Esztergom és Vidéke, 2006
2006-11-23 / 47. szám
238 Esztergom és Vidéke 2006. s ze ptember 14. Keresés és önmegvalósítás: Temesi Attil a pasztell-soroz ata a művelődé si házb an (I. M.) Egy bika és egy ember: ez a két fő szereplője Temesi Attila képsorozatának a Bajor Ágost Művelődési Ház aulájában egy hete nyílt kiállításon. Ez a bika és ez az ember nem konkrét, hanem általános alanyok, sőt, az állat voltaképpen szimbólum: az emberben rejtőző erőt, az igazságot testesíti meg. Már e különös jelképhasználat és a valósághű képek közé ékelődő darab (a megvilágosodás ábrázolhatatlan eseménye) is jelzi, hogy itt nem európai, legalábbis tartalmában más gyökerű művészettel van dolgunk. A képsorozat a keresést és az ember önmagára találása folyamatát ábrázolja, ami az egyik buddhista filozófiai iskola, a zen tanítása szerint központi jelentőségű. Temesi - vonzódva a Távol-Kelet világa és filozófiai nézetei iránt - ezt emelte most ki grafikai sorozatában. A képek bevezetéseként maga a művész, a kiállításmegnyitón egykori tanára, Földes Vilmos foglalta össze vázlatosan a zen lényegét, ezért erre most szükségtelen kitérni. Helyette inkább a művekről, a filozófiai-szellemi út ábrázolásáról szólunk egy-két mondatban. Temesi Attila a tízrészes grafikai sorozat mintáját ugyancsak egy japán zen-mester képein találta meg, ám technikai tudása (s ennek öntudatos megmutatása), valamint műveinek formanyelve jellegzetesen európai. A környezet „elmellőzése" mellett az egyes, lényegtelen bika- és ember-részletek befejezetlenül hagyásával is absztrahál, számára a fő motívum az állat feje, a férfi inge és keze. A gondosan, érzékletesen, egyszersmind lendülettel, nagyfokú magabiztossággal megjelenített részek Temesi kiváló rajztudását, technikai felkészültségét jelzik (különösen a drapéria megrajzolása okozott örömöt a művésznek). Ez a kiemelés és a szerény eszközhasználat feszessé teszi kompozícióit, ami a művek élénk színekre épülő erőteljes kisugárzását csak fokozza. A megvilágosodás ábrázolása után azonban két érdektelenebb záródarab következik a sorozatban - éppen a vágyott állapot ábrázolása sikerült tehát szegényesebbre. Ezen a krétarajzok hordozója (a vörös papír alap) szimbolikájának gazdagodása sem segít: ez végül a megvilágosodott személyt jelöli. A sorozat, a keresés természetesen Temesi Attila küzdelmeire (is) utal - a megnyitón ő egyenesen az ábrázolt személy ruházatát öltötte magára. Ez a keresés részéről még tovább folytatódik, s addig bizonyosan eltart, amíg meg nem szűnik az önmegvalósítás humanista eszménye (mint forma) és az érzékek, a fogalmak világából kilépő zen-buddhista filozófia (mint tartalom) közötti feszültség. Szépe k a képek... - egyöntetűen ezt állapította meg a művészetkedvelő közönség Gerő Ervin tárlatnyitóján. Kocsis Ernő művészettörténész és a Babits iskola immáron másfél évtizedes együttműködésének köszönhetően ismét felvidéki művész alkotásaiban gyönyörködhetünk. Kocsis Ernő nemcsak személyében mutatta be a művészt, hanem alkotói és stílusbeli helyét is meghatározta. Sokfelé irányuló útjain mindenféle stílusú és irányzatú modern kiállítást látott, s érvényesnek érzi a meghatározást: „a művészetnek nincsenek határai". De ennek az is lehet a következménye, hogy borzongást érezhetünk, ha például vérrel festett képet látunk. Most már ki kell mondanunk, hogy „a realisztikus művészet az, ami maradni fog, amíg az ember létezik". Gerő Ervin „későn", felnőttkorában kezdett el festeni, illetve ekkor jelent meg a nyilvánosság előtt. Összegződött benne a gyermekkori családi-művészeti és a művészetbaráti környezet hatása, az építészmérnöki, a precizitást egyáltalán nem nélkülözhető életpálya tapasztalata és végül - a szándék és az alkotásvágy egyénisége. Mindez gyönyörűséges „életszínpadon", a Felvidék hagyományosan legszebb városaiban zajlott. így - a személyes élmény és a szépségek átélése érezhetően felújul a képeken. Rimaszombat, Besztercebánya, Selmecbánya, Losonc hangulatos városképei, belvárosaik pontosan szép felidézése, a nevezetes épületek, terek, utcák, például: a losonci Gácsi utca, a Kálvária tornya, a Bég-torony, a Katalin-templom, a nyüzsgő piac, a Selmecbányái panoráma, amely Csontváryt is megihlette, a Szentháromság-szobor, a történelem által megcibált Erdészeti Akadémia, a belvárosi tornyok, a rimaszombati főtér mesteri szintű képeken áll előttünk - pontos kompozíciókban, reálisan rajzolt megfogalmazásban. Színvilága, amely szolidságában is igen változatos, ám mégis megnyugtató, kellemes és pontos, éppen odaillő. Látunk egy színnel, de annak sokféle árnyalatával festett alkotásokat és színesen szép ecsetkezelést is a képeken. Gerő Ervin losonci festőművész meghatottan fogadta érdeklődésünket s megköszönte, hogy másodszor állíthat ki Esztergomban. A kiállítás a Sugár Galériában december 14-éig tekinthető meg, munkanapokon 8-18 óráig. Horváth Gáborné dr. Utazás Selmecbányáról Losoncra (-zső) Gerő Ervin Sugár Galéria-beli tárlata engem is elvarázsolt. Sokszor jártam Selmecbányán és Losoncon, a művész most pedig ide, Esztergomba hozta el a selmeci hangulatot, a losonci városképeket. A sok torony, a hólepte Selmec ugyanúgy megigézett, mint Losonc épület-csodái. Gerő Ervin ifjúságát Selmecen töltötte, ismer ott minden fát, bokrot. Nemcsak azt adja vissza, amit lát, hanem azt a 19. század-végi hangulatot is, ami képeit jellemzik. Esztergomba Ostravából érkeztek festményei, előzőleg ugyanis a cseh bányavárosban volt tárlata. Van valami megkapó és felemelő is ezeken a festményeken. Ahogy egyik műértő barátom mondta: - Gerő képeiből olyan derű és életerő árad, hogy az teljesen betölti nézői lelkét... Megújult a kerékpárút (D.L.) Vagy egy idős barátom, aki túl a 70. életévén minden nap végigbiciklizik a Búbánatba vezető kerékpárúton. Nemrég újságolta, hogy végre felújították a kerékpár-utat, és nagy öröm rajta a kerekezés. - Akkor holnap megyek én is - mondtam. - Majd félúton találkozunk! Amik or még nem voltak áll atorvosok Az emberek és az állatok gyógyítását a 18. és 19. században ugyanazok az orvosok végezték. II. József 1782-ben hozott rendelete kötelezővé tette az orvos és sebész hallhatóknak, hogy egy éven át állatorvoslást is tanuljanak. 1888-ig, amíg törvénycikkben nem rendelkeztek az állatorvosi főiskola megalapításáról, ez a szakma nem vált külön. Már a 18. században azért alapították meg a Füvészkertet Budapesten, hogy az orvostanhallgatók megismerkedjenek a gyógyfüvekkel. Az állatgyógyítás részben a pásztorok feladatai közé tartozott. Ismerték a gyógyfüveket, vágtak eret rajtuk, s ha túlették magukat, megcsapolták őket, majd bevarrták a sebet. A gilisztás disznónak fokhagymát adtak, ennek az aromás hagymafélének a mai napig ismerjük gyógyító tulajdonságait. Az állatok között is gyakran felütötte fejét valamilyen betegség, ezért a Helytartó Tanács állandóan figyelemmel kísérte, hogy az országban hol üti fel fejét a „Marha Döge", azaz a marhadögvész. 