Esztergom és Vidéke, 2006

2006-06-15 / 24-25. szám

4 Esztergom és Vidéke 2006. június 15. Képzőművészeti kiállítás a tatai vízi lényről a Duna Múzeumban (Al)dokumentarista vizsgálódások a művészet és a valóság határáról Az 1990-es évek közepén tűnt fel a hírek szerint egy hatalmas méretű kígyótetem a tatai Öreg-tó kifolyásánál, melyre különös figyelem vetült az akkori, hasonlóan újszerű, borzongató felfedezések fényében. A magashegységekben élő nagyláb, a mélytengeri óriás tintahal vagy az édesvízi szirtcápa mellett ez a különös lény is elbizonytalanította a tudományos kutatókat, szakembereket. A tatai jelenség fölfedezőihez idővel újabb expedíciós társak, további művészek csatlakoztak, s munkájuk révén ma már többet tudhatunk erről az évszázados legendák-övezte, ritkán felbukkanó élőlényről. Képek, fotók, szobrok és versek készültek, kiállítások nyíltak azóta e tárgykörben, dokumentumgyűjtemény és egy rövid merülési napló jelent meg róla az interneten, s habár nem lehetünk meggyőződve arról, hogy az alkotók maguk személyesen látták-e az Öreg-tó feltételezett lakóját, ihletforrásként lénye máris termékenynek bizonyult. Nagy és sokszínű, országosan ismert képzőművészekből álló kör gyűlt össze e vízilény, Grosse Tataensis Laposch ürügyén. Közös céljuk a megjelenítés, a láthatóvá tétel, ami a művészemberek feladata már évezredek óta. Wehner Tibor feliratai (és művészettörténészként a kiállítást megnyitó gondolatai), Jász Attila költő versei, Muzsnay Ákos, Püspöky István, Sulyok Gabriella, Kókay Krisztina, Gaál József és Lévai Adám grafikái, Szamódy Zsolt fotói, Katona Szabó Erzsébet bőrmunkái, valamint Kaposi Endre objektjei a szótól a szoborig hirdetik a művészet teremtő, láttató erejét. Mint Wehner Tibor utalt rá a tárlat megnyitóján, Németh Lajos művészettörténész professzor mozgó, örvénylő vízhez hasonlította a modern kor művészetét. Ebben - tehetjük hozzá - mindig lesznek zavarosban halászok, de olyanok is, akik hűek maradnak ideáikhoz, elképzeléseikhez. Ők folytatják vizsgálódásaikat, a világ megfigyelését, mert a szellem megtestesülése Laposch tulajdonképpeni felbukkanása nélkül is bekövetkezik, de a hozzá kapcsolódó legendák továbbszövésével még inkább. A tatai Öreg-tóban lakó lény kilétét ezért továbbra is homály fedheti (és a kutatók ezek után is adósak maradhatnak az eredményeik közlésével), a legenda, a mese a művészet nyelvén, az alkotók által tovább él. Nem egy média-sztár, hanem egy érzékeny, megörökítésre és figyelemre méltó teremtmény formájában. (Istvánffy) Koszorúzás Balassa Bálint, könyv a Balassa Társaság emlékére (I. M.) Halála napján, május 30-án zajlott a hagyományos ünnepi megemlékezés az Esztergom falainál hősi halált halt költő, Balassa Bálint emlékére. A Várhegy oldalában lévő szobor megkoszorúzását követően a résztvevők a Katona István utcai emléktáblához vonultak. Itt dr. Horváth István régész, múzeumigazgató ismertette röviden a sebesülés helyét illető kutatási eredményeit, majd a másnap kezdődő Balassa prózamondó verseny egyik résztvevője, Szemán Csilla (Kárpátalja) szavalata következett. Az emlékezés virágainak elhelyezése után a program a Balassa Múzeum könyvtárszobájában folytatódott a 80 éve alakult Balassa Bálint Társaságról szóló emlékkönyv bemutatójával. A kötet a társaság megalakulásához (1926) és újjászerveződéséhez (1980) hasonlóan hosszú utat járt be a megírástól a megvalósulásig, hiszen kiadását a két évvel ezelőtti Balassa-emlékévhez szerették volna kapcsolni. A sok várakozás ellenére megjelenése mégis rangos helytörténeti esemény, mert bár ma már kevesebbet hallat magáról a szakemberekből álló kör, a húszas-harmincas, de még a nyolcvanas-kilencvenes években is fontos szereplője, egyik motorja volt az esztergomi kulturális és tudományos életnek, a vitéz költő kultusza ápolásának. Soraiból kerültek ki a mind ritkábban megjelenő Esztergom Evlapjai szerkesztői, szerzői, valamint a tudományos ülések előadói. A könyv a társaság történetének összefoglalója mellett egyes, kevésbé ismert Balassi-tanulmányok közlésére is vállalkozik. (Leel-Ossy Lóránt és Bárdos István: Az Esztergomi Balassa Bálint Társasaág története és részletek a