Esztergom és Vidéke, 2002

2002-08-15 / 32-33. szám

232 Esztergom és Vidéke 2002. augusztus 1. Felavatták a Diamond Electric gyárát (os) Az Ipari Park déli részén, a városunkba vezető út jobb oldalán 2,2 hektáros területen modern tech­nikával felszerelt 4500 négyzetmé­teres gyárat avatott augusztus 6-án a Diamond Electric Magyarország Kft. A dolgozók egy része Japánban járt három hónapos tanulmányúton, megismerkedtek a munkagépekkel, az új technológiával. Esztergomban is már hetekkel ezelőtt megkezdő­dött a termelés, az elektronikus sze­relvényeket a Suzukinak már be­szállították. Az anyacég Japánban 1937-ben alakult, alapvetően a jár­műmotoroknál használatos gyújtó­tekercsek gyártására. Az ország több részéből érkeztek vendégek, akiket Székely Levente gyárigazgató és Akira Ban ügyvezető igazgató fo­gadott. Megtisztelte a gyáravatót Kazuo Matsumoto, a budapesti ja­pán nagykövet, valamint az anyaor­szágból Shigeji Ikenaga cégelnök. Rajtuk kívül köszöntőt mondott Pongorné dr. Csákvári Marianna helyettes államtitkár, Takashi Nakayama, a Magyar Suzuki Rt. igazgatója és Meggyes Tamás pol­gármester, akik közösen vágták át a felavatást szimbolizáló magyar és ja­pán nemzeti szalagot (fotónkon). Vá­rosunk polgármestere kiemelte a példás gyorsasággal letelepedett új gyár előnyeit: 100 új munkahelyet létesítettek, beszállítóként szerepel­nek, a szakmában a csúcstechnológi­át hozták, hozzájárultak az Ipari Park további közműfejlesztéséhez. A Japánból érkezett cégelnök el­mondta, hogy Európában elsőként városukban építettek gyárat. Kö­szönhető ez a Suzukinak és a szak­emberellátásnak. Cégükre jellemző az évi 25 milli­árd yen értékesítés, a nagyarányú automatizálás, munkáslétszámuk 1200 fő. Lapunk kérdésére Székely Levente elmondta, hogy a jövőben beszállítóként bekapcsolódnak a Daimler Chrysler világcég autógyár­tásába is. Az eddigi beruházásuk túlhalad­ta a másfélmilliárdot, ám terveik kö­zött szerepel újabb 700 milliós fej­lesztés. Elmondta még, hogy a japán cégnek Tottoriban, Osakában és Niigatában, valamint az USA-ban, Michiganben van gyára, mostantól ez Esztergommal bővült. Nyári színházi esték Horányi László sokat szerepelt ezen a nyáron a Várszínház színpadán. Szerencsénkre, tegyük hozzá. Hiszen valamennyi alakítása - Tevje, a tejes­ember, az evangélium Júdása - nagyszerű volt, s legutóbb, a Viszockij-emlékesten is remekelt a Hangfogó Együttes frontembereként. Az elmúlt hétvégén azonban rendezőként is bemutatkozott. Az immár klasszikusnak számító magyar musical, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról színrevitelének irányítását vállalta el a Nagyváradi Szigligeti Színház felkérésére. Horányi és a nagyváradiak kapcsolata nem új keletű. Tíz éve A padlás című darabbal honosította meg Váradon a musi­cal műfaját. Érdemes volt, hiszen nemcsak a színház fiatal gárdája alkalmas a modern, zenés drámákra, de a közönség is igényli e műfajt. Horányi nem utánozta le a Képzelt riport... korábbi előadásait. A filmszerűen pergő ké­pek az újdonság erejével hatottak, és a darab témája is aktuálisnak tűnik, hi­szen a drog napjainkban is hódít a fiatalok körében (fotónkon). A