Esztergom és Vidéke, 2002

2002-02-14 / 6. szám

2002. február 14. Esztergom és Vidéke 5 IN MEMÓRIÁM KUND FERENC 1943 - 2002 Városunk Pro Urbe-díjas építésze, 1990-1994 között alpolgármestere - 1943-ban Pócsmegyeren született. Szentendrén érettségizett; 1967-ben építészként a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, ugyanitt 1973-ban városépítő-városgazdálkodási szakmérnök, 1984-ben műemlékvédelmi szakmérnök képesítést szerzett. 1970-től Esztergomban dolgozott: előbb a KOMTERV-nél, 1985-től pedig vállalkozóként mint egy kisszövetkezet, majd az E-11 Tervező és Fejlesztő Kft. alapítója és ügyvezetője, amely cég 1993-ban - Makovecz Imre meghívására - lett a Kós Károly Egyesülés tagszervezete. Munkatársaival (legtöbbször Karácsony Tamással és Bártfai Tamással) együtt tervezett helyi munkáiból legfontosabbak a Múzeum Cukrászda épületének felújítása, a gyógyszertár és biztosító Madách téri új épülete és a Mindszenty József Katolikus Altalános Iskola bővítése. A kegyetlen betegség 2000 nyarától mérte rá a szenvedés kényszerhelyzetét, amelyet - családja, barátai és hite segítségével - tudatos felkészüléssé alakított át. Február 2-án, a szentgyörgymezői temetőben nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára. A gyászszertartáson - amelyet Michels Antal belvárosi plébános végzett - jelen volt Meggyes Tamás polgármester is, a szakmai társadalom képviseletében pedig, többek közt Makovecz Imre Ybl- és Kossuth-díjas építész. A két búcsúbeszédet is „céhbeliek" mondták: előbb a budapesti Krizsán András, majd a Miskolcon élő Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész. N.T. Krizsán András először egy Csíkszeredán kelt üzenetet tolmácsolt. A levelet fiatal kollégája írta, aki az Egyesülés vándoriskolájában - ahogy a búcsúzó maga is egy ideig Kund Ferenc tanítványa volt. „(...) Leírhatatlan szavakban az a kincs, amelyet ő adott át nekem, mialatt mesterem volt. Feledhetetlenül élnek bennem szavai, gesztusai, intései, tanácsai, viszonyulása a munkához és az élet dolgaihoz, tartása, tisztánlátása, és az a titokzatos vonzódása, ami benne élt Erdély iránt. (...) O nyitotta fel szememet, olyan lelki, szellemi illetve fizikai értékek felfedezésére, amelyek itt Erdélyben és Székelyföldön léteznek és amelyek megőrzése és továbbadása a mi közös feladatunk. Ehhez a nagy feladathoz kérem imáimban Istenünk és az ő (test nélküli valóságának) segítségét. Tisztelettel: Esztány Győző, vándor" Krizsán András nekrológja Mesterére könnyen ráismer az ember. Ráismer a vonalaira, formáira, gondolataira, magatartására. Ráismer egy baráti szóra, egy figyelmeztetésre. Akik a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolásai közül Esztergomban tanulhattunk, és közvetlen munkatársaid lehettünk, így ismertünk Rád, Mesterünkre. Tőled tudjuk, hogy az életnek nemcsak hosszúsága van, de mélysége is. Aki életének hosszúságával van elfoglalva, az elveszítheti a mélységét. De ha a mélységét veszíti el valaki, feleslegessé válik a hosszúsága is. Te mélyen belekarcoltad magad életünkbe. Minden közös munkánkban, beszélgetésünkben feltárult valami közös gondolat, lehetőség, hogy mindent a helyére tegyünk, hogy mindent összekössünk. Mert Te mindig is „Híd-ember" voltál. Esztergomi léted a megtisztulás-felújítás folyamata: a város lelki megújulása. Megújulása az elhagyott, romjaiban is elegáns házaknak. Megújulása az elszakítottakat összekötő hídnak és találkozásoknak. Amíg tehetted, verekedtél a Sötétség Bajnokával. Ahogy tanultad eleidtől, méltósággal, föl nem adva, egyenes derékkal, keményen. Mintha te figyelmeztetnél minket a próféta szavaira: „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a roskadozó térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek!" (Ézs. 35,4) Mert mi Tőled tanultunk erőt gyűjteni, mert Te erős voltál, hogy elfogadd a megváltozhatatlant. És Tőled,tanultunk hitet, hogy megváltoztassuk azt, ami megváltoztatható. És Tőled tanultunk bölcsességet, hogy észrevegyük