Esztergom és Vidéke, 2002

2002-01-31 / 4. szám

2002. január 31. Esztergom és Vidéke Baranya István beszéde a Magyar Kultúra Napján (...) Január 22-én a Himnusz születésnapját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját köszöntjük. Valakik szerint nincs messzire nyúló hagyománya ennek az ünnepnek. Ezen ugyan vitatkozni is lehetne, de minek. A Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Értelmező Kéziszótár szerint a kultúra:„az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége". Az első gondolat, ami erről eszembe jut: a magyarságunk, a haza. Ezzel kapcsolatban találkozunk manapság a legtöbb tisztázatlan gondolattal, zavaros érzelemmel és értelemmel. A népközösség, amelyhez tartozom, a magyarság, a magyar nemzet. De többmillió magyar él határainkon túl is. Megdobban a szívem, amikor beregi szót hallok, ha vajdasági tájékról jön híradás. Meleg szívvel és szeretettel hoztam Tempfli József nagyváradi megyés püspök jókívánságait és ajándékát városunknak, és mindig úgy érzem, hogy keveset adtam, amikor Török Józsi bácsi a kárpátaljai gyerekeknek és pedagógusoknak szervez gyűjtést. Hálás vagyok a Gondviselésnek, mert részese, szemtanúja lehettem a Mária Valéria híd átadásának, és a felvidéki magyarsággal együtt örülhettünk a hídnak és egymásnak. Hol van hát a haza? Kétségtelenül nem könnyű feladat a haza fogalmát egyértelműen és tömören kifejteni. Hiszen nem kizárólag értelmi, hanem számos érzelmi elemet is magába foglal. Ezért aztán ki-ki érzelmei alapján gondol a hazára. Számomra a haza szűkebb értelemben vett szülőföldemen kívül az Alföld tágas térségeit, a Kárpátok erdős hegyeit, a Dunántúl szelíd dombvidékét, a méltósággal hömpölygő Dunát, a szeszélyes Tiszát, e tájak hangulatát, ennek a földnek a terményeit, acélos búzáját, gyümölcseinek ízeit, borainak zamatát jelenti. És jelenti az itt élő embereket, barátokat és ellenfeleket, az évezredes történelmünket sikereivel és bukásaival, nemzeti kultúránkat és hagyományainkat, az anyanyelvünk hajlékonyságát, csodálatos kifejezőképességét, azt a felmérhetetlen szellemi kincset, melyet az Európa szívébe szakadt nemzet az idegen környezetben felhalmozott és megőrzött. Nekem ez jelenti a hazát... A második, ami eszembejut: az otthonom és városom, Esztergom, az első magyar főváros, államalapító Szent István királyunk városa. Volt úgy, hogy hosszabb távollétem során honvágyat érezMeghitt kis ünnepség keretei között zajlott január 22-én a Petőfi Sándor Altalános Iskola jubileumi ünnepség-sorozatának nyitó eseménye, a volt petőfisek tárlatmegnyitója. Csengő hangján Bánfalvi Katalin üdvözölte a megjelenteket és bejelentette a következő műsorszámot. A kicsi Sebestyén Borbála kedves népdalcsokrot nyújtott át, megérdemelve a tapsot. Cherubini: Szolmizációs kánon művét adta elő az iskola énekkara Balogh József né tanárnő vezényletével. Kedves, alkalomhoz illő énekszám volt. Kalmár Károlyné igazgatónő szeretettel köszöntötte a megjelent régi és jelenlegi tanárokat, az iskolából kikerült tanulókat és a szép iránt érdeklődő vendégeket. Kérte, hogy a további jubileumi ünnepségekre is látogassanak el régi iskolájukba, majd átadta a szót a tárlatot megnyitó Kántor János tanárnak, aki azzal kezdte, hogy nem szívesen szerepel a nyilvánosság előtt, mert azt vallja, tem. Gondolom, előfordul ez mással is. Furcsa, de már hiányzott a Bazilika távoli, megszokott látképe, a belváros zsúfoltsága, a piac sokadalma, a kanyargós, szűk szenttamási utcák hangulata, a Kis-Duna folyásának lágysága, a Prímás-sziget csendessége és talán még a kertvárosi utcák porossága is. Történelmi értékeink, őseink emlékei, több mint ezeréves múltunk, kulturális örökségünk, az egykori alkotók mellett most egy kicsit gondoljunk a kultúra kortárs képviselőire, a jelen alkotóira, művészeire. (...) Városunk jelesre vizsgázott a millenniumi rendezvényeken, méltóképpen fogadtuk a Szent Kohogy a magyar kultúra napja legyen az év minden napja. Már az elmúlt évben készültek a jubileumra, rajz-, iskolafüzet pályázatot írtak ki, és a bírálóknak volt mit válogatni a sok szép pályamű között. Tudja, hogy az emlékezés megszépíti az eseményeket, de egy iskola először írni, olvasni tanítja meg az embert, aki érdeklődése szerint életteret keres és csak azután kezdi hasznosítani az iskolában tanultakat és kezd alkotni. E kiállításon olyan régi tanulókjelentkeztek, akik emlékeiket képekben mondják el, így üzenve régi iskolájuk mai tanulóinak. Ezután sorban bemutatta a 27 szebbnél-szebb színes rajzot, festményt, megnevezve alkotójukat. Érdekes volt az egyéb munkák ismertetése, így Szabó Ferenc ötvösművész érmei, fémlemez figurái, Nemes László fafaragó művész díszes sulykolófája, Sarlós Károlyné szépen varrt női ruhája, Borosházi Tamás építészmérnök rónát, a hídavatást európai mércével is mérhető, színvonalas módon szerveztük és rendeztük - közösen párkányi barátainkkal. A külsőségeken túl rendezvényeink szellemiségén is érezhető volt, hogy többre vagyunk képesek. Kell, hogy becsülete legyen a helyi kulturális értékeinknek, és mindazoknak, akik áldozatos tevékenységükkel, művészi alkotó tehetségükkel nap mint nap ezt szolgálják. Már városunkhoz kötődik a múlt és jelen emlékeivel együtt a Szentatya esztergomi látogatása, a mártír főpap, Mindszenty bíboros újratemetése, a millenniumi zárónap és a Szent Korona jelenléte, Melocco Miklós szoboregyűttese. Kiemelkedő rendezvény-sorozataink: a Várszínház, a Gitárfesztivál, a Becket Szent Tamás Emléknap, a Vár a színház, Fotóbiennálé, a Pasztellbiennélé, a Szent István Napok, a Kertvárosi Nyárbúcsúztató, a Tavaszi Dalosünnep, szimfonikusaink hangverseny-sorozata, a Dunakanyar Nyári Egyetem. Az újabbak közül: a Jazztergom Fesztivál, a Fesztergom Fesztivál, a szentgyörgymezői szüreti felvonulás, kiállítás és népzenei rendezvények, a Bazilika Kórusa, a Széchenyi téri betlehemes játékok és szilveszteri mulatságok. Nem feledkezhetünk meg történelmi múltunkat, örökségeinket és ereklyéinket őrző múzeumainkról, kiállító termeinkről, tárlatainkról és az iskolagalériákról sem. A Monteverdi és a Balassa kórusok énekszóval keltik városunk jóhírét szerte a világon. Az esztergomi testvérvárosi baráti társaságok kulturális és közösségi papírmakettjei, Bélay Katalin falemezre égetett képei. Középkori angoltánc, „Rufty tufty" hangzott el az iskolai furulya kiseggyüttes előadásában Kálmán Sándorné tanárnő irányításával. Az igazgatónő megköszönte a jelenlévők érdeklődését, az ünnepség létrehozásában közreműködő tanárok munkáját. Zárószámként elhangzott Bródy János: „Filléres emlékeim" című énekszáma az iskola énekkarának előadásában. Néztem a sok nyugdíjas pedagógust, többek között Radnay Józsefnét, Roszivál Miklósnét, Bessey Gyulát, Kottler Ottónét, Hroba Lajosnét. Harmatos szemmel hallgatták a gyerekek műsorát, de nyilván azokra gondoltak, akiket ők tanítottak meg írni, olvasni, rajzolni, énekelni. Boldogan emlékezhetnek vissza, mert elvégették azt a munkát, amit hivatásukban vállaltak. B.I. tevékenysége már magyarázatra sem szorul. 1790-ben írta le Bessenyei György, a magyar felvilágosodás egyik úttörője ezt a szép gondolatot: „Az ország boldogságának egyik legjobb eszköze a tudomány." Ezért nem feledkezhetünk meg a tudományok házáról, az iskolákról és a nép napszámosairól, a pedagógusokról sem. És az alkotó emberről, aki hangszerrel, énekkel, tollal, ecsettel, kalapáccsal vagy a saját kezével és tehetségével értéket teremt, a mi kultúránkat. Meggyőződésem, hogy Esztergom nagyra hivatott, az egyetemes és magyar kultúra szempontjából ismét kiemelkedő szerepet fog betölteni, elnyeri, ha úgy tetszik visszakapja eredeti, ősi küldetését. (...) De „mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak". Mit gondolhatott Kölcsey, amikor 1823. január 22-én Szatmárcsekén magányában pontot tett halhatatlan költeményének, a Himnusznak a végére, és mit gondolhatunk most mi mindnyájan a Magyar Kultúra Napján és a Himnusz születésnapján? Talán csak annyit -.„Isten, áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel..." „Üzenet egykori iskolámba" A vendégasztalnál: PRUNKL JÁNOS Festőművész, főiskolai docens. 1963 óta oktatsz a tanítóképzőfőiskolán. Hosszú pedagógiai tevékenységed idejéből mire emlékszel szívesen ? - Többek között jeles kollégáimra, akikkel nemcsak együtt dolgoztam, hanem atyai jóbarátságban is voltam. Amellett, hogy tanítottam, mindvégig igen sokat tanulhattam tőlük. Nevezetesen Kaposi Tóni bácsira, Végvári I. Jánosra, Környei Laci bácsira és Krajcsirovits Henrikre gondolok. Ugyanilyen szerencsének tartom azt is, hogy munkahelyem vezetői emberileg és szakmailag kitűnő egyéniségek voltak, kik úgy érzem, megbíztak munkámban. Festőművészi tevékenységed hogy alakult? - A művészet számomra szent dolog. Szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Ezen a téren nem lehet kompromisszumokat kötni, ami nélkül a mindennapi élet elképzelhetetlen. Kompromisszumot kell kötni az életben maradásért, a túlélésért. A művészetben a kompromisszum a mű halálát jelenti. Ebből adódik, hogy nagyon töredékesen nyílik csak számomra alkalom, hogy a művészettel foglalkozzam. Természetesen ehhez sok egyéni gyengeség is járul, egyet viszont sikerült mindig betartani: csak azok a képek kerültek ki műhelyemből, amivel teljesen meg voltam elégedve. Ez viszont korántsem jelenti számomra a hibátlanság biztos tudatát. <& Az esztergomi képzőművészeti élet milyen gondolatokat ébreszt benned? - A téma önálló, terjedelmes áttekintést érdemelne, és az igazat megvallva én vagyok a legkevésbé illetékes erről szólni, mert nem vettem részt a művészeti közélet szervezésében. Mint szemlélő és többé-kevésbé résztvevő úgy látom, hogy a '60-as évektől a '80-as évekig volt egy gazdag, felfelé ívelő szakasz, majd egy igen zilált időszak következett, mely jelenleg is tart. A legfájóbb a régi elhunyt barátok mesterséges feleatetése (Végvári I. János, Kollár György, Kollár István, Szabó István, Vertei József, Heil H. Ferenc) és az egyre erősödő szellemi és szakmai igénytelenség, a dilettánsok lépten-nyomon művésszé avatása, művészi rangra emelése. Sajnos, a zavarosban halászás divatja túlnő városunk határain is. Ez azért veszélyes, mert a tradicionális értékképet őrző művészeti élet nélkül nem valósítható meg szilárd, gazdag polgári Magyarország. Véleményem szerint, a felelős pozíciókban lévőknek nagyobb figyelemmel és kvalitásérzékkel kellene kikerülni a művészeti liberalizmus kátyúit. Várasunk új műalkotásokkal gazdagodott, hogy vélekedsz erről ? - Nem érzem magam illetékesnek ebben nyilatkozni. Mint esztergomi polgárnak, röviden ez a véleményem ezen a téren: néhány kivételtől eltekintve folytatódott az évtizedes hagyomány - középszerűt rossz helyre. <& Esztergom dinamikus fejlődésnek indult. Erről mi a véleményed? - Ha szabad személyes véleményt alkotnom, a korábbi évek elszomorító fekete-fehér képe rohamosan színesedik az utóbbi egykét évben. Ez szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amit a közel négy évvel ezelőtt elkezdődött redszerváltoztatás jelent. Ezalatt a rövid idő alatt városunk nagyobb aj ándékot nem is kaphatott volna, mint hogy az újjáépített Mária Valéria hídon magyar igazolvánnyal felvidéki magyarok jöhetnek Esztergomba! Bízom abban, hogy ez a reményteljes fejlődés a következő négy évben is töretlenül folytatódik. Követi ezt egy generációváltás, és tovább gyarapodik az eddigi tehetséges, nagyszerű fiatal vezetőink sora, az idős generáció pedig megérdemelt pihenőre tér... Mit kívánsz az új évben Esztergomnak? - Azt, hogy a Kormorán együttes egy csodálatos koncerttel ajándékozza meg városunkat! Rajz és szöveg: Földes Vilmos