Esztergom és Vidéke, 2004

2004-10-28 / 43-44. szám

2004. december 23. eszmiwm és vipéfte 9 Rongyosgárda - Esztergom, 1938. október 6-7. II. világháborús katonasírok a Hősi-temetőben - Befejező közlemény Sokan nem tudják, hogy az I. világháború idején létesített szentgyörgymezői Hősi-temető végén temették el a II. világháború utolsó hónapjaiban Esztergom környékén hősi halált halt magyar katonákat. A még álló sírkereszteket, síremlékeket megkerestem: t r \ t 2. • 3. 9 CZJ 4. f ? • 5. 6. t f • o 7. 8. t t • nn m 9. lo. 11. t \ 1 12. a i 13.1 }4. / / t ö 15. T rí 16. + 8 *

T r + 16 + 12 / + 13 + 14 + 2 + 6 3 + + + 4 5 lo fi m Szendrő Péternek igaza van: egy kutatás során „mindig újabb és újabb kérdések vetődnek fel." Az ilyenfajta munkának ez szükségszerű velejárója és egyben szépsége is. Ami az 1938. október 7-én megkísérelt esztergom-párkányi átkelés részleteinek feltárását illeti, ő legutóbb (EVID, 2004. december 9.) azt a gyanúját fogalmazta kérdéssé, „hogy előfordulhat: mégis csak a rongyosgárda tagjai voltak a végrehajtók, csak mivel nem sikerült az akció, így lehetett a tárgyalások megszakadását, vagy a rongyosgárda létének nyilvánosságra kerülését megakadályozni ?" Lényegében tehát feltételezi, hogy a hivatalos kórházi iratok és katonai jelentések (EVID, 2004. november 11. és december 2.) esetleg reguláris alakulatnak - a 2. gyalogezred III. zászlóalj 7. századának - „álcáznak" egy félreguláris szabadcsapatot. Való igaz, hogy a diplomáciai „nyomásgyakorlás" mindenkori eszköztárában az ilyen Játszma" sem elképzelhetetlen, ha megfelelő érdek úgy kívánja. A Szendrő Péter gyanakvását erősítő két indok nagyon kézenfekvő, csakhogy az október 6-áról 7-ére forduló éjjel még nem, illetve már nem álltak fenn. A tárgyalások ugyanis (a csehszlovák fél éppen 7-én érkezett javaslata nyomán) csak 9-én kezdődtek el; a „rongyosgárda létét" pedig már nem lehetett eltitkolni. A magyar kormány október 6-án (!) rendkívüli minisztertanácson hozott határozatot, mely szerint „nemzetközi akciót indít, hogy megmentse a Csehszlovákiában rögtönítélő bíróság elé állított mintegy 300 rongyosgárdistát". (Magyarország történeti kronológiája. III. köt. 1982.) Ha Esztergomban ekkor még valóban állomásozott egy szabadcsapat-zászlóalj, ha a katonai vezetés valóban velük tervezett volna egy „féllegális" akciót - akkor a fenti kormánydöntés arra lett volna épp elég indok, hogy a tervtől visszalépjenek. Most hagyjuk el a feltételes módot, és máris eljutunk a válaszig: Szendrő Péternek majdnem igaza van. Mert csakugyan voltak itt még rongyosgárdisták, és a vakmerő akcióra tényleg ők indultak volna el... Kétségtelen bizonyíték erre egy részlet az 1. határőrkerület 7. sz. határügyi tisztjének helyzetjelentéséből: „Egyben jelentem, hogy 6-áról 7-ére virradóra éjjel kellett volna a szabad csapatoknak átkelni a Nyárosi-szigetről. Ezek azonban vállalkozást nem hajtottak végre. A Nyárosi-szigeti portyázó járőr 3 h 15'-kor távbeszélőn jelentette is nekem, hogy egy főhad1671-ben az immár tűrhetetlenné váló császári elnyomás - a nagy adók, katonának elhurcolások - ellen összeesküvést szervezett hadadi Wesselényi Ferenc, az ország nádora. Az összeesküvést leleplezték, a vezető főurakat lefejezték. Mivel Wesselényi protestáns volt, azt a vádat koholták, hogy a protestáns prédikátorok, rektorok felkelést szerveznek a nép között a Habsburg-ház megdöntésére. Pozsonyban rendkívüli törvényszéket állítottak