a különbségeket. Én is ráismerek a vonalaimra, formáimra, házaimra. Tudom, hogy Mesterem vagy. Bodonyi Csaba búcsúbeszéde Kedves Feri! Szeretett Barátom! Örökös tagja a Kós Károly Egyesülésnek! Tisztelt Kollégánk! Most el kell búcsúznunk Feri, mert meghaltál, messzire távoztál. Fegyelmezett búcsú illik Hozzád, mint ahogyan Te fegyelmezetten, kemény tartással, tiszta tekintettel, derűs fölénnyel néztél szembe a kegyetlen betegséggel, s a tudható véggel. Ettől a tekintettől, tartástól a halál is meghátrált másfél esztendőre. S Te küzdöttél. Elegáns volt Feri. Példát adtál gyermekeidnek, barátaidnak, kollégáidnak, mindannyiunknak, hagy reménytelen helyzetben sem szabad feladni, az emberi minőségből engedni. Nem terheltél senkit panaszkodással, betegséged alatt is adni igyekeztél. Vigasztaltad az orvosaid, s erőt adtál feleségednek, odaadó ápolódnak. A betegség csak fizikailag tudott megtörni, szellemed, lelked, hited nem. A tölgyfa-embereket becsülted. Ilyen voltál. Nem is küzdelem volt ez, inkább hit és bölcsesség, sőt derű. Gyűjtötted a kaszásról szóló derűs történeteket. Kedvenced, amivel nekem önmagadra példálóztál, egy lapp mese volt, melyben az idős lapp újra és újra elküldi a betegség miatt egyébként okkal megjelenő halált, ugyan jönne holnap, majd újra holnap, mert neki dolga van még. Végül, a halál elfelejt érte jönni, s az ember hiába várván, csendesen mohává változott a háztetőn. Jellegzetes huncut mosolyoddal mesélted ezt, s mint ilyenkor mindig, arcod manóssá változott. Annak, hogy ilyen tudtál lenni, jutalma lett. Még örömapaként átélhetted Ágota leányod esküvőjét, még a Kós Károly Egyesülés tagjaival (is) átsétálhattunk - Te kerekes kocsidban - a nagyon várt új Duna-hídon, s megláthattad első unokád, Eszter lányod fiát, a kis Vincét is. Korán mentél el tőlünk, túl korán. De életed teljes volt, mert aki a teljesség felé halad, annak életét nem az idő méri, mert időn kívül él. Az erre utaló idézet nem véletlenül került a gyászjelentésre, Te választottad, önmagad útját és törekvését jellemezve. Teljes volt az életed, mert teljes szívvel, odaadással, hűséggel, igaz emberséggel éltél és cselekedtél mindig. Ilyen voltál, mint férj, mint családapa, ki három szépséges, értékes leányt neveltél hozzád méltó utódként. Nevelésükben Németh László példáját követted, ezzel magasra tetted a mércét. Leányaid örökítik jellemed, példád, tehetséged, hited, nevelésed. Szemérmesen büszke voltál rájuk, s ők, akikben tovább élsz, büszkék lehetnek Rád, életedre, másfél éves küzdelmedre, s azok lesznek majd unokáid is, tudom. De ilyen voltál barátként is. Közel 40 éves barátságunkat sohasem tetted próbára. Kitartott halálodig. Hűséges, megbízható barát tudtál lenni, ma, amikor barátságok gyorsan esnek szét az ál-érdekkülönbségek mentén, vagy meg sem születnek. Barátságunk bennem él tovább. De ilyen voltál építészként is: elhivatott, érzékeny tehetségű, önálló, teljesség felé törekvő, sohasem divatot utánzó, szellemi viszonteladó. Nemes, humánus, egyéni és szerethető építészetet műveltél. A Duna-kanyar embere voltál. Itt születtél, Leányfalun neveltek szüleid becsülettel, majd Szentendrén, Budapesten tanultál, végül a jó emlékű Homor Kálmán s az én hívásomra Esztergomban telepedtél le, itt dolgoztunk jó hangulatban a helyi tervezőirodában. Itt Esztergomban élted alkotó éveid, itt alapítottál családot. A hely szelleme itt tartott életed végéig. Sajnos ezt a hűséget városod - melynek a rendszerváltás után alpolgármestere, végül Pro Urbe-díjas építésze voltál - nem jutalmazta hozzád méltó munkatérrel. Mindig pazarlónak éreztem, hogy kreativitásod, szakmai felkészültséged (melynek része volt a város sajátos jellegének megfelelni kívánó műemlék szakmérnöki végzettség is -, kihasználatlan maradt, s a képességeidnek megfelelő megbízások elmaradtak. Az utolsó évek hoztak lelkesítő megbízásokat, de már későn. A végzetes betegség miatt tehetséged, alkotó energiáid egy része rejtve maradt. Közös veszteségünk ez, a korunkra jellemző pazarlás, de már csak tartozásunk csokrát hozhatjuk ravatalodhoz. Az igazságtalanságok érzékenyen érintettek, emiatt néha morogtál, olykor szent haraggal. Ez is Te voltál, ez is hiányzik majd. És nemcsak építész voltál, de szakmai tanító Mester is. A Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának keretében szerettél fiatal építészeket tanítani, szeretted ismereteid megosztani, önmagad feltárni. Emberséged, tudásod okán szeretett mestere voltál több generációnak. De értek csalódások is, tudom. Voltak, kiket magad fölé emeltél, s akik tévesen azt hitték, elnézhetnek fejed fölött. Hűtlenségük, részvétlenségük, tudom, fájt Neked. Nemcsak családod, barátaid, kollégáid iránt élt benned szeretet és érdeklődés. Szeretted a természetet, szeretted a hazánkat, arányossá ápoltad felelős magyarságod. E két számodra is szent fontosságú kötődés vitt a Kós Károly Egyesülésbe, ezért lettél annak tagja, mestere, majd örökös tiszteletbeli igazgatósági tagja, most már mindörökre. Lényedben volt valami idilli idill felé törekvő vonás. Ez talán a természetből, a Duna-kanyari tájból ered. De benne van épületeidben, a Kis-Duna-parti tetőtér-beépítéses otthonod hangulatában, megjelenik a csobánci hegyen kemény munkával kialakított szőlőbirtokon, ahol építészként és avatott borosgazdaként a kultúrtájhoz méltó kulturált nyomot hagytál. Elmélyült szeretettel foglalkoztál a szőlővel, mely mély gyökerű és jóravaló, miként Te is, de ugyanígy foglalkoztál Édesapád örökségével, a leányfalusi kerttel és a méhekkel. Épület, bor, méz gyönyörű misztériumai az ember és természet szerves alkotó együttműködésének. Mi örömmel osztoztunk az idillben, iszogattuk az évődve minősített jó csobánci borodat, mézeltük mézedet, s beszélgettünk. Ezek is hozzád tartoztak, s veled együtt hiányoznak majd ezután, miként a dunai közös vadevezések, nyári táborozások s ezek felidézése is. Feri! Hidd el nekünk, búcsúzóknak, hogy életed, cselekedeteid jobbították ezt a világot, ezt az országot. Fájdalmasan rövid volt az életed, de nem éltél hiába. Színes Egyéniség voltál, ezért nem pótolható. Mi büszkék vagyunk, hogy barátként, szakmai útitársként életed részei lehettünk, s hogy életünk része voltál és maradsz. Tudom: feleséged, odaadó ápolód, immár özvegyed büszke a férjére, édesanyád a fiára, leányaid az apjukra. "Örülök, hogy a barátod lehettem, s mindannyian, építészek a Kós Károly Egyesülésben és azon kívül - büszkék vagyunk arra, hogy közénk tartoztál, s jó kollégánk voltál. Műveid, jellemed, tartásod, emberséged emlékét sokan ápoljuk majd. A Kós Károly Egyesülés és magam is saját emlékünknek tekintünk Téged. Rád jellemző dramaturgiai cselként búcsúverset küldtél Nekem, tudván, hogy már nem válaszolhatok. Hogy legalább kis részben kifogjak cseleden, az elküldött verset amelyet Hegylakók címmel Áprily Lajos írt - felolvasom. Szemük: derült szem, szárnyas és merész. Ha lent elunta, fellegekre néz. A temetőjük emlékjeltelen, virág-se-látta puszta cinterem. O, a halál itt nem borzongató, több súlyt alig hord, mint az „este"' szó. Sors habja, tiszta, mint a gát vize, ha néha loccsan, nem fél senkise. Csak sor-kerítő, ősi véradó, - itt én se lennék néma lázadó Csak végtelenség tiszta dallama. Én itt meg tudnék szépen halni ma. Köszönöm, hogy könnyítesz gyászunkon ezzel a verssel. Engedd meg, hogy mégis legyen párbeszéd, s válaszul Pilinszky négy sorát idézzem: Mi elmúlt, - könnyünk lágyan kente- széjjel, Örök kutakba mélyült múltunk vissza S jövőnkben is csak tünt időknek titka Fog fölbuggyanni, hogy ha még megéljük. S most Feri, ha fáj is, végső búcsút kell mondjak a magam és a Kós Károly Egyesülés nevében is. Isten nyugosztaljon Feri, kedves elvesztett jó barátom, kedves kollégánk. Nyugodj békében kedves öreg Manó. Viszontlátásra! S addig is, ha mohát látunk fényleni háztetőn, kövön, fatörzseken, Rád gondolunk majd, aki a kegyetlen betegség felett győztesen, csendes derűvel, mosollyal az ajkán mohává változott.