Esztergom és Vidéke, 2002
2002-08-15 / 32-33. szám
2002. augusztus 15. Esztergom és Vidéke 3 MEGVALÓSUL A „BANOMI ATTORES" (Folytatás az 1. oldalról) - A városlakók nagy érdeklődéssel figyelik a TE SCO áruház területén az építkezést. Elterjedt a hír, hogy az új buszpályaudvar telepítéséből is részt vállaltak. Milyen részleteket tudhatunk meg erről? - A TESCO áruháznak köszönhető útépítés első fázisa már javában folyik. A vezetékek földbefektetése, a csatornázás jól halad, ősszel befejeződik. A TESCO út a Suzuki gyár oldalán haladva feltárja a korábban kevéssé hasznos területeket és az egykori temetőnél nagy méretű új körforgalomba torkollik. Ide, az áruházhoz kerül a buszpályaudvar is, ahonnan indulnak és ahová érkeznek a járatok, a Simor János utcában csupán egy fordulót tesznek a buszok. A TESCO érdekelt abban, hogy a közelébe kerüljön a buszpályaudvar, ezért kész anyagi áldozatokat is hozni. Ez kettős előnyére van a városnak. Egyrészt a pályaudvar és az áthaladó buszok forgalma kikerül az alig lakott területre, nem a Dobogókői utat, hanem az új utat használják. Másrészt az új körülményekhez igazodó helyijárati rendszert teremthetünk. A tervek szerint a buszok körforgalomszerűen közlekednének a városban. A merőben új rendszer kialakításához kérjük az esztergomi polgárok véleményét, hogy merre menjenek a buszok, hol legyenek a megállók. A városlakók közlekedésének további fontos kérdése a parkolás, egyedüli fejlesztésre a buszpályaudvar elköltözése után a Simor János utca alkalmas. A központban terül el, részben képes átvenni a Kossuth utca terhét és teljes egészében alkalmas a Széchenyi tér terhelésének kiváltására. A járdáink építése a közműberuházások nyomán jelentősen elmaradt. Ezen a területen hosszú távra szóló feladataink vannak, ennek részletezése külön írást érdemel az Esztergom és Vidékében, mint az, amelyik az utcákról szólt. - Az eddig felsoroltak megvalósulása karnyújtásnyira került. Melyek azok a tervek, melyek csak később valósulhatnak meg? - A belső közlekedés mellett a mindenkori városvezetésnek, bár nem kifejezetten városi feladat, mégis figyelemmel kell lennie Esztergom bekapcsolására a hazai és a nemzetközi közlekedési rendszerbe. Városunk adottságainál fogva Budapest északi kapuja lehet. Ez a legrövidebb út a fővárosból Szlovákiába. A Pilisvörösváron, Piliscsabán át Dorogra és onnan hozzánk ágazó 10-es út már régóta nem bírja a terhelést. A Széchenyi Plusz terv keretében megvalósul a 10-es gyorsforgalmi út. Megkezdődött az ürömi csomópont átépítése és a 10-es főút kétszer kétsávossá építése Vörösvárig. Ezért biztonsággal számolhatunk azzal, hogy innen jövőre folytatódik. Az útépítő mérnökök terveiben helyet kapott városunk és a megyeszékhely összeköttetésének jobb biztosítása, egy új főút 5-6 milliárdba kerülne. Jobb kapcsolatot teremthet ez Székesfehérvárral is. Egyéb nagyszabású elképzelésekhez tartozik egy új Duna-híd Esztergom és Tát között, mint eurorégiós együttműködési beruházás. Esztergom határában épülhet meg az EU V/C folyosó szakasza. Szó van a vasútfejlesztésről, melynek egy szakasza lezárult és az interpici járatok egy óránál rövidebb idő alatt teszik meg az utat a fővárosig. Tárgyalásokat folytatunk a pályaudvari épületek közös felújításáról. Említenem kell Esztergomban, a magyarországi polgári repülés egyik szülőhelyén és fellegvárában a légi közlekedést. Képesek lehetünk a jelenleginél nagyobb személy és áruszállító gépek fogadására. A gondolatra jótékonyan hat a főváros közelsége és a már korábban említett közúti beruházások. Komolyan gondolunk a kerékpárutak fejlesztésére, kapcsolódva a nemzetközi elképzelésekhez. A biztonságos közlekedéshez szorosan kötődik árvízvédelmünk kérdése is. A