Esztergom és Vidéke, 2005
2005-10-27 / 43-44. szám
4 eSZCeK6Q5D 6S ViP6ft6 2005. október 27. Emlékkiállítás a Dobó Galériában Ahogyan én látom: Az esz ter go mi Vá rh egy épít ész eti arca Évfolyam-találkozó Esztergomban Az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban - még a Kis-Dunaparti szép, régi épületben - 1973-ban öt osztály érettségizett. Visszagondolni is boldogság, ma úgy tűnik: minden gyönyörű volt. Szerettük egymást, mint társak, bohém tinik, szerelmesek, már „felnőttnek valók", akik világmegváltó szándékkal lépnek az Életbe. Több mint 80 fiú és leány vágott neki a maga és mások élete boldogításának, abban a biztos tudatban, hogy nekik sikerülni fog... Szétszikráztunk az ősi városból, és legtöbben meg is álltunk a magunk lábán. Hagyományos osztálytalálkozók külön-külön voltak az évek során, ám évfolyam-találkozó csak most, hogy ötvenévesek lettünk! Tudomásom szerint Esztergomban ez az első ilyen, és valószínűleg ország-szerte is ritkaságszámba megy. A ragyogó ötlet Nelhübel Juditban fogant meg; helybeli csapatával belekezdett a szervezésbe és végigcsinálta. Sikerült úgy 60 személyt összehoznia, akik a szép őszi időben a Hévíz Étterem előtt gyülekeztek és - névkitűző segítségével - újraismerkedtek a 30 évvel ezelőtti barátokkal. Juti remek szervezőkészségével és kiváló emlékezetével néhány órára szinte egy nagy családdá formálta a csapatot. Nem is annyira a nevek, inkább az arcokjöttek elő és az egykori közös élmények. Örültünk egymásnak, a sikeres ráismerésnek, a régi bolondságok, csínytevések, „beszólások" felemlegetésének. Voltak, akik külföldről jöttek haza, csak erre az alkalomra, hogy lássák a többieket, akik immár örökre „fiatal" barátaik közé tartoznak... 1973 májusában Esztergom minket, mint ballagókat ünnepelt. 2005 őszén pedig mi örvendeztünk „idős pártfogónknak", a néhol kissé kopott öltözetű, de új „ékszerekkel" is díszített városunknak. Köszönjük szépen, Esztergom! Tóth György restaurátor, Bécs A Dobó Galéria őszi, szezonnyitó eseményén szeretettel vegyes kíváncsisággal gyülekeztek össze az ismerős és jóbarát tárlatlátogatók. Lábik János nemes szándéka az volt, hogy emlékkiállítás nyíljon dr. Jónás László és dr. Jónás Ferenc áldott emlékezetére. Az indíték sokunknak másként is megható, mert egyúttal kollégáinkra és gyermekeink mentoraira is szívesen emlékezünk. Jó másfél évtizeddel ezelőtt ők ketten vállalták fel, hogy a szellemiekben oly annyira Esztergomhoz kötődő művész a Dobó gimnáziumban állítsa ki képeit. Még akkor ígéretét vették, hogy ezt a kiállítást majd valamikor megismételi. Nos, ez most történhetett meg, a 2005-ös esztendő Mindenszentek Havában. Kovács Ildikó tanár megnyitójában méltatta azokat az emberi és művészi tulajdonságokat, melyek kiállítónk személyiségében élnek, s amelyeket oly lírai erővel tud kivetíteni festményein. „Lábik János lelkében béke van és csend, de képein ez a csend megszólal. Olajés akvarellképein sajátos színvilágot tud elővarázsolni... O ma is együtt él a természettel, ahogy azt hajdan tették az emberek." A képeket szemlélve hozzátehetjük: mindezt itt, a közelünkben, a mi vidékünk szépségeit örökíti meg. A vizek festőjének is nevezik őt, mert tájbéli folyóink zegzugos öbleit, partjait (Ipolypart, Garampart) s azok környezetét (Dunaág, Holtág, Lápos, Szigetek a Dunán), természeti képeit (Öreg fák, Egyedüllét) tüneményes tükörképeikkel együtt teszi vonzóan és megnyugtatóan széppé. Az „esztergomi rálátás" ugyancsak ihlető erő számára: a Várhegy, a Holdfényben a Bazilika, a Téli Bazilika tanúsítja ezt. Tájképei távolabbi és közelebbi élményekre is utalnak: Mártély, a Fegyverneki holtág az alföldi alkotótáborok emlékét őrzi, a Csallóközi táj, Csallóközi csendélet, a Helembai táj, a Tátrai falucska, Szőgyéni táj - a közelebbiekét. Állandó