanítást az iskolákban, és az osztályteremben a tábla fölé, a feszületek helyére a rendszer bálványai, azok közül is főként Sztálin és Rákosi képei, meg ötágú vörös csillagok kerültek, nyakunkba pedig az úttörőnyakkendő, „a vörös zászló egy darabja" - ahogy akkor tanították. Az igazságot - költői pontossággal - Illyés Gyula írta meg „Egy mondat a zsarnokságról" című versében! „(...) fogoly vagy s egyben foglár; / dohányod zamatába, / ruháid anyagába // beivódik, évődik / velődig; / eszmélnél, de eszme / csak övé jut eszedbe // (...) bilincseit a szolgai maga is így gyártja s hordja; / ha eszel, őt növeszted, / gyermeked neki nemzed, // hol zsarnokság van, l mindenki szem a láncban; / belőled bűzlik, árad, / magad is zsarnokság vagy; //(...) " Ha belegondolsz, kedves olvasó, valamilyen módon mi is áldozatai vagyunk a „kommunizmusnak" nevezett korszaknak, és még a dédunokáink is nyögni fogják azt a hátrányt, amivel elmaradtunk a fejlett Nyugattól egy ordas eszme és annak végrehajtó hatalma, illetve haszonélvezői miatt. Elszegényedtünk, nemcsak anyagi értelemben, hanem lelkiekben, mentálisan is. Szerintem a szóhasználatban is hiba van, mert a letűnt rendszernek vajmi kevés köze volt a kommunizmus (community = közösség) alapelveihez. A népi demokrácia, a proletárdiktatúra hangoztatása közben egy olyan diktatúra működött, amely egyetlen párt korlátlan központi hatalmára épült. Ezt a Szovjetunió óriási fegyveres ereje és a belső besúgó-hálózat tartotta fenn. Az igazi demokráciával és szociális elvekkel még köszönőviszonyban sem volt. Márai Sándor véleményének minden betűje igaz: „A kommunizmus megbukott, mindenféle értelemben, de a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a mezítelen életét és a zsákmányt. " Erre is emlékezzünk, és ne csak ezen az egy napon... És ne csak könnyes szemmel nézzünk a múltba, de merítsünk erőt abból, hogy ezt az embertelen diktatúrát 1956-ban először mi rendítettük meg. Büszke öntudattal vallhatjuk: kiharcoltuk - megszenvedtük jogunkat a boldogabb jövendőre! Itt téblábolunk Európában, immár az Unióban, ahova fanyalogva - mint egy vidéki rokont - méltóztattak befogadni. Mutassuk meg, hogy a magyar ember, a magyar nép ezeréves ittlétével, helytállásával, kultúrájával, művészetével, emberi tartásával van olyan életrevaló, hogy többet érdemel a statisztaszerepnél. És ki is küzdi magának - ha hagyják... Kiss György