fel, Eszak-Dunántúlról összefogdosták a református-evangélikus lelkészeket, iskolamestereket, mintegy 250-et, s perbe fogták őket. Sokukat halálra ítélték, másokat börtönbe zártak. Negyvenet gályarabságra ítéltek. Ez a büntetés akkor a legelvetemültebb gonosztevőket illette! nagy századával át akar kelni, és kérte tőlem a járőrparancsnok az ő részére szóló parancsokat. Én azon hiszemben, hogy a szabadcsapatokról van szó, - nem is mertem feltételezni, hogy egy tényleges tiszt saját elhatározásából álló vállalkozást akar végrehajtani - a portyázó járőrparancsnoknak azt a parancsot adta, hogy hagyja, a főhadnagy úr hajtsa végre parancsát. Ezen parancs kiadása után azonnal bejöttem a laktanyába és minden eshetőségre számolva itt tartózkodtam, majd 4 h után az előbb leírt vállalkozás által kiváltott tüzet hallottam. (...) Kb. 5 h-kor Horváth László tábornok úrtól, mint a 2/1. gypk-tól a következő parancsot kaptam: 'Ráczi főhadnagy 2la. gy.e. 7. szd. A századdal vízi járműveivel azonnal térjen vissza az innenső partra'. (...) Ekkor tudtam meg, hogy nem a szabadcsapatok hajtottak végre vállalkozást, hanem önkényűleg Rácz tényleges főhadnagy (...)". A rongyosgárda tervezett bevetése a valóságos cselekménynek tehát csak meílékszála, amit - terjedelmi okból - eddig nem tartottam szükségesnek bemutatni. Az akció lefújásáról a határőrséget úgy -látszik - nem tartották szükségesnek értesíteni, vagy egyszerűen megfeledkeztek erről. A terv épp úgy, mint visszavonása bizonyára „nyílt titok" lehetett az esztergom-tábori laktanya tisztjei előtt. Rácz főhadnagyot az is ösztönözhette, hogy egy, általa már régebben is fontosnak vélt feladat végrehajtása „gazdátlanul" maradt. Reguláris alakulatával tehát nem „álcázta" a rongyosgárdistákat, hanem mintegy helyükbe lépett. (Hogy nem csupán dicsvágytól „megittasodva" - ezt egykorú helyi szóbeszédként jegyeztük fel, amelynek valóságtartalmát kutatni nem láttuk érdemesnek.) A Hadtörténelmi Levéltárból származó bizonyíték egybevág Bélay Iván emlékezésével a vízicserkészek őrsi csónakjairól, amelyekkel előbb a Prímás-szigetre rendelték, majd visszaküldték őket. Ugyanígy a kudarc után Esztergomban terjedő hírekkel, amelyek szerint előzőleg készült egy olyan átkelési terv, amelyet aztán visszavontak. (EVID, 2003. december 18. és 2004. november 11.) Szendrő Péter utolsó kérdését illetően: az akció „egyszemélyi" felelős parancsnokát, Rácz József főhadnagyot nemhogy vitézzé nem avatták, de ki sem tüntették. Igaz viszont, hogy önkényes vállalkozásáért hadbíróság elé sem került. Nagyfalusi Tibor A gályarabságra ítélteket először várbörtönökben kínozták, majd Bécsújhelyen összegyűjtötték, innen Stájerországon, Karintián át megbilincselve, gyalog, vagy szamárra kötözve vitték őket a nápolyi gályákra. Az úton sok kis falu jószívű katolikus plébánosa látta el őket étellel-itallal. Bilincsekben, fedetlen fővel vánszorogtak a dermesztő hidegben a hófödte Alpokon keresztül, síkos, sziklás utakon. Aki elesett, s nem tudott tovább menni, azt lóval tapostatták meg a kísérő katonák. Két hónapon keresztül mentek ilyen nyomorultul, míg az Adria partjára értek. A spanyol király területén levő Theatéban kémény nélküli kunyhókban tartották őket fogva, a tűz örökké égett, s a füst miatt a földre kellett lefeküdniük, hogy meg ne fulladjanak. A sok Zárásként a Hősi parcelláról Az adatok feldolgozása során az egyik olasz katonáé is előkerültek. Mint írtam volt, új adatok felmerülése esetén kész vagyok álláspontomon változtatni - ezt most megteszem. Senkinek sem kell szentírásként elfogadnia a KuK nyilvántartását, azonban amíg exhumálási jegyzőkönyv nem kerül elő (...) Bitti Kamiilóról, addig egy olvasóköri beszámoló, egy újságcikk sem jelent többet egy megvizsgálandó és bizonyítandó adatnál. Sőt, a Hősi-parcellába temetett vöröskatonák közé sem vagyok hajlandó Simonics Ferencet felvenni csak azért, mert valamikor a parcella sarkába állított keresztje ott áll, ahol áll, mivel az Esztergomi Népszava szerint koporsóját a vízivárosi ravatalozóból kísérték utolsó útjára - de a szentgyörgymezői temetőben hová? Mert a Hősi parcellába nem. Az ide temetett vörös katonák jó néhányan vannak, de Simonics nincs közöttük. Ugyancsak nincs információm Klotz Károlyról sem, névtáblája stílusa különbözik a parcella többi feliratától, síija láthatóan gondozott. Nyomát nem találtam a katonai halotti anyakönyvben, pedig ott még 1923-ból származó katonai halotti bejegyzés is volt. Aki tud, segítsen kilétét kideríteni! Tehát az egyik olasz: Pietro Pavoni, 1896-ban született Gavardoban, Brescia körzetben, a 80. olasz gye. katonája volt, 1917. november 16-án halt meg és a 250. sírhelyre temették. Nem azért, mert ez a szám szerepel a kereszt feliratán és ez valószínűleg a sírhely számát jelzi, hanem azért mert Mátéffy Viktor ezeket az adatokat jegyezte be az anyakönyvbe, és mellette a halál okát, és a halottkém nevét is. Halottak napjára a megkezdett bozótirtás mellett kigyomláltuk és megigazítottuk a II. vh-s katonák sírjait. Merk József és Balassa Zoltán sírját szépen feldíszítve találtuk. Jó lenne tudni, hogy ezeket a sírokat ki tartja rendben? Polónyi Imre sírját és adatait töredékes sírfelirata és a Hadisírgondozó Iroda névsora alapján sikerült azonosítani. Sírja új harmatacső keresztet kapott új felirattal, Ordögh János Mátyás keresztjére szintén új feliratot készíttettünk. A bozótirtás folyamán került elő eredeti helyén - Szalay Lajos kő síremlékétől a Duna felé - egy vas kereszt igen nehezen olvasható felirat-töredékkel, azonban a II. vh-s listából Nagy József tizedes (szül. 1925-ben Szabolcs községben, 1944. december 29-én halt meg, a 9/II. folyamőr zalj. katonája volt) nyughelyével azonosítható. v. Szendrő Péter fekvésben sokuknak elrothadt a hús a vállán, derekán. Haton pusztultak el Theatéban. Minden társuk eltávozásakor elénekelték a gályarabok énekét: „Térj magadhoz drága Sión, van még néked Istened!" Innen az Appennineken haladtak tovább hihetetlen útvesztőkön, rejtett utakon, Nápolyba érve a hosszú utcákon végighurcolták, megmutogatták őket, majd a spanyol király gályáira eladták egyenként ötven spanyol aranyért! Nevüket a soha nem szabaduló foglyok névsorába írták be, hiszen örökös rabok voltak! Ekkor már csak harmincan maradtak életben. Hátul a nyakukra bélyeget sütöttek, ruháiktól megfosztották őket, majd pedig négy hajóra szétosztották valamennyijüket, ahol a hajópadhoz láncolták ezeket az ártatlan embereket. A hajó két oldalán 24-24, egyenként tíz méter hosszú evező volt szerelve, melyeket általában 5-6 ember hajtott. A hajó összlegénysége 350-400 fő volt. Köztük sétáltak kezükben korbáccsal a felügyelők. Naponta húsz órát is kellett evezniük, sokszor állva, kipeckelt szájjal! Egy 1. Ferenczy János tizedes élt 21 évet 2. Nacsády István tü. zászlós + 1944. 12. 25. 3. Hegedűs Sándor élt 32 évet + 1945. márc. 9. 4. Berkó Sándor Élt 23 évet Megh. 1944. 