tiszai árvíz „elsodorta" az Esztergom-Tát öblözet védműveinek tervét, de késéssel mégis elkészülhet a dunai mentési terv. A Nagy-Duna-ág mellett a szigeti út külső oldalán halad majd a gát, megjelenésében hasonlítani fog a Kis-Duna sétányhoz, fákkal, bokrokkal, a gáton futó gyalog és kerékpárúttal. Középtávú feladatunknak tekintjük a Kis-Duna-ág vízszintjének szabályozását. Műtárgyak építésével, mederkotrással, kavicsszórással jobb vízminőséget teremthetünk, és a Kis-Duna-ág motoros jachtok befogadására is alkalmas lenne. - Köszönjük a beszélgetést! Pálos Imre (A városfejlesztés fontos fejezete az Ipari Park, mely egy későbbi interjú témája lesz.) Élelmiszeripar az elárvult műszeripar helyén (P.) Városunk ipartörténetében négy évtizedes fejezetet tölt be a Labor Műszeripari Művek, mely fénykorában lényegesen több esztergominak biztosított munkahelyet, mint a mostani vezető gyárak. A nyolcvanas évek piacvesztése a termelési és a kereskedelmi, hanyatlás vezetett a felszámoláshoz, majd a több lépcsős magánosításhoz. Napjainkban az Eötvös utcai gyártelep középső gyártócsarnoka küllemében is kitűnik a többi közül. A felújított épület, a festett homlokzatok igényességet árasztanak, cégtáblájuk: BADI-GRAN Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Tevékenységük az élelmiszeriparhoz sorolja őket, a termelőgépeik elrendezése, tisztasága, a raktárakban tapasztalható rend és gondosság jól menő gazdasági vállalkozásra utal. A cég az elmúlt évtizedben fokozatosan erősödött, nevükkel, emblémájukkal ma már az egész országban találkozhatunk. Működésükről, elért sikereikről, terveikről beszélgettünk Bádi Gábor igazgató-cégtulajdonossal. - Mi jellemzi a környékünkön újdonságot jelentő tevékenységüket, hová sorolja magukat ? - A Bádi-Gran Kft. 1990 óta tevékenykedik az élelmiszeriparban a kávé- és az áruautomata üzletágban. Cégünk a töltőtermékek gyártásától kezdve az automaták üzemeltetésén át a gépfelújításokkal és forgalmazással teljes körű szolgáltatást nyújt. Gyártók vagyunk, akik kereskednek is - röviden így jellemezhetem magunkat. Alaptevékenységünk eleinte a kávéautomaták felújítása, értékesítése, kihelyezése és üzemeltetése volt. Az olasz Vending Bianchi gépeivel dolgozunk, mely cég egyébként a General Electric körébe tartozik. Később, 1995-től az automatákba való töltőanyag-gyártással és -forgalmazással is foglalkozni kezdtünk. Időközben ez a tevékenységünk lett a meghatározó azzal, hogy forgalmunk 80-90 százalékát a töltőanyag-gyártás képezi. Árbevételünk meghaladta a félmilliárd forintot, piaci részesedésünk a töltőtermékek körében az országban eléri a 15 százalékot. Ennek a fejlesztésén továbbra is eltökélten munkálkodunk. Négy éve önálló kávéimportőrök is vagyunk, továbbá a töltőtermékekhez szükséges tejet, kakaót, csokoládét Hollandiából, valamint Spanyolországból szerezzük be. A természetes alapú adalékanyagokat pedig Németországból hozzuk be. Valamennyi partnerünk megbízható, piacvezető cég. Érzékeltetésül mondom el, hogy ötféle kávé, köztük koffeinmentes is, kétféle tejtermék, négyféle csokoládé, négyféle kapucsínó, teák, turmixitalok képezik anyagválasztékunkat. Termékeinket ellenőrzi az Országos Élelmiszertudományi Intézet, telephelyünkön rendszeresen vizsgálódik a Megyei Állategészségügyi és Élelmiszervizsgáló Intézet. Bármilyen új élelmiRoma-program: százmilliót vár a PHARE-tól a kertvárosi iskola (I.) Az esztergomi oktatás anyagi feltételeinek javítása szempontjából különösen kívánatos fejleményt hallottunk. A kertvárosi Arany János iskola egy évvel ezelőtt az Európai Uniós pályázaton már sikeresen nyert el 18 millió forintos támogatást. Értesülésünk szerint az iskola és szövetségesei most újabb százmilliós támogatásban reménykedhetnek. Az előzményekről, a jelenről és a remélt jövőről kérdeztük Baranya Istvánt, a kezdeményező iskolaigazgatót. - Miért remélhetik az újabb, de a korábbinál többszörösen nagyobb támogatást? - Az előző sikeres PHARE-pályázatunkra a maximált 18 millió forint összeget kaptuk, de ezen felül a projektünk céljait, szakmai megvalósíthatóságát is kimagaslónak találták a nemzetközi bírálók. Ennek kapcsán Brüsszelben az EU Delegáció és Monitoring Bizottság javaslatára az Oktatási Minisztérium három kiemelt nevelési körzetet hozott létre Magyarországon. Az egyik az Esztergomi Kiemelt Nevelési-Oktatási Körzet, mely szövetség vezetőjévé engem neveztek ki. A tagjai: az Arany János Általános Iskola (vezető), a Kertvárosi Óvoda, az Angyalkert Óvoda, az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat és az ETELE Egyesület (ez utóbbi a Ferences gimnáziumhoz kötődik - a szerk.). - Mire fordítják majd a várt százmilliós támogatást? - Elsődleges cél a halmozottan hátrányos, szegény sorsú gyerekek, tanulók tanulmányainak, iskolai életútjának modell értékű támogatása, az óvodától az általános- és középiskolán keresztül a főiskoláig. Ez az átjárhatóság elvileg eddig is adott volt, most azonban a tagintézmények szakmai kötelessége, hogy a tanulmányi életpályamodell hatékony legyen és minél több tanuló jusson el a diplomáig. Ilyen szintű szakmai, intézmények közötti összefogásra még országos szinten sem volt példa. Esztergomban az együttműködés kapcsán ehhez minden feltétel adott. A legkiválóbb helyi szakemberek dolgozták ki a pályázati projektet, többek között Buzásné Pusztai Judit, Baloghné Tóth Rita az óvodai programot, az Arany János iskola öt fős munkacsoportja az általános iskolai, a civil szervezeti és a roma programot, míg Homor Lajos és Tordainé Vida Katalin a főiskolai megvalósítást. A tagintézmények a fejkvóta kétszeresét kapják majd, amelyből a tanulók életkörülményeinek támogatása mellett jut majd pénz a korszerű oktatási eszközökre, kollégiumfejlesztésre és magasabb pedagógus keresetre is. A program megvalósításának szakmai, együttműködési és finanszírozási előszerződését Juhász Albin alpolgármesterrel, Környei László OM helyettes államtitkárral, Béni Gabriella PHARE programigazgatóval, Lakatos Béla PHARE Monitoring és Forrásközpont szakmai igazgatóval közösen írtuk alá. - Mikor és hogyan kezdődhet a program megvalósítása ? - 2003 februárjában, a második félév kezdetével egy időben várható. Bízunk benne, hogy programunk megvalósításával megfelelünk az EU Delegáció és az OM PHARE Forrásközpont megelőlegezett bizalmának, támogatásának. Többéves egymásra épülő, mérhető programról van szó. Szakmai modellé szeretnénk kifejleszteni a szegény sorsú, a cigány, a csonka családokban nevelkedő és más hátrányos helyzetben nevelkedő fiatalok felügyelt, támogatott tanulmányi életútját. Ilyen gyerekek jócskán akadnak városunkban. Célunk, hogy a program kapcsán ezekből a gyerekekből minél több jól képzett szakmunkás, érettségizett személy és számos diplomás értelmiségi kerüljön ki. Ezzel nőnek az életesélyeik, a családalapítási egzisztenciális lehetőségeik és reméljük, hogy gyermekeiket már .egy más igényszinten, szellemiségben tudják majd felnevelni. - Hogyan hathat városunk romáira a program ? - Magyarország legnagyobb kisebbségének problémáira még senki sem talált igazi megoldást. A cigányság társadalmi megítélését, régi, de még ma is létező közhelyek jellemzik. Az emberek többségének a cigányságról általában a segélyek tömkelege, a bűnözés, az iskolázottság hiánya, az agresszív viselkedés és a léha életvitel jut az eszébe. Mindannyian találkoztunk ilyenekkel is, de nem lehet általánosítani. Az Arany János iskolában