témái - a vizek mellett - a napszakok igen színes váltakozása (Hajnali egyensúly, Szürkület, Alkonyat, Naplemente). Láthatóan nagy kedvvel és gazdagon ábrázolja az évszakokat is: a téli hangulatok fehérségét (Az első hó, Téli álom, Téli csend, Téli alkony, Téli dombos táj, Február) és folytatja képein az idő egymás utáni múlását (Tavasz, Tavaszi táj, Zöld paradicsom, Nyári délután, Vihar előtt, Vihar után, Nyári zápor, Szeptember,i délelőtt, Meleg ősz, Oszi nap, Oszi ragyogás). Minden változik - állapítja meg bölcsen az egyik kép címe. Am, ha a tárlatlátogató úgy érzi, valamelyik képtől nehéz megválnia, úgy azt megveheti - és így megőrizhet magának egy-egy pillanatot Lábik János nyugalmat és szépséget árasztó festői világából. Horváth Gáborné dr. (Folytatás az 1 oldalról) Személyesen is itt jártak a nagykövetek és misszióvezetők családtagjai. Váratlanul érte a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend, valamint a Határtalan Szív Alapítvány kuratóriumának tagjait, hogy az Állami Kincstár pénzzé kívánja tenni a használt játszóterüket, sportpályájukat. A gondos gazdálkodásuknak köszönhetően 4 millió forint készpénzzel rendelkeztek, de ennél többet, majdnem kétszeresét kérte az állami intézmény. Mint a Közösségi Ház megteremtésénél, úgy most is városunk önkormányzata jött segítségükre: az október 18-ai testületi ülésen megszavazták a város 3,5 milliós vissza nem térítendő támogatását. Nagy volt az öröm a déli városrésznek ezen környékén, amikor dr. Osvai László, az Egészségügyi és Közjóléti Bizottság elnöke, valamint dr. Kolumbán György, a Pénzügyi Ellenőrző és Ügyrendi Bizottság elnöke személyes látogatásuk során bejelentették a pénzügyi segítséget (fotónkon). Ezzel elhárult az akadály az elől, hogy a többszáz fiatal folytathassa egészséges szellemi és fizikai fejlődését. A126 éves polgári hetilapunk, az Esztergom és Vidéke minden számának fejlécén ott szerepel Esztergom rangja: Szent István szülővárosa a nemzeti egység bölcsője jelképe és szolgálója. Esztergomnak ez a meghatározása azért áll ott minden szám élén, hogy olvasói, elsősorban a város polgárai, de az interneten keresztül a nagyvilág is ennek tudatában legyen. Tehát minden Esztergom városát illető tevékenységnek ennek jegyében kell történnie! Ez az első szempont, amely eldönti egy intézkedés, egy vállalkozás és bárminemű cselekvés vagy gondolat helyességét. Illő lenne, ha városunkkal kapcsolatos folyó ügyeket mind sorra vennénk e lap hasábjain, ebből a szempontból. A jelen alkalommal csak az egyik legfontosabb témához szeretnénk hozzászólni, a városunkat koronázó Várhegy építészeti arculatának módosítási tervéhez. Lapunk fejlécén olvasható fenti meghatározás városunk országos jelentőségét emeli ki. S ez, mint tudjuk, fokozottan érvényes a Várhegyre, amely konkrét színtere a Magyar Állam megalapításának és kormányzásának 300 éven keresztül, és jelentősége ezután is kulcsfontosságú volt 1948-ig, a kommunista diktatúra magyarországi hatalom átvételéig. A Várhegy jelenlegi építészeti együttesét ennek az 1000 éves nemzetközi jelentőségű politikai és kulturális központnak megfelelően alakíttatta ki Rudnay Sándor, Magyarország prímás-érseke 1820-ban. A számom pályázó közül - akik között ott volt a bécsi Császári és Királyi Udvari Építési Hivatal vezetője, Ludwig von Remy is - Rudnay prímás Kühnel Pál tervét fogadta el. Ennek a tervnek az eredeti makettját a Bazilika Kincstárában láthatjuk. Az eredeti látványtervről 1820-ban készült litográfia képét és az alaprajzi elrendezés egyik rajzát itt közöljük. Ez a terv, az épületek elrendezését illetően, az európai építészet 2000 éves alapelveire épült. Az épületek formai kialakítását, természetesen, a kortárs, 1810-es évek klasszicista stílusa határozta meg. A hatalmas építészeti