Esztergom és Vidéke, 2004

2004-01-29 / 4. szám

Január 24-én kora délután, csípős hidegben, de verőfényes napsütésben érdeklődők ezrei vonultak ki a Duna jobb és bal partjára. A Városháza elől sportolók és Knapp János Pál alpolgármester kíséretében a jeges úszásairól híressé vált ifj. Schirilla György futva indult Párkányba. Ott Jan Orauec polgármester fogadta őket, majd pontban 14 órakor a sportember a párkányi csónakháznál leereszkedett a Dunába. Az úszót az Esztergom nevű kishajó kísérte orvossal, mentőszemélyzettel, Papp Attila hajóskapitány irányításá­val. A Duna -1 Celsius-fokot mutatott, az átlagosnál nagyobb sodrással. Az 580 méter szélességgel szemben a sodrás miatt közel 700 métert teljesített Schirilla, és a vízivárosi várfal alatt 15 és fél perc alatt ért partot. Láthatóan megkönnyebbülten jött ki a vízből az őt köszöntő tömeg körébe (fotónkon). Strandpapucsban és úszóköpenyben sétálva tette meg a havas Erzsébet parkban az utat az Esztergom Szálló előtt elhelyezett pódiumig. Az őt tapso­ló közönségnek elmondta, hogy minden korábbi dunai átúszásnál nagyobb megerőltetést jelentett számára az esztergomi. Már-már feladni gondolko­zott a versenyt, ám lelki ereje és a nagyszámú közönség látványa átsegítette őt a holtponton, mely a cél előtt 80-100 méterrel volt. Ister-Granum teremkupa-selejtezők A városi sportcsarnokban alapítása óta hagyományosan megrendezik minden év januárjában-februárjában a napjainkra nemzetközivé vált terem­kupát, mely idén hivatalosan II. Ister-Granum Határmenti Régiók nevet vi­seli. Pál György igazgató, Somogyi Mihály, Nagy János, Földvári Szabolcs sportszervezők irányítják a programot hétvégeken. A selejtezők január 11-én kezdődtek, és február l-jén végződnek. Három forduló után az egyes csoportok állása: A csoport: 1. GY+GY (Esz­tergom) 9 pont, 2. Szerémkék (Tokod) 6, 3. Molnár söröző (Dorog) 6, 4. Goman Bt. (Esztergom-kertváros) 6, 5. Pilisszentiván, 6. Fa-Míves Kft. (Esztergom) pont nélkül. B csoport: 1. Hambi (Dorog) 9, 2. Szarkák (Eszter­gom) 6, 3. Molothow (Esztergom) 6, 4. Puding söröző (Tokod-Üveggyár) 3,5. Boka-United (Budapest) 3, 6. Márton Áron Szakkollégium (Bp.) pont nélkül. C csoport: 1. Flamengo (Párkány) 9, 2. Budmil (E.) 7, 3. Time Gate Cafe (Do­rog) 4, 4. Real Margit (Annavölgy) 3, 5. Korencsi Kocsma (E.) 3, 6. Rendőrség E. (E.) pont nélkül. D csoport: 1. Szentendre 9, 2. Lila Bau (Bp.) 9, 3. Hor­váth Agro (e.) 4, 4. Pápai söröző (Tokodaltáró) 3, 5. Franka (E.) 1, 6. Vámosmikola SE pont nélkül. E csoport: 1. Játékgép (Pomáz) 9, 2. Mac Muzsla 6, 3, ADCAR Kft. (Bp.) 6, Suzuki (E.) 4, 5. Amatőrök (E-kv.) 1, Smirgli (E.) pont nélkül. Vasárnap reggel 9 órától újabb mérkőzések követ­keznek, és ezzel kialakul a középdöntő tizenhatos mezőnye. Csoportonként 3-3 csapat és a legjobb négy folytathatja. Röviden Az EKE az utóbbi fordulóban megbotlott Az Esztergomi Kosárlabda Egylet szárnyszegetten és gyámoltalanul sze­repelt az elmúlt fordulókban. Eredményük: MALÉV Budapest Airport HC 68:104 (11:18, 25:29, 18:32, 14:25), Budapesti Honvéd 64:130 (10:38, 10:25, 14:29, 30:38). Pályára lép­tek: Torma, Tuschinger P., Kuti, Szánthó Roland, Danóczy, Shnieder, Funk. Nagyon hiányzott Szánthó Gellért játékosedző, aki tanári elfoglaltsága mi­att nem lehetett a csapattal. Február l-jén, vasárnap kora este, 18.30-as kezdéssel a sportcsarnokban az Óbudai Öreg Kaszásokat fogadják. Decemberben idegenben is nyerni tu­dott az EKE. Ideje lenne, ha Danóczyék megszereznék a 2 bajnoki pontot. Sakkozóink még mindig sokkban vannak Mint arról beszámoltunk, az Olvasókör termében a Naszály elleni mérkő­zésen a vendégcsapat egyik játékosa hirtelen rosszul lett, és a helyszínen éle­tét vesztette. Kovács Géza csapatkapitány és Polgár József székházvezető hívására 4 perc alatt a helyszínre érkeztek az esztergomi mentők..Élesztési kísérletük mindhiába volt. A mérkőzés félbeszakadt. A sportembert pénte­ken Naszályon eltemették. A bajnokság mostani állása: 1. Kisbér - Ászár Sakkbarátok Egyesülete 28,5 pont, 2. Naszály 26,5. 3. Ács 22, 4. Tatabányai Petőfi 21,5, 5. Esztergo­mi Sakk Club 18,5. 6. ZOLTEK 16, 7. Vértesi Erőmű 10, 8. Petőfi TSE 9, 9. Almásfüzitő 8,5. Pilismaróton is hódít a teremfoci » Osvald Zsolt kezdeményezésére megrendezik az ifjúsági csapatok terem­fociját. Résztvevők: Nagyoroszi, Szob, Tokod, Komárom, Visegrád, Csolnok, Tát, Süttő, Üveggyár, Pilismarót. Szomorú tény, hogy valaha a térség legak­tívabb ifjúsági csapata, az Esztergomi Sport Club hiányzik. A fuldoklóhoz hasonlít az ESC működése, ideje lenne Erős Gyuláéknak ébresztőt fújniuk. Újdonság a diákolimpiák történetében, hogy teremfociban is megrende­zik. Á megyei fordulókat Tarjánban, a közelmúltban átadott sportcsarnok­ban bonyolították le. A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium csapata ve­retlenül lett Komárom-Esztergom megye győztese. A Franka eredményei: Széchenyi Közgazdasági (Komárom) 3:0, Kempelen Farkas Gimnázium (Komárom) 3:1, Bánki szakközépiskola (Ta­tabánya) 2:0. A siker részesei: Geiszelhardt Márton, Mátéffy Gyula, Tóth Bence, Bielik Gábor, Dvorszky Tamás, Jánki Tamás, Ligeti András, Ormándy Bence, Kocsis Dániel, Korompai István, Bati Zoltán, csapatvezető Tóth Béla. Február első hetében újabb megmérettetésre készülnek, Zalaegerszegen rendezik meg az országos döntőt. Sok sikert, Franka! Tíz forduló után itthon végre győzött az EKSE! Az Esztergomi Kézilabda SE a női NB I alapszakaszában utoljára hazai pályán 2003. szeptember 28-án győzött, akkor nagy meglepe­tésre a bécsieket fektették kétvállra. Vasárnap a Dobó tornacsarnoká­MHB ban helyosztó mérkőzést játszottak jBjjBSB&BMjnAHHM mm a Kőbányai Spartacusszal. Összeál­Bj^H lításuk: Körmöczi, Lánczos (ketten fotónkon), Mezőségi 3), Wolf (7), Ta­dpB^S metil, Nagy (3), Somogyi, Keczkó, WKjS^HHig^^H Simon, Povázsai (1), Veszeli (2), i mesteredző Laurencz László. A mér­\ %V kőzés kezdete jól sikerült, 4:1, 8:4, a l^r ^ JAu félidőben 16:12 volt az EKSE javára. ^kta^P^Bj^Bp* A 40. percben 18:18-nál egyenlítet­' W ^ek a ve ndégek, majd az 56. percben H \Í0 :T^X döntetlenre (23:23-ra) állt a meccs. JpBl Jr Körmöczi büntetőt védett, Nagy és Povázsai gólt lőtt, így alakult ki a 25:24-es régen várt esztergomi győ­zelem. Szerdán Bécsbe várják a mie­I inket, szombaton pedig a Fradihoz utaznak. Itthon február második va­sárnapján sztárcsapatot láthat majd a közönség: az EKSE a Dunaferr SE csapatával mérkőzik. ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL KIADJA A STRIGONIUM RT. Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTILA (Telefon: 06/30/953-65-38) Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. Pf. 233 Telefon/fax: 06(33) 500-810, e-mail: esztergomesvideke@vnet.hu Szerkesztői Műhely BÁNHIDY LÁSZLÓ (helyismeret, oktatás, civil szervezetek) Dr. HORVÁTH ISTVÁN (közgyűjtemények, helytörténet, évfordulók) KAPOSI ENDRE (vizuális kultúra, városarculat, környezetvédelem-környezetkultúra) KODITEK PÁL (közélet, idegenforgalom, testvérvárosok) NAGYFALUSI TIBOR (szabadidő, pódium-művészetek, irodalom) PÁLOS IMRE (gazdaság, kereskedelem, sport) Dr. SZÁLLÁSI ÁRPÁD (egészségügy, szociálpolitika, művelődéstörténet) SEBŐ JÓZSEF (Veszprém, tiszteletbeli tag) Felelős kiadó: KIPKE FERENC a Strigonium Rt. igazgatója 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4. Tel.: 06/33/510-040 Nyomda: Spori Print V Telefon: 06(33) 501-530 Felelős vezető: Vincze Ferenc HU-ISSN 0864-7054 Határon túli testvérlapok: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István Farsangi kérdésünk: Mikor lesz itt újságíróbál? A minap - lapunkra várva - a far­sangi időszak nagy báljait elevení­tettük fel kollégáimmal. A Váro­sunkban régebben a Fürdő Szálló­ban voltak a legszebb bálok - emlé­kezik Bélay Iván. - Különösen a cserkészbál volt felemelő élmény. Schlett István, az örök ötlet-gyá­ros most is tele van javaslatokkal: ­Van két rádió, két televízió, két új­ság Esztergomban! Miért ne lehetne egy farsangi újságíróbált összehoz­ni? Szakmailag is hasznos lenne, ha a helyi sajtó munkatársai - mondjuk egy forró, pergő ritmusú tangó köz­ben - kicserélnék gondolataikat, él­ményeiket. De, komolyra fordítva a szót, a szakmát illetően, csak gyü­mölcsöző lehetne egy ilyen bál... István ötletét jónak tartjuk vala­mennyien, a kérdés csupán csak az, hogy hol lehetne megrendezni egy ilyen nagyszabású zenés-táncos ren­dezvényt? Pista erre azonnal megadja a vá­laszt: - Természetesen a Fürdő Szál­ló legendás pálmatermében! A frap­páns ötleten jót nevettünk. Valóban, irány a Fürdő Szálló! Ha végre - va­lamikor - felújítják, elsőként az új­ságíróbált kell majd rendeznünk. Hogy az mikor lesz?... Tényleg: tes­sék mondani, végre mikor is? (dezső) Lapzártakor érkezett: MIÉP-sajtótájékoztató A MIÉP megyei és esztergomi szervezete sajtótájékoztatót tartott január 26-án a Zöldházban. A sajtó­tájékoztatót Kovács Géza megyei el­nök és Tamáshidy Viktória városi el­nök tartotta. A sajtótájékoztatón be­jelentették, a MIEP indul az EP vá­lasztásokon, listáját dr. Hegedűs Lóránt református püspök vezeti. A MIÉP kampánya február elsején kezdődik. A megyei kampány során a megyébe látogat Csurka István el­nök és Hegedűs Lóránt püspök két­szer is, valamint dr. Koós Ferenc ne­veléstörténész, Fördős Attila, a MIÉP Pest megyei elnöke, dr. Bükkfalvy Beatrix orvos. Kovács Géza megyei elnök helyi ügyekről szólva elmondta: sajnála­tosnak tartják, hogy nemzetépítő programjait nem az önkormányzat­ban tudja felvállalni a MIÉP, csak írott formában, újságukban, esetleg sajtótájékoztatón mondhatják el. A megyei elnök szólt a város böl­csődei helyzetéről is, kiemelve, hogy a megyében Esztergomban van a legkevesebb bölcsődei hely. Esztergom város köztisztasági ál­lapota nem kielégítő, az új szemét­rendelet kaotikusan működik. Az il­legálisan lerakott hulladék a tavaszi olvadáskor fertőzésveszéllyel fenye­get - figyelmeztetett Kovács Géza. Tamáshidy Viktória városi elnök elmondta, a közutak javítására tett önkormányzati lépések ellenére Esztergom nem belvárosi városré­szeinek útjai elhanyagoltak. Szentgyörgymezőn a Leiningen, a Telegdy utcai társasházak előtti út­szakasz középkori állapotokat idéz. Baleset- és életveszélyes körülmé­nyeket teremtett a lakópark építés közművesítése után elmaradt terep­rendezés, a lyukak, beszakadt asz­faltok, kiálló kábelek. A nagy indulatokat és mai napig sok bosszúságot kiváltó, parkolási díjjal kapcsolatban a MIÉP Eszter­gomi Szervezete azzal a kezdemé­nyezéssel fordul a Polgármesteri Hi­vatal felé, hogy a Városháza, illetve a kórház előtt oldja fel a fizetési köte­lezettséget méltányossági alapon. Elég baj, ha valaki beteg, orvosi se­gítséget igényel s bizony az is előfor­dul, hogy hivatali ügyeink intézése hosszabb időt vesz igénybe. _ Összegzésképpen: A MIÉP hiva­talos levélben fordul bölcsőde-ügy­ben, köztisztasági katasztrófa, bal­esetveszélyes közutak és a parkolás ügyében a jelenleg a város ügyeiért tenni tudókhoz. T.V 2004. január 29. 28 SZABADIDŐ * TERMÉSZETJÁRÁS * SPORT Schirilla dunai átúszását nézők ezrei figyelték Ferences kispályások a diákolimpia döntőjében

Next

/
Oldalképek
Tartalom