rendező kiváló partnert kapott a koreográfus, Jakab Melinda szemé­lyében, akinek sikerült kifejező képekbe öntenie a rendezői elképzeléseket, melyekhez jól illeszkedtek Florina Bellinda Birea egyszerű díszletei és jel­mezei is. A nézőteret megtöltő közönség jó előadást láthatott, és a tapsokból ítélve jól is szórakozott. A Várszínház Örkény István tragikomédiájával zárja az idei szezont. Pisti a vérzivatarban egyike a 20. századi magyar drámairodalom remekmű­veinek. Az Esztergomi Várszínház és az Óbudai Nyár közös produkciójaként színre kerülő darabot a közönség augusztus 23-án és 24-én (pénteken és szombaton) láthatja, esőnap: augusztus 25-én (vasárnap). * Az Esztergomi Nyári Játékok záró-programja a Trilógia előadása lesz. Az Attila augusztus 16-án, a Veled, Uram augusztus 18-án, az István, a király pedig augusztus 17-én és 20-án kerül a Bazilikával szemközt felépí­tett monumentális színpadra. Kezdés valamennyi napon fél 9-kor. ÜNNEPI SZENT ISTVÁN NAPOK 2002 SZÉCHÉNYI TER Augusztus 16. 10.00 A rendezvényt megnyitja Meggyes Tamás polgármester 10.00 A vásár és a kézműves bemutatók kezdete 10.15 Rione Verde Faenza - zászlósok bemutatója 10.40 Langaléta Garabonciások: vásári komédiák 11.40 Az esztergomi Régi Zene együttes koncertje 15.00 Rione Verde Faenza - zászlósok bemutatója 15.30 A Szent György Lovagrend Katonai Hagyomány­őrző tagozatának és a Magyarok Európában Európáért Alapítvány tagjainak lovagi tornája 16.30 Az esztergomi Bóbita együttes gyermekeknek szó­ló zenés műsora 18.00 A Westergom együttes koncertje 20. 00 A Crystal együttes könnyűzenei koncertje 22.00 A Le Panic együttes koncertje Augusztus 17. 10.00 Zászlósok bemutatója 10.20 Testvérvárosi együttesek műsora 14.30 Zászlósok bemutatója 15.00 Az Aranysólyom Lovagrend lovagi torna és baranta bemutatója 16.00 A lóvá tett kupec, avagy ... - a Ládafia Bábszínház bábműsora 17.00 Az ördög kilenc kérdése - a Ládafia Bábszínház bábműsora 17.45 A Tequila and the Chicken Brass együttes könnyűzenei koncrtje 19.30 A Bergendy Szalonzenekar koncertje 21.30 A Veracruz együttes könnyűzenei koncertje Augusztus 18. 10.00 Zászlósok bemutatója 10.20 Testvérvárosi együttesek műsora 14.30 Zászlósok bemutatója 15.00 Lovagi torna 16.00 Vásározó - a Szélkiáltó együttes gyermekműsora 17.30 Szent László királyról - bábműsor 18.30 A SoundGixer együttes könnyűzenei koncertje 20.30 A Ghymes együttes világzenei koncertje 22.30 A Vodku v Glotku együttes koncertje Augusztus 19. 10.00 Zászlósok bemutatója 10.15 Környei Alice: Muzsikáló esztendő; Cipósütő (Ének, mese az elmúlt korok szokás világának megis­mertetése a gyerekekkel; sütéssel és kóstolással egybe­kötött, élő zenével kísért foglalkozás gyermekeknek) 15.00 Lovagi torna 16.00 A nyergesújfalui Pinoccio Gyermek Bábcsoport előadása 17.30 A Dr. Valter and the Lawbreakers koncertje 19.30 A Boban Markovic Orchestra fellépése 22.00 Utcabál a Memory Band együttessel Augusztus 20. 