terv teljes megvalósulását sem a reformkor, sem az azt követő Habsburg önkényuralmi időszak politikai és pénzügyi viszonyai nem tették lehetővé. Az így befejezetlenül maradt építészeti együttest, a keleti oldalon, a Székesegyházzal szemközt, ideiglenesen, egy épülettel zárták be, amely arányaiban a megépült kanonoki palotasorához igazodott. Ezt az épületet nevezi a helyi szóhasználat, az utolsó funkciója alapján, Balassa-iskolának. Ez az épület, mint a Várhegy területének és épületeinek nagy része, az 1950-60-as években, állami tulajdonba került. Az 1989. évi rendszerváltás után, a magyar katolikus egyház csak a szeminárium épületét és az északi kanonoki palotákat igényelte vissza. Ezek közül is a kanonoki palotákat hosszabb időre bérbe adta Esztergomnak. A Város meg is kezdte a hasznosításukat. Iskolákat kíván itt elhelyezni. A kivitelezők az első két palotában, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal engedélyével - amelyhez nem járult a tulajdonos engedélye - számos közfalat elbontottak, és az egész épületben leverték a falakról a teljes vakolatot, a munka közben előkerült magas színvonalú, Európában egyedülálló, az épületet teljesen, a lépcsőházat is beborító figurális és ornamentális freskódísszel együtt. Ezúttal az EVID szeptember 22-ei számában közzétett íráshoz kívánok hozzászólni, amelyet, a tárgy fontossága miatt, két oldalon, az elsőn és a harmadikon közölt a szerkesztőség: Uj városfejlesztési beruházás a Várhegyen. Az alcím: „Impozáns otthonba költözik majd a könyvtár". Az írásból megtudjuk, hogy a szeptember 15-én tartott városi képviselő-testületi ülésen a város főépítésze ismertette „a Szent István téren kialakítandó könyvtár tervezésére kiírt pályázat eredményeit". A cikk ezután, a 30 pályázat közül a nyertes pályamunka makettjét mutatja be. A többi pályázatot a novemberben nyíló kiállítás fogja bemutatni a Duna Múzeumban. Az írás nem közli szószerint a pályázati kiírást, de a lényegét, a megoldandó főbb problémákat említi a főépítész előadása szerint. Ebből nem olvasom ki, hogy itt a feladat egy háromnegyed részében elkészült, és 150 éve nemzetközi építészeti elismerésben részesült terv befejezéséről van szó! Erre, természetesen, minden valamire való építésznek magától is rá kellett volna jönnie, még akkor is, ha a kiírás könyvtár-épületről szólt. Az eredeti terv befejezése egyetlen szakember számára sem jelenti 2005-ben a klasszicista stílus igényét. Minden kor a saját stílusában alkot, de vannak - a többezer éves építészeti gyakorlat és az esztétika törvényei szerinti arányossági és tér-szerkezeti - alapelvek! Ezek szerint a Bazilika országos méretű szellemi tartalmát, amelyet a homlokzatra közelmútban aranyozott nagybetűkkel felírt meghatározás is a világ tudtára adja - „CAPUT MATER ET MAGISTRA ....", vagyis az Esztergomi Bazilika minden magyar egyháznak feje, anyja és tanítója -, az ezt kifejező fizikai tömeg és az ehhez arányosan kialakított tér szélessége megkíván egy adott hosszúságot. Ezt Kühnel Pál tudta, és a tervén megjelenítette. Ő azt is tudta, hogy a Bazilika hatalmas kör kupoladobja és kupolája a szemben lévő oldalon is &ör-lezárást kíván. Ezenkívül ismerte a fontos épület kiemelésének legfőbb eszközét és ennek többezer éves építészeti gyakorlatát, vagyis a főtengelybe vezető út minél reprezentatívabb kiépítését. Ezért a tér két negyed köríves lezárásának tengelyébe még diadalívet is állított. Valamennyiünk nagy élménye a Visegrád felőli hazaérkezés, amellyel igyekszünk megajándékozni vendégeinket és a hivatalos kormányküldöttségeket egyaránt. Ne fosszuk meg ettől sem magunkat, sem a jövő emberét! Mi, esztergomiak, jól tudjuk, hogy a hazánkba látogató küldöttségek nagy része felkeresi az esztergomi Várhegyet! Dr. Prokopp Mária egyetemi tanár (ELTE BTK)
