Esztergom és Vidéke, 2006

2006-11-09 / 45. szám

2006. de c ember 22 7. Esztergom és Vidéke 13 1956: visszatekint és közép iskolá sok kal Beszámolónk kétszeresen is visszatekintés: október végi rendez­vényekről ad összefoglalót, amelyeken középiskolás diákok idézték fel 56-os nemzeti forradalmunk eseményeit, következményeit, és próbálták magukévá tenni tanúságait. Az első - október 22-én, vasárnap - egy színházi előadás volt a Zöldházban. Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjá­ról című kétrészes színművét a Do-gó színpad másodszor mutatta be Esztergom - sajnos, igen csekély számban megjelent - közönségének. (A június közepén szabadtéren tartott premiert jóval nagyobb érdek­lődés kísérte.) A kitűnő drámaíró művei közül a helyi amatőr csoport hosszú múltja során már többet is színre vitt: mindig, így most is meggyőző eredménnyel. Ez főként két dolognak köszönhető. Az egyik az, hogy a rendező (Meggyes Miklósné) világosan, célratörően értel­mezi a választott darab üzenetét, és ennek megfelelően szerkeszti a helyzeteket, formálja a szerepeket - bemutatóról-bemutatóra hatá­sosnak bizonyuló - egésszé. A másik az, hogy tudatos munkájával si­került évről évre folyamatosan igazi társulatot felépítenie. Jó néhány - a Dobó gimnázium és színpadának közösségében felnőtt - régi tag továbbra is rendszeresen vállal „vendégszereplést". Ok jelenítik meg a régóta magasra tett mércét, és a próbákon közvetlenül is segítik az újakat, hogy felnőjenek a feladathoz, amely így valóban átélt játékká válik. A színjátszók értik, érzik: emelik egymást. Argyelán Krisztina, Fehér Attila, Magassy Júlia, Orosz Róbert, Spisák Balázs, Szalay Al­mos, Szekeres Blanka és a kórus - Horváth Krisztina, Janás Berna­dett, Knapp Réka, Komáromi Vivien - együttesként vannak jelen, amely a kezdőkből is tehetségük legjavát képes előhívni. Ez alkalom­mal a 16 éves Bódi Bálinttal „műveltetik" azt a csodát, hogy eleitől végig hihetően játssza el a bonyolult címszerepet. A részvétünket és elutasításunkat egyszerre kiváltó értelmiségi férfit, akit arra képez­nek ki, hogy a 301-es parcellánál a temető bolondjaként figyelje és súgja be a gyanús megnyilvánulásokat. A maszk arcára - lelkére forr. A zsarnokság láncából a rendszerváltozáskor sem tud már kiválni. Vagy lehet, hogy nem is akart? Túlságosan jól megtanult szerepében mint menedékbe rejtőzik el a kétséges jövő elől?... Ahol lehet, hogy is­mét megpróbálnák puszta eszközzé torzítani?... Akik az idei várszínházi műsor előjátékát a félévszázados jubileum helyi előestéjén (is) megnézték, aligha sejthették, hogy ez az abszurd tragikomédia egyben mennyire időszerű jóslat is. (Sajnos, a főváros­ban másnap bevált...) A másik rendezvény a helyi évfordulós programsorozatban szin­tén egy előestére került. Pontosabban: 25-én délután kezdődött és az estébe nyúlt az a vetélkedő, amelyet a Helischer József Városi Könyvtár még a nyár elején hirdetett meg középiskolások számára. A két rendezvényt a forradalom témáján kívül Argyelán Krisztina személye is összekötötte. Az egykori dobós „színészkirálynő", ma a Sláger Rádió kétdiplomás munkatársa profi műsorvezetőként bizto­sította, hogy a két fordulóban három órán át tartó szellemi játékot vé­gig pergőnek, izgalmasnak éreztük. Versenyzők, zsűri, szurkoló kö­zönség egyaránt. (Az utóbbiakból itt is gyéren mutatkoztak.) Esztergom