Esztergom és Vidéke, 2003

2003-01-09 / 1. szám

6 Esztergom és Vidéke 2003. február 20. MENET KÖZBEN Ha elmúlnak az ünnepek.. „Ha elmúlik karácsony..." - ez a címe annak a népszerű, de legalább három évtizedes sikerszámnak, melyet a Neoton Família adott elő, és már napok óta az agyamban jár. Hát igen! A karácsonyi és az újévi ünnepek is véget értek. Ettünk, ittunk, mulattunk, ünnepeltünk és sok ajándékot kaptunk, illetve adtunk. Rántott hal és virsli, szaloncukor és - sajnos - nagyon sok petárda egyaránt kísérte ünnepléseinket. Na és az újév első perceiben egy pirinyó kis tűzijáték Esztergomban is. Reméljük nem lesz olyan szűkös számunkra a 2003-as év, mint ez a tűzijátékocska volt. Na de ne legyünk elégedetlenek. Nyolc napra ismét „bezárt" Magyarország! Nem működtek a hivatalok, a boltok is alig-alig nyitottak ki... Amerikái ismerőseimtől tudom, hogy náluk, az Egyesült Államokban, csak egy-két naposak a nagy ünnepek... Na de hagyjuk a borongást. Nézzük inkább, hogy milyen volt a karácsony és az újév a médiában! Az esztergomi tévé például nagyon szép ünnepi műsort állított össze, melyet szokás szerint az ünnepek előtt sugároztak. Az MTV l-es csatornája karácsony szent estéjén, illetve másnap este a „Tízparancsolat" című 1956-ban készült nagysikerű amerikai filmet sugározta, mely Mózes életét mutatja be az egyiptomi fogságtól a Kánaán megpillantásáig. Meg kell említenünk a tizedik évfordulóját ünneplő Duna tévét, ahol szenteste délutánján „Folk Karácsony" címmel végre népzenei, néptáncos összeállítást is láthattunk... Szintén a jubiláló Duna tévé szilveszter napján, éjfélkor kapcsolta Székelyudvarhelyt, ahol a főtéren, sűrű hóesésben az emberek éjfélkor együtt énekelték a Székely Himnuszt, így köszöntve az újesztendőt... Felemelő pillanatok voltak ezek, hála a médiának. „Felvétel indul" címmel, háromórás műsorral jelentkezett a Kossuth Rádióban a Rádiókabaré, ezúttal az Európai Unióba való belépésünkkel kapcsolatban hallhattunk szellemes paródiákat. És végül Kabos Lászlónak egy tévé-interjúban elmondott szép szavaival zárnám összefoglalómat. Az idén nyolcvan éves kiváló humorista a következőket mondta: - Azt várom az új esztendőtől, hogy végre megszűnjön az országban a viszálykodás, a pártoskodás, a gyűlölködés. És szeressék egymást újra az emberek, legalább annyira, mint ahogy mi szerettük és tiszteltük egymást fiatal korunkban! A zene nem ismer határokat Kelemen László erdélyi népzenész már jó néhány éve áttelepült Magyarországra, de lélekben természetesen nem tudott elszakadni szülőföldjétől, a Székelyföldtől, és általában Erdélytől. A budai Fonóban évek óta az ő és zenésztársai szervezésében minden hétvégén fellép egy vagy több hagyományőrző kárpát-medencei zenekar. Ukrán, ruszin, szlovák, horvát, szlovén, szerb, német és román, valamint magyar zenészek adnak egymásnak randevút, megénekeltetik és megtáncoltatják a közönséget. Ezek a táncházak lényegében nyilvános lemezfelvételek. „A 24. órában " - ezt a címet adta Kelemen László sorozatánakjelezve, hogy a néprajzi gyűjtés szempontjából valóban az utolsó perceket, órákat éljük. Ha az idős zenészek és énekesek meghalnak, ki tudja, lesz-e folytatója a hagyományőrzésnek... Az ünnepek alkalmából jelent meg a Pátria sorozat legújabb CD-lemeze, ebből adott válogatást a Kossuth Rádióban Kelemen László és Dévai János szerkesztő. A zenei „aláfestésekkel" tarkított beszélgetésük rendkívül tanulságos volt. - Erdély azért tudott népművészeti szempontból tündérországgá válni, mert mindig is sok nép és nemzetiség lakta, és az egyszerű emberek között sohasem voltak nemzetiségi ellentétek - mondta többek között Kelemen László. Ennek illusztrálására lejátszottak egy kolinda-dallamot, melyet egyik előadója románként énekelt, míg néhány száz kilométerrel arrébb, de még mindig Erdélyben, magyar szöveggel énekelte a magyar adatközlő. Egy Bartók-, illetve József Attila-gondolat juthat eszünkbe hallgatva a csodálatosan gazdag erdélyi, Kárpát-medencei zenét: „Dunának, Oltnak egy a hangja ". Hagyományok Háza renc, a táncház-mozgalom egyik „ős-atyja", az Állami Népi Együttes művészeti vezetője. Az első alkalommal, december 21-én, szombaton - a leglehetetlenebb időben - déli egy órakor „Hazatérő képek" címmel Kása Béla táncházas fotós erdélyi útjaiba nyerhettünk bepillantást, melyben muzsikálnak, életükről beszélnek román, cigány és magyar zenészek. A fotóművész felkereste újra régi zenészbarátait, akikről 15-20 évvel ezelőtt fotókat készített. Sokhelyütt már csak a hozzátartozók élnek, velük beszélgetett el. A dokumentumfilm elkalauzol bennünket többek közt Magyarpalatkára, Gyimesbe, Bonchidára, Székre. Á legszebb és legmeghatóbb a záró jelenet a széki mezőn, ahol Marciék muzsikálnak, és a szerkesztők, filmesek együtt énekelnek az idős széki énekessel, aki egyenesen a gereblyézésből áll be a körbe. „Fúvóm az énekem" A különböző hazai és külföldi média kifejezetten mostohán bánik a néptánccal, a népzenével - általában a néphagyományok ápolásával. Ez alól némileg kivételt jelenthet a Kossuth Rádió, melynek adásaiban - ugyan már nem fő műsoridőben - alkalmanként feltűnik a népzene, így például rendszeresen jelentkezik - szombatonként, reggelente - az alig tíz perces „Fúvóm az énekem" című műsor, melyben Budai Ilona népdalénekes - személyes ismerősöm - elénekel egy-egy szép, régi népdalt, és elmeséli a dal történetét, bemutatva azt a paraszt bácsit vagy nénit, akitől gyűjtötte a dalt. Ez az alig tíz perc valóban tiszta és üde forrást jelenthet a hírek, információk és riportok tengerében. Budai Ilona az egyik legismertebb magyar népdalénekes, a táncház-mozgalom egyik kezdeményezője. Egy ideig a Vikár Béla népdalkörben énekeltem vele. Többször összefutottunk vele Erdélyben, Széken, Kalotaszegen, ahová rendszeresen gyűjtő-utakon járt, és jár ma is. Nagy László, a költőkirály verset írt a hetvenes években „Szólítlak, hattyú" címmel Budai Ilonához. Ennek a gyönyörű, a népi, nemzeti értékek mellett kiálló versnek a zársorait idézném befejezésül: „Szólítlak, hattyúi hó-eke / sátánpalástot széthasító / te vagy a jó sugarasító / jó hitem nyerge, rosszat irtó / hogy jobb magamhoz is jussak el / emelj fel engem, hadd siessek / vágj utat árva földieknek / szárnyaddal s torkod élivel!" Sztrájk Hosszú évekre eltűnt a Magyar Televízióból a magyar népzene, a néptánc és általában a hagyományok ápolása. Egyedül a „Főtér" című vasárnap délelőttönként jelentkező magazin-műsorban láthattunk néptáncot, öt-tíz perc erejéig. December végén viszont új sorozatot indított a Magyar Televízió l-es csatornája „Hagyományok Háza" címmel, melynek rendezője, szerkesztője Sebő FeEbben a szép újévben január 6-án, hétfőn volt az első „igazi" munkanap. De akik korán reggel autóbusszal próbálták elérni munkahelyüket, kellemetlen helyzetbe kerültek. A Volán vállalatok 25 000 dolgozójának szakszervezete ugyanis országos figyelmeztető sztrájkot hirdetett reggel fél öttől fél hétig, tehát a legforgalmasabb időszakban. Az esztergomi autóbusz-pályaudvaron is udvarias figyelmeztető tábla fogadta az