10.00 Testvérvárosi együttesek műsora 11.00 R. Burns: Szabadság és szerelem - Esztergomi Klubszínpad 15.00 Lovagi torna 16.00 A csend hangjai - Horányi László és a Hangfogó együttes színházi koncertműsora, versek és dalok a 60-as évekből 18.00 A Szépülő Városközpont együttes koncertje 20.00 A Nap és a Hold elrablása - a Langaléta Garabon­ciások 21.30 Dongó - Szokolay Dongó Balázs és együttese AZ ELVARÁZSOLT ERZSÉBET PARK Életre kél a magyar királyok udvara A három nap alatt felelevenednek a középkori magyar hagyományok. A látogatót különféle szórakoztató fog­lalkozások, tevékenységi lehetőségek várják (íjászokta­tás, kelevézvetés, lovaglás, állatpark, fegyverkiállítás, hajózás a Dunán, hagyományos, régi játékok). Sor kerül számos kézműves mesterség bemutatására a közönség aktív részvételével (csuhés, kovács, szalmafonó, tűzzo­máncos, mézeskalácsos, gyertyamártogató, gyertyaön­tő, fafaragó, fajátékos, festő, szövő, terítő varró, bőröző, fazekas, korongos). A nap folyamán folyamatos gyermekprogramok, fellépő együttesek, harcosok, lovasok, színművészek, zenészek, történészek, mesemondók, bohócok, és hagyományőrző hadi bemutatók szórakoztatják a közönséget. A három nap programjai egy történetet elmesélve épülnek egy­másra. A lovagi játékok fő szervezője az Aranysólyom Lovagrend. Minden nap játékos vetélkedőkre kerül sor (közreműködnek: Várszínház, esztergomi sportegyesü­letek, esztergomi középkori városrészek követei). Harc­művészeti versenyt láthatnak vendégeink, melynek döntőjében a harcosok nyolc számban mérik össze ké­pességeiket és tudásukat. A park magyar éttermében különleges specialitások vár­ják az érdeklődőt. Az ételeket a Szalma Csárda készíti. A fő műsorszámok keretében, a legnevesebb előadók este lépnek fel fáklya és tábortűz fényénél. Itt lehetőség nyí­lik szalonnasütésre is. Szent Ilona napján, a napkelte után, 11 óra tájékán, a magyarok királya", a Dunán érkezik pompás hajójával, három napon keresztül tartózkodik palotája mozgalmas udvarán. Á király színe előtt lovagjai, vitézei, gladiátorai sorakoznak, hogy bátor küzdelemben érdemeljék ki Ister-Gam Legvitézebb harcosa dicső címét. Egész álló nap folynak a küzdelmek. A közel száz harcos íjjal, kele­vézzel, karddal küzd egymás ellen. Naplementekor, már csak a négy legjobb harcos marad a hadi színtéren. Ezenközben az apródok, mintegy 60-an, mestereiktől ta­nult bábelőadásokkal, a zenészek pedig dudaszóval, fu­rulyával, énekkel és tánccal köszöntik királyukat. A reg­ősök legendás történeteikben éneklik meg a múlt dicső­ségét. Augusztus 18. 10.00 A magyarok királya hajóján megérkezik mozgal­mas udvarára. A harcosok vitézek, lovagok, gladiátorok, ünnepélyes felvonulása 10.30 A király engedélyezi a baranta harcosok küzdel­mét 8 próbában, úgymint: Vívás, 11.30: Hajítófegyver, 12.30: íjászpárbaj, 13.30: íjászat mesterlövészet, 14.30: Harcművészet, 15.15: Futár és akadálypálya, 16.30: Kardpárbaj, 17.30: Övbirkózás 11.00 Sok bort ittam életemben - Tarpai Citera zenekar 12.00 A Várszínház bábtábora: Óz, a nagy varázsló, A három kismalac 13.00 Kicsi vagyok én, majd meg növök én... ­Egyszólam 14.00 Krónika a magyarok diadalaikról és bátorságukról 15.00 Lóra csikós lóra - Tarpai Citera zenekar 16.00 Besenyők és kunok ellen - Kelemen Zsolt 17.00 Seregélytánc - Egyszólam 18.00 Lovagi torna a királylány kezéért 19.00 A király törvényt tart... 19.15 Tombolahúzás 19.30 „Hüccs ki disznó a berekből" - Fábián Éva, Sárin­ger Károly 20.15 Carmina Burana et Hungarica - Kecskés együttes 21.00 A szultán ajándéka a magyarok királyának 21.30 Szerelmes, istenes, harcos őseink - Kecskés együt­tes 22.30 Tábortűz Augusztus 19. 