Esztergom és Vidéke, 2005
2005-10-20 / 42. szám
4 eszosRsofl) es vipéfre 2005. október 20. Búcs ú a művésztelep al kotói tól Az elmúlt napokban távoztak el Esztergomból az immár harmadik éve megrendezett alkotótelep résztvevői, akik szeptember első napjaitól élvezhették a város vendégszeretetét. Szállás, ellátás, egy műterem és anyagköltség biztosítása mellett dolgoztak itt egy hónapon keresztül, mely idő alatt alaposabban megismerkedhettek a helyi nevezetességekkel, valamint ismeretséget kötöttek a környéken élő művészekkel, elsősorban az Esztergomi Művészek Céhe tagjaival. Az ősz folyamán még megérnek a helyben készült munkáik, és egy kiállítás keretében lépnek velük a város közönsége elé. A művészek ezt követően egy-egy képpel köszönik majd meg Esztergom önkormányzata támogatását. Csurka Eszter ez évben a régi szeminárium egyik tágas termében alkothatott. Az első művésztelep alkalmával itt kikísérletezett töltőtoll-tinta technikát most orvosi röntgen-felvételek által ihletett munkák készítésére használta fel. Sajnálta, hogy szeptemberi itt tartózkodása folyamán nem találkozott az esztergomi főiskolásokkal az óráik keretében. Művei viszont péntek óta már megtekinthetők a budai Várfok Galériában. Dorner Anita a másik fiatal hölgy alkotó, aki gyermekvállalása után mostanában tér vissza a művészi pályára. A régi, Széchenyi téri lottózóban kialakított műtermében sok hívatlan látogatója volt, de ez a momentum sem zavarta munkájában. Temperamentumos egyéniségét tükröző öt nagy vászna hosszú alkotófolyamat után várja a mielőbbi bemutatást. Olajos György képzőművész, grafikus a mostani alkalommal talán kevesebbszer tűnt fel a város utcáin. Vendégszobája egyben a műterme is volt, a hét eleji pesti tanítása mellett sem jutott sok ideje a máskor éjszakákba nyúló alkotásra. Gondosan megrajzolt, sejtszerű lényei lassabban fejlődtek ki a papíron. Itt és most ugyanis az állandósult közös esti programok résztvevője, oszlopos tagja lett. Anitán kívül László Dániel szintén először vett részt a művésztelepen, ittléte alatt viszont nagyon megszerette a várost. Az elsősorban realisztikus tájképeket és csendéleteket festő művész a környékbeli dombokra kapaszkodott fel, hogy a Dunát és a hegyeket megörökítse, ezenkívül látképeket készített a történelmi várról. Hazaindulását délutánra időzítette: kocsiba szállása előtt még utoljára meghallgatta a tárogatót. A művészek elbúcsúztak városunktól, és idén már nem csak Esztergomot, hanem egymást is alaposabban megismerték. A párkányi sörözők árnyékában esténként baráti beszélgetésekre került sor, amikre másokat is szívesen invitáltak. Ugyanilyen szeretettel hívják és várják az érdeklődőket közös tárlatukra is, melyről még tájékoztatni fogjuk olvasóinkat! (sms) ŐSZ Az Úr az esztendőt négyrétre hajtotta, teremtő kezével négyfelé megszabta. Lett is neki négy, gyönyörű abrosza. Földnek tetejére, mint egy nagy asztalra, kapja az egyiket, rá is simogatja. Addig hagyja rajta, amíg kedve tartja, a többit a fiókban összehajtva hagyja. Mit gondolt, mit nem, augusztus havában, belekukucskált a sublót fiába. A nyári abrosz még kint van az ég alatt, kicsit unottas is, kicsit már kopottas. Le kéne cserélni, másikat kén' tenni, frisset, illatosat, ezer virágosat. Kezébe is vette, ki is hajtogatta, gondolta, a rojtját csak megigazítgatja. Ahogy teregette, úgy meglibbentette, hogy a gólyát, fecskét, mind elhessintette. A sok madár felrebbent, huss! messzire repült, a meleg bokor alá hűs szellő pendült. A nyár is megszeppent, futásnak is eredt, sehogy se szíveli a borzongató szelet. A szél, a nagy csaló éjszaka elbújik, ürgelyukba, tücsöklyukba belékucorodik, hajnalban megugrik, a