Költő életéből; az „Esztergom Evlapjai" Balassa jubileumi kötete 2004; szerk. Táborita József, Esztergom, 2005.) Művésztelepi kiállítás Budapesten (sms) Június 12-én nyílt meg az utóbbi évek (2003-2005) esztergomi művésztelepe alkotóinak kiállítása Újbudán (Bartók Béla út 38., volt Hadik Kávéház), melyet Szepes Hédi művészettörténész ajánlott a közönség figyelmébe. Városunk után tehát Budapesten is lehetőség nyílik az itt készült vagy esztergomi talajból fakadt alkotások megtekintésére. A tárlat a hónap végéig látható. A Várszínház június havi műsoraiból * Június 15-16-17. (esőnap: 18.): VÁR A SZÍNHELY! - az Esztergom és vonzáskörzetébe tartozó helyi és határon túli diák színjátszók seregszemléje. * Június 23-24. (esőnap: 25.): Jean Anouilh: MÉDEIA- az Esztergomi Várszínház és a Budapesti Kamaraszínház közös bemutatója. * Június 30 - július 1. (esőnap: 2.): Görgey Gábor: TÜKÖRJATÉK- a Budapesti Kamaraszínház előadása. Az előadások 21.00 órakor kezdődnek! * Várszerdák: június 28.: Keleti mesék - II. Esztergomi Hastánc Est. Bábtábor 2006 Idén is szeretettel várja az Esztergomi Várszínház a 6-12 éves gyerekeket augusztus 7. és 13-e között, reggel 9-től 16 óráig tartó foglalkozásaira. Részvételi díj: 15.000 Ft /fő, (testvéreknek 2000 Ft kedvezmény!) Jelentkezési határidő: június 30. Információ: Pintér Zsuzsa 0630/383-1313 és 33/501-175 Halak ürügyén Felhívást hozott címemre minap a posta. Duna-gyalogtúrára hívta Esztergom polgárait. „Nagyszabású vállalkozásba kezdett a WWF-Magyarország, igazgatójával az élén. Márkus Ferenc végiggyalogol a Duna magyarországi szakasza mentén, hogy felhívja a figyelmet a Duna értékeire és a folyót fenyegető újabb káros emberi beavatkozásra." (... Hogy ez mi? Hát - a legújabb Duna-kiigazítás!) A nagy gyalogtúra június 10-én Tátról indult és következő állomása Esztergom volt. Pontosabban a Duna Múzeum, ahol a fenti szándékok szellemében nyitotta meg Márkus Ferenc „Az élő Duna - A Duna halai régen és most" című makett-kiállítást. A Duna Múzeum időszakos tárlatai eddig is meglepetéssel szolgáltak a látogatóknak. Most - tucatnyi szépséges hal-makett örvendeztet meg bennünket, egészen Újévig. Van idő tehát alaposan megszemlélni, nézegetni és egyeztetni az ismertető, fényképes táblákat és a csillogó halakat. Olyan halneveket is találunk itt, ami jóformán már csak az idősebb nemzedékek ismeretében él. Ahogy múlik és vált az idő, s növekszenek a környezeti ártalmak, úgy tűnnek el az egyes élőlény-fajták. így, sajnos, csökkenőben van a halak világa is. Akit érdekel ez a múlt, Hermán Ottó természettudós „A magyar halászat könyvében, 1887-ből" tájékozódhat. Milyen érdekes: „él, mint hal a vízben" - állítja a magyar közmondás. A halak élete a valóságban nem ilyen egyszerű! Van, „aki" a mélyebb vizek sötétjét és nyugalmát keresi. Nappal alszik, éjszaka támad. Ezek a „ragadozók": a csuka, a leső harcsa. Mások oxigénigényesek és csobogó forgókat, köves kanyarokat, az egyesülő vízfolyásokat kedvelik, mint például a dunai galóca. Ha az oxigén nem elég, feljön „szippantani", mint az ősi, már kiveszőfélben lévő, eredeti „nyurgaponty" és mai, előkelő leszármazottai. Áramló vizekben él a magyar bucó és a kecsege. Elfekvő, pangó vizeket, kiöntéseket keres magának a vörös-szárnyú keszeg és a compó. Vándorló hal a garda és az angolna. Ez utóbbi nászútjára a Sargasso-tengerbe vonul. A vörös-szárnyú keszeg-fiúk-lányok pedig szívesen keverednek más keszegfajokkal a nász idején. A halak étlapja is különböző: a csuka a „kannibál" a halvilágban. Ha mást nem talál, saját fajtáját is megeszi. A kecsege legfinomabb falatja a röpködő tiszavirág és lárvája. Mivel ormányos hal, ezzel túrja meg a talajt, majd farkával a szája elé csapja áldozatát. A legtöbb hal a vízben található gerinctelen állatkákat, pici csigákat, lárvákat, zooplanktonokat, lerakott ikrát, apróhalat vagy a vízinövények zöld, zsenge hajtásait eszi, de a leső harcsa a vízi dögökkel is megelégszik. A halak láttán más is eszébe jut az „asszony-embernek": a régi vizek halai igen-igen finom-ízűek voltak. Mert tiszta volt a közeg, amiben éltek. Ma a halevők is károsodnak: a folyami halakon fenol-ízt érzünk, az