évről-évre több cigány származású tanuló tanul tovább, idén minden ballagó diákunkat felvettek a középfokú intézményekbe. Számos roma család minta értékű módon neveli a gyerekeit és a maguk teremtette kulturáltság, családi egzisztencia, a lakáskörülmények irigylésre méltóak. Ez a helyes út, amelyhez a program segítségével szeretnénk hatékony megoldásokat találni. Iskolánk hamarosan átköltözik a volt Hell épületébe. A közösségformálás szempontjából a színházterem, a kamaraterem, a tágas tornaterem és főképp a kollégium nyújt majd óriási segítséget. Tervezzük a szeripari termék bevezetése időés munkaigényes, mely aztán megjelenik a Magyar Élelmiszeripar könyvben, a felhasznált anyagokkal. Idén elnyertük az olasz FLO cég kizárólagos képviseletének jogát. Ezzel minden tekintetben magas színvonalú, nemzetközi szintű minőséget nyújtunk. - Az Önök szakmájában is fontos a biztos vevői kör. Hogyan nyerik meg vevőiket ? - Számunkra különösen fontos, hogy közvetlenül találjunk rá vevőinkre, mindenekelőtt a regionális kapcsolatok kiépítésére törekszünk. Országos szinten elérhetők vagyunk, és feladatunkhoz tartozik a házhozszállítás is. Intézményekben, kórházakban, pályaudvarokon, áruházakban működnek automatáink. Megbízható minőség közepes áron - cégfilozófiánk kedvező fogadtatásra talált, ezt referenciahelyeink is igazolták. Az automata-üzletág iránt érdeklődők számára a töltőanyag előállításán és forgalmazásán túl a kiegészítő eszközök eladásával, gépforgalmazással és üzemeltetéssel, teljes körű szolgáltatást nyújtunk. Viszonteladói hálózatot teremtettünk, melyet célszerűen bővítünk. Igényünk, hogy egy órán belül gépkocsival minden ügyfelünket elérhessük. Nem elég a jó ár és a jó minőség, a vevőt megelégedésére kell szolgálnunk. Arra törekszünk, hogy termékválasztékunkhoz mindenütt azonos feltételekkel jussanak hozzá. Országos viszonteladói hálózatunkban Székesfehérvár, Kaposvár, Zalaegerszeg, Szeged, Debrecen és természetesen Budapest a központ. Fontosnak tartjuk a kiállításokon és vásárokon való megjelenésünket (fotónkon). Magunkat népszerűsítjük, és a sportolókat támogatjuk a kézilabdásoknak és a fallabdásoknak nyújtott összegekkel. Eredményünk, hogy cégünk áruértékesítése és szolgáltatása évről évre bővül. Az élelmiszeriparban elvárt HACCP minőség-előírási rendszert már megteremtettük, elkezdtük az ISO 9002 minőségbiztosítási szabvány alkalmazását a töltőanyaggyártásban és az üzemeltetésben. Azon munkálkodunk, hogy gazdasági fejlődésünket a jövőben is megteremtsük. nulladik évfolyam beindítását és a későbbiek folyamán a nyolcadik utáni képzést is, amely közvetlen és helybeli lehetőséget nyújt majd azoknak a tanulóinknak, akik a gazdasszony, dajka, kézműves és más, a saját kultúrájára jellemző képesítésekkel, szakmákkal a birtokukban szeretnék elkezdeni az életet. A kollégiumban is nagy lehetőségeket látok, hiszen a rászoruló gyerekeknek a hétköznapi kollégiumi közösségi nevelés csak használ. Megítélésem és a szakértők szerint a volt Hell iskplaépületébe költöző Arany János Általános Iskola és a PHARE által finanszírozott Esztergomi Kiemelt Nevelési-Oktatási Körzet szövetség PHARE programjával elsőként teljesítheti az EU csatlakozás integrált nevelési és kisebbségi elvárásait. - Milyen a fogadtatása a kezdeményezett oktatási-nevelési programúknak ? - Az Európai Unió Monitoring Bizottságának milliós támogatásai, az Oktatási Minisztérium PHARE Osztályának dicsérő szavai és a programvezetői kinevezésem magukért beszélnek. A városi önkormányzat testületi ülésén igazgatói pályázatom hosszabbításakor 12 igen, 5 tartózkodás és 4 nem szavazattal minősítette munkámat. Bízom abban, hogy megítélésem változik és módom lesz megvalósítani a programot.