Esztergom és Vidéke, 2003

2003-12-18 / 50-52. szám

2003. december 18. f^sssf Esztergom és Vidéke 13 Esztergomi tudósportrék: Réthei Prikkel Márián Lajos (1871 - 1925) Kevesen tudják róla, hogy ki volt és mennyi mindennel foglalkozott élete során ez a nagyszerű tudós és tanár, akinek ez év november 20-án volt halálának 78. évfordulója. illetve maga is előadásokat tartott. A Magyar Nyelvtudományi és Philológiai Társaság választmányi tagjaként, a régi magyar nyelv szakavatott kutatójaként sorra jelentek meg cikkei a Nyelvtudományi Közleményekben (1894 Osvallásunk egy-két nyelvi emlékei, A „nap" szó, Az „ember" szó), a Magyar Nyelvőrben (Késálkodás, Biliikon, Monda, Panyóka), a Magyar Szemlében (1904 sírva vígad a magyar?) és a különböző iskolai értesítőkben. 1913-ban az Esztergom és Vidékében egy irodalmi kör alakítására ösztönözte mindazokat, akik irodalommal foglalkoztak és azt ajánlotta, hogy az 1595-ben Esztergomban hősi halált halt XVI. századi lírikusról, Balassa Bálintról nevezzék el az alakítandó társaságot. Javaslata az első világháború kitörése és Győrbe való áthelyeztetése miatt nem valósulhatott meg. 13 év múlva, 1926-ban az akkori esztergomi főgimnázium igazgatója ösztönzésére mégis létrejött a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság. Ily módon Prikkel Máriánnak mégis szerepe volt e társaság létrejöttében. Prikkel Máriánt a magyar nyelv tanulmányozása mellett a néptánc kutatása is érdekelte. Bartók és Kodály népzenei kutatásával párhuzamosan, de attól függetlenül dolgozott. Minden alkalmat és lehetőséget megra1871-ben született a Komárom vármegyei Csémen régi birtokos család sarjaként. A család címerlevelét II. Ferdinánd királytól kapta 1757-ben. Prikkel Márián iskoláit Pannonhalmán és Budapesten végezte. 1890-től a bencés rend tagja lett, 1896ban szentelték pappá, majd Sopronban, Pápán, Kőszegen, Esztergomban és Győrött tanított. A pannonhalmi Szent Benedek-rend esztergomi Katolikus Főgimnáziumában 1907-től kezdett tanítani magyar nyelvet és latint, 1915-től a magyar nyelv és a latin mellett már vallástant és rajzoló geometriát is oktatott a IV. osztályosok számára. 1906-tól a főgimnázium dísztermében tudományos előadásokon és felolvasóüléseken vett részt, gadott a magyar néptáncok gyűjtésére és számos kutatóutat szervezett, melyekbe tanítványait is bevonta. Nevéhez fűződik a magyar néptánccal foglalkozó első tudományos munka megjelentetése. A magyarság táncai a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtára sorozat első kötetében, 1924-ben látott napvilágot. A könyv ismertetését Major Ervin: Két bírálat című tanulmánya tartalmazza, amely a Századok 1925. évi kötetében jelent meg. Prikkel említett könyve az Állami Könyvterjesztő Vállalat reprint-sorozatában 1985-ben újra megjelent. A „legfrissebb" könyvismertetése A magyarság táncai kiadványnak a Tánctudományi tanulmányok 1998/1999. évi kötetében Felföldi László tollából származik. Mindebből látszik, hogy művének népszerűsége mind a mai napig töretlen. Prikkel Márián további fontos munkái: A Pray-kódex (Bp., 1903), A magyar táncnyelv (Bp., 1906), Sándor István nyelvtudománya (Bp., 1909), Csuzy Zsigmond szavai (Bp., 1909). Az Esztergom és Vidékében számos politikai hangvételű cikkejelent meg, majd 1917. január l-jétől maga is szerkesztette a lapot egészen 1919. szeptember 6-áig. 1918-ban Esztergomban megszervezte a Köztársasági Károlyi Pártot. A párt programját és elnevezését is ismertette az Esztergom és Vidéke 1918. december 15-ei számában. /Elete utolsó állomása Balatonfüred volt, itt érte utol a halál 54 éves korában, 1925-ben. F. H. M. 60 éve: Újonc voltam Léván Amikor 1938. november 6-án délelőtt bevonult a magyar honvédség a visszacsatolt Párkányba, délután már én is-a 14-es Holló cserkészcsapattal - ott masíroztam a hídon. (Később aztán még elég sokat meneteltem a Felvidéken.) Hatvan éve, 1943 októberében a Komáromi 22-es gyalogezred III. zászlóaljához Lévára vonultam be tényleges katonai szolgálatra. Korábban a lévai tanítóképzőben részt vettem egy tanfolyamon, így számomra nem volt ismeretlen a város. Az állomásról - katonaládával a vállamon vonultam a többi újonccal a laktanyába, ahol modern emeletes épületek, világos legénységi szobák fogadták a bevonulókat. A vízöblítéses „guggulós" WC számunkra újdonság volt. A 3. századba kerültem, a fiatal Radnai Tibor hadnagy parancsnoksága alá, aki a Bencés Gimnáziumban iskolatársam volt. Megkaptuk ruházatunkat: „angyalbőrbe" öltöztünk, majd megteremtettük a szobarendet. Mikor aztán jobban körülnéztem, azt vettem észre, hogy szinte Esztergomban, Szentgyörgymezőn vagyok: lépten-nyomon ismerős arcokkal találkoztam. Rajparancsnokom, Sáska Feri szentgyörgymezői, a szakaszparancsnokom: Meszes István iskolatársam volt. A kantinban Tóth Tibi és felesége, Pannika voltak az alkalmazottak, akik Esztergomban a Nagy-Duna soron, tőlünk nem messze laktak. Az első kivonulás még elég furcsán festett, mert a sok kárpátaljai és erdélyi fiatal sokszor még a vezényszavakat sem értette, ők ugyanis ruszinul vagy románul beszéltek. Lassan-lassan azért összerázódott a század, meneteltünk a lőtérre, a Kálvária-dombra és a környező dombokra, a Szilaskára. A vezényszavakat nem értő erdélyi és kárpátaljai fiúk sokat szenvedtek, mert a K.u.K- dresszúra a vezényszóra rosszul forduló újoncot büntetéssel próbálta a helyes irány felé mozdítani. Hogy segítsek ezeken a fiúkon, engedélyt kértem a rajparancsnoktól, hogy a magyarul alig tudókkal külön foglalkozhassak. így lassan-lassan sikerült elérnem, hogy a Jobbra át, balra át" vezényszóra már a megfelelő irányba forduljanak. Eskütétel után eltávozást kaptam, és mehettem haza, Esztergomba. így aztán nem ismerhettem meg a lévai kocsmákat és a lányokat. A kiképzés gyakorlatai közül érdekes bemutató volt a fény és hang észlelése a sötétben: sípszóra felvillant egy gyufa lángja vagy egy cigaretta parazsa, s meg kellett becsülnünk a távolságot, ami bizony nagyon eltérő volt. Aztán egy harcos felszereléssel „lopakodott" a közelünkbe, de a csajkája, a kulacsa csörgött. Ilyen hang áruló lehet egy harci helyzetben. Halk beszédet hallottunk, becslésünk szerint 30-40 méterre lehetett, de kiderült, hogy alig 10 méter volt a távolság. Az alaki kiképzések során, vagy egyéb alkalommal a rosszul sikerült parancsvégrehajtás fenyítéssel járt. A „feküdj, föl, kúszás, békaügetés" bizony nem tartozott a báli tánclépések közé. Novemberben viszont át kellett települnünk a volt rendőrlaktanyába, mert a Ludovika Akadémiát Budapestről Lévára, az új laktanyába helyezték. Ez olyan megrázó élmény volt számomra, mintha a paradicsomból a pokolba zuhantam volna: a sötét hálótermek, a régi „budik" bizony nagyon lehangolóak voltak. így nekem Léván szépből és csúfból egyaránt kijutott, de szerencsére megkaptam az őrvezetői csillagot, és január 10-én átvezényeltek Komáromba, az első karpaszományos iskolába. Az viszont már egy másik történet. Bélay Iván TÓTH ÁGNES A NOBEL-DÍJ ÁTADÁSÁRÓL: ,Az élmények minden várakozásomat felülmúlták. Ezt nem tudtam volna előre elképzelni!" November 11-én, csütörtökön érkezett vissza Stockholmból Tóth Ágnes, esztergomi vegyészhallgató, akit két héttel azelőtti lapszámunkban már volt alkalmuk megismerni olvasóinknak. Ágnest most a jutalomutazás eseményeiről, a díjátadó ünnepségről, személyes élményeiről kérdeztük. - Utatok egésze kizárólag a Nobel-díj átadása jegyében telt, vagy volt alkalmatok megismerkedni a svéd kultúrával és az országgal is ? - A karácsonyi Stockholm és a svéd szokások már az első pillanatban elvarázsoltak. A szervezők tipikus svéd ételekkel vártak. Már a megérkezésünket követő napon megnéztük a királyi palotát és a parlamentet, ahol a svéd országgyűlés működéséről, illetve magáról az államról tartottak nekünk bővebb ismertetőt. Uppsalai kirándulásunk során megtekintettük az 1477-ben alapított egyetemet, a dómot és több múzeumot is. Nagy élményt jelentett az is, amikor találkozhattunk Victoria koronahercegnővel és Carl Philip herceggel, sőt, beszélgethettünk is kutatásainkról az uralkodóház tagjaival. De mindvégig a december 10-i díjátadás állt a középpontban: az egyetemi városban például egy japán Nobel-díjas kutató várt minket, a fővárosban pedig meglátogattuk a Svéd Akadémiát és a Nobel Múzeumot is. Itt, örömömre, Kertész Imre és Oláh György fényképét is felfedezhettem a többi díjazott között. - Milyen további programok vezettek a díjátadás estjéig? - A harmadik esti vacsora egyben az ünnepi ceremónia főpróbája is volt: részletesen elmagyarázták nekünk a szigorú etikettet, majd egy táncóra keretében felfrissíthettük tánctudásunkat. A szervezők még az uralkodó család szerepét is eljátszották a hitelesség kedvéért. Ezt követően vasárnap az orvosi Nobel-díjat odaítélő Karolinska Intézet igazgatója tartott nekünk előadást Alfréd Nobelről, az általa alapított díjról és a díjazottak kiválasztásának menetéről. Egy sajtókonferencián még aznap megismerhettük az idei orvosi Nobel-díjasokat, Paul C. Lauterburt és Sir Peter Mansfieldet, és kérdéseket tehettünk fel nekik az általuk továbbfejlesztett ún. MRI készülék orvosi alkalmazásáról. A nyolcvanas évek óta használt diagnosztikai műszer a röntgen-készülékekkel ellentétben káros sugárzások nélkül képes az emberi test vizsgálatára; elsősorban agykutatásra, rák és egyéb betegségek szűrésére. -A berendezéseken kívül a díjazottakkal is sikerült találkoznotok? - Igen, meghallgathattuk az irodalmi, valamint a fizikai, a kémiai és az orvosi Nobel-díjasok előadásait. December 9-én, az átadás előestéjén pedig fogadást adtak az idei díjazottak tiszteletére, ahol ugyancsak jelen lehettünk, sőt beszélgethettünk is a kitüntetettekkel, akiknek nagyon tetszett a kezdeményezés, hogy a kutatásaik, eredményeik iránt érdeklődő fiatalok is részt vehetnek a ceremóniákon. Ezen a fogadáson dedikáltathattam John M. Coetzee, dél-afrikai Nobel-díjas író eddig kiadott egyetlen magyar nyelvű könyvét. De kértem aláírást a többi Nobel-díjastól is. - Hogyan zajlott az átadási ünnepség? . - December 10-én hófehér limuzinokjöttek