Esztergom és Vidéke, 2004

2004-10-28 / 43-44. szám

4 eszterasofl) 6S viP6fre 2004. december 9. Szállási Árpád: ERDÉLYI ÁRUSOK Erdélyi árusok, - de nem jókedvükből, körösfői párna kikészített juhbőr, finom olcsó holmit hoznak ideátra, az otthon melegét hogy ne hagyják hátra, csak végig vándorolják az anyaországot, nekünk ez közömbös, nékik viszont áldott, számukra nem Nyugat, hanem Magyarország, amelynek nagy részét régen elcsatolták. Nyolc évtized után végre átjöhetnek, vitatkozhatunk is, hogy ki az eretnek: aki nem önként lett más ország polgára vagy aki itt bennük az idegent látja, ilyenné tett minket az a múlt-szemlélet, amely sok embernél téves reflex-é lett. Nem látom a jövőt, csak az árusokat, akiket szeretet vagy gyanakvás fogad, hiszem, hogy megértik, mert idetartoznak, az olcsó árunál drágább kincset hoznak, hogy a politika nem packázik velük, a székely szívósság marad az erejük, kibírják azt is, ha várni kell még tovább, mert túl a Királyhágón mindig voltak csodák! Erdélyi árusok, - de nem idegenek! nagyon-nagyon együttérzek most veletek! 2004. december 5., este Somogyi Győző kiállítása a Keresztény Múzeumban Ünnep a kertvárosi Arany János iskolában (nati) November utolsó hétvégéjén koszorúzással emlékezett a 65 éves Arany János Általános Iskola „előd"-intézményére. A tisztelet és az emlékezés koszorúit november 26-án a nyolcadik osztályosok - osztályfőnökükkel, Németh Ivánnal -, az iskola igazgatója, Baranya István és az öregdiákok nevében - akik közül jelen volt Juhász Mihály, Kovács Gyula és Nagy Tibor - Tóth Gyula helyezték el az 1901-től 1939-ig működött iskola falán. A Kenyérmező úton lévő volt iskolaépület ma három család otthona. Egykoron az egytantermes, egytanerős, összevont, hatosztályos, ismétlő-iskola fő támogatója dr. Krausz (Megyeri) Izidor, a környéken lévő gazdaság birtokosa, gyártulajdonosa volt. Ezért a „nemes szolgáltatásaiért" a város jutalmul dr. Krausz (Megyeri) Izidort szavazati joggal bíró tagként megválasztotta az Iskolaszékbe. Neki köszönhetően a birtokán dolgozó szülők gyermekei nem fizettek tandíjat. Az „idegenek" viszont 4 korona tandíjat és 30 fillér illetéket voltak kötelesek fizetni. A fél 12-kor kezdődött koszorúzást megelőzően Nagy Tibor rövid „történelemórát" tartott (fotónkon) a városrész több mint száz évet felölelő iskoláinak múltjáról, többek közt a Kenyérmezőmajori Községi Elemi Népiskola 38 éves történetéről. A felszólaló beszédében külön megemlékezett Hortobágyi Károlynéról, aki a régi iskolában - a mai Kenyérmezői úton lévő épületben - legtöbb ideig, 1919-től 1939-ig nevelte-oktatta a gyermekeket, majd az Arany János Általános Iskolából vonult nyugállományba. Rubin diplomáját bensőséges ünnepség keretében kapta meg. A megemlékezés hétfőn, november 29-én az Arany János iskolában folytatódott. Eljöttek emlékezni a mostani pedagógusok és a diákok, a korábban itt oktató pedagógusok, igazgatók, az „öregdiákok", az iskolával kapcsolatban lévő intézmények, a civil szervezetek képviselői, a városi- és ROKképviselők. A megnyitó és az üdvözlő szavak elhangzása után az iskolások verses, zenés, énekes műsora köszöntötte az évfordulót és a jelenlévőket. Ezután dr. Wágenhoffer Vilmos, nyugalmazott igazgató tartott vetítettképes iskolatörténeti előadást, melyhez a jelenlévők közül Bánhidai Gyula, nyugalmazott iskolaigazgató, Körmendiné Oláh Erzsébet egykori diák, valamint Nagy Tibor és Farkas Zoltán, a szülői munkaközösség jelenlegi elnöke fűzött még kommentárt. Ünnepi beszédében Baranya István elmondta, hogy az iskola eddigi története során 12 igazgató vezette azt a 231 pedagógust, aki a 65 év alatt itt oktatott-nevelt. Befejezésül több diáknak - kiemelkedő rajz és irodalmi munkájáért - oklevelet és könyvjutalmat adott át, a két volt igazgatónak - Bánhidai Gyulának és dr. Wágenhoffer Vilmosnak - pedig Arany János Emlékérmet nyújtott át. Á város iskoláinak nevében a Petőfi Sándor iskola képviselője mondott üdvözletet, és elhelyezte koszorúját a névadó, Arany János portréja előtt. A szervezők az évfordulóra korabeli fotókból, dokumentumokból - iskolatörténeti kiállítást is rendeztek. A kiállítást szintén Nagy Tibor nyitotta meg, aki egyben átadta az iskola igazgatójának azt a három, színes, kinagyított fotót, amely a november 26-ai emléktábla-koszorúzáskor készült. Az ünnepség állófogadással és jókedvű baráti beszélgetéssel, emlékek felidézésével ért véget. Franciaországban jártunk... A Dobó Katalin Gimnázium diákjaként tíz gyönyörű őszi napot töltöttem el egy 11 évre visszanyúló francia-magyar cserekapcsolat keretében Franciaországban. Levelezőpartnereinket, a cambrai-i Mezőgazdasági Gimnázium diákjait már áprilisban vendégül láttuk, így most rajtunk volt a sor. Mindannyian izgatottan vártuk az utazást, bár volt bennünk némi félsz is a nyelvi nehézségek miatt. Egy modern emeletes busszal indultunk el - 39 diák és 3 kísérő - a 20 órás útra. A hangulat jó volt, ahogy közeledtünk az úti célunkhoz, egyre jobban vártuk a találkozást. A vártnál kicsit hamarabb érkeztünk meg Cambraiba, vendéglátóink még az iskolapadokban ültek. Egy kis pihenő után megtartották a fogadásunkat az iskolájukban, majd ki-ki elindult ideiglenes otthonába, a családokhoz. Az első este az ismerkedésé volt. Egy kellemes vacsora után hamar visszavonult mindenki, hogy kipihenje a hosszú út fáradalmait. Másnap Cambrait, Esztergom testvérvárosát néztük meg. A szűk, kis utcákon sétálva olyan érzésem volt, mintha egy évszázaddal visszarepültem volna az időben. A főtér színes, keskeny homlokzatú házai a szökőkutakkal hamar elvarázsoltak. S levelezőtársaink iskoláját is megszemléltük, ami igen érdekes volt számunkra. Kívülről egy kicsi és lapos épület, bent egy szűk folyosóról nyílnak a szintén nem túl nagy osztályok. Azért azt meg kell hagyni, hogy a biztonsági előírások tekintetében francia „kollégáink" előrébb járnak. Kémia órán például kötelező a fehér köpeny és védőszemüveg... A hétvégét családi körben töltöttük, vendéglátóink igyekeztek mindenkinek kedvére való programot szervezni. Aztán következtek az eseménydús napok. Először Reimst látogattuk meg. Megnéztük a katedrálist, a francia királyok koronázó helyét, majd délután meglátogattuk a Mummt a leghíresebb francia pezsgőgyárat. Másnap nagyon korán kellett kelnünk, mert Londonba indultunk. Odafelé a csalagúton mentünk, körülbelül fél óra alatt értünk át a La Manche-csatorna alatt. Amint elindultunk London felé, már érezni lehetett, hogy egy más világba csöppentünk. A piros emeletes buszok, a fekete taxik, a bobbyk, a rengeteg ember, a forgatag azonnal magával ragadott. Egy magyar idegenvezető hölgy kíséretében busszal körbejártuk a város főbb nevezetességeit, miközben érdekes történeteket hallgattunk Londonról. Például eddig nem tudtam, hogy a Green-parkban, ami a királyi család tulajdonában lévő egyik hatalmas park, miért nem található egyetlen szál virág sem. Ennek az az oka, hogy mint az az uralkodói családoknál is lenni szokott, a királyok szeretőket is tartottak, és ez a park az egyike volt a helyeknek, ahol találkozgattak egymással. Egy ilyen alkalommal látta meg férjét a királyné, amint éppen a parkban szedett virágokkal ajándékozza meg szíve hölgyét. Ettől kezdve egészen napjainkig tilos virágot ültetni a Green-parkban. Hazafelé komppal jöttünk, és bár már sötétedett, még épp vethettünk néhány pillantást a híres doveri fehér sziklákra. Másnap Lille-t látogattuk meg, ahol a régi tőzsdeépületet és a sétálóutcát vettük szemügyre. A csütörtököt és a pénteket Párizsban töltöttük. A „szerelem városa" valóban gyönyörű, bár számomra nem volt olyan egyértelmű a hatás, mint Londonban. A program itt is nagyon szép volt. Bepillantottunk a Louvre-ba és az Orsay Múzeumba, jártunk a Szenátusban, hajókáztunk a Szajnán, megnéztük a Notre-Dame-ot, megcsodáltuk a város fényeit a Sacre-Coeur-ből, majd az út megkoronázásaként felmásztunk az Eiffel-toronyba. Másnap húsz órás utazás után fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk haza Esztergomba. Nagy Petra 11. a osztályos tanuló (I. M.) Október 10-e óta különleges tárlat látható a Keresztény Múzeumban: Somogyi Győző, a kortárs magyar festészet magányos állócsillagának metszetei és festményei késztetik megállásra a gyanútlan látogatót. A tárlat az időszaki kiállítási helyiségekben bár két hónapja nyílt meg (és az év végéig, január 2-áig még megtekinthető), a vendégkönyv tanúsága szerint eddig kevés érdeklődőt bírt megnyilatkozásra. Mert valóban zavarba ejtő, zavarba ejtően eredeti munkák sorakoznak itt, amelyekhez^ nehéz párhuzamot, mintát találni. Ám nemcsak a halandó múzeumlátogató, de a művészettörténészek, a festők: a szakma is nehezen fogadja be az egyéni stílusában szívós következetességgel alkotó művészt. A képek a festő tavalyi, budapesti életmű-kiállításából válogatva (amelyet az Ernst Múzeumban rendeztek) kerültek Esztergomba, az anyag reprezentativitása, színvonala tehát garantált. Mi a titka ezeknek a műveknek, hogy élénk színviláguk ellenére mégis megragadják a szemlélőt? Á metszetek (a folyosón) mesteri kompozíciós érzékről, biztos arányérzékről tanúskodnak, jó megfigyelőnek mutatják a művészt, aki a legapróbb részlet iránt is élénk érdeklődést tanúsít. Ám ezek a grafikák mégsem vesznek el, és nem merülnek ki a részletek naturalisztikus, fényképszerű kidolgozásában: az elnagyolás, a kihagyás egyensúlyt tart ezekkel a részekkel. A belső kiállító-helyiségekbe festmények kerültek, szintén sokféle témát megörökítve: a Magyarok Nagyasszonya, a magyar szentek ugyanúgy ihletői voltak az alkotónak, mint a történelmi csaták jelenetei vagy a falusi látképek. A világos, élénk színeknek visszafogottságot csak a festék anyaga, a tojástempera ad, a sárga és a világoskék uralma, derűje általános. Nagyvonalúan kidolgozott és részlet-gazdag képrészek váltakozása jellemzi a festményeket is, a grafikák fekete-fehér tónusainak éles ellentéte után erőteljes színhatásokkal találkozunk. A színeken kívül a háttér (vagy a tájképeknél maga a kép) témája kapcsolja egybe a műveket, ami a Balatonfelvidék, vagy Salföld: a művész választott élettere. De nemcsak a jelen vagy a történelmi idők jelennek meg Somogyi Győző képein: grafikái vitathatatlanul dokumentálják a közelmúltat, elkészítésük korát is. A művész művészetében pedig pályaképe tükröződik vissza. Somogyi Győző a világháborús gyermekkori élmények közepette a részletes megfigyelés képességét sajátította el, a Képző- és Iparművészeti Gimnázium után tehetséges fiatalként azonban sikertelenül felvételizett a budapesti (képző- és az ipar-) művészeti főiskolákra. Előbb nyomdászként dolgozott (miután ennek gyakorlatát elsajátította), majd teológiai tanulmányok következtek, és a szeminárium után segédlelkészként működött Lábatlanon, Dunakilitiben és Budapesten. Bár egy idő múlva felmentették a papi szolgálat alól, lassan érlelődő művészi hivatástudata összefonódott az evangélium örömhírének terjesztésével. Fekete-fehér grafikák, könyvillusztrációkjelentették az első nagy állomást számára az alkotói pályán, majd európai utak, különösen a görögországi utazás - a bizánci ortodox művészettel való megismerkedés hatására színes festmények következtek. A hiteles alkotói teljesítmény idővel szakmai elismerések formájában is megkapta jutalmát. Nyomdatechnikai tudása, a hangsúlyok elhelyezése grafikáin messzemenőkig meggyőző Somogyi Győző művészi képességeit illetően a festményeken a nyomdász múltat a színek foltszerű, a raszter-technikát idéző megfestése képviseli. A csatajelenetein a huszáregyenruhák, a katonai felszerelések hadtörténészi szintű ismerőjét, ilyen szakkönyvek illusztrátorát fedezhetjük fel, a hazai tájért rajongó, a helyi színt mindenek fölé helyező, salföldi látképeken átszellemült lelket érezhetjük. Egy görögországi műve illusztrálja a kiállításon, hogy világos, derűs palettája ott alakult ki, színei, kihagyásos technikája az óta sem változott. Mert a látszat ellenére a festőt nem minden részlet érdekli a látványból, csak az, amivel közelebb viszi a szemlélőt a kor vagy az ábrázolt személyek (illetve táj) megértéséhez. Számtalan kérdés merülhet fel bennünk műveit szemlélve, amit feltehetünk a művész számára személyesen is december 12-én 16 órától, a Keresztény Múzeum Gobelin-termében.