5. Nincs tábla 6. Balassa Zoltán honvéd élt 25 évet + 1944. nov. 26. 7. Vermes Jenő h. alezredes + 1944. dec. 23. 8. Bognár József 1923 - 1944 9. Merk József honvéd -I- 1944. dec. 22. 10. Pál Sándor honvéd 1902 - 1944 11. Bornóki József honvéd + 1944. dec. 6. rugós, körte alakú tárgyat tettek a szájukba, hogy ne tudjanak egymással beszélgetni. Amikor étkeztek, a munkát nem hagyták abba, hanem csak a pecket vették ki szájukból és boros kétszersültet tettek a szájukba. Csak a bilincsek csörgése és az őrök kiabálása hallatszott. Ha a gályák a kikötőkben vesztegeltek, kötelet fontak vagy a hajóácsok műhelyeiben dolgoztak. Az éjszakákat a pad alatt, a padlón heverve töltötték. Beszélgetésre, hangos imádkozásra nem volt módjuk, csak néha szállt fel szívükből egy-egy rövid fohász, ám Istenüket ilyen körülmények közt sem tagadták meg. Az 1675-ös évben Weltz György és Weltz Fülöp, tekintélyes katolikus vallású nápolyi polgárok gyakran meglátogatták őket és kérvényt nyújtottak b§ nevükben a spanyol királyhoz. Élelmet és ruhát vittek nékik, vigasztalták és bátorították őket, s még az őröket is megvesztegették érdekükben. Zaffius Nicolaus orvosdoktor megmozgatta ügyükben Európa összes református hatalmasságát, pénzt kérve szabadításukra. A bécsi holland nagykövet, Bruininx 12. Ördögh János 1924 - 1944 13. Szalay Lajos élt 24 évet 14. P..,nyi Imre Polónyi Imre élt 26 évet Megh. 1944. 15. Weinrich Ferenc 1891 - 1944 16. Csendes Zoltán Megh. 1945. A szamárhegyi harcokban elesett katonák közül 27 holttestét lovas kocsival szállították a temetőbe és hantolták el. Arról is beszéltek, hogy tömegsírok is voltak itt. Helyszíni kutatásom során a felsoroltakon kívül nem találtam újabb sírokat, nem találtam semmi nyomát a tömegsíroknak sem. A szentgyörgymezői plébánia halotti anyakönyvében sincsenek felsorolva katona-halottak. Érthető, mert az elesett katona nyakáról leakasztották az azonosító lapot és elküldték Budapestre, a központi nyilvántartásba. Kutatásom végére értem. Ezután is figyelemmel kísérem a Vitézi Rend elképzeléseit a Hősi-temetővel kapcsolatban, és ha igénylik, szívesen segítek. A Hősi-temetőben nyugvó hősök pihenjenek békében! Bélay Iván Hammel Gellért a szász fejedelem és az angol király támogatásával memorandumot tett le ügyükben I. Lipót király elé. A szabadításuk 1676-ban következett be, amikor is megérkezett Nápoly partjaihoz az egész tengert elborító hatalmas holland hajóhad Ruyter Adorján Mihály tengernagy vezetésével, megijesztvén a spanyol alkirályt. Estére leszedték a bilincseket az ártatlan prédikátorokról, iskolamesterekről, nevüket kihúzták a halál lajstromából. Ekkor már csak huszonötén éltek. A fent leírottakat az egyik gályarab, Kocsi Csergő Bálint feljegyzéseiből tudjuk, aki arról is beszámolt, hogy egyesek közülük külföldi országokban telepedtek le, mások viszont később visszatértek hazájukba. Nevezett személy ezekkel a szavakkal indokolja feljegyzésének szükségességét: „Tartozunk figyelmeztetni az eljövendőket, mert a hatalom nekik is felteheti azokat a kérdéseket, melyekre mi az életünkkel válaszoltunk. " Ábrám Sámuel lelkipásztor (Szatmári Friss Újság) Kik is voltak a magyar protestáns gályarabok? Debrecenben, a Nagytemplom és a Kollégium közötti parkban található egy fehér márványoszlop, rajta 40 név s egy bronzból öntött gálya, melyhez a gályarabok hozzá voltak láncolva. Az emlékoszlopot özv. Hegyi Mihályné állíttatta 1895-ben. De kik voltak ezek a gályarabok'?