lyukból kiszökik, száraz ágon citerál, a piros ég aljáig ő bizony meg nem áll. Ott egy juhász égi subán, hasán fekve furulyái. A sok birka égszín réten, karikába táncot jár. Izzad is a hóna alja, csupa lucsok a bundája. A sok bárány járja, járja, lötyög, lóg a nagykabátja, rogyadoz a lába. Ha a juhász nem furulyái egy cseppet sem bánja. A szél, a huncut, gonoszkodó mindezt kihasználja, a sok kerge csacsi birkát egy csomóba hajtja. Lucskos, vizes bundájukat menten kicsavaija. Szakad is az eső, csupa víz a terítő, az a nyári csipkés, aranysárga szélű. Szerencse, hogy éppen kéznél van az őszi, a nyárit a lucskosat ki kell már cserélni, égi mosodába el kell majd küldeni. Azt a csudás őszit felettébb szerette, mikor teremtette mással készíttette. Nem is ő hímezte, csak ő felügyelte, égi takácsokkal külön megszövette. Felvetőnek naptól aranyszált hozatott keresztszálnak, vetélőbe holdvilágot rakatott. Nem sokáig gondolkodott, mi legyen a híme, ezerféle kis virágért maga ment a kertbe. Dolgozik a takács, szövi a sok npntát, igen kedvére van a sok csudás virág. Mikor az elfogyott, az Úrért kiáltott, a közepe még üres, oda mit hímezzen, adjon rá parancsot. Gondolt egyet az Úr, kettő lett belőle, karos kosarával le megy a nagykertbe. Sok érett gyümölccsel, telis-teli szedi, abrosz közepébe szépen kiteríti. Kész is a terítő és csak nézegeti, takácsának bérét duplával fizeti. Kedves térítőjét, most, hogy előveszi finoman, mint illik, fel is teregeti. Nézi innen, nézi onnan, gyönyörködik abban bárhová néz, mindenütt milliónyi szín van. A nagy asztal, az őszi gazdagon terítve, megkerült a tücsök ázott hegedűje. Ül a tücsök egy göröngyön, cifrázza a strófát, önfeledten húzza-nyúzza a sok régi nótát. Bokor alatt az őszi szél ettől haját tépi, abroszt, azt a tulitarkát össze-vissza gyűri, a sok kedves kis virágot szerte-széjjel tépi. Felbőszülye toporzékol, egész világ látja, beleköt mérgében minden élő fába. Ágról a levelet mind a földre rázza, a csupasz ágakat dühödten tépázza. _ Az Úr ezt a gyalázatot nem sokáig tűri, patyolatos nagy abroszát elő fogja venni. A hófehér kelmét mielőtt leteszi, a muzsikás kistücsköt aludni elküldi. Bereczné Szállási Etelka Esztergom, esőben Hetek óta, hogy Esztergom. Ha süt a nap. A fények miatt. Anyám miatt. A harmincnégy év miatt. Hogy süssön a nap, amikor jön egy reggel, szabadulok a robotból, a személyességekből, önkéntességekből, Budapest varázsából. Akkor majd, lezárva Buda és Pest kaotikus világát, követhetetlen BKV-járatait, őrült rendszerét, leutazom. így mondják pestiesen. A pesti ember mindenhová „leutazik", ami nem Budapest. Esztergom földrajzilag fönt van, föntebb Budapestnél, de ez a pesti embert nem érdekli, ő lemegy. Mondhatni: leereszkedik. Csak a nap süssön. Kötelező igény a verőfény, a vakító napsütés. Több szemmel akarom látni ugyanabban a pillanatban. Anyáméval, aki szerint verőfény volt. Vad napsütés, amikor motorral, fiatalon, boldogan erre kanyarodtak a nászútjukon. Anyám szemével, amikor megálltak a Dorogot követő sorompónál, mert a lapos Duna-völgy távoli dombján meglátták a napsugárban ragyogó kupolát. Apám szemével is szeretnérp látni, aki racionálisabb volt. 0 arra emlékezett, orosz kiskatonák strázsáltak a sorompó mellett nyíló laktanya kapujában. Apám nem mondta a napot, a csillogást. Csak a tejfölképű orosz kiskatonákat. Azután látni akarom a mai Esztergomot Balassi Bálint szemével, ha megoldható. Balassi a vár ostroma alatt halt meg. Nem sikerült meggazdagodnia az erdélyi lovak kereskedésével, nem jött össze a házassága, hogy majd nagyúr lesz azáltal, nem jött össze a lengyel udvar, ott is kitelt neki a hét esztendő. Azt remélte