nyolc középiskolája közül hét jelentkezett a felhívásra, de a ferences gimnázium versenyzőinek betegség miatt vissza kellett lépniük. A Vármegyeháza dísztermében Kovátsné Várady Eszter kö­szöntötte a 3-3 fős csapatokat, felkészítő tanáraikat, és bemutatta a zsűrit: elnökként Csombor Erzsébetet, a megyei levéltár igazgatóját, továbbá Nagy falusi Tibor nyugalmazott könyvtárigazgatót és dr. He­gedűs Andrást, az Érseki Levéltár igazgatóját. A kérdések és feladatlapok sorában 1956 országos és helyi esemé­nyei szerepeltek, versidézeteket, dokumentumrészleteket, képeket kellett felismerni; közülük többet a Duna Múzeumban szeptember közepén megnyílt emlékkiállítás anyagából válogattak. A csapatok legkevesebb 176 pontot gyűjthettek össze, amit történelmi és irodal­mi művek, filmek címeinek felsorolásával gyarapíthattak is. A végeredmény: 1. Dobó Katalin Gimnázium (Csímár Péter, Mudrák Dániel, Tubik Dániel - felkészítő tanár: Peragovics Ferenc) 158,5 pont, 2. Szent István Gimnázium (Cserép Tamás, Juhász Krisztina, Keresztes Noémi - Sitku Pál és Holló Ervin) 139,5 pont, 3. (holtversenyben) Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szak­iskola (Braun Gábor, Daróczy Krisztina, Oltosi Bernadett - Klinger Attila és Kondrád Gábor) és Géza fejedelem Ipari Szakközépiskola (Erdei Kristóf, Lakos Zsófia, Tántya Alexandra - Vincze Angelika) 108,5 pont, 4. Bottyán János Műszaki Szakközépiskola (Kis Tamás, Szladky Gábor, Thier Richárd - Bőcs Aurél) 97 pont, 5. Kolping Kato­likus Szakmunkásképző Iskola (Kállai Krisztián, Kurucz Gyula, Ti­hanyi Ágoston - Németh Péter) 84 pont. Az első három díj könyvutalvány volt 18,14 és 10 ezer forint érték­ben. A vetélkedő zárszavát Horváth Csaba, városunk díszpolgára, az 56-os Nemzeti Tanács titkára mondta el. A díjakat szintén ő adta át, az első helyezett dobósokat - saját cége adományaként - 20 ezer fo­rintjutalomban is részesítve. A vetélkedő nevezési feltétele volt egy-egy „szubjektív kisesszé" megírása és benyújtása (Gondolataink 1956-ról, Mit jelent számunk­ra 1956?). Befejezésül, egyben tanulságul a győztes csapat közös dol­gozatából idézünk: „A halottak emlékét ma egy tábla őrzi a Sötétkapu oldalán, de úgy hiszem, kevés esztergomi fiatal tudja, hogy ez a tábla egyáltalán létezik. Két éve, amikor mint szereplő vettem részt a város által szervezett megemlékezésen, meglepődve tapasztaltam, hogy a fia­tal generáció csekély létszámmal képviseltette magát. A mai fiatalság nagy része nem tudja, mi történt 56-ban, de talán nem is érdekli őket. Igen, sokszor azt látom, hogy amint vége a megemlékezésnek, letudtuk a kötelező feladatot, az emberek gondolatai már máshol járnak, egé­szen másról folyik a beszélgetés. De vajon miért van ez így ? Vélemé­nyem szerint azért, mert a mai generáció egészen másképp nevelkedik. Nehezen tudja átérezni, hogy milyen lehetett a forradalom. Mégis meg kell velük ismertetni a történteket. Ennek pedig a legjobb módja: egy jóízű beszélgetés a nagyszüleinkkel, akik valóban átélték az eseménye­ket. " Ezek a kísérőrendezvények, amelyeknek főszereplői középiskolá­saink voltak, megérdemlik a nagyobb figyelmet, hiszen a jövő nemze­dék - utókorunk - figyel minket és ítélkezik rólunk! (újvári) Az írásos források 1156-ban emlí­tik először a községet, de a terület településtörténete már néhány évez­reddel korábban, az újkőkorban