Esztergom és Vidéke, 2004

2004-04-08 / 14-15. szám

2 2004. április 29. „Addig nem akarok meghalni, amíg Esztergomban nincs köztéri művem"... Es hozzáfűztem: „Sok, teljes alkotói erőben megélt születésnapot kívánunk ennek megvalósulásához is. (Remélve, hogy jóval kevesebb is elég lesz, mint amennyi még vár rá...)". Kedves Laci, ez igazán, kétszeresen is a legőszintébb jókívánság akart lenni. Senki nem gondolta, hogy éppencsak lesz elég: a Mindszenty iskola udvarán, a Kerektemplom hátsó falára 2002ben helyezték el és avatták fel a Szent Annáról készült nagy tűzzománc művet, tavaly pedig a másodikat. Szent István alakját, a palást-ihlette példakép-óriást... Ezáltal úgy is hazatértél, ahogy igazán akartad. Nem gondoltuk, nem akartuk gondolni, hogy örök jelenléteddel együtt örök hiányodat is megalkotod. Nagyfalusi Tibor 7- íf-iÍK, vti&'itS&M* SO ÜK* 1. <^cuuti 1M7- ff-**, 'itUtL $ cíaící /ífö? Uj^™, 100 U- 2(f0 efcftt V&t, U^U fyiL, i. »A OTT L6S2BL ÖR0MM6L mfitKOZUNK, HA NBH, "ÖmV M£Q MOSOLYOM/W "/ Elek Éjféli misére harangoznak s nekem csibehangba kell rejtőzködnöm versre ítélve élek, mert mi mást tehetnék: teszem mit anyám kirótt rám s életben felejtenek az éjszakák. Feledy Balázs katalógus-szövegéből: (...) A nagy méretek és a nagy dimenziók mellett mindig kereste az intimebb megvalósítás esztétikai lehetőségeit is. S mint eredendően grafikus alkat, akinek egész eddigi munkásságán végig vonul a rajzosság, a vonal tisztelete, különösen egyedi módon alakította ki a „zománcgrafika", a „tűzzománcgrafika" műfaját, épp a megújulásra figyelve. (...) É munkái többsége oltár-szerkezetű, a középkori szárnyas-oltárok felépítését követi, természetesen jelentősen kisebb méretekben, oly módon, hogy azok bensőséges környezetben is elhelyezhető műtárgyakká válhassanak. Morvay László grafikái munkásságában mindig nagy szerepet kapott a figura, talán inkább a nő, Czirok Ferenc Kakadusors Tűzben égett álom Vágyak tervek létek Színes mintás kakaduk Sorakozója pipiskedő Magvát kéjjel szélbe szóró Fájdalommal véresen Vetélő kakadu öntelt Hiú és szájalva kaffogó Kakadu képpé égett Alakok dugós puskával Tisztelegnek lassan Fáradhatatlan menetelnek Véráztatta emlékföldünk Utódvirágos mezején Gazdátlanul a végtelen Zománckék ég alatt A nagyváradi Vártemplom számára készített zománc-táblaképek reprodukcióit az M-Szivárvány című folyóirat 1993. évi 2. száma közölte. A harkányi templom kertjében elhelyezett kettős sorozatról pedig egy remekmívű kis albumot adott ki a Harkányi Róm. Kat. Egyházközség (1993). Ennek minden oldalpárján két színes reprodukció található (összesen tehát 30): „Morvay László hagyományos és a magyar történelem jeles személyeit és eseményeit bemutató tűzzománc stációi", társítva „15 kortárs költő versével". (Akik - A-tól Z-ig: Ágh Istvántól Zalán Tiborig - jórészt a barátai közé tartoznak.) A lapunk 6., 9. és 10. oldalán közölt reprodukciókat a fenti két kiadványból vettük át. Morvay László saját verseinek kötete: „és oly ritkán ... versek, képek (1972 - 1997)". Ötvenedik születésnapjára, az esztergomi „rendhagyó" tárlattal egyidőben jelent meg - a Nemzeti Kulturális Alap, továbbá a soroksári és pesterzsébeti önkormányzat támogatásával. Morvay László pályáját lapunk főként az esztergomi kiállítások, illetve a köztéri művek felavatása alkalmából kísérte figyelemmel: 1996. december 19. - 1997 február 27., május 29., augusztus 20., szeptember 18. - 1998. október 22. - 1999. szeptember 9. - és legutóbb, sajnos utoljára: 2003. július 31. de a férfi is, mindig kiemelte az általa fontosnak tartott jellegzetességeket. Nincs távol tőle egy túlzó, szinte karikaturisztikus felfogás sem, melynek során mer alkalmazni olyan rajzi elemeket is, melyeket falfirkákban, vagy nyilvános illemhelyek falain is olykor felfedezünk. Igen, Morvay szarkasztikus, de sohasem mizantróp, a személyiségében oly erősen meglévő lendület és dinamizmus egyfajta pikareszk mesélőkedvvel bontakozik ki zománc-grafikáin. (...) Frappáns címei azt mutatják, hogy a képzőművész egyben szóképző művész is, s munkáin ezek a meghökkentő elnevezések vissza is tükröződnek. (...) 