Esztergom és Vidéke, 2005

2005-07-21 / 29-30. szám

4 eszreKBQfl) vip^fre 2005. július 21. Fuggert J. Ferenc tűzzománcai a Zsigmond-kútja Galériában Fuggert J. Ferenc iparművész a hatvanas években ismerkedett meg a tűzzománc-készítés technikájával. 1969 óta számtalan csoportos és 110 önálló kiállításon mutatta be képeit itthon és külföldön. Országh Lilit és Papp Oszkárt tekintette mesterének. Több műve tisztelgés előttük, akik a művészpályán három évtizede elindították. Táblaképein bibliai, emberi kapcsolatok és érzések jelennek meg, de talán a tűz tisztító erejének következtében másfajta ragyogás és fények tükröződnek róluk, mint amit a valóságban látunk, érzékelünk. Az alkotói folyamat, „a kísérletező időszak évei alatt alkimistához hasonló megszállottsággal kutatta az anyagban rejlő lehetőségeket, a tűz és a zománc 'házasságából születő csodákat. Későbbi táblaképein pedig már az Isten és ember, ember és ember-kapcsolat kétkedésből, megbizonyosodásból és összeborulásból gyúrt lényegét és az ősmisztériumok üzenetét boncolgatja" - írja a kiállító művészről dr. Kelényi István művészettörténész. Fuggert J. Ferenc Bicskén él és alkot. A táblaképek mellett szívesen készít tűzzománc város- és családcímereket, apró medálokat, miniatúrákat. Városunkban kiállított képei gótikus ihletésű templombelsőket, ikonosztáz-hatású táblaképeket, Rubljov-ikon parafrázisokat mutatnak be a tárlatlátogatóknak. A világi témájú alkotások gazdag festői fantáziáról tanúskodnak. Külön figyelmet érdemel a kiállításon a Keresztút 1-15 képének zománctechnikája. A művész vágyálma, hogy a stációk ne egyes emberek, hanem összességükben - egyházi tulajdonban kerüljenek és „szakrális helyre!". Új, modern építésű templomban lenne a helyük! Szépséget, örömet és hitet adnának a hívőknek, az embereknek! Horváth Gáborné dr. Szomszédolás... (nagy) A Kertvárosban nemrég alakult képzőművész kör vezetője, Juhász Bálintné tíz gobelin alkotásával az elmúlt hónapban részt vett Párkányban, a Kamélia üzletház emeleti galériájában rendezett kiállításon. Az üzletház tulajdonosa, a kiállítás-szervező Zahorecz Ingrid fogadta és kalauzolta az érkezőket. Tőle tudjuk, hogy évente két alkalommal rendeznek bemutatókat. A mostani, ez évben az első tárlat, nemzetközi és széles technikát bemutató rendezvény. A megszámlálhatatlan mű magyarországi (Esztergom, Tokod, Esztergom-kertváros, Pilisvörösvár, Tokodaltáró) és szlovákiai (Muzsla, Párkány, Helemba, Ebed) alkotók munkái: horgolt-, fafaragó-, varró-, makramé-, batik-, gobelin-, szalvéta-, festő-, hímzés- és vegyes- technikával készült művek. A kiállítók között vannak 13-15 éves gyerekek, és munkaterápiások által készített darabok is. Ilyen például a botocskára felszúrt, 15 cm átmérőjű, gömb habszivacsra ragaszott színes száraztészta-szemek virágvázában, pörkölt kávészemekkel imitált talajjal. Az összhatás olyan, mintha bonzajt látna a szemlélő (fotónkon). Időrend nélküli gyorsvázlatok Tamási Péterről Édesapjától örökölt festékesdoboz - új színekkel feltöltve - a Szent Tamás-hegy, hozzá palettaként a Sziget, adott a szükséges Duna-víz: elkészülnek a friss Thomas-akvarellek, belőlük falinaptár Anno... Fotóapparátus, optikai trükkök, papírmanipulációk: hazai és külföldi díjak, elismerések, stb, stb... Sebekre Olaj. Nyers színek, az életre nyers válaszok. Dőlő kompozíciók: ilyen most a világ. Rendszerváltás. Utazások Európába, kedvező, elismerő visszhangok. Nemzetközi művészbarátságok... Nincs pihenés, a grafika műfaja következik. Linómetszetek, rajztollak, változó felületű papírok, tusok: belőlük kiállítások az ország különböző pontján... Dicsér a sajtó... A mosolygó Hölgy, a nagy és örök szerelem, az alkotásokban rejtőző inspiratív JNTő,,.. lényegét felfedni legyen a NEZO feladata! Földes Vilmos Gondolatok a Babits-villában A színészkirály üzenete A Babits-villa nyáron - hétfő kivételével - délelőtt 11 órától délután ötig tart nyitva. Mint v. Szilas Lászlótól, a kétdiplomás teremőrtől megtudtuk, főleg májusban és júniusban nagy a forgalom, de júliusban és augusztusban is számosan felkeresik a villát - csoportosan és egyénileg is. A kiállítótermek valaha Babits Mihály és Török Sophie lakosztályául szolgáltak. „Nemcsak egyik legnagyobb költőnk volt Babits, de az ízlése is kiváló volt!" - olvasható egy szlovákiai magyar diáklány bejegyzése a vendégkönyvben. Egy veszprémi házaspár városunkat dicséri: a múzeumokat, a nevezetességeinket, de lesújtó a véleményük a sok elhanyagolt, romos épületről, illetve a köztisztaságról. Miközben Szilas László a vendégeket kalauzolja, megállok Babits írógépe előtt. Még halálos betegen, amikor már beszélni sem tudott, akkor is ezen az öreg írógépen rótta sorait, a „Jónás Könyvét", legismertebb és legnépszerűbb művét is itt írta. Elgondolkodtam: vajon mit szólna Babits, ha ismét itt ülhetne a tornácon, az autogram-fal előtt és nézné a mai Esztergomot? Vajon mit szólna az alaposan felgyorsult, nyüzsgő élethez, a modern, technokrata világhoz? Vajon mit gondolna a száguldó autók és motorok zajáról, mely megtöri a "Magyar Róma" szent csendjét, meghitt, nyugodt romantikáját? Hála Istennek azonban, itt fent csend, nyugalom és boldogság van továbbra is... Immáron 29 éve, hogy Latinovits Zoltán - korának egyik legnagyobb színművésze - 1976 nyarán öngyilkos lett. Alig múlt negyven éves, még hatalmas lehetőségek álltak előtte. De ő halálában is követte „mesterét", József Attilát. Költőnk Balatonszárszón feküdt a sínekre, Latinovits pedig onnan néhány kilométernyire, Balatonszemesen ugrott a vonat elé. 1985-ben Szigethy Gábor irodalomtörténész „Emlékszem a röpülés boldogságára" címmel megjelentette a színészkirály összegyűjtött írásait, melyek közül kétségtelenül a leghíresebb és a legnagyobb társadalmi vitát kavaró „botránykönyv", a „ködszurkáló" volt, mely nem kis bátorsággal táija fel a hetvenes évek magyar színházi és egyben társadalmi, politikai, erkölcsi visszásságait. Ezen sorok írójának megadatott, hogy 1976 februáijában interjút készíthetett a színésszel, aki akkoriban még tele volt tervekkel. Színházat akart alapítani, és nagy lelkesedéssel, szeretettel beszélt a magyar kultúra jövőjéről... Ki gondolta volna akkor, hogy néhány hónap múlva halott lesz! Latinovits legjobb költőbarátja Nagy László volt. Verseit mély átéléssel szavalta. Többször nyilatkozta is a színész, hogy Petőfi, Ady és József Attila után a szintén korán elhunyt Nagy Lászlót tartja a legnagyobb költőink egyikének. Nagy László nevezte el Latinovitsot egyik búcsúversében „Színészkirálynak". Ebből a monumentális versből vett idézettel búcsúzunk Latinovits Zoltántól: „A síron a bogarak összeragadva sürgenek / apró, piros vonatok / pirosul a dinnye, mosolyt von a tök / együtt vidulnak vevők és kofák / rogyásig telve az uborkafák I de ki látja, hogy rohadttá ért a szégyen / hogy ekkora alázat már gyalázat!..." Ruediger Dahlke: Mitől beteg a világ? Ruediger Dahlke német orvos, környezetvédő és terapeuta. „Mitől beteg a világi" című nagysikerű könyvét tartom a kezemben. A kiválóan felkészült és tájékozott német orvos-író számba veszi korunk összes emberi, erkölcsi, orvosi és környezetvédelmi problémáját, valamint a fogyasztói társadalom modern mítoszait. Sokat ír a mai ember divatrabságáról, arról, hogy mindenki filmcsillag, világsztár akar lenni és ezért az átlagemberek is arra gyűjtenek, hogy megműttessék például a mellüket, arcukat, orrukat, vagy egyéb szervüket, csakhogy hasonlatossá válhassanak a film- és popsztárokhoz. A szerző részletesen ír az ipari termelés okozta klíma-változásról az ózonpajzs elvékonyodásának következményeiről, arról, hogy például Ausztráliában és Új-Zélandban már olyan súlyos az ózon-helyzet, hogy még nyáron is csak ruhában engedik ki a gyerekeket az utcára, a tűző napra. Hosszasan részletezi a környezetszennyezés elborzasztó adatait, ír a környezetvédelmi szervezetekről, amelyek egy darabig tüntetgetnek, aztán végül mégis kiegyeznek a multinacionális cégek képviselőivel. Dezső László „Az igazi kép mindenekelőtt alkotójáról árulkodik' Polgárává lenni egy városnak úgy, hogy életforma legyen ez a polgárság, nem éppen könnyű feladat. Kisajátítja az embert, magának követeli minden gondolatát, mérlegelnie kell minden cselekedetét ebben a viszonylatban is. Kiváltképpen annak, aki úgy dönt megkísérel művészetet építeni erre a városi polgárságra, szolgálatát ajánlja föl a számára legkézenfekvőbb eszközrendszerben. Tamási Péter esztergomi polgár. Tehát nem csupán amiatt mondható ez el róla, hogy Esztergomban él. Amiatt sokkal inkább, ahogyan megéli Esztergomot. Ez most egyáltalán nem játék a szavakkal, hanem komoly (tehát felelősséggel telített) igazság. Fényképezőként már készített egy sorozatot szeretett városáról. Sőt, hogy egészen pontosak legyünk, saját fotói alapján fénymásolatokat készített, amelyek egyes darabjaiba részint alkotói javaslatképpen, részint pedig elidegenítő funkcióval beleavatkozott. A beavatkozás már képzőművészeti eszközzel, többnyire színes ceruzával történt. Ez a vegyes technikával előállított sorozat arról árulkodott, alkotóját valamiképpen izgatja városának építészeti struktúrája, színfoltjai - bizonyos értelemben - hangulat-effektusokként is értelmezhetőek voltak. Valahogy abban a vonatkozásban, ahogyan a hajdani látképek városmetszetek. A fénykép, persze elsődlegesen mégiscsak dokumentum (akár az említett metszetek), és mint ilyen a megőrzés funkciójában a legerősebb. Tamási egy kicsit ezt a megőrző funkciót is firtatta módosításaival. Ebben az értelemben a személyiségéhez közelítette témáját. A festő Tamási Péter számára már a fényképsorból is világos lehetett, hogy érdektelen volna visszanyúlni a dokumentátori funkcióhoz, hiszen azt a fénykép jobban kiteljesíti. Ha valami érdekes lehet a városból, hát kizárólag az, ami a fotográfia által kevésbé vagy egyáltalán nem megközelíthető, ami inkább hangulat, inkább lelki lenyomat, inkább élménytorzítás, semmint a valóság hívságos utánzása. Szemlélve ezeket a festményeket, aligha akadunk háromdimenzióssá illuzionált térképrészletekre, annál inkább szemünkbe ötlik egy olyan Esztergom, amely ebben a formában elsősorban Tamási Péteré, de közvetíteni kíván belőle nekünk, szemlélőnek is. Milyen ez az Esztergom? Egyáltalán nem vagyok benne biztos, ha megválaszolom a kérdést, nem Tamási Péterről kapok-e valamiféle ismertetőt. Ez így is van rendjén; az igazi kép mindenekelőtt alkotójáról árulkodik. Kissé leegyszerűsítve, azt kell mondanom a képek valami álomvárosba kalauzolnak, ebbe az álomvárosba érzésem szerint már magam is beleálmodtam magam, itt-e, most-e esett első találkozásunk. A hangulat változik, a nézőpont módosul. Fábián László „A háború virágai" a Duna Múzeumban A fenti címmel a Duna Múzeum Galériájában megnyílt és augusztus 1-jéig megtekinthető kiállítás igazi csemege a történeti térképek szerelmeseinek. ;

rA háború virágai" címet viselő tárlat - a Duna Múzeum térképgyűjteményének darabjaiból válogatott térképeken - Magyarország és folyói térképi ábrázolásának a török felszabadító háborúk hatására végbement (1683-1699) fejlődését mutatja be. Ezen folyamat szemléltetésére az első teremben a 18. század előtti időkben kiadott művek láthatók. Rajzolóik nem saját felmérések alapján dolgoztak, hiszen sohasem jártak a Kárpát-medencében, hanem csak töredékes és kevésbé megbízható információkra, korábbi kiadásokra támaszkodva alkották meg mappáikat. Szembeötlően más és sokkal jobb Magyarország és - az ország térképi arculatát meghatározó - Duna-ábrázolásokat láthatunk a második teremben. Szerzőik, Luigi Ferdinando Marsigli (értelmi szerző) és Johann Christoph Müller (rajzolójuk) a török háborúk árnyékában, részben azok szolgálatában csillagászati helymeghatározásokat, iránytűt és személyes terepbejárások során készült vázlatrajzokat felhasználva dolgoztak. Felismervén a korábbi térképek torzításait alkotta meg Müller az itt látható, nagyon szép térképeket, a háború virágait, 1702ben. Hatásukra és nyomukban megújultak a nyugati kartográfusok által a 18. században kiadott Magyarország-ábrázolások. Ezt a pozitív folyamatot illusztrálják a harmadik teremben bemutatott térképek. A 19. században az ország újabb „háború" színtere lett. Ezúttal a Kárpát-medence folyóinak árvizeivel, rakoncátlan kanyargásaival vette fel a küzdelmet. A szabályozási munkák előkészítéseképpen a folyók pályáját és völgyeit, valamint a szabályozások tekintetében fontos jellemzőit gondosan felmérték. Ezzel jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az ország térképi megjelenítése további részletekkel gazdagodjon. Hatásuk és kartográfiai jelentőségük azonban messze elmarad attól, amit a második terem térképei kiváltottak. A kiállítás kurátora dr. Deák A. András főmuzeológus. Szőkéné F. Erzsébet