kez­dődött. Muzsla a Kisalföldet átszelő Du­na és az abba torkolló Garam há­romszögében fekszik. Itt van a kör­nyék legősibb dunai átkelője. E ked­velt átkelőhelyről írott források a római korból származnak. A falu határában eddig 40 régé­szeti lelőhely ismert. A legjelentő­sebb a községtől 7 kilométerre elte­rülő Csenkén található. Újkőkori és rézkori települések nyomait fedez­ték itt fel. A nyitrai régészek két ró­mai menettábor helyét is megtalál­ták. A rómaiak után az avarok régé­szeti hagyatéka is fellelhető. A magyarok 900-ban érkeztek a Duna itteni szakaszára. 1226: Musla, 1337: Érsek Muzsla, 1570: Nagy Muzsla. Kis Muzsla, Alsó Muzsla, Felső Muzsla. A név valószínűleg szláv személy­névből származik, a helynévadás módja azonban magyar. Az újabb kutatás a falu első említését hetven évvel későbbre, 1226-ra teszi. Muzsla templomát az 1332-es pá­pai tizedjegyzék szerint Szűz Mária tiszteletére szentelték. Az 1337-ből fennmaradt adatok szerint ekkor azonban még egy Muzsla nevű hely­ség létezett: Kis Muzsla, melynek templomát Szent István vértanú tiszteletére állították, s a mai Muzsla és Ebed között terült el. A középkor folyamán Muzsla éle­tét és működését a közeli Eszter­gomban kialakult királyi és érseki központ befolyásolta. Sorsa a megye faluival együtt összefonódott a kirá­lyi, érseki és megyei központban tör­ténő eseményekkel. Ebben az időben többször is tör­tént pusztítás a megye területén. Az első a tatárjáráshoz köthető, majd a török háborúk okoztak sok szeren­csétlenséget. A kutatások szerint azonban a megye ma élő falvai túl tudták vészelni ezeket a szörnyű időket. Muzsla nagy valószínűséggel ma is a középkori falu helyén fek­szik. Egyház és papjai A plébániatemplomot többször felújították. Először 1731-ben gróf Eszterházy Imre hercegprímás, esz­tergomi érsek, majd 1778-ban gróf Batthyány József hercegprímás, esz­tergomi érsek. 1815-ben megkezdő­Történelmi falvaink: MUZSLA dött az átépítése. A kereszt alakú templom 1817-re készült el, felszen­telésére szeptember 8-án került sor. A muzslai plébániához tartozott Béla és Ebed községek leányegyhá­za, az utóbbi csak 1810-ig. Az egyhá­zi feladatokat a muzslai plébános, il­letve a segédlelkész látta el. 1667-től Nagy György, u^ána Hidassy János lett a plébános. Őket Velenczei György, Pethő Ferenc, Forgács Ferenc, Urbányi András, Keszthelyi Márton, Szalepang Ist­ván, Ipolyi Gáspár követik. Utánuk az Endrődyek következ­nek: először Endrődy Pál, majd Endrődy József, aki elkezdte a szüle­tési, a házasságkötési és a halotti anyakönyvet vezetni. Hagyománnyá tette, hogy éjjel-nappal táplálják a lángot az oltári szentség előtt. Szőlőt telepített a plébániatelken. Saját könyvtárral rendelkezett. Az iskola Az első tanítót Ladányi Ferenc­nek hívták. 1732-ben az iskolames­ter Fehér Sándor volt, 1755-ben pe­dig Czifferi Ferenc. Bővebb adatok 1780-ból állnak rendelkezésünkre. Ekkor a kántprtanító nemes End­rődy Pál lett. Őt fia, nemes Endrődy János követte (ma az iskola viseli a nevét). Közreműködésével, kéttan­termes iskolát építettek. Ötvenkét éven keresztül tanított Muzslán. Fá­radozása jutalmául az uralkodó ko­ronás ezüstkereszttel tüntette ki. Endrődy Jánost fia, Endrődy Móricz követte a kántortanítói hivatalban. 1866-ban Endrődy Gyulát (Móricz fiát) választották az iskola élére. 