Esztergom és Vidéke, 2006

2006-11-09 / 45. szám

6 Esztergom és Vidéke 2006. november 9. SZABADIDŐ * HAGYOMÁNY * ÉLETMÓD Októberi tánc Végig néz a nyár magán, bá­gyadtan, bús szamarán. Ruhája az aranyos,, milyen szutykos, top­rongyos. Ágba, bogba beakad, ahogy oson, ahogy szalad, szúrós tüskében fennakad. Mállik, fes­lik, repedezik, bodra-fodra gyürekedik, szakadozva majd le­esik. Pedig ő azt gondozgatja, harmat-gyönggyel súrolgatja, langyos földön szárítgatja. Öblö­geti, teregeti, ha süt a nap, napra teszi, régi színét csak nem leli. Foszlós felhőkkel foltozza, össze-vissza toldozgatja, pertlijét is oldozgatja, szoknyájának gyürkölt ráncát szépen sorba iga­zítja. Varrás mentén mégis sza­kad, mint avítt rongy mállik, ha­sad. Lábacskáján arany topán, csillag csillogott a bojtján, arany félhold volt a sarkán. Árany füst­be mártott csatja apró lábát jól tartotta. Talpa mégis csak elvá­sott, szegecs mentén csak leválott. Most, ahogy a réten bal­lag, talpát csípi hideg harmat. Se ruhája, se cipője, elillant a szere­tője. Ruhát frisset, habosat, csak jö­vőre kap, ha új sugárt hoz a ta­vasz. Lerakja a rét közepén, ottan leli meg a nap, s aranyszálból aranyfonált, aranyrokkát fono­gat. Aranyhegyű kötőtűvel seré­nyen csak kötöget, aranytűvel melegkelmét szép ruhává fércel­get. Tesz reája piét s fodort, aranygombból eleget, derekára aranypitykét aranytűvel öltöget. Azt gondolja most bajában, bi­zony az még messze van, kicsi szí­ve, meleg szíve, búbánattal telve van. Ballag csak a kertek alatt, ide-oda ténfereg, harmatlucskos kerek réten mezítlábon lépeget. Kíváncsiság nem ereszti, meg is torpan, meg is áll, egy sárguló bokor mögül hall egy furcsa mo­tozást. Aranyfátyla mögül lesne, de az tegnap elveszett, mint ke­reste, pájiaszeme, bokor mögé beesett. Ügy ver szíve szinte hal­lik, bokor mögül csak kibúvik. Ősz látását úgy kívánja, jövetelét alig várja, kicsi karját most kitár­ja. Mokány legény áll előtte kezé­ben a kalapja, örömében, jóked­vében a szomorú nyárt felkapja. Úgy pörgeti, úgy forgatja, félre is áll a kalapja. Nyár derekát, hogy átfogja, recseg, ropog minden csontja. Ki más lenne, ki úgy örült, ki mostanra megkerült, rég nem látott hetyke legény, szíve lelke csupa erény: hát az ősz. Ne szégyelld, hogy ruhád ko­pott, rá se nagyon hederints, hoz­tam néked tarka kendőt, a vállad­ra azt terítsd. Nyár kedvébe jár az ősz most, táncot kér a tánc után, fényes arany sarkantyúján, táncot jár a napsugár. Verőfényt is hozott az ősz, s nyár lábához leteszi, ennek láttán, a bágyadt nyár, magát bíz nem kéreti. Hopsza táncra, víg órára be is perdül ősz karjába. A búra ők fittyet hánynak, ka­rikázós táncot járnak. Ihaj-csuhaj rogyadozik, nyár ruhája szakado­zik, homloka meg csak gyöngyö­zik. Táncos lábú jó szomszédja az ölébe most felkapja, kis pataknak hűs vizével kicsit meg is mosdat­ja. Aranysárga levelekből puha ágyat vet neki, galagonyabokor alá óvatosan beteszi. Kis lábáról aranytopánt most finoman leve­ti, vigyáz arra, ne koppanjon, ágya elé leteszi. Pilledt testét most a nyárnak ősz karjával öleli, a megvetett pu­ha ágyba óvatosan beteszi. Köd­fátyollal takargatja, hűvös csók­kal megnyugtatja, szélzúgással elaltatja. Kapja botját, rőt kalapját, tán­cát