Esztergom és Vidéke, 2005

2005-10-27 / 43-44. szám

2005. október 27. eSZtBKgOjfl <as VIP6%6 3 Lezárult a jegyző elleni fegyelmi eljárás A képviselő-testület felmentette hivatalából Múlt kedden késő éjszakába nyúlt ülésén döntött a fegyelmi tanácsként eljáró esztergomi képviselő-testület arról, hogy felmenti hivatalából dr. Csomor Sándor jegyzőt. A szeptember elején indult fegyelmi eljárás lezárásaként a tanács megállapította, hogy a 12 vizsgált ügy közül nyolc esetében a jegyző közszolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegte, ezért a korábban már felfüggesztett jegyzőt hivatalvesztés fegyelmi büntetésben részesítette. Az indoklásban egyebek mellett az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok elhanyagolása, a képviselő-testületi határozatok végrehajtatásának mellőzése, az élményfürdővel kapcsolatos beruházás ügyintézési, illetve fizetési kötelezettségeinek elmulasztása szerepel. Azzal, hogy dr. Csomor Sándor sok esetben nem írta alá, illetve nem szignálta a hozzá érkezett közérdekű kérelmeket, panaszokat és bejelentéseket, nemcsak a hivatalnak, de Esztergom város lakóinak közvetlenül is kárt okozott. A fegyelmi eljárást követően a képviselő-testület Meggyes Tamás polgármester javaslatára megbízta ár. Szolnoki Imre aljegyzőt, hogy a jegyzői feladatokat lássa el, ugyanúgy, ahogy a jegyző ellen folytatott eljárás idején tette. (Sajtótájékoztató) Ki veheti igénybe a „felnőttképzési" támogatást? Hogy e kérdésre válaszolni tudjunk, legalább két jogszabályt kell ismernünk: egyrészt a személyi jövedelemadóról szóló módosított 1995. évi CXVII. törvényt (közismert nevén „szja" tv.)és a 2001. évi Cl. törvényt, amely a felnőttképzésről szól. (A továbbiakban Fktv rövidítéssel használjuk) Nézzük először, hogy kit kell felnőttnek tekinteni? Erre a törvény azt a választ adja, hogy aki a tankötelezettségét teljesítette. Fő szabály szerint, 2003. szeptember 1-je óta, aki a tizennyolcadik életévét betöltötte. A közoktatásról szóló törvény azonban átmeneti rendelkezéseket (kivételeket) is tartalmaz a 129. § (1) bekezdésében arra vonatkozóan, hogy annak a gyermeknek, aki tanulmányait az általános iskola első évfolyamán az 1997/1998 tanévben, illetve azt megelőzően kezdte meg, tankötelezettsége annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tizenhatodik életévét betölti. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyben a tizennyolcadik (2003. szeptember 1-től a huszadik) életévét betölti. (6.§ (3) bek.) Az iskola igazgatója dönthet a tankötelezettség meghosszabbításáról a tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság vagy az országos szakértői és rehabilitációs tevékenységet végző szakértői bizottság véleménye alapján. 86.§ (4) bek. b) pont) Tizenhatodik életévének betöltése után kérelmére megszűnik annak a tankötelezettsége, aki érettségi vizsgát tett, vagy államilag elismert szakképesítést szerzett, illetve házasságkötés révén nagykorúvá vált, vagy gyermekének eltartásáról gondoskodik. A kérelmet a tanuló és - a nagykorúvá vált tanuló kivételével - a szülő közösen nyújthatja be. A kérelmet az iskola igazgatója írásban tudomásul veszi. (6.§(6) bek.) A felnőttképzési tevékenység (1 éven belül ismétlődően nyújtott képzés, melynek minimális időtartama 15 óra, de legalább 3 nap - Fktv. 29. § 12. pont) rendszeresen végzett, iskolarendszeren kívüli képzést, vagy ehhez kapcsolódó szolgáltatást jelent. Felnőttképzési tevékenységet csak a jogszabály által arra feljogosított (akkreditált) intézmény folytathat. Ilyen intézmény például a járművezető-képzést folytató iskola is. A felnőttképzést folytató intézmény és a képzésben részt vevő személy szerződést köt. (Fktv. 20. §.) A szerződés tartalmazza: - a megszerezhető képzettséget és kompetenciát, - a részt vevő ellenőrzésének és értékelésének módját, - a képzés helyét, időtartalmát, ütemezését, - a képzési díj - beleértve a vizsgadíj - mértékét, - a szerződésszegés jogkövetkezményeit, mindazt, amit jogszabály előír. Az Szja tv. 36/A. § kimondja, hogy felnőttképzési szerződés alapján a képzésben részesülő a felnőttképzési tevékenység adóévben fizetett képzési díj 30 %-a, de legfeljebb 60.000 Ft erejéig vehet igénybe. Az adókedvezmény alapját az akkreditált intézmény által kiállított igazolás bizonyítja, feltéve, hogy a befizetésről kiállított, költségelszámolásra alkalmas bizonylaton, számlán az igazolás tényét a kiadó intézmény feltüntette. Az adókedvezményt nem csak a képzésben résztvevő veheti igénybe. Ha a képzésben részt vevőnek nincs jövedelme, úgy a kedvezményt igénybe veheti házastársa, szülője, nagyszülője vagy testvére is, ha a kiállított igazoláson a képzésben részt vevő kérésére nevét befizetőként az igazoláson feltüntették. A felnőttképzésben részt vevő magánszemély választhatja az adókedvezmény halasztott igénybevételét is, ha ezt az igazolás kiállítása előtt kérte és a kiállító intézmény ezt a tényt az igazoláson jelezte. Ha az adókedvezmény igénybe vevője más adókedvezménnyeljáró tevékenységet is folytat, úgy az adókedvezmények összege együttesen sem haladhatja meg az adóévenkénti 60 ezer Ft-ot. Ebbe az összegbe beleértendő a korábbi év(ek)ről halasztott igénybevétel is. APEH Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság Ellenőrzési Osztály Mindszenty József hercegprímás rádiószózata* - 1956. november 3., 20.00 óra Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem előtt. Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyőződésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt. Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok. Ezt csak folytatom itt, amikor közvetlenül, személyesen, tehát nem magnetofon-hangfelvétel útján szólok az egész világhoz és a magyar nemzethez. Rendkívül súlyos helyzetünkről külföldi és belföldi viszonylatban kell szétnéznünk. Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak meglegyen a gyakorlati érvénye mindnyájunk számára. A külföld felé élőszóval ma első ízben köszönhetem meg azt, amit nekünk nyújt. Mindenekelőtt a Szentatyának, XII. Pius pápa Oszentségének fejezem ki személyes hálámat, hogy a magyar katolikus Egyház fejéről oly sokszor megemlékezett. Mellette mély hálámat küldöm azoknak az államfőknek, a katolikus Egyház vezetőinek, a különböző kormányoknak, parlamenteknek, közéleti és magántényezőknek, akik a börtönömben töltött idő alatt hazám és sorsom iránt részvéttel és segítő szándékkal viseltettek. Isten jutalmazza meg őket ezért. Ugyanígy hálát érzek a világsajtó képviselői és a rádiók világhálózata iránt, amelynek elektromos hullámai a humánum egyetlen légi nagyhatalmát alkotják. Örülök, hogy ezt most végre szabadon megmondhatom. Másrészt arról óhajtok beszélni, hogy az egész kultúrvilág, a külföld, úgyszólván osztatlanul mellénk állt és segít. Ez számunkra ugyanis nagy erőt jelent, nagyobbat, mint amennyi magunknak van. Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Am valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500. évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Am folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet, s mindig újra saját erőnkből kellett felemelkedést keresnünk. Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart... Nyújts feléje védő kart. Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik a múltban, különböző korszakok ismerhetők fel abban az érzésben, amivel helyet foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlődésének jegyeit. Korunknak azonban általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. így az egyik ország haladása a másikat is előreviszi. Természetszerű okoknál fogva: fizikai életfeltételeik szerint is mindjobban egymásra utaltak a népek. Mi magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátsággal mindegyikkel. Sőt még további tájak felé emelve szemünket: mi, a kis nemzet, barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben kívánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal egyaránt. Jószomszédi viszonyban Prágával, Bukaresttel, Varsóval és Belgráddal. Ausztriát pedig ebben a tekinteten úgy kell megemlítenem, hogy mostani vajúdásunk kapcsán tanúsított testvéri magatartását máris minden magyar a szívébe zárta. Egész helyzetünket azonban az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik orsjzág. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik. Belső helyzetünket azonban az is válságossá teszi, hogy az előbb mondottak miatt a munka, a termelés országosan megállt. Közvetlen éhínségbe kerültünk. Szabadságharcát egy csontig soványított nemzet vívta. Ezért a munkát, a termelést, a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni. Saját összességünk, nemzetünk érdekében s a nemzet életének folytatásához szükséges ez - haladéktalanul. Amikor ezt megtesszük, ne tévesszük szem elől a következőket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle illetéktelen előny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni. Uj, visszaélésmentes választás szükséges, amelyben minden párt indulhat. A választás történjék nemzetközi ellenőrzés mellett. Én pártokon kívül és - állásom szerint - felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyt pártviszályoknak és széthúzásoknak. Mert az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk. A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintő leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, éspedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniük. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásért, késedelemért vagy helytelen intézkedésért. Leleplező vallomásokhoz nem fűzhetünk egyetlen megállapítást sem, mert az országos munkafelvételt és a termelés folytatását hátráltatná. Ha a kibontakozás az elhangzott ígéretek szerint tisztességesen halad előre, ez nem is lehet feladatunk. Hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait: jogállamban élünk, osztály nélküli társadalom, demokratikus vívmányokat fejlesztő, szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúrnacionalista elemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nemzet. Mint a katolikus Egyház feje viszont kijelentem, hogy - amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevélben kijelentette - nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk. Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni kell. Ugyanebben a minőségemben továbbá megemlítem, az ország hat és fél millió katolikus híveinek tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk. Ez nálunk ősi hit- és erkölcstanunkból és az Egyházzal egyidős jogszabályokból önként adódik. A nemzethez intézett mostani szózatom más részletekre tudatosan nem terjed ki, mert amit mondtam, világos és elég. De végezetül egy kérdés felvetése mégsem hagyható el: Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik vallás-erkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, aminek következményei elől menekülni kényszerülnek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk. Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek födik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. - S nem hiába. *Mindszenty József: Emlékirataim, 1974.