10.00 Lovagok köszöntik a magyarok királyát 10.10 A király köszöntése ünnepi zenével - Fehér László Az ország négy legkiválóbb vitéze megküzd az Ister Gam bajnoka dicső cím elnyeréséért 8 próbában - Baranta Harcosok. Virtus - A királyi udvar edzett csapatai vetél­kedésben döntik el ki a legjobb Esztergomban - eszter­gomi testgyakorlók körei - 10.30: Vívás, ^11.30: Küzde­lem kelevézzel, 12.30: íjászpárbaj, 13.30: íjász mesterlö­vészet, 14.30: Harcművészet, 15.30: Futár akadálypá­lya, 16.30: Kardpárbaj, 17.30: Övbirkózás Évezős verseny a római harci gályán 11.00 Gyerekek szellemi boszorkánykonyhája Pittmann Márton 12.00 Középkori vad tánczene - Szedlár József 13.00 A vidám Koldusok - Esztergomi Klubszínpad 14.00 Krónika a magyarok régi és legújabb tetteiről ­Csorna Gergő 15.00 Ősmagyar lovas íjászok harca - Kelemen Zsolt 16.00 Énekmondás a hadi erkölcsökről - Szedlár József 17.00 Csimpilimpi hová mész ? - Sebő Ferenc 18.00 Istenítélet -A nemes családok párviadala - Aranyos Szegelet 19.00 A komédiásból lett barát különös históriája 19.45 A király az Ister Gam bajnoka dicső címet adomá­nyoz 20.00 Tombolahúzás 20.15 Vitézek, mi lehet ... ? - Sebő Együttes 22.00 Még azt mondják, nem illik ! - Besh o drom 23.30 Tábortűz szalonna sütéssel Augusztus 20. 10.00 A városrészek követei köszöntik a magyarok kirá­lyát 10.30 A fejedelem tánca - Stowasser Trió Evezős verseny a római gályán 11.30 Históriás énekek - Igricek Királyi lecsó főző verseny 12.30 Születésnapi ajándék - Pittmann Márton 13.30 Nosza Hajdú - Stowaaser Trió 14.30 A magyarok viselt dolgairól - Csorna Gergő 14.30 A tudás fája 15.30 Lovas íjászat, vadászat - Kelemen Zsolt 15.30 Kard ki kard 16.30 A székely menyecske - Pittmann Márton 16.30 A disznóhólyag dobálás művészete 17.30 Páncélos lovagok és hercegek csatája 18.15 Tombolahúzás 18.30„Üljünk fel a boros hordó tetejére" - Széles András citera zenéje Állandó programok: Kézműves kirakodóvásár, ahol az érdeklődők megte­kinthetik és megvásárolhatják a kézművesek és népi ipar­művészek alkotásait. A középkori hangulatot idéző Mesterségek terén kézmű­vesek mutatják be mesterségük hagyományos fortélyait. A látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy aktívan részt ve­gyenek a tevékenységben, elsajátítsanak ősi, mesterségbeli fogásokat, megismerkedjenek a kézművesség alapjaival. Egyéb programok és helyszínek: Augusztus 15. - Nagyboldogasszony napja Bazilika: 10.30 Ünnepi főpapi szentmise Augusztus 16. - Zsolnay Porcelánbolt és Múzeum (Bat­thyány u. 9.): 18.00 Tamási Péter képzőművész kiállítása Augusztus 19. - Várhegy: 21.00 Ünnepi zenés tűzijáték Augusztus 20. - Szent István király napja. Szentgyörgymezői Olvasókör: 9.00 Új kenyér át­adása és terménykiállítás Bazilika: 10.30 Ünnepi főpapi szentmise Szabadidő Központ: 18.00 A Vox Nova Baptista Férfikar hangversenye

Next

/
Oldalképek
Tartalom