folytatja, tarka színű faleve­let kétmarokkal tépázza, a nyu­godó, kedves nyárra, mint taka­rót rászórja. B. Szállási Etelka A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára tisztelettel meghívja „1956" című rendezvényére Időpont: 2006. november 10. péntek, 14 óra Helyszín: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Palkovics terem Esztergom, Vörösmarty u. 7. A rendezvény alkalmából kerül sor az évforduló tiszteletén: rendezett középiskolai vetélkedőben résztvevő csapatok jutalma/isire. PROGRAM KOuOntit: • Meggyes Tamás polgármester Bcveietö: - Csombor Erzsébet KBMÖ Levéltár, igazgató: - Hegedűs András Prímási Levéltár, igazgató: _XII. Pius pápa és a magyarországi forradalom" - Tyekvicska Árpád Nógrád Megyei I evéltár, igazgató: „Mindszenty - Nógrád - 56" - Bencze Cs. Attila KHMÖI -evéltár. levéltári rendszerszervező: „Komárom Megye: Körkép 1956" - Csesíka P.va Pestszentlőrinci Felnőttek CÍÍÍT „Wfr-os forradalom is szabadságharc esztergomi eseményei" Szünet - LIMES cimii folyóirat bemutatása: ,.195<«urópai szemmel: nemzetközi visszhang" Szerkesztette: L. Balogh Béni: KEMÖ Levéltár, fölevéháros Szilágyi Imre: Teleki László Intézet, történész 80 éve alakult a Strigonium Bélyeggyűjtő Kör és helyi kiállítás, illetve bemutató volt városunkban. Tőle tudjuk, hogy ezek közül kiemelkedett az 1947-es, az 1961-es, valamint az 1971-es bélyegnapi kiállítás, az 1963-ban megrendezett Béke Bé­lyegkiállítás, valamint az 1973-as „Millenniumi Bélyegkiállítás". Még sokan emlékeznek a nagykö­zönség köréből az 1976-ban meg­tartott Jubileumi Bélyegkiállítás­ra, úgymint az 1992-es Országos Ifjúsági Bélyegkiállításra. Igen látványos volt 2000. év őszén megtartott Cserkész Bélyeg­kiállítás. A gyűjtők és a körük hal­latlan aktivitását tanúsítja, hogy Esztergomban önálló kiállítása volt Légrády Sándor, Vertei József és Vagyóczky Károly bélyegtervező grafikusművészeknek. Az esztergomi bélyeggyűjtés fénykora a hetvenes évekre tehe­tő. Ebben az időben - szinte hihe­tetlennek hangzik - Esztergom­ban nyolc bélyeggyűjtő körben mintegy 700 filatelista hódolt e ne­mes kedvtelésnek. Zeller László le­véltári kutatómunkájának kö­szönhetően az is nyilvánvalóvá vált, hogy városunkban működött a megye legnépesebb köre. Zeller tanár úr napjainkban már sokkal gyérebb, mindössze 16 fős taglétszámról szólhat. Ők vala­mennyien MABÉOSZ tagok, nyil­vántartásban szerepelnek, tagdí­jat fizetnek. A Zöldházban csütör­tök délutánonként találkoznak rendszeresen, élik bélyegköri éle­tüket. A Mária Valéria híd újjáépítésé­vel napról-napra nő a felvidékiek jelentkezése körükben. Örömmel fogadják őket soraikba, hiszen ők is lehetnek bejegyzett tagjaik. Közreadjuk emléklapjukat, me­lyet 150 számozott példányban ad­tak ki, és melynek díszes megjele­nítésében jelentős anyagi támoga­tást nyújtott a Spori Print Vincze Nyomda és az önkormányzat Kul­turális, Idegenforgalmi és Sport Bizottsága. Zeller László örömmel fogadja a bélyeggyűjtők érdeklődését és je­lentkezését a 06-20-3835-182 tele­fonon is. 1856 - 2006 150 ÉVE SZENTELTÉK FEL AZ ESZTERGOMI BAZILIKÁT '^WfflHF'w 11 :.ni ..I IVWBKOT • • • ' " • .u,. i y _0 •pguao B&VwSSSSiS (Pálos) A szervezett bélyeggyűj­tés jelentős, 80 éves évfordulóját ünneplik ebben az évben váro­sunkban. Levéltári dokumentu­mok őrzik, hogy 1926. március 10-én tartotta alakuló közgyűlését a Strigonium Esztergomi Bélyeg­gyűjtők Köre. Megalkották alap­szabályukat, melyet abban az év­ben június 8-án hagyott jóvá a bel­ügyminiszter. Zeller László, a Gé­za Fejedelem Szakképző Iskola műszaki tanára a mai elnökük. Tőle tudjuk, hogy a fenti időpont­tól számítják a szervezett bélyeg­gyűjtést Esztergomban. Ennek a bélyeggyűjtő körnek jelenlegi utódja a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének „344 sz. Városi Bélyeggyűjtő Kör, Eszter­gom" néven működik. A 80 éves tekintélyt parancsoló múltban működésük több helyre tagolódott. A háborút követően otthont kaptak az erdőgazdaság központjában, majd a legényegylet egykori székházában, a hajdani Petőfi Sándor Művelődési Köz­pontban. Annak átköltözése után napjainkban is a Zöldház az ottho­nuk. Zeller László bélyegköri el­nök nagy energiával kutatta fel a nyolc évtizedet, és igen gazdag „bélyeges" eredményekre buk­kant. Számos országos, regionális 1926 - 2006 80 ÉVES A SZERVEZETT BÉLYEGGYŰJTÉS ESZTERGOMBAN Játszóház az Aquaszigeten! Az Aquasziget Esztergom fo­lyamatosan bővülő Bababarát Programjának részeként új, in­gyenes szolgáltatással várja kis­gyermekes vendégeket. A légkon­dicionált helyiségben korszerűen felszerelt játszóházban szakkép­zett pedagógusok készség- és kre­ativitásfejlesztő játékokkal, ba­ba- és mesesarokkal váiják a kis­gyermekeket, 6 hónapostól 8 éves korig. A gyermekmegőrző babái és építőkockái hétfőtől csütörtö­kig déltől este hat óráig, péntek­től vasárnapig délelőtt tíztől este hat óráig vátja a játékos izgalom­ra vágyó gyermekeket. Reméljük, hogy a gyermekek felhőtlen ki­kapcsolódása a szülők még aktí­vabb pihenését szolgálja majd! Aquasziget a babák fürdője A Babarát Program keretében a belépőjegy mellé - 3 éves korig ­gyermekenként egy-egy darab úszópelenkát és bébiétel kupont ajándékozunk a szülőknek au­gusztus 26. óta. A kuponokat a fürdő éttermében lehet beváltani a kifüggesztett menülistán sze­replő ínyencségekre. A bébiételek közül lehet választani zöldborsó­főzeléket, almaszószt, vagy sütő­tökpürét csirkehússal, vagy sütő­tök bébiételt, almát burgonyával,­illetve sütötők-sárgabarack-alma finomságot. Az étkek megmelegítésére kü­lön mikrohullámú sütő és egy cu­misüveg-melegítő, az étkezés megkönnyítésére pedig etetőszé­kek és bébi-kanál áll rendelkezés­re az étteremben. Aqua-programok diák- és nyugdíjas csoportoknak Az Aquasziget élményfürdő az új Aqua-program keretében vár Esztergom városába minden olyan diákcsoportot, akik kíván­csiak Magyarország első főváros­ára, Közép Európa legnagyobb székesegyházára, és főként Ma­gyarország legújabb fiirdőkomp­lexumára, az Aquaszigetre. Az Aquasziget egy speciális programcsomagot dolgozott ki együttműködve a város múzeu­maival és kiemelt idegenforgalmi intézményeivel, amellyel igen alacsony ellenértékért sokszínű és változatos élményekkel gazda­godhatnak az idelátogatók. Az Aqua-program egy napban kínál kulturális és szórakoztató prog­ramokat egyaránt. Az Aquasziget Esztergom él­ményrészlegébe önálló látogatás esetében 1150 forint a nyugdíjas és diákjegy egész napra, az Aqua-program 1. kiemelt kedvez­ményével a fürdőzés ebéddel egy­bekötve pedig csak 1400 forintba kerül. Az Aqua-program 2. 1700 forintos díja a fürdőzésen és ebé­den túl magába foglalja a kínálat­ból kiválasztott múzeumok belé­pődíjait is. Tárlatvezetési igényt a múzeumban külön kell jelezni, külön díjazás mellett. Az Aquaszigeten étterem és bár is működik. Az Aqua-programok kereté­ben az ebédet a fürdő éttermében fogyaszthatják el a vendégeink, akik kétféle kétfogásos ebéd kö­zül választhatnak. Leves kínálat: borsóleves, csontleves vagy gyü­mölcsleves. Második fogás: milá­nói spagetti vagy rántott szelet körettel, savanyúsággal. Amennyiben ajánlatunk el­nyeri tetszését, kérjük hívja a 33/511-104-es számot, vagy íijon e-mailt a következő címre: akanalas@aquasziget.hu Rögbi extra liga Pozsonyban mutatkozott be az Esztergomi Vitézek RSE. A hazaiak a legjobbak a szlovák mezőnyben, így a 39:0 (24:0) arányú esztergomi győzelem mértékadó is a sportág Kö­zép-európai tekintetében. A halot­tak-napi családlátogatások miatt több kulcsjátékos hiányzott, így a si­ker a fiatalokkal még értékesebb. Hétvégén a fehérváriak lesznek a vendégek. Amennyiben marad a jó idő, úgy november 18-án Vácra utaz­nak utolsó mérkőzésükre, az Elefán­tok RSE ellen. Asztalitenisz NB III Meglepően jól szerepel az EATSE fiatal csapata az NB III Közép-du­nántúli csoportban. Az ősszel leját­szott öt mérkőzésük közül négyet megnyertek, egyen döntetlent értek el. Áz élmezőny állása: 1. Balatonfü­red (10 pont), 2. Esztergom (9), 3. Balatonalmádi (8), 4. Szár (7), 5. Csákvár (6), 6. Ájka (4). (A csoport­ban 11 csapat szerepel.) Edzéseiket és mérkőzéseiket továbbra is a Ba­bits iskola tornatermében tartják. Sportcsarnok Megtartották a téli teremelosztó megbeszélést, ahol az iskolák mel­lett a sportegyesületek is érdekeltek voltak. Legtöbb órát a Szent István Gimnázium és a Bottyán középisko­la kötötte le. A sportegyesületek kö­zül a birkózás, a kick-boksz és a csel­gáncs kapott továbbra is otthont. Labdarúgás A megyei bajnokságban a felnőtt csapat Tardoson kapott ki 6:3-ra, az ifisták most is hely álltak és győztek 4:3-ra. Osvald Zsolt csapata a 13. he­lyen áll és vasárnap hazai pályán a naszályiakat fogadják. Nehéz lesz el­lenük, mert ők a 6-kok. Kezdés az ifiknél 11.30, a felnőtteknél 13.30. Természetjárás A Meteor legközelebbi túrája no­vember 19-én lesz: Dobogókő ­Kakashegy - Kétbükkfanyereg - Pi­lisszentlélek. Találkozás 11 órakora buszmegállóban. A Téry szakosztály Bordács Andris emlékére szervez programot. Érdeklődni Bordács Andrásnénál a 06-30-596-1186 szá­mon lehet. (P.I.) FŐSZERKESZTŐ BENCZE CS. ATTILA SZERKESZTŐSÉG: 2500 ESZTERGOM, DEÁK FERENC XJ. 4. PF. 233 TELEFON/FAX: 06(33) 500-810 E-MAIL: ESZTERGOMES\TDEKE@VNET.MJ SZERKESZTŐK BÁNHIDY LÁSZLÓ, DR. HORVÁTH ISTVÁN", ISTVÁNFFY MIKLÓS, KAPOSI ENDRE, KODITEK PÁL, NAGYFALUSI TIBOR, DR. SZÁLLÁSI ÁRPÁD CÉG- ÉS OLVASÓKAPCSOLAT, REKLÁM: PÁLOS IMRE FELELŐS KIADÓ DR. GÁBOR JÁNOS, A STRIGONIUM RT. VEZÉRIGAZGATÓJA 2500 ESZTERGOM DEÁK FERENC UTCA 4. TEL.: 06/33/510-040 NYOMDA SPORI PRINT V. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ: VINCZE FERENC TELEFON: 06(33) 501-530 HLT-ISSN 08C14-7054

Next

/
Oldalképek
Tartalom