Esztergom és Vidéke, 2002
2002-02-28 / 8. szám
12 Esztergom és Vidéke 2002. március 1 5. A sportág őszi mérkőzéseiről rendszeresen tudósítottunk, olvasóink már abból is értesülhettek, hogy az Esztergomi Vitézek RSE adja a magyar válogatott zömét. Március második felében indul a hazai bajnokság és április 7-én Izraelben már nemzetközi kupamérkőzés vár legjobbjainkra. A FIRA (Európai Rögbi Szervezet) előírásai szerint csak biztonságos övezetben lehet rendezni nemzetközi mérkőzéseket, és emiatt elmaradt még ősszel az Izrael - Litvánia mérkőzés. Neuzer András szövetségi kapitány kijelölte a válogatott keretet, melyben Koller, Nagy Zs. (fotónkon középen), Heckel, Hock, Siroki, Marosi, Szőlősi, Pfeiffer, Stiglmayer, Bőhm, Sujogán és Ardelán az érintett esztergomiak. Az edzéseket továbbra is Szőlősi vezeti. A keret közös tréningjei egyelőre a fővárosban vannak, majd a későbbi edzőtáborozás városunkban lesz. Neuzer kapitány előrelátását tanúsítja, hogy az utánpótlás színe-java együtt edz a felnőttekkel. \ Porga Kupa: Három nagycsapat játssza a döntőt A jubileumi Porga Kupában január első hétvégéje óta 144 mérkőzést látott a sportcsarnok nézőterét mindig megtöltő közönség. Vasárnap sok izgalomban volt részük. A B-csoport mérkőzései hozták a legtöbb izgalmat. Az utolsó csoportmérkőzésre maradt a továbbjutás eldöntése, melyen 4:4 lett a végeredmény, döntőbe kerültek a Szarkák. A C-csoportban imponáló fölénnyel (9 pont, 19:2 gólarány) a Jamaica nyert. Az A-csoportban sem volt kétséges a sorrend, döntőbe jutott a pomázi Játékgép (9 pont, 12:7 gólarány). Március 3-án tehát az indult negyvennyolc csapatból a kimagaslóan legjobb három csapat körmérkőzését láthatjuk. Vasárnap délután három órakor kezdődik a program látványos Carmen tánccsoport bemutatóval. A Jamaica - Szarkák mérkőzés 15,15-kor kezdődik. Őket követően barátságos mérkőzést játszik Esztergom - Párkány önkormányzati képviselői csapata. A második döntőbeli mérkőzés: Játékgép - Jamaica 16,05-kor lesz. Megmérkőzik egymással a két testvérváros öregfiúk-csapata is (16,35-kor). Végül 16,,55-kor veszi kezdetét a Szarkák - Játékgép utolsó kupadöntő. Az ünnepélyes eredményhirdetést (17,25-kor) a Mogyorósbányai Fúvós Zenekar és Mazsorett csoport mutatványa vezeti be. Vasárnap délután emlékezetes programnak lehetünk részesei, ha elmegyünk a Prímás-szigetre, -a városi sportcsarnokba. Rögbi: Izraeli vendégszereplésre készülnek Kézilabda: A félidő 14:14, a végeredmény 25:35 R Kosárlabda: Az alapszakasz hajrája Az NB II közép-magyarországi régiójában vasárnap 19 órakor a Dobó tornacsarnokában a fővárosi Fazekas ÖEK csapatát fogadják az utolsó fordulóban az esztergomiak. Ezt megelőzően az Esztergomi Kosárlabda Egylet két mérkőzést játszott: Budapesti Diana SE 60:88 (14:23, 15:24, 19:19, 12:22), Ceglédi KE 85:86 (17:19, 21:25, 21:23, 26:19). A csapat tagjai: Berecz, Süveges, Erős, Kuti, Torma, Tuschinger A. és P, Sasvári, Mihalovics, Rózsa, Danóczy, játékosedző Szánthó G. /üs. Természetjárás: Irány a Gete hegy A Meteor Természetbarát Egyesület vasárnap hóvirágtúrát szervez. Találkozás a Volán pályaudvaron 9 órakor. A túra útvonala: Csolnok - Gete hegy - Dorog, a távolság 12 kilométer. A túrát Papp László vezeti. Jelentkezni lehet Beráth Lászlóné szakosztályvezetőnél (a 415-440 telefonon). • Torna; Fiúcsapatok megyei diákolimpiája Hétközben a Dobó tornacsarnokában rendezték meg a diákcsapatok versenyét. A győztesek folytathatják tovább a területi versenyen. Mind a fiúknál, mind a lányoknál születtek esztergomi sikerek is. Fiúk I-II. korcsoport (7-10 évesek): 1. Tatabánya 135,7 pont, 2. Komárom 130,6, 3. Gyakorló 130,35 (a csapat tagjai Szabó Bence, Burány Sándor, Tücsök György, Szatmári Dániel, Pálmai Gergő, Olaszy Ahmed, testnevelő Nagyné Stróbl Katalin). III-IV korcsoport (11-14 évesek): 1. Komárom 137,25, 2. Szent István gimn. 131,6 (a csapat tagjai Szabó, Szatmári, Weisz, Csernai, Németh, Takács, testnevelő Szerencsés Tibor), 3. Ferences gimn. 130,45 (a csapat tagjai Németh, Balogh, Marlokk, Túróczi, Somlai, Svajcsik, testnevelő Rátkai Péter). V-VI. korcsoport (15-18 évesek) B-kategória: 1. Szent István gimn. 266,7 (a csapat tagjai Varga, Kreisz, Tibor, Cserép, Gáspár, Szilva, testnevelő Szerencsés Tibor), 2. Ferences gimn. 263,45 (a csapat tagjai Polgári, Vona, Csurcsia, Kacsó, Pollák, Pion, testnevelő Rátkai Péter). C-kategória: 1. Ferences gimn. 174,15 (a csapat tagjai Simon, Bornemisza, Uracs, Herein, Cibula, testnevelő Rátkai Péter). A lánycsapatok versenyéről tudósításunkat a következő számunkban olvashatják. • Előfizetéssel címére juttatjuk lapunkat Olvasóinktól több reklamációt kaptunk, hogy hétvégén az elárusítóhelyeken esetenként nem tudják megvásárolni az E^ztergpm és Vidékét. Nyilván a RABAHIR elosztórendszerében lehet a hiba. Megoldást ajánlunk. Fizesse elő lapunkat és címére kézbesítjük. Szolgáltatásunk garantálja, hogy a csütörtöki megjelenésünket követően még azn^p olvashatják friss számunkat. Eves előfizetési díjunk kézbesítéssel együtt 4680 forint, mely negyedéves, vagy féléves részletekben is befizethető. A Gran Tours Kft. lapunk kiadó-megbízottja munkaidőben, hétköznap 8 órától 16 óráig várja előfizetőinket. Telefonon is elérhetők, hívják a 417-052, vagy az 502-001 számokon. LAPUNK ESZTERGOM ÖNKORMÁNYZATÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL JELENIK MEG Főszerkesztő: BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06(30)953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Szerkesztőség: 2500 Esztergom. Bajcsy-Zs. u. 4. Szerkesztő-munkatárs: Szánthó Barna Telefon: 06(33) 509-180, fax: 06(33) 509-181, e-mail: emvideke(apsinet.hu Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kiadó-megbízott: Gran Tours Kft. Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf:148. Telefon: 06 (33) 502-001 Nyomda: Spori Print V HU-ISSN 0864-7054 » * * Határon túli testvérlapjaink: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG * Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István A városi sportcsarnokban a megyei szövetség kölyöktornát szervezett a 12-13 évesekből álló csapatok részére. Imrő János elnök célja az volt, hogy a megyei legjobbjaink találkozzanak fővárosi és határon túli kölyökcsapatokkal is. Az esztergomiak eredményei: Vasas (1:5), Dunaszerdahely (5:7), Megyei válogatott (2:1), Párkány (4:1). A körmérkőzéses teremtorna végeredménye: 1. Bp Vasas, 2. Dunaszerdahely, 3. Esztergomi Focisuli (a csapat tagjai: Szarka, Dibusz, Kontics, Ködös, Ladányi, Kopányi A., Stahl, Forgó, Pócsföldi, Kopányi II., Rácz, Papp, csapatvezető Gál Kálmán, fotónkon). A tornával egy időben a dorogi csarnokban rendezték meg a körzeti serdülők és ifik tornáját. A megyei döntőre továbbjutottak a dorogiak, a pilismarótiak, valamint a lábatlaniak. T^ Labdarúgás: A vörösváriakat várják Az ESC NB III-as felkészülése jó eredményeket hozott, Tata 2:2, 4:4. Holdampf Sándor csapata a bajnoki főpróbán szombaton délelőtt a Ferences pályán a pilisvörösváriakat fogadja. \ Kölyökfoci: A Dunaszerdahely és a Vasas jobb volt I Sporttánc: Hazai bajnokság első fordulója SPORT * SZABADIDŐ * HÉTVÉGE * TERMÉSZETJÁRÁS Szerkeszti: PÁLOS IMRE Az Esztergomi Kézilabd'a SE női NB l-es csapata alsóházi rangadót játszott a fővárosban a Fáy utcai sportcsarnokban a Vasas ellen. EKSE: Körmöczi, Lancz, Németh, Böde, Szélesi, Rábai, Borbás, Pőcze, Vincze, Nagy M., Káldi, Kertész, Sipos. Félidőben (14:14) még élt a remény Lauzencz edző tanítványaiban, aztán fokozatosan elhúztak a hazaiak. A végére (35:25) már simán nyertek. Az alapszakaszból még két mérkőzés van hátra. Vasárnap délután 17 órakor a lányok a Dobó tornacsarnokában a hódmezővásárhelyieket fogadják. Borbásék (fotónkon) harcos játékkal talán nyerhetnek is. Az utánpótláscsapatok 15 órakor kezdenek. Március 6-án a nemzetközi klasszis Dunaferrhez utaznak. Március 23-án és 24-én a Gyakorló iskola tornatermében rendezte meg a Carmen Táncművészeti és Sporttánc Egyesület a 2002. évi bajnokság első fordulóját. Az Országos Divat- és Sporttánc Szövetség közel másfél évtizede irányítja és szervezi ezt a különleges műfajt. Ok bízták meg az esztergomiakat a forduló lebonyolításával. A rendezvény iránt nagy volt az érdeklődés. Meggyes Tamás polgármester és Latorcai János országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket (fotónkon). A szülőkön, a hozzátartozókon kívül számos kíváncsiskodó is élvezte a fiatalok táncát. Több táncformában és több korosztályban versengtek egymással, a részletes eredményeikről egy későbbi számunkban számolunk be.