Esztergom és Vidéke, 2006

2006-11-23 / 47. szám

2006. de c ember 23. Esztergom és Vidéke 13 Az 1683-as felszabadító harcok után a város szinte teljesen elnép­telenedett, alig maradt 400 lakosa. Megfogyatkozott a török uralom alatt betelepült rác lakosság is, amelynek nemessége és polgársá­ga elmenekült. Legnagyobb rész­ben a feudális kötöttségek alól sza­badulást kereső jobbágyok, a vár­őrséghez tartozó katonák és csa­ládjaik, valamint az itt maradt rá­cok népesítették be a várost. A la­kosság számát növelték az armális nemesek, valamint a német, cseh és morva területekről beköltöző iparosok. A Széchenyi tér háztulajdono­sai közül 1848-ig 77-en nyertek polgárjogot. Többségük Magyaror­szágról, főleg a Dunántúlról érke­zett. Kisebb létszámban még fel­lelhetők voltak a rácok és görögök, akik elsősorban kereskedésből tartották el magukat és családju­kat. A tér lakói nevük alapján né­metek, magyarok és tótok voltak. Az izraeliták aránya megnőtt a 19. század második felében. Szent­tamásról többen a szabad királyi városba települtek, itt vettek há­zat és nyitottak üzletet. Ha a Széchenyi tér háztulajdo­nosait és lakóit, valamint azokat szemléljük, akik a térnek legrend­szeresebb járókelői voltak, érde­kes tabló tárul szemünk elé. A nemesek száma nem volt ma­gas, ők elsősorban vármegyei tisztviselők voltak. Az értelmiségi­ek közül a jogot végzettek magán­ügyvédi irodákat nyitottak, vagy a vármegyénél és a városnál vállal­tak hivatalt. Tanárok, orvosok ki­sebb számban szintén laktak a Széchenyi tér házaiban. A legjobb anyagi helyzetnek a kereskedők örvendhettek, közülük is elsősorban a vaskereskedők, hi­szen a város lakosságának több mint ötven százaléka agrárfoglal­kozású volt, tehát árucikkeik ál­landó vásárlója. Ugyancsak jómó­dúak voltak a molnárok és a liszt­kereskedők. Megtaláljuk a téren a pékeket, báb- és kalácssütőket, va­lamint a henteseket és mészároso­kat is. Fontos szerepet játszott a pol­gárok életében az öltözködés és di­vat is. Igényeiket a vászon-, rövid­áru- és posztókereskedők próbál­ták kielégíteni, akiknek igen jól felszerelt, nagy választékot kínáló boltjaik voltak a téren. A tímárok, vargák, szűcsök, magyar- és né­metszabók, csizmadiák, gombkö­tők is nagyobb arányban fordultak elő. Az aranyművesek és ékszeré­szek ugyancsak a divatot szolgál­ták. A Fekete Sas vendégfogadón kí­vül (ez a bíróság mai épülete he­lyén állt) több cukrászda és kávé­ház is üzemelt az évtizedek során. Az asztalosoknak, üvegeseknek is voltak műhelyei, üzletei a téren. Az élet igazán mozgalmassá a 19. század második felében vált. Egy sor olyan mesterember és kü­lönféle szolgáltató tűnik fel, amely a korábbi időszakban ismeretlen volt. Fodrászok, „piperészek", le­vélhordók, szatócsok, tőzsdések, al­kuszok, kulcsárok, fűszeresek je­lennek meg. Megnő a „magánzók" száma is. A középkorhoz hasonlóan a po­litikai, gazdasági és kulturális élet központja továbbra is a tér ma­radt, s ez nemcsak a piac jelenlé­tének volt köszönhető, hanem az újonnan létesülő épületeknek és abban működő intézményeknek. A Városházán a lakosság min­den rétege megfordult ügyes-bajos dolgainak intézésére. A Fekete Sas vendégfogadó a társas élet köz­pontjául szolgált, hazai és külföldi utazók szálláshelye volt. Színé­szek, mutatványosok úgyszintén gyakran vendégeskedtek itt, hogy Nemesek, polgárok, koldusok a régi Széchenyi téren (N.T) Tavasszal kezdődött és napjainkban már befejezéséhez közeledik városunk ősi főterének teljes felújítása. Száz esztendeje volt, hogy kisebb, de nagyon fontos munkával először korszerűsí­tették a teret: az időjárás szeszélye szerint váltakozó port, illetve sarat aszfaltozással szüntették meg. 1905-ben és 1906-ban két ütemben végezték el a munkálatokat, összesen kevesebb mint