2000. október Einczinger Ferenc (1879. augusztus 5. - 1950. április 17.) személyiségére és alkotói, kultúra-szervezőijelentőségére már eddig is számos alkalommal emlékeztünk. Lokálpatrióta szellemű tevékenységét újabb - talán a legkevésbé ismert - oldaláról mutatja restaurátori szakvéleménynek is beillő - eddig publikálatlan - írása. (Sajnos, az időszerűsége újra fájóan jelen idejű...) A közléssel lapunk részéről meghirdetjük és meg is nyitjuk az Einczinger-emlékévet: az idei nyáron ő is, meg az Esztergom és Vidéke is egyaránt 125 évesek leszünk... Az 1935 körül készült írás és Vécs Ottó egykorú fotójának publikálási lehetőségét Einczinger Ferenc Budapesten élő legközelebbi hozzátartozóinak köszönjük meg. A magyarok hét nyila A keresztény királyok és a keresztény magyarság első városának is ajánlom művemet - bár némi szorongással. Nekem ugyanis a gyermekkor díszletei oly szentek, hogy közéjük, abba a pompás térbe alkotói képzetelem is csak bátortalanul léphet. (Azért a megbízást nem utasítanám vissza...) Hűtlennek kellett lennem, hogy a „pogány" magyarságnak is mementót állíthassak, a pusztába. Szövetségünk, első országiásunk színhelyére, Ópusztaszerre, amely Esztergom előtt az utolsó állomás! Szülőhelyem szellemének nyomata ott van a tűzzománctáblákon, a Keresztény Múzeum fényétől nyilaim is ékesebbek, s a Víziváros sok szerelmes zegzuga, a sziget csobogó csöndje mind-mind beköltöztek a képekbe. / A magyarok hét nyila erőt ad. Tartsuk meg magunkat és egymást, ebben a kegyetlen világban kegyelemben, a karácsony gyönyörűségében. Budapest, 1996. decembere Morvay László (aki mindig esztergomi) Einczinger Ferenc: A szenttamási kálvária szobrai Köztudomásúlag városunk legkiválóbb szobrász művészeti alkotásai - a kevés számú nyilvános alkotás között -, és köztudomású az is, hogy minden kultúra szégyenére siralmasan elhagyatott állapotban vannak. A kálvária gondja - a kerület fíliálisa révén - a Vízivárosi Plébánia hatáskörébe és felügyelete alá tartozik. Itt kopogtatok a szobrok restaurálása érdekében már évek óta, de jóindulatú ígéreteknél sajnos, máig sem tudtam az ügyet előbbre vinni. A szoborcsoport nyilvántartott műemlék lévén, természetesen csupán a Műemlékek Országos Bizottsága hozzájárulása és előzetes engedélyezése mellett volna restaurálható. A szobrok mai megromlott állapotának alapvető oka abból a körülményből következik, hogy a mészkőből készült szobrok olajfestékkel vannak bemázolva. A XV század közepén Olaszországból elindult olajfestésű eljárással az egész középkorban festettek szoborműveket. Márpedig a mi éghajlatunk nem tűri az ily módon alkalmazott festést, mert a színező olaj festék-anyag behatol a kő anyagába, ott télen megfagy, a nyári nap melegétől felenged és kiterjed. Más irányban húzódik össze, illetve tágul ki, mint a szobor kőanyaga, s ezért a leváló festék vastag kőréteget vesz le magával. Mivel pedig az olajfesték-réteg elfojtja és tömíti a kő likacsait, azt csakis meszes, vagy az ennél nagyobb kötőerejű cementes festékkel szabad kezelni. (...) A műemlék újbóli festése előtt a jelenlegi olajfesték-réteget leégetés útján kellene eltávolítani. Ezután a sérült részeket szakértő szobrászművésznek olyan műkő-anyaggal kellene restaurálnia, amelynek az időjárást követő változásai azonosak az eredeti mészkőével. (...) Az így helyreállított szobor volna azután fehércement kötőanyagú, fény- és fagyálló festékkel újraszínezhető. (...) Szóljunk néhány szót általában is a nyilvános szobrok festésének kérdéséről. A szobrok színezése iránti vágy sokkal jogosultabb, mint a reánk erőszakolt affektáló színiszony. Michelangelo kora óta úgy megszoktuk az egyszínű szobrokat, hogy a közízlésnek idő kell a természetes színekhez való visszatéréshez. Senki sem vitathatja, hogy mivel a természetben minden színes, s mert a szobrászat egészben és nagyban a természet utánzása, a színes szobrot szívesebben nézzük, mint az egyszínűt. A műtörténelemből tudjuk, hogy minden nép színezte szobrait. A ma múzeumokban látható antik szobrok egykor ugyanúgy színezve voltak, mint a görög épületek külső homlokzati szobrai. A kereszténység sem ismert templomaiban mást, mint színes szobrot. A reneszánsz kora azonban nem figyelte meg a földből kiásott antik márványszobrokon a hajdani festés megmaradt nyomait. A feladat művészi megoldása a szabadban elhelyezett szobrok esetében mindig azon fordul meg, hogy a színezési technikát szerencsés kézzel válasszuk ki. Szállási Árpád KÁLVÁRIA Szenttamáshegy, Kálvária tökéletes harmónia őrködik a sziklafokon kúria-ház karcsú torony közelében sokat jártam, de közelről sosem láttam messziről az egyszerűség háttérben a nagy sűrűség Golgota-kép és feszület glória a fejek felett. Magamfajta kálvinista a hitét meg nem másítja, de másokét úgy tiszteli benne a csodát megleli egy-egy kicsiny épületben egy dallamban egy lélekben, mit a hit még ma is jelent nem mérni meg a végtelent nem kérdezni van-e Isten? ilyen kérdés nincs a hitben tudomány is addig terjed ne lépje túl az értelmet korlátait jól ismerje és azt bevallani merje. Kálvária, Szenttamáshegy alatta az ember elmegy nem kell vakhívőnek lennünk valami megmozdul bennünk!