1831. július 26-án kelt 20469 számú rendelete előírta: „a Marhák, melyek elébb szorgalmatossan meg mosattassanak és förösztössenek, egészséges helyről való emberek által való hajtások az egészség legfontosabb regulái szerint. A legközelebbi folyóvizén háromszor hajtsák át". A víz ősi tisztító közeg. A néprajzi gyűjtésekből ismeretes, hogy baj, betegség esetén irracionális cselekedeteket is végeztek, "vízvezetéssel" gyógyították a tehenet, háromszor keresztet vetettek a tűzhelyre és a vízzel teli csészére és ebbe három szem parazsat dobtak és ezzel lemosták a tehenet. Mondókákat is mormoltak közben: „Vedd ki ezen igézeteket, / és mindenféle szellemet, ördögöt, / ezen tehén fejéből, testéből, / minden íze, csontjai közül". Ebben az időben a jófajta magyar marhának nagy keletje volt Európa-szerte, de lábon hajtották őket távoli tájakra is. Ezért nagyon ügyeltek arra, hogy ahol betegség tört ki, ne hurcolják tovább a kórt. Több éven át nem tudtak megszabadulni a fertőzésektől, ezért 1836-ban a Helytartó Tanács megtiltotta a marhák Ausztriába hajtását. Amikor 1829-ben Nagyszombat fertőzött hely lett, a Helytartó Tanács országosan eltiltotta a baromvásárt. 1831-ben már csak „utilevéllel" szállíthatták a marhákat, sertéseket. 1835-ben ismét kitört a vész. Esztergomban elrendelte a város vezetése, hogy Till Ferenc és Effner Ferenc orvosok, a vágómarhák felügyelői, a megvizsgált egészséges állatokról adjanak ki igazoló cédulát. Krakovitzer József, a város patikusa jelentette a közgyűlésben, hogy tanácsosnak tartaná „gáliczkő", vagyis fertőtlenítőszer beszerzését. Az esztergomi orvosok is gyógyítottak embert és állatot is. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltár tanácsi irataiban olvashatunk arról, hogy „Palkovics Károly eszerinti orvos úr a 'kebelben lévő marhák dögletessége' miatt megvizsgált 3 marhát, melyek a 'lépnek nyavalyájában estek el'. Gyógymód Palkovics szerint: italuk vitriol spiritusszal megsavanyított árpafőzet, a szív gödrébe szőr kötelet kell húzni. Keményebb ételt, mint kukoricát vagy kukoricaszárat ne adjanak nekik, de naponta nyalogassanak sót". 1837-ben is hullottak el állatok: „az elesett szarvas marha után 49 darab marhabőr lett". Az elővigyázatosság itt sem ártott. A Helytartó Tanács rendelete szerint: „... akik a döglött marhák bőreit lehúzzák, a bőrüket 8 napig erős lúggal áztassák, ezután 8 napig állítsák szabad levegőn, ha így kiszáradt, már használhatják. Akik ezt a munkát végezték, ruháikat mossák ki, szellőztessék és kezüket lúggal mossák meg". Az istállókhoz csak törvényhatósági engedéllyel mehetnek. Palkovics Károly főorvos jelentette a tanácsülés alkalmával, hogy ellenőrizte a gyepmester által kihordott elhullott állatokat a dögkútnál. Ezeket széthányva találta, de az elásottakat is „igen tsekélyen rakta le". Az ott megvizsgált marhák lépét és tüdejét vizenyősnek találta. Ha mindez nem lett volna elég a kellemetlenségből, még más megbízatás is az orvosok munkájához tartozott. „Bejelentés érkezett a szomszédoktól az 184l-es évben, hogy a 'tabányi' Hadik János házában a mészárosok a marha vágójukat nem takarítják, és az ott lévő rothadt vér és trágya kigőzölése rontja a levegőt". Megvizsgálásra és intézkedésre Meszéna János kapitány és Palkovics