úgynevezett tavi halak, főleg a pontyok kissé kövérek és iszap-ízűek is lehetnek. Az afrikai harcsa neve pedig sokakat visszariaszt. Pedig „Ő" valójában hazai, tavi tenyészetből kerül asztalunkra - finom és ízletes! Nagy kár, hogy városunk „nem bír el" egy igazi halas-boltot, hogy itt, a Duna mellett legyen választékunk - folyami halakból. Reménykedjünk hát, hogy a Duna-túra akció sikeres lesz, folyónk élő és tiszta marad... Mert ha nem, akkor „mi lesz a rejtező sziklákkal és a forrásokkal?" kérdezi aggodalommal egy Duna-szakértő vízügyes. Várjuk mindannyian a választ: a Duna „alkalmazkodjon" az EU-hajókhoz, vagy a hajók alkalmazkodjanak a Dunához ? Horváth Gáborné dr. A legjobb gulyást a párkányiak főzték Kertvárosban (Nagy) Június 3-án a Kertvárosért Baráti Egyesület ötödik alkalommal rendezte meg gulyásfőző versenyét. Az idei invitálás új helyszínre szólt, mégpedig a Strázsa-hegy alatti Fogadó épületét körül vevő szabad területre. Erre a napra az idő is kedvezőre fordult. A főzőversenyre jelentkezettek és segítőik kilenc órára elfoglalták a helyeiket, felállították bográcsaikat, kialakították a szükséges kis környezetüket. A napok óta tartó rossz időjárás miatt a jelentkezők száma nem érte el az egy évvel ezelőttit, az akkori 38 indulót, így idén mindössze 27-en vettek részt. A rendezőség az érkezőket a búbos kemencében, helyben sütött meleg, fokhagymás, sajtos, tejfölös lángossal fogadta. A sütőmesteri teendőket Bereczki Tibor pék látta el. A gulyásfőző versenyen mindenki azonos feltételekkel indult. A szervezők biztosították minden nevezett számára a szükséges húsmennyiséget és a tűzhöz a fát. Ami ez után, a főzés végére a bográcsokban elkészült és a zsűri elbírált, az már az egyéni ízlés, a szakácstudomány, a főzési gyakorlat, a fűszerezés, az ízesítés és más főzési „trükkök" és „titkos" receptek eredménye. Mire az ételek elkészültek a családok, a baráti társaságok - százötvenen-százhetvenen, közöttük párkányiak is megérkeztek. Az elfogyasztott gulyással mindenki meg volt elégedve. Az italról, üdítőről, kávéról a társaságok maguk gondoskodtak. Délutánra valóságos juniálissá alakult át a rendezvény: jókedv, vidámság, zene, tánc vette át a főszerepet. A bíráló bizottság - Móringer Lajos mesterszakács, zsűri elnök, Pócsföldi József hidegkonyhás és Hegedűs Sándor hentes (fotónkon) - értékelése alapján az alábbi eredmény született: 1. Old Boys csapat (Párkány, Antal Béla, Bobor János), 2. Kele Lajos és csapata (Kv.), 3. Olajos Mihály és csapata (Kv.). Különdíjat kapott: Kovács Jánosné (Kv.) és csapata, valamint az OTTÁWA (Kv.) csapata. A különdíjakat a Baráti Egyesület és a Pócsföldi Hidegkonyha ajánlotta fel. Az okleveleket és a vele járó ajándékokat az egyesület elnöke, Farda István hirdetette ki és adta át. Majd megköszönte mindenkinek az önzetlen segítséget, a támogatást, a közreműködést; a tűzifát György Sándor vállalkozó, a húst a helybéli Húsbolt biztosította. Fekete József színes egyénisége Júniusban Fekete Józsefnek, a Szikra Művészeti Stúdió vezetőségi tagjának fotografikai kiállítása látható az Esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban. Az „Esztergomért" kiállítást dr. Jónás László főorvos nyitotta meg, és jelen volt Vincze László festőművész is. Fekete József, informatika - történelem szakos tanár, szociológus, és az Esztergomi Polgármesteri Hivatal rendszergazdája. Az egykori Hittudományi Főiskola hallgatója színes egyéniség. Tanult Angliában és vállalkozóként rozsdamentes acéllal is foglalkozott Budapesten. Most is aktív közéleti, szakszervezeti tevékenységet folytat. Fekete József hobbija a művészet. A sokoldalú művész vegyes technikával dolgozik. Általában számítógépes grafikát alkalmaz, de fotózik, fest és rajzol is. Előfordul, hogy mindezt egyszerre teszi! Lefotózza a témát, majd számítógépen átdolgozza, és utána átfesti. Már hat éve esztergominak vallja magát, ezért főként a nagy múltú város volt az ihletője. Az esztergomi látképek után a „Magyar Sión" templomait tervezi kiállítani. Energikus egyéniségéből adódó határozott vonalvezetése és színvilága erőt sugall, ami nem árthat a világörökségre várakozó királyvárosnak sem. (Csonka )