értünk. (A díjazottakat fekete színű autóval szállították.) A díjátadásra a stockholmi városháza Dísztermében került sor, szigorú protokoll szerint. A díjazottak közvetlenül a királytól vették át a kitüntetést, és például csak megfelelő pillanatban lehetett őket tapssal köszönteni. A vacsora a palota Kék termében volt. A vendéglista tanúsága szerint nem volt más magyar résztvevő rajtam kívül. (Bár az ünnepi műsor karmesterét Stefan Solyomnak hívták! Sőt, utólag felfedeztem Anders Bárány professzor nevét is, aki a Nobel-díjas Bárány Róbert leszármazottja.) Sok neves személyiség ült közöttünk, például Per Olov Enquist, a kiváló író és számos régi Nobel-díjas is. A fényjátékkal és zenével kísért pompás vacsora után az Arany ^Terembe vonultunk át táncolni. Éjfél után pedig az egyetemen folytatódott a bál, egészen hajnalig. - Milyen kapcsolat alakult ki a többi fiatallal a kint töltött egy hét alatt? Ki volt a többi kitüntetett résztvevő és hogyan sikerültek a Ti előadásaitok ? - Európából, Amerikából, Ázsiából, Afrikából és Ausztráliából is érkeztek diákok. Huszonhármán voltunk, csupa érdeklődő és nyitott fiatal. Külön öröm volt számomra, hogy az előadásom után néhány Svédországban tanuló magyar diák szólított meg - jó volt velük végre magyarul beszélgetni! Az egy hét során mindenkivel összebarátkoztam a csoportból. Sőt, egy honlap is rendelkezésünkre áll, így tartani tudjuk majd a kapcsolatot egymással. - Hogyan értékelnéd a kint töltött egy hetet, milyen meghatározó tapasztalatokat szereztél ? - A jutalomút egyáltalán nem volt pihentető, mert rövid idő alatt nagy információmennyiséget kellett befogadnunk, feldolgoznunk, és fárasztó volt az is, hogy végig angolul kellett gondolkodnom, fogalmaznom. Az út egésze, a sok élmény összességében abban erősített meg, hogy folytassam eddigi munkámat, kutatásaimat. Peter Agre, az idei kémiai Nobel-díjas szavait idézve: egy bonyolult probléma megoldása is csak egyszerű lehet, s a megoldás akkor tekinthető teljesnek, ha természetesnek tűnik - igen, ennek így kell lennie, hiszen ilyen a természet. Gyönyörű, logikus rendszere minden tudást magába foglal, a tudós feladata pedig, hogy megtalálja a megfelelő távolságot és perspektívát, amely a titok felfedezéséhez vezet. Útban Stockholm felé a repülőn a távolság, a fény és a felhők függvényében megtalálni véltem az integrált áramkörök és Picasso egy képét. A felhők feletti színvilág egy héten keresztül az otthonunk volt: a világ minden részéből jött kutató diákok együtt élvezhettük a Nobel-előadásokat és a fogadást, a díjátadó ünnepséget és a bankett gomolygó szellemét. Országhatárok és nyelvi korlátok nyíltak meg az Uppsalai Egyetemen és a Karolinska Intézetben tett látogatás során. A tudomány nemzetközi, egyetemes és határok nélküli, összeköti a gondolkodókat, és közöttünk is erős, baráti szálakat szőtt. Jósé Saramagót idézve (1998. irodalmi Nobel-díj): „A gondolkodás olyan, mint egy nagy gomolyag, amelyben a szál önmagán át- meg áttekeredik, itt van a fejünkben, de lehetetlen teljes hosszában megismerni, bármennyire igyekezzen is valaki, nem képes egymagában, segítség nélfyül." Én is szeretném megköszönni anyukámnak, tanáraimnak, mentoromnak és mindazoknak, akik segítettek, hogy eljuthattam erre a fantasztikus eseményre. - Köszönöm a beszélgetést és további sikeres munkát kívánok! (Istvánffy)