Esztergom és Vidéke, 2002

2002-03-07 / 9. szám

Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban S^eretetfel hii /upíitih njŐ4%ÜMMJüáitl POLGÁRI HETILAP Új sorozat XVII. évfolyam 9. szám 2002. március 7. Ára: 75 Ft E-mail: emvideke@psinet.hu Ifjúsági Közösségi Házat avattak ~—" HÜ 1 <&' "'fj " - wi Az elmúlt években városunkba költözött Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend jóvoltából a Töltés utcai cigánytelep mellett oktatási és szociális célzattal házat építet­tek, melyet szombaton délelőtt avattak fel. Anyagi háttérként hozták létre a szerzetesek a Ha­tártalan Szív Alapítványt, mely­nek elnöke Mateo Louis Gonzáles Cerdán testvér, a kuratórium tag­ja többek között Kiss-Rigó László plébános, teológiai tanár, valamint Romanek Etelka, a munkaügyi ki­rendeltség dorogi vezetője. Annak idején megírtuk, hogy a szerzete­seket László atya invitálta váro­sunkba, mert ismerte működésü­ket, valamint a Szent Anna Plébá­niához tartgzó Töltés utcai körül­ményeket. Ok hárman és a hozzá­juk kapcsolódó szerzetesek, vala­mint a plébánia közössége egy év alatt hozták létre a csodálatos ok­tatási épületet. A Lázár Vilmos ut­ca végén, a Kis-Duna szomszédsá­gában ezer négyzetméteres terüle­tet adományozott számukra az ön­kormányzat. A kétszázötven négy­zetméteres, hat oktatási teremből és kiszolgáló létesítményekből álló objektumot Nagy Henriette vezető építész, tervező álmodta meg, ki­használva a könnyűszerkezetes építkezés nyújtotta lehetőségeket. A műszaki ellenőr Varga Ernő épí­tész-cégvezető volt, a munkálatok során dr. Szerencsés László és Tát­rai Norbert vállalkozók segítettek. Az avatóünnepségen Romanek Etelka mondta el részletesen a lé­tesítés előzményeit, valamint a jö­vőbeli működtetési terveket. Öt pedagógus foglalkozik alaposan a nyolcvan romagyerekkel, akik a Mindszenty, a Somogyi, a Petőfi is­kola, valamint a Montagh szakis­kola diákjai. A foglalkozásokat az iskolai oktatáson kívüli időben tartják, megismerkedhetnek a számítástechnikával is, hiszen minden felszerelést megkaptak. Az örömteli eseményen köszöntőt mondott Szemkeő Judit szociális és családügyi államtitkár, Latorcai János országgyűlési képviselő, Beer Miklós püspök, Kiss-Rigó László plébános, Meggyes Tamás polgármester. Az ünnepséget a Mindszenty katolikus iskola diák­jai, valamint a plébánia ifjúsági kórusa tették színessé. A házat Paskai László bíboros, prímás, ér­sek áldotta meg. Itt volt a szerze­tesrend Spanyolországban székelő tartományfőnöke, Xavier Barceló testvér, aki szólt az egybegyűlt so­kasághoz. Tolmácsolásban közre­működött a városunkban nagy szeretetnek örvendő Máté testvér. A plébániaközösség kiterjedt kap­csolatokkal bír, ennek köszönhe­tő, hogy itt volt Maurice Berquet, a rendfőnöktanács tagja Franciaor­szágból, valamint a Padovai Szent István testvérplébánia képvisele­tében Antonio Zecchin, Sirio Cerri és Nereo Bison. A bensőséges avatóünnepséget követően az érdeklődők megte­kinthették a házat, melyet hétfő­től kezdve a gyerekcsoportok is birtokba vehetnek. A szerzetes­rend tagjai és az öt pedagógus már korábban is, évekkel ezelőtt kap­csolatba került a gyerekekkel. Munkájuk, hivatásuk gyakorlásá­val jár, hogy lakóházuk is azon a környéken van. Ismerik az ott la­kók életmódját, szokásait, gyengé­it, erényeit. Ez a biztosíték arra, hogy áldásos munkájuk eredmé­nyeit belátható időn belül az egész városban tapasztalhatjuk. Pálos Imre A JUBILEUM NAPJAIBAN (Pálos) Lapunk múlt heti szá­mában is olvashatták a Száz éve áll a Vaszary Kolos Kórház című sorozatunkat, amellyel a megyétől visszakapott intézményünk tevé­kenysége előtt tisztelgünk. A sors sajnos úgy hozta, hogy a jubileum előtti évek viharfelhőket hoztak a kórház fölé, eluralkodott a bizal­matlanság. Ezekről az események­ről és történésekről annak idején rendre beszámoltunk olvasóink­nak. Ezért is különös öröm mind­annyiunknak, hogy 2002. január 6-án - a Vaszary Kolos Kórház át­adásának 100. évfordulóján - egy ismét megújuló egészségügyi in­tézményt köszönthettünk. A kö­zelmúltban (EVID 2002. február 21.) címoldalas tudósításban szá­moltunk be kórházunk „visszavé­telének" ünnepségéről, amely után megkerestük dr. Sólyom. Olimpia főigazgató-főorvost (fo­tónkon), hogy az elmúlt két év ta­pasztalatairól beszélgessünk. - Mit érez most, a visszavétel utáni pillanatokban a gyógyítás­ban és az ellátásban is megújuló Kolos kórház kapcsán ? - Az átvételnek fontos érzelmi oka is van. Esztergom egészség­ügyének története egyedülálló Magyarországon, hiszen 1000-től napjainkig folyamatosan nyomon követhető. A városban az utóbbi években megindult fejlődés egyik jelentős állomása ez, hogy az ezer évvel ezelőtti lazaretum nyomdo­kain kialakult intézmény „vissza­tért" Esztergomhoz. Szép és jól működő intézmény került ismét a város működtetésébe, hiszen az el­múlt évi teljesítmények alapján meghaladtuk az országos átlagot, és folyamatos felújítások zajlanak a kórházban. Nagy reményt fűzök a működtető változáshoz, hiszen országos statisztika szerint azok az intézmények működnek igazán hatékonyan, melyekben a tulajdo­nos és a működtető azonos. Kétévi kitartó munka eredménye ez. Az átvételt következetes elhatáro­zottsággal készítettük elő csoport­munkával, Meggyes Tamás pol­gármesterrel, Latorcai János or­szággyűlési képviselővel, Osvai László képviselővel és a menedzs­menttel. Megtisztelő, hogy a város és a régió vezetéséért felelős veze­tők magukénak érezték ezt a prob­lémát és sokat segítettek mind a konszolidációban, mind az átvétel folyamatában. Partnerre találtam ebben vezetőtársaimban és mel­lettem állt a kórház szinte minden dolgozója. - Mire alapozza optimizmusát, miket tettek az elmúlt két évben ? -A kórház struktúráját a lakos­sági igényekhez, a létszámot a struktúrához igazítottuk és a ve­zetőknek alkalmazkodniuk kellett a megváltozott gazdasági és finan­ciális körülményekhez. Fontos volt a szemléletváltás. Ennek kö­vetkezményeként százmilliós kon­szolidációs összeget kaptunk az Egészségügyi Minisztériumtól. A dorogi szakrendelőt és kórházat átadtuk a dorogi önkormányzat­nak. Nyertes pályázatokon sok ér­tékes műszerrel bővült a kórház, altatógépekkel, defibrillátorral, képerősítőkkel, EKG-berendezé­KET MINISZTER IS VENDEGÜNK VOLT Március 5-én délután Esztergomba látogatott dr. Pálinkás Jó­zsef oktatási miniszter. A Prímási Palotában felkereste dr. Paskai László bíborost, hogy tájékoztassa az esztergomi Ószeminárium épü­lete felsőoktatási célú hasznosításának minisztériumi támogatásá­ról. A minisztert dr. Csordás Eörs, a főegyházmegyei hivatal iroda­igazgatója, dr. Latorcai János országgyűlési képviselő, valamint Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere fogadta. Megbeszélésük után a palota vörös-szalonjában az érsek és a miniszter sajtótájékoz­tatót tartott. A tájékoztató után dr. Pálinkás József egy dorogi peda­gógus-fórumon vett részt a városi művelődési házban. * Március 6-án Csolnokra látogatott dr. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, ahol megtekintette a minisztériumi támogatással lé­tesült új tanuszodát. Ezt követően felkereste Esztergomot, és a Sza­badidőközpontban sajtótájékoztatót tartott a 2012-es olimpia meg­rendezéséről, és abban Esztergom lehetséges szerepvállalásáról, a helyi sportberuházásokról, majd lakossági sportfórum vendégeként tájékoztatta az érdeklődőket az olimpiával kapcsolatos kérdésekről. Mivel mindkét jelentős eseményre lapzárta után került sor, részletes tájékoztatást csak lapunk következő számában nyújthatunk. sekkel, endoszkópokkal, korszerű szemészeti diagnosztikai és műté­ti eszközökkel. Folyamatos felújí­tások történtek. Ilyenek például a vérellátó épület kiürítése és beköl­töztetése a központi telephelyünk­re. Új bőrgyógyászati és tüdő­gyógyászati rendelőt alakítottunk ki. A gyermekgyógyászatot felújí­tottuk, új beléptető rendszert épí­tettünk ki, gépkocsiparkolókat alakítottunk ki. Á betegélelmezés­ben bevezettük az egyéni tálcás tá­lalást. Kórházunk kápolnája át­esett a felújításon és megtörtént az újraszentelése. Korszerű diag­nosztikai eszközzel, CT-vel bővült kórházunk röntgenosztálya. Sok év után végre megszűnt az orvos­létszám-gond a röntgenosztályon és a pszichiátrián, de még megol­dásra vár a gyermekosztályon. Az országban egyedülálló módon ná­lunk nincs nővérhiány. Együtt­működési szerződést írtunk alá a párkányi Poliklinika igazgatójával és Párkány polgármesterével. Or­szágos és nemzetközi kongresszu­sokat rendeztünk. Partnereinkkel új együttműködési szerződéseket kötöttünk, melyek anyagiakban jóval előnyösebbek számunkra a korábbiaknál. Ellenőrzéseket, vizsgálatokat végzünk betegeink és dolgozóink körében, értékeljük ezeket, intéz­kedéseinknél figyelembe vesszük. Gyógyító munkánkban a minőség­biztosítási rendszert alkalmaz­zuk. Végezetül a sokat emlegetett pénzügyi adósságunk a felére csökkent, és ennek is a jelentős ré­sze tárgyalások folytán átüteme­zésre került. Ezúton szeretném kérni Esz­tergom és a régió polgárainak er­kölcsi és a lehetőség szerinti tárgyi segítségét abban, hogy egy olyan korszerű kórház működjön ezen a területen, amely megfelel a lakos­ság igényeinek, magas szintű ellá­tást nyújt mind az egészségneve­lés, a megelőzés, a betegellátás és a rehabilitáció terén, megfelelve az etikai normáknak, a betegek megelégedettsége érdekében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom