Esztergom és Vidéke, 2004
2004-04-29 / 17. szám
2004. április 29 . WBBtm&WÉILE Az igazságügyminiszter fórumán hallottuk A Vármúzeum dísztermében Horváth Béla igazgató köszöntötte dr. Bárándy Péter igazságügyi minisztert és a kíséretében lévő Láposi Elzát, dr. Kovács László és dr. Tittmann János képviselőket. A miniszter tájékoztatót adott az uniós csatlakozással összefüggő jogszabályokról. Bejelentette, hogy a magyar joganyag összhangban van az uniós követelményekkel. Arról is szólt, hogy a magyar állampolgároknak a szabályok betartásával rendelkezésre áll a továbbiakban Strassbourgban a jogorvoslat. Hallhattunk a büntetés-végrehajtási intézetekben való elhelyezésekről és zsúfoltságról is. Esztergomiként megnyugtató volt a miniszter álláspontját hallani, mely szerint nem a Széchenyi térre való a megyei intézmény. Minden bizonnyal Esztergomban új büntetés-végrehajtási komplexum épül a közeljövőben, amikor a költségvetésből erre is futja. Takács István sajtóreferens Tisztelt Választópolgárok! Az Európai Parlament tagjainak választásával kapcsolatos kérdésekkel, észrevételekkel az alábbi választási szervekhez fordulhatnak: Helyi Választási Iroda Vezető: Dr. Csomor Sándor Székhelye: Esztergom, Széchenyi tér 1. Telefon: (33) 542-001, Fax: (33) 413-808 Területi Választási Iroda Vezető: Dr. Csermák Vilmos Székhelye: Tatabánya, Fő tér 4. Telefon: (34) 517-112, Fax: (34) 311-690 A szavazatszámláló bizottság döntései ellen a Területi Választási Bizottsághoz lehet kifogást benyújtani. Elnöke: Monostori Imre Székhelye: Tatabánya, Fő tér 4. Telefon: (34) 517-112, Fax: (34) 311-690 * Tisztelt Választópolgárok! A választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. alapján a Helyi Választási Iroda 2004. április 1. napjától létrehozta a Választási információs szolgálatot (Polgármesteri Hivatal Esztergom, Széchenyi tér 1.). A Választási Információs Szolgálat általános feladatai: - a választópolgárok tájékoztatása az Európai Parlament tagjainak választásával kapcsolatos jogszabályokról, a választójog gyakorlásához szükséges információkról; - az érdeklődők informálása a választási eljárásban közreműködő szervekről, szükség A Választási Információs Szolgálaton működő telefonszámok: Igazolással történő szavazás, névjegyzék: (33) 542-068 Választási eljárás: (33) 542-007, (33) 542-014, (33) 542-069, (33) 542-051, Fax: (33) 413-808 Fenti telefonszámokon munkatársaink készséggel állnak rendelkezésükre. Dr. Csomor Sándor HVI vezető Ülésezett a képviselő-testület A Városháza nagytermében csütörtökön éjszakába nyúlóan ülésezett a város képviselő-testülete, amely érdekes epizóddal kezdődött: a városi ellenzék szocialista frakciója bejelentette, hogy kizárta soraiból Tóth Józsefet, aki egyéni képviselőként Esztergom-kertvárosból jutott be az önkormányzatba. Tóth József a bejelentés pillanatában értesült kizárásáról. * Az ülés elején a képviselők kiválasztották a belvárosi közúthálózattal kapcsolatos tervezési munkák elvégzésére kiírt közbeszerzési tárgyalásos ^eljáráson induló cégek közül az Ep-Total Kft. ajánlatát, így a vállalkozással köti meg Szent István városa a közel tízmillió forint értékű szerződést. * Több napirendi pontban foglalkoztak a képviselők a Vaszary Kolos Kórházzal, amelynek vezetői közül többet föl is kértek arra, hogy az ülésen ismertesse a kórház tavalyi eredményeit és idei, valamint hosszú távú céljait. Dr. Sólyom Olimpia, a kórház igazgató főorvosa elmondta, hogy Esztergom legnagyobb intézménye számára 2003 a sikeres konszolidáció éve volt, és az egészségügyi intézmény nemcsak a hasonló szervezetekénél kedvezőbb anyagi körülményeire, hanem szilárd és magasan képzett főorvosi, főnővéri gárdájára, szakápolói személyzetére, gazdasági vezetésére is bizton számíthat célkitűzései megvalósításában. A főorvos asszony elmondta, hogy az elmúlt években a magas költségigényű szórvány-telephelyeket felszámolta a Vaszary Kórház, a fekvőbeteg-ellátást, a különböző szakrendelőket a kórház központi területére költöztették, az ellátási feladatokat átadva a területen működő intézményeknek. Csökkent az aktív ágyak száma, ugyanakkor a krónikusokét növelték, és arra törekednek, hogy a tízezer lakosra jutó ágyszám mutatója elérje a nyugat-európai mértéknek megfelelő szintet. A munka szervezése terén előtérbe került a mátrixosztályos rendszer, és a műtőcentralizációval, a munka megfelelő szervezésével, a hatékonyság növelésével is sikerült csökkenteni a költségeket. Az eredményes gazdálkodásnak köszönhetően a kórháznak 2003-ban nem volt lejárt határidejű tartozása, ennek köszönhetően egy, a szaktárcával kötött szerződéssel sikerült vissza nem térítendő támogatássá alakítani a konszolidációhoz kapott százhuszonnyolc millió forintos hitelt is. Bár a Vaszary Kolos éves bevételei meghaladják a hasonló városi kórházakét, a Draskovics-csomag megszorításai a tavalyi évhez képest havonta tízmilliós nagyságrendű összeggel csökkentik az intézmény költségvetését. Stróbl József, a kórház gazdasági igazgatója elmondta, hogy az adósságtömeg felszámolásával nem szűntek meg az intézmény konszolidációs kötelezettségei, idén is kötelesek havonta kétszer teljes körű adatszolgáltatást végezni, ami alapján az Egészségügyi Minisztérium ellenőrzi a kötött felhasználási célokra kapott támogatások elköltését. A képviselő-testület határozatában elfogadta a beszámolót, és a következő napirendi pont tárgyalásakor elfogadta az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériummal kötött finanszírozási megállapodást is, amely más intézményekkel összehasonlítva kedvezőbb anyagi körülményeket biztosít, mint a hasonló elszámolási pontértékekkel bíró ellátó szervezeteknek. Ugyancsak támogatták a képviselők azt a javaslatot, hogy a Vaszary Kolos Kórház, ellátási struktúrájának javítása érdekében pályázatot nyújtson be az ESzCsM-hez, és azt is, hogy az ahhoz szükséges tízszázalékos önrész biztosításához az önkormányzat 2005-ben tíz-, 2006-ban ötvenmillió, 2007-ben hatvanhétmillió forintot adjon. Következő határozatával a képviselő-testület jóváhagyta azt a javaslatot, hogy az esztergomi kórház általános élelmezési normáját és a tej konyhai ellátás normáját tizenegy százalékkal felemeljék. * Hosszasan tárgyalták a képviselők Esztergom Településszerkezeti Tervének egyeztetési anyagát, amelynek fő vonása az, hogy Esztergom külső területein az erdőfelületek növelését úgy tűzi ki célul, úgy veti el azt, hogy a város „felkússzon" a környék dombjaira, hegyoldalaira, hogy a belterületek, a lakóövezet intenzívebb kihasználását írja elő. A tervezet szerint tíz-tizenöt éven belül Esztergomkertvárosban valódi településközpont alakítandó ki, és a történelmi Esztergom belvárosának centSajtóközlemény: Elégtételre kötelezte a bíróság Haller Zoltán képviselőt Bírósági határozat nyomán kellett az önkormányzat csütörtöki ülésén bocsánatot kérnie Haller Zoltánnak, a 3E csoportosulás listájáról a képviselő-testületbe jutott képviselőjének. Az ellenzéki képviselőnek egy 200l-es ülésen elhangzott valótlan állításaiért kellett megkövetnie dr. Dedics Imrét, az Esztergomi Polgármesteri Hivatal jogtanácsosát. Dedics Imre az ülésen nem fogadta el a képviselő bocsánatkérését. Mint elmondta, úgy véli, hogy a képviselő nem a korábban hangoztatott valótlan állításaiért adott elégtételt, hanem ismét elbújni próbált felelőssége elől, és csak látszólag kívánt eleget tenni a bíróság által megállapított kötelezettségének. rumszerepét is erősíteni kell, miközben szükséges az idegenforgalmat kiszolgáló különleges övezetek kialakítása, elsősorban a Prímás-szigeten, középpontjában a jövőre megnyíló Elményfürdővel, és a Palatinus-tó környékén. A történelmi városrészek komplex lakóterületi rehabilitációjával, a gazdasági, ipari övezet dél-délkeleti irányba történő fejlesztésével, a Duna-parti övezetet és a várost ölelő dombvidékeket összekötő, erdősített „zöld folyosók" kialakításával is számol a tervezet. Számol továbbá a majdan megépítendő Esztergom-Párkányteherhíddal és a rávezető utakkal, valamint a lakó-, ipar, kereskedelmi, logisztikai és más funkciók elválasztásával is. Meggyes Tamás polgármester elmondta, hogy az egyes városrészekre, utcákra vonatkozó részletek kidolgozása természetesen további, még több szempontot figyelembe vevő tervezést és egyeztetést igényel. * Elfogadta a képviselő-testület Esztergom Város 2003-as önkormányzati költségvetésének végrehatásáról szóló zárszámadási rendeletet és a Tesco-Globál Áruházak Rt., a Vértes Volán Rt. és Esztergom városa között az autóbusz-pályaudvar költözéséről, az új végállomás kialakításáról, valamint a beruházás finanszírozásáról szóló megállapodás tervezetét is. Szintén a tömegközlekedéssel kapcsolatosan fogadták el a képviselők azt az előterjesztést, amelylyel a helyi járatokon érvényes diákbérlet hatósági árát május elsejétől nyolcszázhét forintról háromszáz forintra csökkentette az Önkormányzat. * Az önkormányzat negyvenmillió forintos, részben pénzben, részben természetben nyújtott forrást biztosít egy a térség önkormányzati és közigazgatását elektronikus alapokra helyező fejlesztési pályázathoz, amely elnyerése esetén háromszázmillió forintos beruházásban Esztergomban és tizenegy másik településen válhat lehetővé a kétirányú interaktivitás az önkormányzati ügyfélszolgálatban. A programban résztvevő településeken elhelyezett, fogyatékkal élők által is igénybe vehető nyilvános terminálokon keresztül az év minden napján szünet nélkül elérhetőek, igénybe vehetőek lesznek az elektronikus ügyintézés biztosította előnyök és többletszolgáltatások. Meggyes Tamás javaslatára Esztergom Város Önkormányzata módosította, pontosabban a változások mértékére tekintettel újraalkotta a képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletét. Az új SZMSZ meghatározza a képviselők hozzászólásainak időtartamát, a frakciókról, megalakításuk feltételeiről és vezetőikre vonatkozó szabályokról szóló rendelkezésekkel új elemmel egészítette ki a képviselő-testületi munka meghatározó kereteit. A Polgármesteri Kabineten belül az eurorégiós ügyekkel foglalkozó szervezeti egységet alakít ki az elfogadott javaslat. * Ezt követően az önkormányzati intézmények új neveinek meghatározása miatt szükségessé vált alapító okirat-módosításokkal foglalkoztak a képviselők. Esztergom-kertváros közművelődési intézményének új elnevezése Féja Géza Közösségi Ház, Esztergomkertváros lett, a Szabadidő Központ, az esztergomi képzőművész iránti tisztelet és a névadásban is megnyilvánuló hagyományápolás okán Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom, míg városunk olimpiai bajnok vívójának nevét felvéve a városi sportcsarnok új neve Pézsa Tibor Sportcsarnok, Esztergom lett. * Ismét a képviselők elé került a belvárosban egyre romló, rendezetlen tulajdoni helyzetű Fürdő Szálló kérdése, amellyel kapcsolatban, egy idén januártól bevezetett jogi eljárás lehetőségeivel élni kívánva a képviselők döntése alapján az Önkormányzat a kisajátítás helyett úgynevezett vagyonrendezési eljárással kívánja a régóta fennálló problémát megoldani. * Dr. Kolumbán György előterjesztése alapján arról döntött a testület, hogy a Kettős-pince felé vezető út mellett, jelenleg szabálytalanul elkerített területen álló, 1766-ban felállított Ecce Homo-szobrot a későbbiekben felújítja. Az Osgyáni Vilmos kőszobrász, restaurátor véleménye szerint kettőmillió-háromszázezer forintos összegből megoldható a körülbelül másfél méter mélyen földbe süllyedt posztamensen álló, Ülő Krisztus-szobornak is nevezett alkotás, Esztergom legrégebbi, közterületen álló szobrának helyreállítása. * Támogatta a testület az Art Mozi vetítőrendszerének fejlesztésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához benyújtott pályázatot, amelyhez negyedmillió forintot ad önrészként az önkormányzat. Ez a fejlesztés, amelyre a pályázati forrásból hétszázötvenezer forintot nyerhet el az intézmény, egy hosszabb, többéves fejlesztési program része, amelynek koncepcióját, részleteit a városi moziról és a Szabadidő Központban működő Art Kino fejlesztéséről szóló elképzelések alapján alakítja ki az Önkormányzat. * Szintén támogatták a képviselők az Önkormányzat Szak 2004 Pályázat a közoktatási szakértői tevékenység igénybevételére című pályázaton történő indulását, amelyen az oktatási intézmények pedagógiai programjának törvény előírta jóváhagyási eljárásához szükséges szakértői vélemény elkészítésének forrását kívánja elnyerni az Önkormányzat. A késő este meghozott határozat értelmében a szükséges finanszírozási összeg, egymillió-ötszázhatvanezer forint húsz százalékát, háromszáztizenkétezer forintot biztosít Esztergom önkormányzata. Utolsó, nyílt ülésen tárgyalt napirendi pontként a testület kétmillió forinttal támogatta az Esztergomi Kézilabda Sportegyesületet, majd zárt ülésen személyi kérdéseket vitattak meg a képviselők. A város vagyonának felügyeletére Tulajdonosi Bizottság névvel új bizottságot hozott létre az Önkormányzat, melynek vezetőjévé Tóth József képviselőt választották. * Dr. Kolumbán György személyében új elnököt választottak a Pénzügyi Ellenőrzési és Ügyrendi Bizottság élére, és dr. Osvai László képviselő és Sipos Imre bizottsági tagságra jelölését is elfogadta a testület. * Az Esztergomi Nyári Fesztivál Közhasznú Társaság új vezetőjévé Stiglmayer Gábort javasolták a Kht. döntéshozó szervének Szent István városának képviselői. Takács István