Károly orvos kapott utasítást a polgármestertől. Az orvosi hivatásnak szebb eseményei is voltak városunkban. Miután az 1838-as árvíz a Buda (Kossuth) utcai kórházat nagyon megrongálta, 2000 forint kár keletkezett benne, ezért a mai Terézia és Simor utca sarkán jóval nagyobb alapterületen másikat építettek fel, a betegek elkülönítési rendszerével. Az orvosoknak jobb munkakörülményeket biztosított, több beteget tudtak elhelyezni. Az épület közepe táján épült fel a kápolna, melynek „két harangocskája van ". A Buda utcai ispita kápolnát az 1739-es pestis járvány idején tett fogadalom szerint építették fel a város polgárai. Ennek kőkeretes kapuja és a kronosztikonos fogadalmi táblája más berendezésekkel együtt átkerült az új kápolnába. A kápolnától jobbra két tágas és illendően beborított szoba és egy konyha van a szegények részére. A bal szárnyon két igen nagy szoba a kórház számára. Az egyik a megkülönböztetett személyek, a másik a közönségesebb betegek számára bútorozva és konyhával elválasztva egymástól. A tébolyodottak és a ragadós nyavalyában sínylődök részére is készítettek egy szobát. Az új kórház már 1839 novemberére elkészült. A jól végzett munka örömével vettek részt az átadáson Krakovitzer Ferenc polgármester, Bleszl Albert alkapitány, Effner Ferenc orvos, Maurovits Rezső főjegyző, Heliser József tanácsos, Niderman János és Viola Imre szószólók. A mesteremberek is jól végezték munkájukat, akik az építkezésben részvettek, mert az épület némi átalakítással ma is áll. A város számára épült más és nagyobb kórház, de azt fontos tudni, hogy a szegények és elesettekről való gondoskodásnak ilyen régi a hagyománya városunkban. Hetvésné Barátosy Judit Eltűnt a pléh-K risztus! Diákéveim alatt rendszeresen kirándultunk Vaskapuba, a menedékházhoz. Utunk első pihenőjét a pléh-Krisztusnál tartottuk, melyet visszafelé csokorba szedett mezei virágokkal díszítettünk. A Sas-hegy mellett, a Vaskapu alatti fák között állt egykor egy fakereszt, rajta fémlemezből készült Krisztus-test (korpusz). Ezt Hofbauer Mátyás molnármester állíttatta még 1785-ben, és gondozására alapítványt is tett, melynek kamataiból 1898-ban a közben idő-ette kereszt helyére elődeink újat állítottak, amely átvészelte a két háborút. Az 1990-es években cserkészek felújították, a Krisztus-testet pedig rozsdamentes lemezből készítették el. 1993-ban felkerestem és feljegyeztem minden, Szentgyörgymezőn és ennek határában álló útszéli keresztet, szobrot. Ekkor tudtam meg, hogy a pléhKrisztust a nép „bőgős" keresztként ismerte. Az elnevezés valószínű onnan ered, hogy a kereszten függő vaslemez korpusz az erős szélben brummogó hangot adott, ami a nagybőgő hangjához hasonlítható. Néhány nappal ezelőtt dr. Kolumbán György képviselő arról értesített, hogy a pléh-Krisztus a keresztről eltűnt. Erről én korábban is halottam, ugyanis még a tavasz folyamán az arra kirándulók már értesítettek. Akkor arra gondoltam, bizonyára valaki ahogy az a Haller-kereszt esetében is volt - felújítás miatt vette le. Úgy látszik tévedtem: nem e nemes célból vették le, hanem valakinek "szüksége volt" a rozsdamentes acéllemezre! A képviselő úrral abban egyeztem meg, hogy ő elkészítteti a Krisztus-testet nem rozsdamentes acélból -, és jövő tavasszal, a húsvéti ünnepek alkalmával visszatesszük és felszenteljük. Szomorú, hogy olyan világot élünk, ahol már egy keresztnek sincs kegyelem! Bélay Iván