szegény, hogy az ostromot követő szabadrablásban a töröktől zsákmányolt aranyakkal lesz nagyúr. Ezért is volt első, ezért kockáztatott, az elsőknek több jut, halt meg ugyanezért. Nagyúr akart volna lenni, de alig volt már ideje. Negyvenéves férfiből a török időkben is ritkán vált nagyúr, hacsak annak nem született, és úgy maradt. Esztergomban minden Balassa Bálint: utca, hegy, szobor, könyvtár, kapu, vendéglő. Aztán szeretném látni Babits szemével. A jó Mihály egy másik költő, aki az Előhegyről nézte a kupoíát, aki egyik magánéleti válságból a másikba masírozott, miként tette azt a költő-előd Balassi. Közben pedig a költők költője, a poéták eleje és diktátora. Babits Mihály maga az egyszemélyes kánongyár. Az költő, aki szerinte az. Szeretném látni a Bazilikát Babits szemével úgy, abban a pillanatban, amikor kiderült, rosszul választott, belenyúlt a darázsfészekbe, leszbikus nőt vett feleségül, aki, ha úgy dönt éppen, lelép. Aztán visszajön. Hiába csinált az asszonyból nagy írót, sőt, a kor egyetlen, írónőnek nevezhető írónőjét, díjakkal, stallumokkal, rangos fogadóbizottsággal, folyamatos Nyugat-jelenléttel, Tanner Ilonka lelépett, ha akart. Babits meg írta keserűbbnél keserűbb verseit. Ezért a pillanatért, amikor Babits megvilágosodik, felbaktatok majd a napsütésben. Előhegy bokatörő hegyi utcáján, a verandaablakon lenézek a városra, figyelem a Bazilika tömör sziluettjét, elképzelem, mit érez Babits ugyanettől a látványtól. Sétálok majd a Kis-Duna sétányon, a délutáni csendben. Esztergom csendes város. Megmászom a hegyet. Jegyet veszek majd, mert mindent látni akarok. Mindent, amit lehet ennyi szemmel. Legyőzöm a tériszonyt,, elszántan jegyet vásárolok a kupolába. Felmegyek. Fel én. A kupola száztijzennégy méterre van a földtől. És ehhez még hozzáadódik, hogy a Bazilika dombja maga is van vagy száz méter Esztergom síkja fölött. Ez pedig kétszázvalamennyi együtt. Ezért látható minden felől, mint a tojás az asztal lapján. Remeg majd a Iában a rémületes, korlát nélküli, vörös, márvány csigalépcsőn. A lyuk közepén beszívja az embert. De megyek majd fölfelé zilálva, néha meg-megpihenve. Egy ideig számolom a lépcsőket, de a félelemtől elfelejtem, hol tartok, nem kezdem újra. Kijutva a kupola körfolyosójára, megállok majd. Felidézem, mint mondott esztergomi barátom. Hogyan kötelező. Egyedül legyél. Ne gondolj semmire. Csak nézz. Ha süt a nap, meglátod a jövőt a hegyek zöldjében. De nincs napsütés. Szemetel az eső. Nem látom a jövőt. Talán legközelebb. Múltat látok. Apámat látom felpörögni a motorral a sugárúton, a szobrok felé. Anyám karolja a derekát. Lassan gurulnak. Gergely Edit (Új Magyar Szó, Bukarest) Feichtinger Sándor doktor önéletírása Szeptember 26-án délután a Helischer József Városi Könyvtárban nagy öröm érte mindazokat az érdeklődőket, akik fontosnak tartják Esztergom múltjának megismerését, értékeinek feltárását és megőrzését: bemutatásra került egy fontos kötet, amelynek megjelenését nagyon vártuk. Kezünkbe foghattuk Feichtinger Sándor doktor önéletírását. Feichtinger Sándor - főorvos, kórházigazgató, a reáliskola tanára és igazgatója, a Takarékpénztár egyik alapítója, az Iparbank igazgatója, jeles botanikus - 1817 és 1907 között gazdagította sokoldalú munkásságával városunkat. Emlékét a József Attila iskola udvarán nevét viselő pad, a Szentgyörgymezői Olvasókör falán márványtábla őrzi. Ebben a tanévben hetedik alkalommal hirdeti meg a József Attila iskola a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának támogatásával és szakmai segítségével a 12-18 éves diákok számára a nevét viselő botanikai versenyt. S most már örömmel forgathatjuk a könyvet, amely a Magyar