utasokat. A Vértes Volán és a Volánbusz vállalatok gépkocsivezetői és alkalmazottai is sztrájkoltak magasabb munkabért követelve! Délelőtt kilenc-tíz óra tájban állt helyre a normális közlekedési rend. De még tíz óra után is találkoztam olyan diákokkal, akik sietve igyekeztek iskolájuk felé. - Nagy gondot okozott nektek a sztrájk? - kérdeztem az egyik fiatal lányokból álló diákcsoportot. - Kellemetlen volt a várakozás, de legalább addig sem kellett tanulnunk... - mondják mosolyogva. A buszpályaudvar szolgálati helyiségében már teltház fogad 11 óra felé. Helyre állt a régi forgalmi rend, a normális. A gépkocsivezetők nem kívánnak nyilatkozni. Az egyik, éppen autóbuszába beszálló sofőrt végül is sikerült szóra bírnom. - Ön is sztrájkolt? - Természetesen. - Mi vezette Önöket ahhoz, hogy a munkabeszüntetés kemény eszközéhez folyamodjanak? - Elsősorban az alacsony munkabérek és a rossz körülmények. - Mennyi a havi jövedelme? - 52-57 ezer forint körüli, ezért nem csupán az autóbuszt kell vezetnem, hanem még a jegykiadás is az én dolgom. - Ha kalauzokat vennének fel, jobb lenne? - Persze, hogy jobb lenne, de ennyi pénzért még kalauznak sem jelentkezne senki. - Mit vár a sztrájktól? - Megegyezést és tisztességes megélhetést biztosító béreket! Dezső László Lovas István Esztergomban Az esztergomi polgári körök meghívására december 19-én a Mindszenty iskola dísztermében tartott előadást Lovas István, a Magyar Nemzet és a Magyar Demokrata újságírója. Előadása kezdetén Lovas a venezuelai olajexportot sújtó országos sztrájk nemzetközi befolyásolásáról, és ennek Magyarországra is ható következményeiről beszélt, majd áttért hazánk jelenlegi média- és politika-helyzetére. A tőle megszokott, tényeken alapuló, kemény kritikával illette a mai politikai élet szereplőit nem kímélve ezzel sem a bal, sem a jobb oldal képviselőit. Az ezt követő kérdések főleg az európai uniós csatlakozás aggályai körül alakultak ki, amelyekről Lovas István kifejtette, hogy bármennyire is próbálják elhitetni velünk a csatlakozás kizárólag pozitív következményeit, Magyarország csakis másodrendű tagja lehet, és lesz az Uniónak. Példaként hozta fel többek között a traktorját számítógéppel üzemeltető osztrák, és a négyévenként a mezőgazdasági politikához alkalmazkodni próbáló magyar paraszt közti hatalmas különbség példáját. Arra a kérdésre, hogy ő maga mire fog voksolni egyértelmű nemmel válaszolt. Bánhidy András Való Világ? Királyi városunk, ha mesélni tudna, mi magunk is meglepődnénk, hiszen annyi minden történt létezése óta. Voltak lassú, akár halott időszaknak is nevezhető évek, évtizedek, de aztán megtört a jég. Nem kellett hozzá más, mint egy jó erős Jégtörő", és máris „aranyhalak" tömkelegét foghatjuk ki. A rendszerváltás után kezdődtek meg az első lépések, amikor is a városunkban állomásozó, akkori szovjet katonák végre, no nem éppen győztes csata hőseként, de kivonultak városunkból is. Azok az épületek, melyekben éltek, úgy maradtak ránk, városunkra, mintha egy valóságos háborút értek volna meg. Ezt nem is ragoznám tovább, hisz mindenki látta. Evekig szinte belerondított városunk akkor még amúgy sem szép látványt nyújtó képébe. Aztán „Valaki" felismerte, hogy ezen lakóépületekből sok-sok ember számára szinte a földből nőhet ki egy-egy lakás. A gondolatokat tett követte, és elsőként Esztergom-kertvárosban megépült a lakópark. Aztán városunk önkormányzata pályázaton nyert pénzből, szociális bérlakásokat újíttatott fel a Dobogókői és a Szalézi úton. Ezen lakásokra ki is írták a pályázatot: kik, milyen feltételekkel kell rendelkezzenek ahhoz, hogy valamelyik lakás bérleti jogát megszerezhessék. A feltételek között szerepelt az, hogy a házastársak meglévő egy, kettő vagy akár több gyermekkel rendelkezzenek. Megvizsgálták az anyagi hátteret, mert ugye egy jó anyagi körülmények között élő nem jogosult az ilyen, szociális bérlakásokra. Októberben már száz boldog család vehette birtokba a számukra kiutalt lakásokat. De az örömbe azért egy kis üröm is vegyült: nem lehet minden tökéletes. Á lakások között van egyszobás is, ami mindössze 31 m

2-es. Ez még önmagában nem baj, csak amikor egy ekkora lakásba kell beköltözni egy háromtagú családnak, akik éveket húztak le, kemény pénzeket kifizetve egy kétszobás lakásban, ez nem könnyű. Ne értsenek félre, itt senki sem lehet elégedetlen, és nem is az. Csakhogy vannak itt olyan dolgok, melyek számomra sem, és mások számára sem teljesen világosak. Sajnos én sem, Önök sem lehettünk ott a lakások elosztásánál, így én is csak utólagosanjutottam olyan információkhoz, amelyek kissé megleptek. Szociális bérlakásokról lévén szó, ez azt jelenti, hogy az emberfiát nem éppen veti fel a pénz, sőt! Számomra megadatott, hogy ott lehettem a lakások átadásánál, ami már a beköltözést is jelentette. Sok ismerős arcot véltem felfedezni, akik elég jómódú család sarjai, nem éltek rossz, még csak nehéznek mondható körülmények között sem. Aztán olyan fiatal párral összefutottam, ahol a feleség várandós volt, tehát még nem volt gyermekük. Ez már kérem kissé sánta, merthogy az állam által nem éppen bőkezűen adott ún. szoc. pol. támogatást is csak a már meglévő gyermekekre adják, bár úgy tudom ezen szeretnének változtatni. Ez a fiatal pár is kettőszobás lakást kapott. No ez, már jobban sántít. Ennél a családnál a szülői háttér egy volt maszek hentes képét mutatja, személyesen is ismerem őket. Aztán a kereskedők széles skálája közül egy maszek zöldséges kereskedőre is rábukkantam, akik szintén itt kaptak lakást, és minden este „vadi új" autóval gördülnek be a ház előtti parkolóba. Egyedülálló anyuka is kapott két gyermekkel kettőszobás lakást (az édesapja jómódú autókereskedő). Van egy másik példa is, amikor minden kritériumnak megfelelt a háromtagú család, anyuka, apuka, kisgyerek, kevés jövedelem, ők is kaptak, csakhogy egy 31 m

2 egyszobásat, ahová be is költöztek. Most olyanok, mint egy bútorraktár, a gyerek lassan három éves, tehát már nem fekszik egész nap az ágyában. Megint azt kell mondjam, ők ennek is örültek, csak látva a sok nem túl „fair-play"-t, jogosan teszik fel a kérdést, miért ők költöztek ebbe az egyszobás lakásba? Nem volt elég a hátszél? Ki tudja. Az biztos, és ezt is csak utólag tudtam meg, sajnos, hogy amikor kiosztották a lakásokat, rossz alaprajzot néztek, ez alapján jelölték az embereket egy-egy lakásra. Amikor meg kiderült, hogy egyszerűen úgy rossz az elosztás, ahogy van, már nem lehetett visszacsinálni. Senkit nem akarok bántani, rágalmazni meg főleg nem, csak az igazságtalan dolgok „nem mennek le". Már akkora a gombóc a torkomban, hogy lassan megfulladok. Nem tudok szemet hunyni az igazságtalan dolgok felett, ezt nézzék el nekem, mert most sokan költöztek szociális bérlakásba, mint arra rászorultak. Én azt mondom, hogy a hátteret jobban megvizsgálva, ki is bújna, bújnának a szögek abból a bizonyos zsákból, nem kis lyukakat ejtve az ott parkoló milliós autók kerekében. Remélem el fognak ezeken a dolgokon gondolkodni az illetékes személyek, hiszen akikről írtam, magukra fognak ismerni. VV