1877-ben az iskolát egy harmadik tanteremmel bővítették. Ettől kezd­ve jól felszerelt 3 tanteremben folyt az oktatás három tanító vezetésével. A ma is működő alapiskola épüle­tét 1916-ban adták át. Muzsla jelesei Mészáros Imre (1811-1865) pap, irodalomtanár, hitszónok, az eszter­gomi helynökség jegyzője. 1864-ben esztergomi kanonokká és a Pázma­neum kormányzójává nevezték ki.Több tankönyvet írt, fordított. A MTA levelező tagjai sorába válasz­totta. Esztergomban temették el. Nagy Márton ( 1804-1873) tanár, elvégezte a teológiát. Belépett a ke­gyes rendbe. Tanított a bécsi Theresianumban. A bécsi Földtani Intézet rendes tagja, az MTA levele­ző tagja volt. Számos költeményt, ér­tekezést irt erkölcsi és pedagógiai té­mákban. Nem muzslai születésű, de itt volt plébános Saághy Vendel, Komlóssy Ferenc, segédlelkész volt Bartakovics Réla, Majer István, Maszlaghy Ferenc, innen indult a pályája Sujánszky Antalnak. Az egyháziakon kívül említést ér­demel Wertner Mór járási orvos, aki tizennégy éven keresztül falunkban működött. „A muzslai nép nevelt, azért enge­delmes, munkás, rendszerető, ipar­kodó, egyenes szívű, tiszta. A mezei gazdaságot jól értik, mesterségek kö­zül házépítésben, fődrizésben. fara­gásban, s néhányan kesztyűkötésben járatosak. Az asszonyok oly ügyes varrónék, hogy kötényüket, keszke­nőjüket maguk varrják. Vezetéknevek ilyenek fordulnak elő: Harsányi, Gonda, Kovács, Nagy, Mészáros, Szalai; nemes Pathók, Barti, Czibor, Szabó, Hegedűs, Szórád, Zalaba, Bagota, Kecskeméti, Kozma, Diós stb... E derék, munkás, becsületes nép azonban nem hosszú életű. Jobbára 40-50 éves korukban költöznek ki ez árnyékvilágból. Halottaikat tisztes­ségesen takarítják nyugalomra és áj­tatos emlékezetben tartják kedvesei­ket..." - ilyennek látta Majer István a muzslaiakat. A község szimbólumai A falu legrégebbi pecsétje a 18. századból származik. Mezejében Szent Adalbert püspök alakját lát­hatjuk széttárt karokkal, jobbjában három, csúcsával felfelé mutató nyílvesszővel, balján pásztorbot, fe­jén püspöki süveg. A falu mai pecsétje kerek, köze­pén a falu címerével és Obec Muzla felirattal. A címer formája kék pajzsban merőlegesen felállított arany pász­torbot, két felfelé irányuló ezüsthe­gyű arany nyílvesszővel keresztezve, kétoldalt zöld szőlővessző, mindket­tőn ezüst szőlőfürt. Muzsla község lobogója öt hosz­szanti sávból áll: zöld, fehér, sárga, fehér és kék színkombinációban, amely három csücsökben végződik. Összeállította: Árendás Andrea Ki is volt Lehmann Gottfrid? Magyarországon ha bárkinek feltesszük a kérdést: ki volt Rákóczi Ferenc ? ­mindenki tudna ilyen vagy olyan mélységű választ adni. De ha azt firtatnák: ki is volt Lehmann Gottfrid? - a válasszal már sokan adósok maradnának! November 8-án volt 305 éve an­nak, hogy Rákóczi Ferenc megszö­kött a bécsújhelyi börtönből. Len­gyelországba ment és rövidesen megindította a nevével fémjelzett szabadságharcot. Történelmietlen a kérdés, de mégis felteszem: vajon, hogyan alakult volna a magyarság története, ha Rákóczi nem tud meg­szökni és elítélik ? 