Tudománytörténeti Intézet kiadásában jelent meg., A sajtó alá rendezést Szállási Árpád végezte, aki több évtizede foglalkozik városunk jeles polgárának munkásságával, s az ő lelkesedésének köszönhető elsősorban a kötet megjelenése. A 324 kézzel írott oldal szöveggondozási munkálatait Gazda István tudománytörténész végezte el. A kiadás anyagi feltételeinek biztosításában fontos szerep jutott Osvai Lászlónak, aki a Feichtinger Sándor munkásságának jó ismerője és tisztelője. A kéziratot az ünnepi alkalommal körünkben lévő Szomjas György filmrendező bocsátotta a kiadók rendelkezésére. O Feichtinger Sándor egyik ükunokája, Feichtinger Elek akadémiai tanár, királyi tanácsos dédunokája. A könyvbemutatóra fényképeket is hozott magával, amelyek segítettek felidézni a népes esztergomi családot. Ugyancsak megjelent a könyvbemutatón Feichtinger Sándor Adél lányának két leszármazottja, Barnáné Pirchala Zsuzsa és Pirchala Ilona is. Feichtinger Sándor önéletírása értékes és érdekes kordokumentuma a 19. század tudománytörténetének és várostörténetének egyaránt. Szállási Árpád és Gazda István szöveggondozói, szerkesztői munkája nyomán a témákra szétbontott írás jól áttekintően vezet végig bennünket Feichtinger Sándor életén, szinte az egész 19. századon. Megismerhetjük a szülők összetartó erejét, szigorú nevelési elveit, az egyes családi események bemutatása kapcsán a családtagokról is megemlékezik. Képet kapunk arról, hogy hogyan éltek a prímási uradalom tisztviselői, s Esztergom polgársága. Feichtinger írt az esztergomi és pesti iskolai éveiről. Tanárai mellett iskolatársairól is feljegyezte emlékeit. Megismerhetjük Feichtinger Sándor utazásait, az azokhoz kapcsolódó történeteket, amelyeknek egyike-másika még ma is szórakoztató. Utazásai kapcsán botanikai kutatásairól is szót ejt, amelyek a botanika történetével foglalkozó kutatóknak szolgálnak érdekes dokumentumul. Különösen figyelemreméltóak azok a részek, amelyek az egyes korabeli tudósokhoz fűződő kapcsolatait, közös gyűjtő utakat idéznek fel. Szépszámmal olvashatunk olyan eseményekről is, amelyek meghatározóak voltak a 19. század folyamán. Részletesen bemutatja az 1848-as forradalomban betöltött szerepét. A katonáskodása mellett elsősorban a honvédkórház igazgatójaként végzett munkáját ismerteti. Keserűséggel emlékezik meg arról a mellőzésről, amelyben a szabadságharc bukása után része volt. Idős korában is szívesen emlékezett vissza az 1867-es koronázásra, amelyen Ernő fia kezébe adta Károlyi István koronaőr a magyaj koronát. Érdekes elolvasni személyes élményeit az 1838-as pesti árvízről, de az 1876-os esztergomi árvíz pusztításait, az ahhoz kapcsolódó orvosi munkáját is bemutatja. A természeti katasztrófát mellett nagyobb teret szentel a különféle járványoknak, azok áldozatainak. Az önéletírás legjelentősebb része orvosi munkájának bemutatása. Leírja érdekes eseteit, azok megoldását. Beszámol sebészeti és szülészeti eredményeiről, amelyek a maga korában jelentőséggel bírtak, s hírnevet biztosítottak számára. A várostörténettel foglalkozónak nagy élmény Feichtinger könyvének a lapozgatása. A város orvosi karának bemutatása mellett számos városi polgár is említésre kerül. A városban betöltött szerepüknek a bemutatása mellett apró intimitásokat is megtudhatunk többek között Kamenszky doktorról, Kruplanicz Kálmánról vagy éppen Kollár Károlynéról, aki tisztátalan rézmozsárban törte meg a cukrot. A kötet kiadását támogatta a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága, az ÉGIS Gyógyszergyár Rt. és Esztergom Város Önkormányzata. Köszönet érte az olvasók, minden érdeklődő nevében! A könyv megvásárolható a városi könyvtárban. Pifkóné Zachar Anna
