Esztergom és Vidéke, 2002

2002-02-28 / 8. szám

2 Esztergom és Vidéke 2002. február 14. Francia pedagógusok az Aranyhegyi Óvodában Miért jobb a jobb?: Az alábbi cikksorozat szerzőjének véleménye nem titkoltan elfogult, és nem szükségszerűen találkozik a szerkesztőségével. Gondolataim lejegyzésére az élesedő választási harc sarkallt, és abban bízom, hogy a higgadtabb hangvétel közös gondolkodásra késztet másokat is. Nincs tehát szükségszerűen igazam abban, amit írok, de őszintén teszem. Az idő a gazda... Nyugat-Franciaország Poiteies városából az ottani tanítóképző főiskoláról 9 pedagógus vendégeskedik városunkban, a VJRK Tanítóképző Főiskolán. A két pedagógusképző intézet 1991 óta tartja a kapcsolatot. A mostani kéthetes látogatás egy sikeres pályázat eredménye, melynek célja: minél jobban megismerni a magyar közoktatási rendszert, és ezt összevetni a francia gyakorlattal. Voltak már zeneiskolában, általános iskolában, középfokú intézményekben a nálunk tartózkodó francia tanárok. Nem ismeretlen számukra teljesen a magyar pedagógia, hisz a Kodály-módszert nagy elismeréssel emlegetik. Az Aranyhegyi Óvodában egy egész délelőttöt eltöltöttek. A nyelvi nehézségek áthidalására a kísérőjükön kívül egy „aranyhegyi óvodás anyuka" is vállalkozott. Ez lehetővé tette a többoldalú tájékoztatást, a kis csoportban történő beszélgetést. A látogatás első részében az óvodavezető beszélt az intézmény nevelési programjáról, az óvoda jövőbeni céljairól, a napi gyakorlatról, tevékenységekről. A vendégeket minden érdekelte: az óvoda nyitvatartása, a gyermek és felnőtt létszám, a szervezési feladatok, a nevelő tevékenységek, a konyha működése. A csoportok életére is kíváncsiak voltak, figyelték a gyermekek játékát, beszéltek a pedagógusokkal, megnézték a játékokat, könyveket. Nagy elismeréssel szóltak a csoportszobák berendezéséről, a játékok sokféleségéről, a gyermekek ügyességéről, a gondozási tevékenységekről. Csodálkoztak azon, hogy nincs külön hálószoba, torna szoba, hogy az intézmény már kora reggeltől nyitva van. A pedagógusok bére is érdekelte őket, hisz szemmel látható volt az az elismerés, amivel az óvodapedagógusok munkáját értékelték. Ilyenek voltak az egyéni és kiscsoportos fejlesztő tevékenységek, a pizsamás altatás, az úszás, az intézmény nyitott, laza napirendje, a szülőkkel való kapcsolattartás módja. A látogatás végén jelképes ajándékkal köszöntek el egymástól a magyar és a francia pedagógusok. Röviden értékelve a látogatásukat és az ebből leszűrhető tapasztalatokat: ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy a magyar pedagógia, ezen belül a magyar óvodapedagógia és a magyar óvodapedagógusok megállják a helyüket az összehasonlításban, és a Franciaországból városunkba látogató pedagógusok hasznos tapasztalatokkal gazdagodva térhetnek haza. Szalma Lászlóné óvodavezető 1. Szép új világ Az 1789-ben kezdődött francia forradalom egy rendkívül filozofikus rebellió volt. Mégis volt egy pillanat, amikortól a nép már nem kért az eszmékből, hanem kenyeret szeretett volna - és azt a fogyasztói és létbiztonságot, amelyet annyit kárhoztatott a forradalom teoretikus atyjának kikiáltott Jean-Jacques Rousseau... A liberalizmus Titanicja Új világrend van kialakulóban. Ennek az új világnak a pontos rajzát ma még persze nem lehet megadni, de főbb vonásai kezdenek megmutatkozni. Az pl. már eldőlni látszik, hogy a biztonság és a rend fontosabb lesz a szabadságjogoknál. A liberális eszmerendszernek volt egy nagy és nemes ambíciója: az emberek közötti konfliktusokat azáltal vélte megszüntethetőnek, ha minden egyes polgár elfogadja a mindenkinek a másokkal összeegyeztethető legnagyobb szabadság elvét. A kartéziánus antropológiai alapon álló liberalizmus szerzői minden ember egyenlőségét vallották. Amennyiben ugyanis az embert értelme teszi emberré, annyiban nem tehető különbség ember és ember között: a világos belátás képessége mindenkinek egyenlően megadatott. (Hogy ennek az univerzalista antropológiának milyen mélyen vannak a gyökerei a nyugati kereszténységben, arra érdekes adalék lehet a liberalizmus atyjának tekintett John Locke Második értekezése, ahol az egyén hol természettől eszes lényként, hol Isten teremtményeként egyenlő többi embertársával.) Mindez tömören azt jelenti, hogy ha az egész világon a liberális szellemiség fog uralkodni, akkor az intolerancia és így a háborúk is el fognak tűnni, és a különböző kultúrák és nemzetek békésen kereskednek egymással, az egyes ember pedig iparkodása (industry) révén gazdagítja a közösséget. Ez az eszme szülte meg a forradalmi nemzet fogalmát, amely nem származás, hanem a szabadság közös ügye szerint fogadta testvérévé a harcostársakat az 1848-as európai forradalmak idején. És ennek az eszmének a talaján született meg a nemzeti liberalizmus is, amely számára nemzetinek és világpolgárnak lenni még nem volt két kibékíthetetlen létállapot. A szeptember 11-i terrortámadás úgy döntötte romokba ezt a gondolatrendszert, mint ahogy a Titanic veszte jelezte egy csillogó, előkelő és gőgös világ végét. Ma az amerikaiak 80%-a támogatja azt a Dábljú Bush-t, aki az ország történetében soha nem tapasztalt cirkuszok után épphogy megnyerte a választásokat. Ma az amerikaiak 80%-a az erő és a biztonság államát kívánja látni a föderációban, nem pedig a szabadságjogok világméretű védelmezőjét. A mezítlábas utasok a repülőtéren türelmesen várnak órákat a tüzetes vizsgálatokra, és inkább még tovább várakoznak a gépben, míg a közel-keleti kinézetű utasokat leszállítják, csak az életük biztonságban legyen. Minden Szaúd -Arábiában feladott boríték gyanús lesz, hátha lépfene-baktérium lapul benne. Veszélyes lesz atomerőművek és addig biztonságosnak tartott katonai objektumok közelében lakni. Az ember gyarló: csak annyit szeretne, hogy ő és a családja békésen élhessen egy kis házban, hogy meglegyen a mindennapi betevője, és hódolhasson kispolgári időtöltéseinek. Csak a nyugalmat és a biztonságot szeretné, és inkább lemond a másokkal összeegyeztethető legnagyobb szabadságról, hogy másoknak ne legyen esélyük egy ezzel összeegyeztethetetlen szabadságra... Egy új szabadságeszmény Mondhatnánk, hogy átmeneti válságról van szó, ami majd elmúlik, mint annyiszor már. Én azonban ezt a változást strukturálisnak, ha úgy tetszik paradigmatikusnak tartom. Ugyanis nem egyszerűen arról van szó, hogy egy demokratikus állam kormánya szigorú biztonsági intézkedéseket hoz, amibe a lakosság átmenetileg beleegyezik, mert elmúltát várja. Nem: a világ legszabadabb államának polgárai követelik a szigor, az ellenőrzés, a megfigyelés kiterjesztését, még saját jogaiknak a csorbulása árán is. És ennek az az oka, hogy mindeddig világosan lehetett tudni, földrajzilag meg lehetett határozni, hol és ki a szabadság nagy ellensége. Szeptember óta ez nincs így: a hatalom úgy áradt szét láthatatlanul a gonosszá vált világban, hogy mindenki gyanús, aki idegen. A tálib asszonyokat ugyan továbbra is megilleti az a szabadság, ami a bostoniakat, de a muzulmán férfiak már nem egyenlőek az európaiakkal. Új világrend születik, amelynek lesznek olyan negatív velejárói, mint a megfigyelő tekintet globálissá válása. Ez a jelenség nem új: mindenről, mindenkiről tudni kell, kamerákkal kell felszerelni a bankok környékét, a közterületeket, az otthonunkat, műholdas követőrendszert kell kiépíteni az ellopott gépkocsik felkutatására, biztonsági elemeket kell kialakítani a hackerekkel szemben, riasztókat kell beépíteni a bolti tolvajok ellen stb. Valójában már eddig sem voltunk túl messze az orwelli megfigyelési szisztémától. És jóllehet mindez csak biztonságunk, jólétünk érdekében történik, individuális szabadságunk megvédése mostanra létkérdéssé vált. Az új világrendben ugyanakkor a szabadságnak egy új értelmére van szükség: az egyéni szabadság a közösség (nem pedig a mások mint individuumok) szabadságához igazodik ezentúl, kötelezettségalapú lesz és viszonylagos: az adott kulturális tradíciókhoz, az adott közösség hagyományaihoz sokkal jobban alkalmazkodó. Szabadság marad, de kereteit a múlt öröksége fogja kijelölni. Nagy szerepe lesz várhatóan a korporatív szabadságnak az individuálissal szemben. Olyan új világrend van formálódóban, amelyben az a szabadságeszme köszön vissza, amit Bürke, Coleridge vagy Chateaubriand óta a konzervatívok vallanak magukénak. A nemzeti liberalizmus esélye A mai magyar politikai életben egyetlen egyre gyengülő liberális párt küzd a locke-i, jeffersoni eszmékért, az SZDSZ. A párt, mint az egész világon, úgy nálunk is marginális szerepben található, sorsa mára elválaszthatatlanná lett a szocialisták szereplésétől. A rendszerváltás másik nagy politikai tömörüléséhez hasonlóan megmaradása is kétségessé vált, a kezdetektől kozmopolita beállítottságú szövetség számára idén a parlamenti küszöb elérése a cél. Úgy gondolom, hogy egy liberális párt lehet becsületesen kozmopolita, hiszen a fent jelzett alap tanítás erre predesztinál is: minden ember egyenlőségét vallja. Ugyanakkor feltűnően hiányzik a magyar politikai életből egy nemzeti liberális irányzat, amely számára a republikánus szabadságfelfogás nem idegen, s amely nem látja kibékíthetetlennek az egészséges nemzeti és a világpolgári felfogást. Az SZDSZ politikai skizofréniáját (Miként lehetne a mai magyar társadalom számára elfogadhatóvá tenni az univerzalista-kozmopolita liberális programot?) valószínűleg épp ez a deklarált cezúra okozza. Az utóbbi időben óvatos tapogatódzás indult a nemzeti irányba, ezt jelzi pl. a Kossuth aktualizálására tett kísérlete a pártnak. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy Kossuth neve nemcsak a világszabadság, szabadelvűség vagy az iparpártolás ügyének felkarolását jelenti. Nem kizárólag a zsidóellenességgel szemben elsőként fellépő magyar politikust tiszteljük benne. Kossuth neve elválaszthatatlanul kapcsolódott egybe a nemzet fogalmával. Ha a megkezdett úton az SZDSZ végig kíván menni, valakinek végig kell énekelnie a katonanótát: „Kossuth Lajos nem lett volna, Katona sem lettem volna, Éljen, éljen a nemzet." De ennek kimondására a Pethő-Kuncze-Fodor vonal soha nem lesz képes. De nem is hinnék el nekik... Ocskay Gyula Következik: A hatalom akarása * A fenti írás egy figyelmetlen szerkesztői "beavatkozás" miatt múlt számunkban hiányosan jelent meg, ezért újra közöljük. A Szerzőtől és az olvasóktól elnézést kérünk. Egy kirándulás tanulságai Hál'istennek ismét melléfogott a meteorológia. Hózáporokat jósoltak, ehelyett szikrázó napsütés és kellemes, tavaszi szellő várta hétvégén azokat a kirándulókat, akiket az időjósok vigasztalan előrejelzése nem riasztott el. Én is nekivágtam kedvenc kirándulóhelyemnek, a Vaskapunak. És bár már többször is keseregtem e hasábokon, most sem tudok ellenállni a kísértésnek: áldatlan állapotok uralkodnak aVaskapuhoz vezető, egykoron megnyugvást és pihenést kínáló hegyi utakon. Az árkok telis-tele szeméttel, eldobott flakonokkal, tubusokkal, sőt, selejtezésre ítélt háztartási gépekkel. Ugyanakkor megjelentek az autósok a gyalogutakon is, úgy kellet félreugrálnom egy-egy privát rodeós mutatványa elől. Egyre több helyen tábla zárja el a szemetes utat: „Magánterület. Áthaladni tilos!" Hova tűnt el gyermekkorom romantikus Vaskapuja?! Borús gondolataimból a Hármas-sziklánál egy vidám gyermekcsoport zökkentett ki. Iskolás gyerekek a fiatal és csinos tanárnénijükkel önfeledten fogócskáznak. Hurrá, ezért még valami megmaradt a Vasi örömeiből! -dezsőFarsangolás a Bóbitával Immár negyedik éve, hogy a városszerte híres Bóbita együttes húzza a talpalávalót a gyerekeknek a Honvéd utcai Óvoda farsangi mulatságán. Az ötletes jelmezeknek köszönhetően jól érezték magukat a gyerekek és maskarát öltöttek a felnőttek is. A télbúcsúztatásra meghívást kaptak a szülők, akik részvételükkel egyben az óvoda Mocorgó Alapítványát is támogatták! Gerendás Rita, Tóthné Budai Nóra