Esztergom és Vidéke, 2003

2003-12-18 / 50-52. szám

2003. augusztus 14. Esztergom és Vidéke 11 Gyerekkor és fotográfia Benne megtalálható a barát, Kaposi Endre tartalmas emlékezése Martsáról. Kislányként emlékszem Martsa Alajosra és egy középmagas, idősebb - akkor úgy mondtam volna - bácsit látok magam előtt igen erőteljes hanggal, ahogy nagymamámnak kalapot emelve köszön és néhány szót vált vele. Még az is megmaradt emlékeimben, hogy igen tisztelték az emberek. A kutatásai alapján milyen személlyel találkozott? - Mint említettem, továbbra is foglalkozom Martsa Alajos személyével és a kép, amelyet látok Kaposi Endre megfogalmazásában, áll: „Emberi-erkölcsi tartása, humanista elkötelezettsége életre szóló példa marad számomra." - tehát egy példamutató ember volt, aki másokért és a városért - amelyben élt és dolgozott - sokat tett. Egy fotós, aki nemcsak maradandó képeket alkotott, hanem embereket szolgált ki vendéglátó szeretetével, vagy az általa létrehozott városi könyvtárban a könyvekkel, a könyvekben átadott tudással. Egy fotós, aki egy kisvárosban olyan fotóamatőr mozgalmat indított el, amely napjainkra megadta az alapját a nemzetközileg is elismert esztergomi fotós életnek. "JSk- Szóljunk emlékkiállításairól... - 1982. április 15-én, elmenetelének harmadik évfordulóján Esztergomban, 1984-ben Dorogon, 1988-ban ismét Esztergomban, 1990-ben Szekszárdon, 1992-ben Dömösön, 1996-ban Budapesten, 1999-ben Kecskeméten és 2000-ben újra Budapesten volt emlékkiállítása. Ön fotós, és valójában a fotósból egy nemzetközileg is elismert, jó nevű fotótörténésszé vált. Valóban sikerként könyveli el ezt a váltást ? - Azt gondolom - és ezt már nagyon régen így gondolom! -, ahhoz, hogy az ember egy dologban sikeres legyen 10 százalék tehetség és szerencse kell, és 90 százalék munka. Ezt vallottam és vallom ma is. Az, hogy én ennek a szakmának itthon vagy nemzetközileg elismert embere lettem, csak részben függ azzal össze, hogy ehhez van affinitásom, ehhez van tehetségem. Inkább abból adódik, hogy évek óta folyamatosan foglalkozom a fotózás történetével, hogy éjszakákon át olvasok, kutatok vagy írom a tanulmányaimat. Tehát nem véletlenül lettem fotótörténész. Talán sok mindenben előbbre haladnánk, ha általában az emberek nagy része hasznosan és értelmes dolgokkal töltené el az idejét. Akkor térjünk vissza az eredeti szakmájához! Hogyan lett fotós ? - Ugyanúgy kezdtem, mint majdnem mindenki más, hogy nagyon szerettem fényképezni és nagyon sok fényképet készítettem hat éves korom óta. Tizennyolc évesen, érettségi után elmentem az MTI-hez fényképésztanulónak, amit akkor nem tanulónak hívták, hanem világosítónak és híres fényképészek, mint Járai, Horling, Németh, Poczman, Vitályos és Rafael Csaba után vihettem a táskát, tölthettem a Linhofjukat. Aztán felvettek $ főiskolára és egy év katonaság után elvégezem Szombathelyen a népművelés-magyar szakot. Akkortájt már nemcsak fotóztam, hanem a fotózás elméletével, történetével is foglalkoztam. E témakörből írtam a diplomamunkámat, többek között középkori műemlékek fotós feldolgozásából. Aztán elkerültem friss diplomásként részben Pestre, a Fiatal Művészek Klubjához és a VI. kerületi, akkor még Tanácshoz művészeti előadónak, aztán pedig Gödöllőre a Művelődési Házba igazgató-helyettesnek. Ott én szerveztem öt éven keresztül a fotókiállításokat. Nekem is voltak saját kiállításaim és ez idő alatt jutottam el arra a felismerésre: nem biztos, hogy nekem fényképeket kell csinálnom. Lehet, bőven elég az, hogy én más emberek fényképeiben megtalálom az értéket, azokat kiválasztom és felmutatom. Úgy gondoltam, ez számomra egy jobb feladat. Ebben segítettek is, például Reismann Marian nevű híres fényképész, aki közeli barátom volt. O is azt tanácsolta: ne fényképezzek, inkább foglalkozzam az elmélettel. Innentől kezdve már egyenes az út: elmentem muzeológusnak a Színháztörténeti Intézethez, ahol a fotótárat vezettem. "2S.- Hogy végül is annyi hányadtatás után létrejött az országban egy, a fotográfiával foglalkozó szakmúzeum, az az Ön érdeme. Mi késztette arra, hogy ezt az ügyet felvállalja ? - Amikor már úgy láttam, hogy tűrhetetlen az az állapot, hogy Magyarországon rengeteg jó fotós van, rengeteg sok fénykép is van és nincs egy önálló intézmény, ahol mindennek a gondját viselnék, akkor elhatároztam: ha törik, ha szakad, alapítok egy fotómúzeumot, tehát vagy magán- vagy állami múzeumot. Végül is egy köztes állapot sikerült. A kecskeméti fotómúzeum alapítványi múzeumként lett bejegyezve; 1991 novemberében nyitotta meg kapuját a látogatók előtt. A múzeum alapja a Fotóművész Szövetség gyűjteménye és onnan önállósodva lett a jelenlegi gyűjtemény. "a.- Mi minden található a múzeumban ? - Jelenleg egymillió darab eredeti fotográfia, 250 ezer negatív, vagy 125 ezer dia. Ezek az utolsó tíz évben kerültek be a múzeumban, a kezdetekkor, tizenhárom évvel ezelőtt ugyanis mindennel együtt alig volt 72 ezer kép, negatív, tárgy és egyéb. Miután a fotográfia érték és ezért pénzbe kerül - és minél nevesebb és minél világhírűbb az illető, annál többe kerül. Egy eredeti vintázs André Kertész fotográfia például ma egy londoni vagy egy New York-i árverésen 50-55 ezer dollár. Ilyen képből van kétszázegy-néhány a fotómúzeumban, többek között csak André Kertésztől. Itt található a teljes Martsa Alajos életmű is, és természetesen még nagyon sok híres fotós hagyatéka... "JSc- Köszönöm a beszélgetést, reméljük rövidesen ismét köszönthetjük Önt a királyi városban, Esztergomban... Kun Marianna A képeket készítette: Fekete András Ez a riport a véletlen műve. Azért utaztam Kecskemétre, hogy az ott működő Magyar Fotográfiai Múzeumról (fotónkon) Kincses Károllyal (szintén itt látható), a múzeum igazgatójával egy szaklap részére készítsek bemutató cikket, s úgy gondoltam, ha már itt vagyok, körülnézek: vajon milyen anyag található itt az esztergomi Martsa Alajosról? A beszélgetés elején kiderült, hogy az igazgató igencsak kedveli városunkat, Esztergomot, így megkértem: mondja el az Esztergom és Vidéke olvasóinak kötődése okait, a várossal kapcsolatos élményeit és emlékeit. Vendéglátóm ezekről szemmel láthatóan szívesen nyilatkozott. "is. - Kincses úr, miért is szereti Ön Esztergomot ? - Ennek sok oka van. Még most is élnek ott rokonaim, az unokatestvérem és annak a családja. Én gyerekkorom igen nagy részét, a nyári szüneteket Esztergomban töltöttem. Odaköltözött a keresztanyám, a keresztapámmal Budapestről még a 70-es évek legelején. Keresztapám, Faggyas Zsigmond városszerte jól ismert fodrász volt. Az ő felesége édesanyám testvére. Sokat csavarogtam a Szent Tamás-hegyen és a környékén. Most is laknak ott barátaim, többek között Kaposi Endre, aki a Tanítóképző Főiskola főigazgatója volt, Balla András, aki jó fényképész, Kovács Melinda, aki szintén az, így tehát a mai napig vannak ismerőseim és vannak családi-gyerekkori kapcsolataim. Miként hatott későbbi életére a város, és az ott megismert emberek ? - Igen sokat köszönhetek az ő emberségüknek, és ezek a hatások az írásaimban vetítődnek vissza. Tehát többféleképpen is kötődik Esztergomhoz. Közülük melyik a legfontosabb szakmai kötelék ? - Hogy most már negyedik vagy ötödik alkalommal együtt működünk az EFB, azaz az Esztergomi Fotográfiai Biennálé szervezőivel. Közösen hirdetjük meg a témákat és részt veszünk mind a zsűrizésben, mind pedig abban, hogy a Rondella-beli kiállítás után másodszorra Kecskeméten, harmadszorra pedig innen a fővárosba, a Budapest Galériába megy az éppen aktuális kiállítás. Tehát azt gondolom, hogy miután az Esztergomi Biennálé a legfontosabb fotográfiai események egyike Magyarországon, eléggé nívós és eléggé régi ahhoz, hogy felkaroljuk és támogassuk. Éppen ezért én mindent megteszek - ameddig Balla Andrásék ezt vállalják, és jól csinálják -, bár a város többet segíthetne. Ez azonban Esztergom belső ügye. ^s.- És a másik ? gom díszpolgára lett és jelentős személyisége volt az 1945 utáni Esztergomnak. Elmondhatjuk, hogy könyvtárigazgatóként egy művészeti szalon egyszemélyes fenntartója lett, tehát egy egyszemélyes intézménnyé vált. Részben a családtagjainál, részben a már említett Kaposi Endrénél kutattam és beszélgettem sokat, hogy megpróbáljam megfejteni Martsa Alajos művészetét és ezen keresztül választ kap-' jak azokra a kérdésekre, hogy hogyan lehet egy kisvárosi fontos emberből országosan, vagy nemzetközileg is elismert személy, s ha igen, hogyan és ha nem, akkor miért nem? Ezek a kérdések még most is foglalkoztatnak, hiszen Martsa Alajos - bár nagyon fontos életművet hagyott maga után és több könyv hirdeti a munkásságát - mégsem lett igazán része integránsán a magyar fotókultúrának, és számomra továbbra is központi kérdés, hogy miért nem? Ez a könyv elkészült, „Martsa Alajos és művészbarátai" címmel 2001-ben meg is jelent a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadványaként. - A másik, hogy három évvel ezelőtt igen sokat kutattam Esztergomban Martsa Alajos munkásságát. Martsa Alajos Eszter-