1701. május 29-én a „rendkívüli nagy számban odacsődült és a kocsit minden oldalról körülfogó nép gúny­ja és mocskolódása közben" Rákóczit Bécsújhelyen a császári éléskamrául szolgáló helyiségbe zárták. Itt volt fogva tartva egykor nagyapja, Zrínyi gróf is. Nem lehetett sok oka hát op­timizmusra. A vár parancsnoka egy pomeráni­ai porosz nemes, Lehmann Gottfrid volt, aki kezdetben rendkívül szigo­rúan viselkedett. Az idő előrehalad­tával azonban értesült arról, hogy a porosz király rokonszenvez rabjával, így szigorúsága megenyhült. Támo­gatta, hogy Rákóczi egy tágas, „ab­laktól megvilágított szobába" kerül­jön, rövidesen könyveket, tintát és papírost is kaphatott. A gyakori be­szélgetések során barátság alakult ki Rákóczi és Lehmann között. A későbbi fejedelem három hóna­pi fogság után úgy ítélte meg helyze­tét: „...teljesen világos volt előttem, hogy ha ügyemben a birodalmi tör­vények szerint ítélnek, el van az vesz­ve, és én fejemmel bűnhődöm...". Nem maradt más lehetőség, csak a szökés. Ehhez viszont külső és bel­ső segítségre is szükség volt. Önélet­rajzi írásában Rákóczi leírja: Lehmann százados „felajánlotta, hogy életét áldozza fel értem." Különböző tervek születtek a szö­kés kivitelezésére. A külső segítséget Rákóczi felesége jelentette, aki elér­te, hogy meglátogathatta férjét. Ezt a találkozást a szökés részleteinek kidolgozására szentelték. Az abla­kon való távozás és a várárokba való leereszkedés ötletét végül elvetet­ték, pedig már a vasrostélyok is el voltak fűrészelve. Végül megegyez­tek, hogy Rákóczi egyik kocsisa a vá­roson kívül biztosítja a menekülés­hez szükséges lovakat. Az a hátas pedig amivel elhagyja Bécsújhelyét egy özvegy - aki egyedül lakott - há­zánál fogja várni a menekülőt. Lehmann testvéröccse szerezte be azt a katonaruhát, amiben a szökést tervezték. Lehmann Gottfrid levál­totta a rab előtt posztoló őrt, Rákó­czi átöltözött. Vállára egy zsákot vett fel. Rákóczi apródja néhány órával a szökés előtt azzal az indokkal hagyta el a várost, hogy a rab gyóntatót kért betegsége miatt, de a várőrségnek megjegyezte, hogy egy dragonyossal kellett volna indulnia, de az lerésze­gedett. Ha jelentkezne „mondják meg neki, hogy ő már elment." Nem nehéz kitalálni, hogy a „ré­szeg dragonyos" Rákóczi volt, aki nem volt híján a szerencsének sem, hisz mikor lóra ült az özvegynél, el­tévedt a városban, de szerencséjére összetalálkozott a fiatal Lehmann­nal, aki útba igazította és a városka­punál a "részeg dragonyost" gond nélkül kiengedték. Kalandfilmbe illő események során jutott el kb. 600 ki­lométer megtétele után Rákóczi Fe­renc Lengyelországba. Lehmann századost a szökés után letartóztat­ták, megkínozták és felnégyelték! Vajon mennyire befolyásolta őt döntésében a porosz király jóindula­ta, vagy Wolf páter - gyóntatója -, aki támogatta a szökést, és aki a vér­padig kísérte. Milyen meggondolások alapján tette kockára és áldozta fel életét Rákóczi Ferencért? Soha nem tudjuk már meg. Testvére megmenekült és csatla­kozott Rákóczihoz. A kurucok úgy rótták le hálájukat, hogy később egy sikeres ausztriai betörésük alkalmá­ból a holttest egy darabját nagy tisz­tességgel eltemették. Az özvegynek Rákóczi 10 ezer tallért juttatott. A kuruc kor költészetében még megemlítik a nevét: „Haupmant Lemant volt az ű esztrázsája, / Idejé­ben rajta szánakodója. / Maga véré­vel megszabadítója. / Haupmant Lemant érte fogva tartaték, / Végre teste Bécsben néggyé vágaték, / Rákó­cziért vére bőven kiomlék." Nos ez volt Lehmann Gottfrid! Megérdemli tehát, hogy emlékez­zünk rá, hisz nélküle talán másként alakult volna hazánk 18. századi története. Osvai László dr. (ekor-lap.hu)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom