Esztergom és Vidéke, 2006

2006-11-02 / 44. szám

2006. november 2. Esztergom és Vidéke 5 * Ujabb adatok Mecséri János ezredesről Az 1956. évi forradalom és szabadságharc hadtörténetének jeles kutatója, Gosztonyi Péter véleménye szerint a Magyar Néphadsereg nem vált osztálya és népe árulójává, együtt érzett és cselekedett a néppel, hűen jelmondatához: „A néppel - tűzön, vízen át!". A következtetését alátámasztó példák egyike Mecséri János ezredesé, aki Gosztonyi szavaival - október 31-én rádión kinyilvánította, hogy az általa irányított esztergomi páncélos hadosztály csatlakozik a fegyveres felkelőkhöz, és azonosítja magát a felkelő magyar nép célkitűzéseivel. Arról is ír Gosztonyi, hogy Mecséri ezredes páncélos katonái és az ott székelő ütegek Soroksár, s általában Budapest déli határában több tucat szovjet páncélost semmisítettek meg. Mecsérit és tisztjeit ezért később könyörtelenül kivégezték. A rendszerváltás utáni szakirodalom árnyalja a képet. Kő András és Nagy J. Lambert a parancsot mindenáron teljesítő, az ellentmondásos parancsok között hányódó katonatisztet lát Mecséri János ezredesben. A további pontosítás érdekében tekintsünk bele a levéltári iratokba! Mecséri János ezredes Győrött született 1920-ban. Négy középiskolai osztályt végzett lakatos volt, a győri Vagongyár csoportvezetője. A Szociáldemokrata Párt, majd az MDP tagja lett. 1948-ban önként jelentkezett katonának, hathónapos tiszti kiképzés után már százados volt. Munkás származása és bizonyára tehetsége katapultként repítette előre az ezredparancsnoki beosztásig. 1951-52-ben elvégezte a moszkvai Sztálin Akadémiát. Hazatérve alezredesként, hadtest törzsfőnöki beosztásba helyezték. 1954 őszén nevezték ki a 7. esztergomi gépesített hadosztály parancsnokává. Ez elit hadosztály volt, magában foglalta a forradalomban főszerepet játszó 33. harckocsizó ezredet, a 8. piliscsabai gépesített ezredet, az aszódi 15. gépesített ezredet, amelyek utóbb főszerepet játszottak a harcokban. Mecséri ezredes öntudatos, kemény katona lehetett, aki ellentmondásra esélyt sem hagyott. Ez a kőkemény hadosztályparancsnok október 23-án délutántól égett a tettvágytól, és többnyire túlteljesítette a kapott parancsokat, illetve döntött saját hatáskörében sorozatosan úgy, ahogyan azt alig néhányan tették. Mecséri ezredes maga irányította Budapestre rendelt csapatai harcát. Október 26-án lövetett egyik visszatérő harckocsijára, mert azt a hírt kapta, hogy ez a páncélos az ellenforradalmárok kezére került. Ez a nap kiemelkedően fontos volt Mecséri ezredes életében. Esztergomból helyettese, Kiss Sándor őrnagy törzsfőnök telefonon jelentette, hogy ott nagy tüntetés van. Mecséri ezredes parancsot adott arra, hogy Kiss őrnagy biztosítsa a hadosztályparancsnokság épületét, fegyvereket nem adhat ki és fegyveres támadás esetén lőjön. Egyébként ő maga két harckocsi fedezete alatt 11 óra körül visszatért Esztergomba. Nem érkezett eléggé idejében: az esztergomi Sötétkapun át a hadosztályparancsnokság elé érkező, fegyvertelen civilekkel tele autóbuszra és a fedezetében érkező további fegyvertelen tüntetőkre tüzet nyitottak. Legalább 14 halott maradt a helyszínen. A Magyar Néphadsereg iránt némiképp elfogult szerzők a hadosztályparancsnokságon elrejtett AVH-s tiszteket hibáztatják, ezúttal (is) alap nélkül. Kiss őrnagy valóban menedéket adott 15-20 AVH-snak, rendőrnek illetve elhárító tisztnek. Az AVH-sokat kereső tömeg előtt természetesen letagadta jelenlétüket. (Utóbb, október 28-án, az ÁVH megszüntetésének bejelentésekor Mecséri ezredes tartalékos tiszti igazolványt állíttatott ki nekik, és adott 5.000 Ft költőpénzt. Ennek értékét jelzi, hogy a hadosztályparancsnok fizetése 3.400 Ft volt.) Az esztergomi sortűzben azonban aligha a rejtőzködő AVH-sok hibáztathatok. A hadosztálytörzs jelentése szerint Juhász József százados harckocsija nyitott tüzet az alagútból kikanyarodó autóbuszra A városba érkező Mecséri ezredes maga irányította a fegyveres felkelők kiverését a Fürdő Szállóból és a Tanácsházáról. A hozzátartozóknak napokig nem tették lehetővé szeretteik holttestének megtekintését és elszállítását. Mecséri ezredes a következő napokban bevetette páncélosait a forradalom leverésére. A per folyamán az egyébként Mecséri mellett tanúskodó egykori honvédelmi miniszter, Janza Károly volt altábornagy adta elő, hogy „talán október 28-án Mecséri telefonált nekem és kijelentette, hogy Tatabányán fellázadtak a rabok, ő szétlövi őket. Én akkor azt mondtam neki, hogy ne lője szét őket, hanem menjen oda és minél kevesebb áldozattal csináljon rendet". Mecséri ezredesnek október 30-án került a kezébe a Szabad Nép október 28-ai nevezetes vezércikke, amely az addigi ellenforradalmat demokratikus mozgalomként minősítette, és felvetette, hogy meg kell állapítani, kik a felelősök a vérontásért. Mecséri ezredessel megfordult a világ. Tanácsot kért az esztergomi párttitkártól, aki Szántó Zoltán tekintélyes pártvezetőre hivatkozva azt tanácsolta, hogy a kommunistáknak az új helyzetnek megfelelően benn kell maradniuk a hatalomban. Ezért és ezen a napon jelentkezett Mecséri ezredes Janza altábornagy honvédelmi miniszternél. Kínálta őt kávéval a miniszter, de parancsot nem adott neki. Eközben az esztergomi Nemzeti Tanács a lakosság követelésének engedve örökre kitiltotta a városból Mecséri János ezredest, helyettesét, Kiss Sándor őrnagyot és politikai helyettesét, Hurai Rudolf századost, akiket a vérengzés felelőseinek tartott. Mecséri ezredes még ugyanezen este folyamán felkereste Maiéter Pál ezredest a Kilián laktanyában. Hamar tisztázódott három dolog: Mecséri azért csatlakozott Maiéterhez, mert a Kilián laktanya parancsnoka a Nagy Imre kormányt és a szocializmust védelmezte, az előző napokban ő is lövetett a népre. Most megbeszélték, hogy ha a későbbiekben tisztázniuk kell szerepüket, akkor támogatják egymást. E beszélgetés után, de tekintettel arra is, hogy az ezredes, Kiss őrnagy és Hurai százados esztergomi lakása előtt folyamatosan tüntettek, Mecséri távmondatot küldött Esztergomba, amelyben bejelentette hadosztályának átállását a forradalom oldalára. Október 31-én Budapestet három védelmi körzetre osztották, és Mecséri ezredest nevezték ki a budai „Bem" körzet parancsnokává. E minőségben tett intézkedései arra utalnak, hogy készült a szovjet intervencióra: Budapestre rendelte a jászberényi tüzérezredet, utasítást adott a bevezető útvonalak elaknásítására (amit beosztottai nem teljesítettek). Másfelől többször hangoztatta, hogy a szovjetekre lőni nem szabad. November l-jén Maiéter Pál ezredes, a honvédelmi miniszter első helyettese kinevezte Mecséri ezredest a Parlament őrségének a parancsnokává. Korábbi feladatainak a teljesítését tüzérfőnöke, Szendi Dezső alezredes vette át. Ebből következik az, amit a hadbíróság is rögzített, hogy a Juta-dombnál két nap múlva bekövetkező harccselekményekben Mecséri János ezredesnek már nem volt szerepe. Lehetett volna, megakadályozhatta volna. Mecséri ezredes új beosztásában ugyanis azt a feladatot kapta, hogy személyesen biztosítsa előbb a szovjet küldöttség odaés visszautazását Tököl és az Országház között, utóbb a magyar kormányküldöttség útját Tökölre. November 3-án éjjel őt is letartóztatták a tököli szovjet laktanyában. Itt értesült a hajnali támadásról, és ekkor egy szovjet ezredestől engedélyt kért, hogy telefonálhasson a parlamentbe. (A magyar küldöttség tagjaként letartóztatott Kovács István vezérőrnagy vezérkari főnök azt válaszolta a szovjet intervenciósok megbízásából őt megkereső régi bajtársának, Piros László altábornagy, volt belügyminiszternek, hogy„letartóztatásban parancsot nem adok".) Tisztje, Matusik Lajos százados vette fel a telefont (ezt utóbb a hadbírósági tárgyaláson is tanúsította). Mecséri ezredes közölte vele, hogy a szovjet csapatokra nem szabad lőni. Utasította arra, hogy ezt azonnal közölje az alárendelt egységekkel. Üzenetét megkésve továbbították az esztergomi harckocsizó ezredhez (Szendi Dezső alezredeshez), a Juta-dombnál elhelyezett esztergomi légvédelmi tüzérosztályhoz (Szabó Pál őrnagyhoz) pedig el sem jutott. A hadbírósági perben Mecséri János ezredes mindvégig hangsúlyozta, hogy ő nem ellenforradalmár. Olyan magabiztosan viselkedett, hogy dr. Mátyás Miklós hadbíró őrnagy, a tanács elnöke figyelmeztetésben részesítette, és írásban jelentést tett az Igazságügyi Minisztérium Katonai Főosztálya vezetőjének. Mecséri ezredes mellett tanúskodott (volt tisztjein kívül) két korábbi, és egy tényleges tábornok: Janza Károly volt altábornagy, honvédelmi miniszter, Hegyi László volt vezérőrnagy, Róka Mihály vezérőrnagy. Utóbbi a tárgyaláson szívélyesen kezet rázott Mecsérivel, amiért a nevezett hadbíró őt is (és a másik két volt tábornokot is) megrovólag említette a feletteseihez írt levelében. Ezek a tanúvallomások is aláhúzzák, hogy Mecséri ezredes példája - Gosztonyi Péter állításával szemben - annak bizonyítására alkalmas, hogy a Magyar Néphadsereg megfelelő vezetéssel teljesíteni tudta a kapott parancsot a nép ellen is. A Juta-dombon, és másnap a Határ úton helytállt tisztek - a Tökölön letartóztatott Mecséri János ezredes kivételével - valamennyien tovább szolgáltak a szabadságharc leverése után, tehát aláírták a Tiszti Nyilatkozatot. Volt közöttük karhatalmista (pufajkás), volt, aki belépett az MSZMP-be. Sorsuk elől mégsem menekülhettek: a hadbíróság könyörtelen volt. Egy hónappal Nagy Imre és társainak kivégzése után a Mecséri-per 52 vádlottjának sorsát alig három hét alatt, az 1958. július 22-étől augusztus 14-éig megtartott zárt tárgyaláson döntötte el, és indítványozta elsőfokon a halálbüntetést egyharmaduk, 17 ember ellen. A főváros három védelmi körzetének parancsnokai közül egyedül Mecséri ezredes intézkedett a védelem megerősítésére, és nem is csak saját, budai körzetére kiterjedően. A hadbíróság a Juta-dombi harcban közvetlenül nem találta őt felelősnek, de közvetve igen, amennyiben az ő parancsainak teljesítése vezetett a Magyar Néphadsereg egyetlen alakulata által megvívott harcra. A tárgyalás végére Mecséri ezredes elveszítette magabiztosságát. Bizonyára felismerte, hogy bármilyen korábbi érdemei voltak is, most az életére törnek. A másodfokon is megerősített halálos ítélet ellen Mecséri elítélt kegyelmi kérvényt terjesztett be. Egy teljesen megtört ember beadványa ez. Alárendeltjeiről nincs szava, magát a nép fiának, a Párt hűséges tagjának nevezi, akit megtévesztett a hazug propaganda, a kormány nyilatkozata. Utolsó mondatában kijelenti: soha el nem ismeri, hogy ellenforradalmár lett volna. Mecséri János ezredes - bár november 3-án Kiss őrnaggyal és Matusik századossal közösen fontolgatta - nem menekült Csehszlovákiába, mert nem akarta magára hagyni hadosztályát. Sorsközösséget vállalt katonáival, együtt ment velük a bitófáig annak ellenére, hogy utolsó harcukhoz parancsnokként már nem volt köze. így vált a forradalom utáni megtorlások áldozatává ő, aki nem volt forradalmár, aki harcolt a forradalom leveréséért. Ma egymás mellett nyugszanak ők heten az Új köztemető 301. parcellájában. Dr. Marossy Endre (Bécsi Napló, 2006. május-június) IV. Regionális Történelmi Konferencia „Egy nemzet nem élhet hősök, példaképek nélkül" felismerés jegyében negyedik alkalommal került sor a Regionális Történelmi Konferencia megrendezésére Párkányban, amelynek fő témája az 1956-os magyar forradalom volt. Az 56-os eseményekről kiállítást is nyílt a kultúrház előcsarnokában. Az előadók között olyan neves személyek voltak, mint Nikowitz Oszkár, a magyar külügyi tárca tanácsosa, Kovács István, Magyarország egykori krakkói konzulja, Rácz Sándor, az 1956-os forradalmi munkásmegmozdulások egyik vezéralakja, Csapó Endre, az Ausztráliai Magyar Élet főszerkesztője, Szesztay Adám történész, Simon Attila, a Fórum Intézet munkatársa Somorjáról, Bukovszky László, a szlovák Nemzeti Emlékezet Levéltárának igazgatója és Für Lajos, az Antall-kormány egykori védelmi minisztere. Rajtuk kívül még Palkovics Blanka a Párkányba tervezett Sobieski-szobor eddigi történetéről tájékoztatta az egybegyűlteket. Nikowitz Oszkár a Sobieski evezős emléktúra több évtizedes hagyományait elevenített fel, amelynek gyökerei az esztergomi 1933-ban felavatott Sobieski emlékműhez nyúlnak vissza. Míg a magyar, lengyel evezősök és kenusok kezdetben két napig, a 70-es években már 12 napon át kempingeztek, túráztak együtt. Ezzel kapcsolatban Csombor Erzsébet, az esztergomi levéltár igazgatója annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenleg halódó vízi túra felelevenítéséhez vissza kellene térni az 1933-as versenyhez, a lengyeleken kívül meg kellene szólítani az osztrák és a szlovák evezősöket, kenusokat is. Kovács István előadásának témája a magyar szabadságharc lengyelországi visszhangja volt. Az 56-os magyar forradalom hatására megmozdult az egész lengyel társadalom, több mint 16 ezer ember jelentkezett véradásra, hogy vérüket a harcokban megsérült magyar szabadságharcosoknak ajánlják fel. Hozzávetőleg 30 millió zloty gyűlt össze közadakozásból, emellett a lengyel kormány kb. 100 millió zloty értékben szenet, tűzifát, építőanyagot, kötszert és élelmiszert küldött a vérző Magyarország megsegítésére. Ez egyötöde volt a különböző országoktól kapott öszszes segítségnek - több volt, mint amennyi az USA-ból érkezett. A magyarok szabadságharca megihlette a lengyel költőket, zeneszerzőket és filmeseket is. Rácz Sándor egykori életfogytiglani börtönre ítélt szólt a munkástanácsokkal kapcsolatban emlegetett, a kapitalizmus és szocializmus közötti harmadik útról. Előadásán vezérfonalként húzódott végig a forradalom tisztasága, a szabadság és tisztesség iránti szeretet. „A hazugság nem járható út az igaz ember számára, előre csak a becsületes munka vezet" - fogalmazott a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. A történelemben először fordult elő, hogy egy maroknyi nép szembe mert szállni a hatalmas Szovjetunióval. A pesti srácok Molotov-koktéljaikkal tankok tucatjait tették harcképtelenné. A forradalom egy igazi csoda volt, amelyet 43 ország költői 28 nyelven üdvözöltek és énekeltek meg. A mai magyarországi állapotok azonban - fejtette ki nem teszik lehetővé, hogy igazi ünnep legyen: egy egységes magyar társadalom ünnepe. Csapó Endre a népelnyomó korrupt kormányt elsöpörő 56-os forradalom jelentőségére hívta fel a figyelmet. Szerinte sorsfordító jelentősége volt, amely kényszerpályára helyezte a nagyhatalmakat. Míg Szesztay Adám, Simon Attila és Bukovszky László az 56-os szabadságharc határon túli, főleg szlovákiai visszhangját boncolgatták, Für Lajos érzelmekre ható előadásában arra mutatott rá, hogy a forradalom kitörése szempontjából az ideológia elleni lázadás mellett a magyar lélekben szerepet játszott az első és a második világháború okozta keserűség, a nyolc részre szakított nemzet keserűsége. „Jó lenne, ha a magyar szívek ugyanúgy dobognának, mint 56-ban" - mondta befejezésül az Antall-kormány egykori védelmi minisztere. A 85 éves Hábel György, a nemzet egyik fáradhatatlan „napszámosa" a Rákóczi Szövetség képviseltében üdvözölte a konferenciát. Pap Katalin a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola igazgatója bejelentette, hogy vendégművészekkel együtt jótékonysági koncertet szerveznek a Sobieski emlékmű felállításának előmozdítására. Dániel Erzsébet zárszóként köszönetet mondott a támogatóknak, a vendégeknek és az előadóknak. A konferencia fényét két vers, Illyés Gyula „Árpád" és Márai Sándor „Mennyből az angyal..." című verse emelte. Oravetz Ferenc