két hó­nap alatt. Az Esztergom és Vidéke 1906. április 19-én adott hírt arról, hogy a vállalkozó már a helyszínre szállította a szükséges anyagokat: kavicsot és aszfalttéglákat. Ezek felolvasztása 23-án kezdődött el „a pokoli hőséget és fojtó füstfelhőket árasztó katlanokban". Május 14-ére az aszfalt­szőnyeg utolsó darabját is leterítették. „Hátra volna most - írja lapelődünk 1906. május 17-én - a középső résznek rendezése és kavicsozása (...) Aztán már csak a padok fognak hiányozni." (Ne­künk valószínűleg a jövő tavaszig ... ) Ugyanebben az évben utca-kövezésre is telt Esztergomban. „Hogyan kövezik utcáinkat. - A Jó­kai utca kövezése alkalmával tapasztaljuk, hogy a kövezők a nagy kalapácsolással már maguk összetörik a követ. így ugyan felesleges a városnak köveztetni, mert ez csak nem tartós." (EVID, 1906. szeptember 5.) (Ami a mostani munkálatok minőségét illeti, a drága kőburkolat elemeinek vágása és lerakása szintén hagy maga után kívánnivalót...) A Széchenyi tér most folyó rekonstrukciójához kapcsolódóan elkészült Pifkó Péter - Zachar An­na tollából a tér krónikáját egy történelmi séta keretében ismertető kézirata, amelynek bevezető fe­jezeteiből közlünk egy szemelvényt. A munka egyébként a tér valamennyi házának részletes törté­netét is bemutatja a 18. század elejétől a 20. századig. Meddig jutottak el esztergomi Boldog Özséb pálosai Pálosok a Pilisben és a Pilisből című isme­retterjesztő írásomban röviden vázoltam a Rend megszületését, 750 éves történetét és je­lenlegi körülményeit (EVID 2006/22-23. szám). Ez év október 16-18-án részt vehettem a Piliscsabán megrendezett VII. Nemzetközi Pálos Rendtörténeti Konferencián, ahol kez­deti és jelenlegi elterjedésüket illetően továb­bi érdekes adatok birtokába jutottam. Ezek bizonyára olvasóink érdeklődésére is számot tarthatnak. A Rend - 1250 körüli megszületését követően ­gyors virágzásnak indult. A pálosoknak csak az ak­kori (történelmi) Magyarország területén 1400 tá­ján 47, 1470-ben 51, Mohács évében pedig 68 mo­nostoruk volt, a Dráván túli rendházakat figyel­men kívül hagyva. Ezeken felül több mint húsz he­lyen szintén éltek több-kevesebb ideig pálos szerze­tesek. Létszámukat illetően - sajnos - nem isme­rünk pontos, még közelítőleges adatot sem. Annyit viszont tudunk, hogy a budaszentlőrinci pálos fő­monostor virágkorában 600(!) szerzetes élt és dol­gozott csak ebben a rendházukban. A Rend súlypontja - Klastrompuszta. Ezt köve­tően Budaszentlőrinc, majd a 18. században Pest után - II. József 1786. február 7-ei eltörlő rendelete következtében - a Krakkó fölötti Clarus Mons (len­gyelül Jasna Góra = Fényes hegy) fehér sziklákról elnevezett helyre tevődött át. Ennek mai neve: Czestochowa, a híres lengyel búcsújáróhely. (E tér­ség ui. II. József osztrák császár [1780-1790] idejé­ben nem tartozott a Habsburg birodalomhoz). Czestochowa - Lengyelország első pálos monos­tora - mögött is a Rend nagy jóakarója és segítője: Nagy Lajos magyar-lengyel király áll. Unokaöccse, a nádori tisztet is betöltött László opolei herceg minden bizonnyal király-nagybátyja ösztönzésére - 1382-ben Márianosztráról 16 pálos szerzetest hí­vott ide, és a Boldogságos Szűz tiszteletére megala­pította a mai monostort, amely azóta is a lengyelek nemzeti szentélye. Lengyelországban a továbbiak során a pálosok 45 kisebb-nagyobb rendházat léte­sítettek. Lengyelországban 1981-ben - a kommunizmus idején! - 14 pálos kolostor működött 274 rendtag­gal. Tizenhárom év múlva, 1994-ben már 38 rend­házról, s összesen 403 fő lengyel fehér barátról van tudomásunk ugyanitt. A Pálos Rend napjainkra csaknem az egész vilá­gon elterjedt. Pálos kolostor található jelenleg - a lengyelországiakon kívül - Angliában (1), Dél-Afri­kában (1), Kamerunban (1), Belgiumban (2), Fehéroroszországban (2), Csehországban (1), Lit­vániában (1), Szlovákiában (3), Ukrajnában (4), Olaszországban (4), Németországban (6), USA-ban (6), Ausztráliában (4), Horvátországban (3), s ná­lunk, magyar földön, a már múltkor említett 4 he­lyen. Korunk minden gyalázatossága ellenére nem örvendetes és reményt keltő ez az újabb virágba bo­rulás? A lokálpatrióta jogos büszkeségével állíthat­juk: ez az ismét fejlődésnek induló, s immár világ­szerte jelenlévő szerzetesrend ízig-vérig magyar ­sőt esztergomi gyökérből sarjad! Dobay Pál a város polgárainak szórakoztatá­sát szolgálják. Az 1837-ben alakult Kaszinóba leginkább a vármegyei, városi és takarékpénztári tisztvi­selők jártak, de jogászok, egyetemi hallgatók, kereskedők, sőt papok is voltak tagjaik között. A Takarékpénztár felépülését követően a város és vármegye minden módosabb tisztviselője, iparosa, kereskedője, vállalkozója részt vett az üzleti életben, s közü­lük már az alakulás után 160-an tartoztak az alapító tagok és rész­vényesek közé. Középiskolai tanárokból ala­kult Knauz Nándor történész kez­deményezésére Récsey Viktor irá­nyításával az Esztergom Vidéki Régészeti és Történelmi Társulat, amelynek célja a vármegye ős- és középkori emlékeinek feltárása és összegyűjtése volt. A kispolgárság szegényebb ele­meit tömörítette a Katolikus Le­gényegylet és a Katolikus Kör, melynek keretében elsősorban az egyház biztosított önképzést a fia­taloknak. Az önálló helyiségekkel rendelkező egyletek programjá­ban műsoros estek, színházi elő­adások, kirándulások szerepeltek, dalárdát is alakítottak Neumayer Károly vezetésével. Arra töreked­tek, hogy tagjai ne csak szórakoz­zanak, de művelődjenek is. A 20. században új művelődési és szórakozási formaként jelent­kezett a téren az Elit, majd Korzó mozi, amely a városi középpolgár­ságnak biztosított szórakozási le­hetőséget. Érdekes, ma már régen feledés­be ment alakjai is voltak a térnek, akik a nap különböző óráiban rendszeresen megjelentek. A Vá­rosháza toronyőrének kötelessége volt, hogy a nap minden órájában közölje a polgárokkal, hányat ütött az óra. „Közhírré tétetik" felkiáltással a kisbíró dolga volt a lakosok tudomására hozni, hogy a legutóbbi testületi ülésen milyen rendeleteket hozott a város. Fon­tos feladat jutott este és reggel a lámpagyújtogatóknak, akik végig­járták a tér és a város utcáit, s meggyújtották, illetve eloltották a lámpákat. A 19. század második felében nagyobb számban tűntek fel a hor­dárok, akik az utasok poggyászait szállították kis kocsikon a gőzhajó állomásva, majd a vasút megépül­tével a vasútállomásra. Bár az 1820-as évek elejétől jól szervezett polgárőrsége, később csendőrsége volt Esztergomnak, s a Széchenyi téren volt a laktanyájuk, mégis a boltok tulajdonosai jobbnak lát­ták, ha a betörők és tolvajok ellen fizetett éjszakai boltőröket tarta­nak, akik egyben a tűzre is vigyáz­nak. A 19. század első felében súlyos gondot okozott a koldusok és csa­vargók helyzete, akik főleg a temp­lomok környékén, s olyan közpon­ti helyen kéregettek, mint a Szé­chenyi tér. Az 1820-as évekre számuk oly mértékben megnőtt, hogy már ter­hére voltak a tisztes városi polgá­roknak. Ezért 1825. december 12-én összeült a vármegyei tiszti­kar, a koldusok, csavargók, go­nosztevők megfékezésére igen szi­gorú rendszabásokat hozott. Ezek voltak érvényben a 19. század első felében. 1841. december 2-án Galántai Fekete Mihály kanonok vezetésével létrejött egy választ­mány, amely tartósabb megoldást keresett a házankénti koldulás megszüntetésére. Azt javasolták, hogy pénzbeli adományokkal se­gítsék a koldusokat és általában a szegényeket, akik így nem lesznek rászorulva a kéregetésre. Pifkó - Zachar

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom